Vendégposzt. Olvasónk, Fogadott Keresztanya két kislányt támogat Böjte Csaba egyik romániai otthonából. A kisiskolás testvérpárt három-négy hetente látogatja, szünetekre át is hozza Magyarországra. Fogadott Keresztanya naplót ír az élményeiről, ebből adok közre részleteket. Róbert Gidának az idősebb, Micimackónak a kisebb lányt nevezi. Hátrányos helyzetből érkezés, nevelési gondok, a problémás szülők felbukkanása és sok-sok öröm a keresztgyerekekkel.

2013 októbere óta van két fogadott keresztlányom a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál. Az apjuk meghalt, olyan korán, hogy a nagyobbik sem emlékszik rá. Amikor a gyerekek óvodáskorúak voltak, írástudatlan anyjuk akkori élettársával nevelte őket, szegénységben, de viszonylag rendezett körülmények között. 2013 nyarán az anyának másik élettársa lett, s nem sokkal az új kapcsolat kezdete után adta be a gyerekeket az Otthonba. Olyan tetvesek voltak, hogy a ruhájukat azonnal tűzbe kellett dobni. A nagyobbik akkor kezdte az első, a kisebbik a nulladik osztályt.

Róbert Gida szereti hallani, hogyan ismerkedtünk meg egymással. Többször végighallgatta már, s volt, hogy ki is egészítette a történetet, amikor az Otthonban egy új ismerős megkérdezte tőlem, hogyan lettem fogadott keresztanya. Nemrég mégis azt mondta, hogy már nem emlékszik. Elmeséltem hát neki megint.

Egy barátnőmtől hallottam erről a lehetőségről, s az interneten összeolvastam róla mindent, amit csak találtam. Aztán elmentem a Dévai Szent Ferenc Alapítvány barátainak, a Déva-Vár-Körnek a találkozójára, hogy személyes tapasztalatot szerezzek. Majd elmentem másodszor is, és mondtam a találkozók szervezőjének, hogy szeretnék fogadott keresztanya lenni, olyan, aki rendszeres kapcsolatot tart a keresztgyerekeivel (eredetileg is többre gondoltam), ezért nem mindegy, hogy milyenek a gyerekek. Nem szép dolog válogatni, de ő megértett, és azt tanácsolta, jöjjek el az Otthonba, keressek magamnak keresztgyereket, s ha nem találok, az sem baj, az Otthonnak mindenképp szüksége van támogatásra.

Könnyű szívvel indultam útnak: nem kell mindenáron döntenem, ráérek. Teri néni, az Otthon vezetője nagy szeretettel fogadott, ismerkedtem a helyszínnel, a gyerekekkel. Egyszer csak szembejött velem két kislány, mondták, a többiek nem akartak velük játszani. Semmi baj, játszanak akkor velem! Kerestünk magunknak helyet az udvaron, s az egyik felvett egy botot a földről, elkezdett vele rajzolgatni a porba. Mondtam, játsszunk ugróiskolát! S a kislány, aki akkor kezdte az első osztályt, azonnal felrajzolta a kockákat, benne a számokkal. Tudtam, az anyja írástudatlan, tőle nem tanulhatta. Az is mély benyomást tett rám, hogy a két gyerek milyen szoros kapcsolatban, akkori megítélésem szerint nagy békében van egymással.

Mindazonáltal nem akartam elsietni a dolgot, s még egyszerű támogatóként ültem be a kocsiba. Az autópályán aztán már tudatosodott bennem, szörnyű érzés lenne, ha ennek a két kislánynak másvalaki lenne a keresztanyja. Hazaérve rögtön írtam is egy e-mailt Teri néninek, majd a keresztszülői program koordinátorának. Akkor már nagyon türelmetlen voltam.

****************

Egy közös program miatt átautóztunk azon a falun, ahol Róbert Gida és Micimackó korábban élt. Mindkettőnek nagyon fontos volt, hogy megmutassák a házukat, amely valójában nem is az övék, hanem anyjuk előző élettársáé.

Kis, kedves házat láttam. Keskeny, nincs jól karbantartva, de nem is túl rozoga. A főútra néző homlokzatán egy ablak fér el. Kinézete megfelel a lányok korábbi elbeszéléseinek: egy szobában aludtak Anyáékkal, de volt konyha és kád is. Néztek benne tévét, és játszottak számítógépen, mert időnként megkaparintották a gépet a nevelőapjuktól. Utóbbi foglalkozását homály fedi, keveset járt el dolgozni, szemben az anyjukkal, akinek akkoriban volt munkája egy üzemben.

Ez az a ház, amelyben a nevelőapa becenevet adott mindkettőjüknek. Ahol Micimackót, mint kisebb gyereket, játékból felemelte a lábánál, s lógatta fejjel lefelé. Innen vitte őket szánkózni, s itt neveltek az udvar végében malacot. Ennek szomszédjában lakott a “mamájuk”, aki nem rokon, de átjártak hozzá, és kaptak tőle süteményt. Innen mentek óvodába, büszkén mondják, hogy egyedül, nem kísérte el őket senki.

Ez az a ház, ahonnan időnként kizárták őket, ha Anyáéknak épp úgy tartotta kedvük, még télvíz idején is. Ebben történt, hogy a nevelőapa – a “Butykos” – részegen megverte Anyát és Micimackót, de nem nagyon, mert Róbert Gida kerített egy husángot, és erősen ráhúzott a Butykosra, aki erre elengedte őket. Ennek a kertjéből szaladt el a két kislány a Butykos elől, aki ezúttal is beivott, s kergette őket, de aztán feladta.

“Ez volt a mi házunk. Nem valami nagy, de…” – szólalt meg Róbert Gida, ahogy lépésben elhaladtunk előtte a kocsival.

“De ti szerettétek” – fejeztem be a mondatot.

***************** → olvasásának folytatása