Jobb dolga van a gyereknek állami gondozásban, mint leszbikus szülőkkel?

Adrienn és Szilvia örökbefogadásra jelentkeztek, nyíltan vállalták, hogy leszbikus élettársi kapcsolatban élnek. Az alkalmasságot megkapták, hamarosan megismerkedhettek egy kislánnyal, majd a gyámhivatal rejtélyes okokból leállította a hetek óta zajló barátkozást, komoly törést okozva a gyermekben és a szülőkben is. A pár azt gyanítja, a szexuális orientációjuk miatt nem kerülhetett sor az örökbefogadásra, a hivatalok nem adnak magyarázatot, a kislány viszont súlyosan sérült a történetben. (A cikk korábban a Dívány.hu-n is megjelent, és közel 4 ezer megosztást kapott.)

Molnár Adrienn pécsi orvos és barátnője, Szilvia öt és fél éve éltek együtt, mikor úgy döntöttek, gyereket szeretnének (Szilvia nem szeretné nyilvánosan vállalni teljes nevét). A lehetőségek közül az örökbefogadás állt hozzájuk legközelebb, így jelentkeztek a Baranya megyei gyermekvédelmi szakszolgálatnál. „Rögtön nyílttá tettük, hogy leszbikus kapcsolatban élünk, és rákérdeztünk, hogy lesz-e fennakadás emiatt. Azt mondták, hogy azonos nemű pár még nem jelentkezett Baranyában, de aztán tisztáztuk, hogy ez nem lesz akadály.” Nem közismert, de melegeknek nem tilos örökbe fogadni Magyarországon, az örökbefogadást szabályozó törvények semmilyen előírást nem tesznek a szülők szexuális irányultságára. Sőt, Magyarország is átvette az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlását, miszerint az örökbefogadásnál tilos a szexuális irányultság alapján kizárni valakit. Több sikeres örökbefogadás is történt hazánkban, ahol a jelentkező nyíltan felvállalta, hogy meleg vagy leszbikus, és olyan eset nem is fordult elő, mikor a szexuális orientáció miatt nyilvánítottak volna valaki alkalmatlannak. Az elvi jog azonban nem jelenti, hogy mindenkit alkalmasnak is nyilvánítanak, az alkalmassági határozat pedig nem garantálja, hogy fog is gyereket kapni az illető. Az örökbefogadás magyar szabályozása nem vesz tudomást az élettársakról, csak házaspárokat és egyedülállókat ismer, az élettársakat is az egyedülállók közé sorolja. Az élettársi viszonyban élőket több hátrány is éri: csak egyikük lesz szülője a gyereknek, a másik félnek jogilag nincs köze a gyerekhez, és mivel a törvény szerint a házaspárokat kell előnyben részesíteni, csak olyan gyereket kaphatnak, akit előttük több házaspár visszautasított. Adriennék ezt vállalták, és úgy döntöttek, Adrienn lesz hivatalosan az anyja a gyereknek, ő indítja el az eljárást, de Szilvi az alkalmassági vizsgálat minden lépésén részt vett.

Molnár Adrienn
Molnár Adrienn

A gyermekvédelmi szakszolgálat örökbefogadási tanácsadói ellenőrizték a jelentkező pár lakáskörülményeit, jövedelmi viszonyait, egészségi állapotát, pszichológus vizsgálta őket és részt vettek egy felkészítő tanfolyamon. Minden lépésben alkalmasnak találták őket. A pár mindkét tagja bejelentett állásban dolgozik, jövedelmi viszonyaik átlagon felüliek, a gyerek kedvéért még kertes családi házba is költöztek. A pszichológus jelentése szerint Adrienn érett személyiség, a pár kapcsolata harmonikus, a gyerekvállalásra vonatkozó döntésük megalapozott, elképzelésük a gyereknevelésről reális. „A pszichológiai vizsgálattal feltártak alapján kifejezetten jó kapcsolatkészség, feszültségszabályozás, kreativitás, kitartás, önuralom, önbizalom, ellenállóképesség, a külső és belső realitáshoz való adaptációs képesség, megfelelő kontrollfunkciók jellemzik. Képes kölcsönös érzelmi elkötelezettségen alapuló párkapcsolatra, felelősséggel járó családi szerepek vállalására” – írja a szakvélemény. „A pszichológus és az örökbefogadási tanácsadó is pozitív volt. Nem éreztünk megkülönböztetést, legfeljebb szokatlan volt számukra a helyzet” – emlékszik vissza Adrienn. A pár megkapta az alkalmassági határozatot, öt év alatti, kisebb egészségi problémával küzdő gyereket vagy testvérpárt vállaltak, roma származásút is. Ezzel igen elfogadónak számítanak a hazai örökbefogadási gyakorlatban, hiszen a jelentkezők többsége minél kisebb babára vágyik, és kevesen vállalnak roma kisgyereket. Pár hónap múlva ajánlottak is nekik egy kislányt. Az akkor 16 hónapos Natáliát már előttük több házaspár elutasította a megyében, a gyerek roma származású, barna bőrű, az anya alkoholt és drogot fogyasztott a terhesség alatt, a baba koraszülöttként jött világra, de szépen behozta a fejlődését. Nyolc hónapig csecsemőotthonban élt, azóta nevelőszülőnél. A gyereket már legalább egy éve nem látogatta az anyja, így örökbe fogadhatóvá nyilvánították. Mindez egyben nem az a csomag, amiért kapkodnak a hazai házaspárok, az egyedülálló várakozók jellemzően ehhez hasonló hátterű gyerekeket szoktak kapni, így nem mondható, hogy Adriennel kivételeztek. „Mi egy nap alatt eldöntöttük, hogy szeretnénk megismerni.” Tavaly decemberben az első találkozásra a nevelőanya hozta el a szakszolgálat irodájába Natáliát, aki nagyon barátkozó, kedves, nyitott kislánynak bizonyult. A pszichológus eközben elmondta a nevelőanyának, hogy két nő fogja örökbe fogadni Natit, aki megdöbbent, de nem volt ellenséges. Adrienn és Szilvi úgy döntöttek, szeretnék folytatni az ismerkedést a kislánnyal. Már meg volt beszélve a következő találkozó időpontja, mikor az örökbefogadási tanácsadó felhívta Adriennt azzal, hogy problémák várhatók. A nevelőanya ugyanis már korábban kérelmezte, hogy ő fogadhassa örökbe a kislányt, ám ezt nem engedélyezték számára, mivel „túlkoros” volt. A törvény szerint az örökbefogadó szülő legfeljebb 45 évvel lehet idősebb a gyereknél, nála ennél több volt a korkülönbség. Ez alól a rendelkezés alól még sosem tettek kivételt, nevelőszülőnél sem. Miután a nevelőanya megtudta, hogy két nő fogja örökbe fogadni Natit, ügyvéddel fellebbezett a döntés ellen. olvasásának folytatása

„Az örökbefogadás miatt nem áll szóba velem az öcsém”

Milyen lehetőségei vannak egy egyedülálló nőnek a gyerekvállalásra? Szandra negyvenévesen döntötte el, hogy belevág egyedül. Sikertelen inszeminációk és lombikok következtek, majd örökbefogadás révén érkezett meg a kislánya. Lombikozás spermadonorral, mesés egymásra találás a kétéves Fannival, majd a család szétszakadása a gyerek roma származása miatt. Szandrával beszélgettem. (A képek nem őket ábrázolják.)

– Mióta akartál gyereket?

– Mindig is akartam gyereket, de nem jutottam el senkivel a próbálkozásig, és véletlenül sem estem teherbe. A negyvenedik születésnapomon döntöttem el, hogy elég volt a várakozásból, gyereket akarok. Rögtön jelentkeztem a Kaáli Intézetbe, végigcsináltam két inszeminációt, majd három lombikprogramot.

– Vannak ilyen paradigmák, hogy ha egy nő gyereket akar, menjen el egy diszkóba és szedjen fel valakit…

– Utólag már jól tudom, hogy ha beléd rakják a megtermékenyült petesejtet és úgy sem tapad meg, akkor elég kicsi az esély, hogy felszedsz valakit pont a peteérésen belüli 12 órában és megfogan. Ez csak azoknak sikerül, akik nem szeretnék.

– Simán fogadtak a meddőségi intézetben?

– Igen. A Krio Intézetből vettem hímivarsejteket, ötvenezer forint volt egy adag.

– Akkor még volt elég donorsperma a rendszerben?

– Amikor harmadszor vettem, akkor már csak dánok voltak, legalábbis az általam megadott paraméterekkel. Nem voltam maximalista, csak a magasságot adtam meg, és hogy diplomája legyen, de akkor már annyira rossz volt a magyar felhozatal, hogy nem találtak megfelelőt. Csomó vizsgálatot meg kellett csinálni előtte nekem is.

– Volt valami probléma?

– Az egyik petevezeték el volt záródva, de minden más működött. Elvileg. Aztán az első két inszemináció nem sikerült.

– Mondtak esélyeket, hogy 40 felett mennyi a terhesség valószínűsége?

– Öt százalékot mondtak a lombik sikerére. A tb öt próbálkozást fizet.

– Egyedülállóknak is?

olvasásának folytatása

Barátkozás apaszemmel

Ismerkedés és hazatérés totyogó korú gyerekkel. Gergely és Zsófia (Maminti néven kommentel) egy 13 hónapos kislányt fogadtak örökbe az országos listáról.  Erős kötelék a nevelőanyával, altatás babakocsiban, zokogásroham az új otthonban. Hogy lehet beszoktatni egy totyogó babát? A történetet Zorka apukája, Gergely meséli el.

Sok év orvoshoz járás után jutottunk arra feleségemmel, hogy az örökbefogadás felé fordulunk. Az elhatározás nem egyik pillanatról a másikra született, sok vizsgálat és az első lombik lezajlott, amíg formálódott a gondolat. Nagyon vonzó volt azonban, hogy bizonytalan helyzetünkben egyfajta bizonyosságot ígért: ezen az úton biztos lesz gyerekünk, legfeljebb ki kell várni.

Tulajdonképpen elég hamar, egy évvel a határozat után megkaptuk a Tegyeszes kiajánlást: az egyéves Zorkát országos listáról. Már az iratismertetés után is csak egyetlen kétely volt bennünk: hogyan lehet, hogy eddig senki sem kérte őt? (Úgy tudjuk, hogy a Tegyesz nem is keresett Zorkának a megyében szülőt, mivel roma vagy félroma származású. Az nem egyértelmű, hogy másnak kiajánlották-e előttünk az országos listáról, de az biztos, hogy látni mi láttuk először.) A személyes látogatás pedig mindkettőnket meggyőzött arról, hogy bele kell vágni. (Miután végre kettesben maradtunk, feleségem nézett rám óvatosan, hogy mit gondolok, és én állítólag ezt válaszoltam: „Hát ez nem kérdés.”) Egy barátságos, vidám, kiegyensúlyozott, egészséges és mozgékony babát ismertünk meg, aki a születése óta ugyanabban a szerető nevelőszülői házban lakott. És itt kezdődtek a nehézségek.

Az ismerkedés intenzív szakaszát a határozat módosítása (Zorka már éppen kicsúszott a 0-1 éves életkorra szóló határozatunkból) és a munkahelytől való elszakadás miatt három héttel későbbre tudtuk időzíteni, addig hétvégenként látogattuk reménybeli kislányunkat. Ezalatt két problémánk merült fel. Az első egy gyakorlati: alkalmassá kellett tenni a lakásunkat és életkörülményeinket egy egyéves kisgyerek befogadására. Mindaddig ugyanis inkább csecsemőben gondolkoztunk, ami azért egész más igényeket támaszt: más ruhatár, babakocsi, autósülés szükséges, a szórakoztatásához játékok, könyvek. Mivel Zorka az első gyerekünk, nekünk tényleg nem volt itthon semmi, amihez nyúlni tudtunk volna. Az is nagy különbség, hogy egy izgő-mozgó, járó egyéves számára egy méter magasság alatt majdhogynem ki kell üríteni a lakást, a lépcsőre rácsot szerelni, fiókzárakat, elpakolni az éles, szúrós, mérgező dolgokat, a növényeket. Tényleg sok időnk elment mindezzel, mivel nap közben dolgoztunk, hétvégén látogattuk Zorkát, és a fennmaradó időben kellett mindent beszerezni, megszerelni. Persze így sem lett gyerekbiztos a lakás, Zorka rögtön felfedezte a legérdekesebb dolgokat. Már ez a probléma sem volt egyszerű, ennek nyomán jelenleg el sem tudom képzelni, mi lett volna, ha egy alapítványtól két-három nap alatt befogadandó babára kapunk felajánlást. A második probléma inkább elméleti jellegű volt: sehogy sem tudtam elgondolni, hogyan lehet egy egyéves kisgyereket kiszakítani a számára csecsemőkora óta természetes közegből, és új szülőt adni neki. A hétvégenkénti barátkozások jól alakultak, de az is nyilvánvaló volt, hogy babánk számára az elsődleges kötődést a nevelőanya jelenti. Nagyon féltem az ismerkedés intenzív szakaszától – pontosabban nem értettem, hogyan lehetséges egyáltalán átlépni ezt a küszöböt. Igyekeztem művelődni: olvastam könyvet és ezt a blogot (jellemző módon végigvettem a „barátkozás” tárgyszóval jelölt összes bejegyzést), továbbá nagyon segítőkészen válaszolgatott a kérdéseinkre minden Tegyeszes ügyintézőnk és a nevelőanya is. Összességében annyit szűrtem le mindebből, hogy egy-két hét alatt menni szokott a dolog, persze intenzív és fárasztó napok várnak ránk. Csak az egész hogyanját és mikéntjét nem értettem. Hogy ha odaköltözünk a közeli panzióba, akkor onnantól vajon mi fog történni. olvasásának folytatása

„A lányom pont olyan akaratos, mint én”

Szabó Bernadett a kilencéves Anna és a hét és fél éves Jutas anyukája, akiket elvált szülőként nevel. Mindkét gyereket csecsemőként fogadták örökbe a volt férjével. A cigány származás elfogadásához megtett útról beszélgetünk, a válásról, a mindennapos küzdelmekről az anyagiakkal és az akaratos kiskamasszal, és arról, milyen a társkeresés két örökbefogadott cigánygyerekkel.

Hogy kezdődött a történetetek?

1998-ban házasodtunk össze, akkor 23 éves voltam, megbeszéltük, hogy jöhet a gyerek. A Kismama újságban olvastam egy cikket, hogy milyen vizsgálatokat érdemes megcsináltatni gyermekvállalás előtt. Elmentünk, ingyen kivizsgáltak, és kiderült, hogy a férjemnek nincs esélye engem teherbe ejteni, egy műtétet is javasoltak, ami majd rendbe hozza. A műtét után nemzőképesnek nyilvánították, de a gyerek csak nem jött. Közben én három hónapot dolgoztam a Pikler Emmi Csecsemőotthonban, és mind a nyolc gyerekbe beleszerelmesedtem, mindet örökbe fogadtam volna legszívesebben. A meddőségi központban elkezdtek minket vizsgálni. Kiderült, hogy a férjem spermaszáma továbbra is kevés, ezzel nem vállalták az inszeminációt. Lombikot meg én nem akartam, mert abból a pénzből megcsináltatjuk a bútort, és annyira minden áron nem akartam szülni, hogy ilyen tortúrának kitegyem magam. Egy napig sírtam, meggyászoltam, hogy nem szülhetek, aztán megkönnyebbültem.

DSC_0105

Ebben a férjeddel könnyen egyetértésre jutottatok?

Mindenben egyetértésre jutottunk, de aztán utólag kiderült, hogy nem volt egyetértés. Én mondtam, hogy fogadjunk örökbe, a férjem mondta, hogy jó. A cigánygyerek sem volt kérdés köztünk, megbeszéltük, hogy félig cigánygyereket elfogadunk, akin nem látszanak a rasszjegyek.

De a rasszjegyek nem arányosak azzal, hogy a gyerek félig cigány-e.

Persze, de ismeretek hiányában akkor ezt még így gondoltuk. 2005-ben jelentkeztünk, minden simán ment, fél év alatt lett határozatunk.

A férjed az örökbefogadással is egyetértett?

Igen, mert még egyszer régen felhozta, hogy legyünk nevelőszülők, de akkor azt mondtam, amíg nincs saját gyerekem, addig nem akarok nevelőszülő lenni. Márciusra lett határozatunk, kétéves korig elfogadtunk gyereket, és három hét múlva meg is kaptuk az első felajánlást. A nagybarcai csecsemőotthonba mentünk el megnézni egy 14 hónapos kisfiút. A férjemen láttam, hogy nem szeretné őt, én meg őrlődtem. Volt bennem egy ellenérzés, de akartam is. Mi az, hogy egy cigány kisfiút nem viszünk haza?! Akkor felhívtam Mórucz Lajosnét a Gólyahírtől, mert náluk is várakoztunk, ő mondta, ha bármilyen ellenérzésem van, nem szabad igent mondani.

Az volt a baj, hogy cigány volt a kisfiú? olvasásának folytatása

Híres örökbefogadók: Miklósa Erika

  • Az operaénekesnő a harmadik házasságában él, eddig nem született gyereke.
  • Kevéssel a 45. születésnapja előtt lett anya, elmondása szerint nem volt meddőségi gondja.
  • Bíborka nyílt örökbefogadással érkezett, a Bölcső Alapítványtól, a kislányt szülés után újra kellett éleszteni.

680x0

Miklósa Erika egyike azon kevés hazai hírességnek, akik nyíltan beszélnek az örökbefogadásról. Az operaénekesnő tavaly májusban, nem sokkal a 45. születésnapja előtt jelentette be, hogy anya lett. A harmadik házasságában él, 2012-ben ismerkedett meg Csiszár Zsolttal, és hamar össze is házasodtak. A korábbi kapcsolataiból nem lett gyereke, és negyvenévesen érezte úgy, hogy eljött az idő a gyerekvállalásra. Viszont már gyerekkora óta tervezgette, hogy örökbe fogad, mert a nagymamája nevelőszülő volt, és a sok gyerek közt nőtt fel. A férje nagymamája pedig örökbefogadott volt, így egyiküktől sem állt távol ez a gondolat. Erika és Zsolt már a kapcsolat elején eldöntötték, hogy mindenképpen örökbe is fogadnak egy vagy két gyermeket, akárhogy is alakul az életük. olvasásának folytatása

„Pont olyan anya vagyok, mint amilyen ember”

Kisrigók-nagyinterjú! Három idősebb testvér örökbefogadása, nehéz előtörténettel. Oláh-Paulon Viktória, és férje, László három gyereket nevelnek, Alexandra nyolcéves, Csaba hat és fél, Dzsenifer öt és fél. A három gyerek vér szerinti testvér, a két idősebbet másfél éve, a legkisebbet fél éve vették magukhoz.  Anyaságról, önismeretről, a mentálisan nehéz gyerekkel szembeni elvárásokról beszélgettem Vikivel, és hogy miben segítene a pénz a hétköznapokban.

Mióta akartatok gyereket?

Én mindig akartam, már húszévesen is. Lacival négy éve vagyunk együtt, és szinte azonnal úgy döntöttünk, hogy gyereket akarunk, és fogadjunk örökbe. Mindkettőnknek volt egy-egy korábbi házassága, amiben nem született gyerekünk. Az első férjemmel négy évig voltunk házasok, végigmentem hat lombikon, de utáltam ezt az időszakot, könnyen lehet, hogy ezért nem sikerültek. Láttam, hogy születnek így gyerekek, és azt érvényesnek tekintettem. De amíg ültem a procedúrában, elég sok időm volt gondolkodni, és sose tudtam elhinni, hogy ebből nekem gyerekem lesz. Az örökbefogadást mindig sokkal természetesebbnek tartottam. Vannak gyerekek, akik akarnak szülőket, és szülők, akik akarnak gyerekeket, csak össze kell találkozniuk. Az összes lombikom sikertelen volt, és egyre mélyebbre kerültem. Szomorú időszak, nem szeretek gondolni rá. A volt férjem pedig nagyon félt az örökbefogadástól. Tulajdonképpen ez még most is nagyon félelmetes neki, pedig nagyon szereti a gyerekeinket, ő a család legjobb barátja, a gyerekeknek amolyan nagybácsi.

12510396_10208323711121042_3057675494497510969_n

A kudarcra ment rá a kapcsolatotok?

Talán. A lombikra is, és arra is, hogy az örökbefogadásban nem tudtunk közös nevezőre jutni. Pedig ő nagyon nyitott ember. Félt a gyerekneveléstől is, de vér szerinti gyerek érkezésében az emberek éreznek valami sorsszerűséget, amibe bele tudod engedni magad. Az örökbefogadásban több a döntés, oda kell menni, alá kell írni, és még sokszor nyilatkozni kell, hogy akarod. Egyébként a lombikhoz is szinte illetlenül fiatal voltam 29 évesen, és az örökbefogadáshoz is 36 évesen, noha Laci már 45 éves elmúlt a jelentkezéskor.

Mindent gyorsan csináltál, mégis elment az idő.

Kiszámolva, Szandra és Csaba is a lombikos időszak alatt született. Én tényleg akkor akartam gyereket.

Bátor dolog egyszerre három, idősebb gyereket vállalni, nem?

Nagyon nehezen is kaptunk alkalmasságot. A Tegyesz alkalmasnak javasolt minket, de a gyámhivatal élt a törvényes jogával, és ezt felülvizsgálták.

Miért?

A férjem édesapja öngyilkos lett, az én anyukám pedig alkoholista volt gyerekkoromban. Egy rettenetesen megalázó procedúrán mentünk át. Egy idős igazságügyi pszichológus szakértő öt órán át vizsgált minket, az összes pszichológiai tesztet kitöltöttük. Végül készült egy hosszú szakvélemény rólunk, ami nem tudta bejósolni, hogy probléma lesz velünk.

A három gyerek volt a probléma, vagy hogy egyáltalán alkalmasak vagytok-e? olvasásának folytatása

Egy ellenséges univerzumból passzíroztam ki a gyerekeket

Eddig mindig másokkal közöltem interjút a blogon, most végre olvashattok egyet velem. 🙂 Polgár Teréz Eszter készítette, és a Szimpatika magazin 2015. augusztusi számában jelent meg, engedélyükkel közlöm. Jól összefoglalja, mit is kell rólam tudni.

Az örökbefogadást Magyarországon rengeteg tévhit és előítélet övezi. Ha nem is tudatosul, a mesék mostohatörténetei és a bulvársajtó örökbefogadós sztárhírei alapozzák meg, hogyan viszonyulunk ehhez a témához. A tényleges emberi sorsok – örökbefogadóké és örökbefogadottaké – gyakran kiesnek a látóterünkből. Mártonffy Zsuzsa újságíró, blogger hiánypótlóként indította el internetes oldalát, az Örökbe.hu-t, hitelesen segítve mindazokat, akiket ez a kérdéskör valamiképp érint. Ő maga – férjével – egy vér szerinti kislányt és két örökbefogadott kisfiút nevel. Veronika 6, Zsolti 4, Valentin 2 éves.

zs

Hogyan, mikor került fókuszba nálatok az örökbefogadás?

Nem tipikus a példám, de én mindig úgy gondoltam, hogy fogok majd örökbe is fogadni. Ez sokáig inkább naiv lelkesedés volt, valódi ismeretek nélkül. Mire végigmentünk a felkészülési úton, akkor értettem csak meg, hogy az örökbefogadás mögött mindig tragédia áll, a gyereké – és az új szülőknek ezt is fel kell vállalniuk. Én már akkor javasoltam a férjemnek az örökbefogadást, mikor egy évig nem sikerült teherbe esnem. Nekem ez nem a leg-leg-legvégső opció volt, a férjem viszont korainak találta. Nemsokára meg is fogant a kislányunk.

Természetes úton?

Igen, de koraszülött lett, hét hónapra. A nehézségek dacára nem lettem görcsös anya, a baba sem volt sírós, problémás gyerek, de fejlesztésekre kellett vinnünk. Hamar felébredt bennünk a vágy egy újabb gyerekre. Könnyen teherbe is estem, de ez a terhesség csúnya vetéléssel végződött. Majdnem meghaltam a műtőasztalon – vérátömlesztést kaptam, és az intenzív osztályon kötöttem ki. Utána pár hónapig a szomorúság mellett a „feltámadás” öröme is bennem volt; nagyon tudtam örülni az életnek. Az előírt pihenési idő után újabb orvosok, kivizsgálások, kisebb műtétek következtek, és csak évek múltán lett világos, hogy nem tudok többet szülni. (Amúgy, a meddő párok többségéhez hasonlóan „mindenünk megvan”, tehát ma sem teljesen kizárt egy teherbeesés, de ezzel már nem foglalkozunk.)

Sokan „megelégszenek” egy gyerekkel, ha természetes úton nem születik második. Nálatok ez hogyan alakult? olvasásának folytatása

„Nem két cigánygyereket látok, hanem az én gyerekeimet”

Mivel jár két testvér örökbefogadása? Katona-Wallner Judit és férje, Lajos egy másfél és két és fél éves fiú-lány párost fogadtak örökbe, egy kamaszfiú mellé. Felváltva hisztiző testvérek, a szomszéd néni rasszista megjegyzéseket tesz, és két gyerek nem kétszerannyi terhelés. Aktucs régi kommentelő a blogon, most ő mesél.

Hogy indult a történetetek?

Világéletemben sok gyereket szerettem volna, egy egész focicsapatnyit, de az élet nem így alakult. A nagyfiamat húszévesen szültem, az apja ötéves korában lelépett és onnantól nem is hallottam róla. Mikor hétéves lett, megismerkedtem Lajossal, viszonylag hamar úgy gondoltuk, hogy ha akar, jöhet a babánk, viszont nem lenne jó, ha a nagyfiam kilógna és más lenne a családneve. Lajos úgy döntött, hogy örökbe fogadja Mátét, Máté is jó ötletnek találta. A 12. születésnapja után három nappal fogadta örökbe, a hivatalok már minden határidőből kicsúsztak, de halogatták az ügyet, hogy a fiamat is megkérdezhessék. Lajos első pillanattól kezdve apakánt viselkedett a fiammal, még nem is jártunk együtt, és a fiam már felült a nyakába és bambamozva legyőzték az ellenséget. A fiamnak nagyon erős volt az apahiánya, minden közelemben felbukkanó hímneműre rácuppant.

 

Vica2

Hogy zajlott a házastársi örökbefogadás?

Majdnem ugyanúgy, mint a rendes. Annyi különbséggel, hogy ahhoz nem kell tanfolyam, és hogy előtte meg kellett vonatni a volt férjem felügyeleti jogát, mivel ő nem mondott le a gyerekről, csak eltűnt. Kereste rajtam a rendőrség is. Tíz éve nem láttam, azt se tudom, hogy él-e.

Hogy vonták meg a szülői felügyeleti jogot?

Mindenki riogatott előtte, hogy ezt mennyire nehezen teszik a bíróságok. Akkor vonják meg a szülő felügyeleti jogát, ha veszélyezteti a gyerek egészségét, fejlődését vagy a gyerek ellen bűncselekményt követ el. Én elmondtam a bíróságnak, hogy nem fizet tartásdíjat, ami bűncselekmény, és nem tudok útlevelet kiváltani a gyereknek, kellett volna az aláírása a továbbtanuláshoz, tehát ez egy komoly probléma a gyerek életében. A volt férjem nem jelent meg a tárgyaláson, nem volt ellenfél. Fél évbe még így is beletelt, amíg az ügy lezajlott.

Nyomoztak utána?

Nem, nekem kellett megadni az utolsó ismert lakcímét, oda kapta az értesítéseket. Nekem kellett volna nyomozni utána. Addigra eltűntnek is nyilvánították, úgyhogy igazából olyan adat volt a lakcím, amit a rendőrség sem tudott. Nyilván mai ésszel eleve nem volt bölcs dolog ez a kapcsolat, de ebből született Máté, a fiam, szóval azt sem mondhatom, hogy megbántam.

Máté mit kezd ezzel az eltűnt apával?

Rengeteg tüske van benne, nem hajlandó róla beszélni. Pici korban azt mondtam neki, hogy őt szereti az apja, csak hát ilyen. Elég rövid ideig hitte el. Akkoriban nagyon bántotta őt, most meg azt mondja, hogy nem érdekli. Ahhoz elég nagy volt, hogy felfogja, hogy ennek nem így kell lennie. Lajost viszont apjának tekinti.

Közben akartatok újabb gyereket… olvasásának folytatása

„A gyerekek után örökbe fogadtunk egy apukát is”

Ma egy különleges családdal ismerkedünk meg. Renáta és férje, István összesen hat gyereket nevelnek. Örökbefogadás, vér szerinti gyerek és családbafogadás, válás és újraházasodás szerepel a történetben. Renáta mesél nekünk. 

– Mutasd be a családodat!

– Egy pici faluban lakunk, nem messze a nyugati határtól. Jelenleg gyesen vagyok. A hatos fogatunk: Bianka és Norbert 13 évesek, Roland 10 éves, Zoé 9 éves, Alex 7, a pici Kitti pedig nemsoká lesz 2 éves. A két legidősebb a nagybajomi gyerekotthonból érkezett 2, illetve 3 évesen, Roli a vér szerinti nagyfiam, Zoé családbafogadással került hozzánk 1 évesen, majd több évi huzavona után sikerült örökbe fogadni, Alex az Alfa Szövetség segítségével került hozzánk újszülöttként, Kitti pedig a másik vér szerinti gyermekem. Az öt nagyot az első férjemmel közösen vállaltuk, a legkisebb a második férjemtől van.

471982_446144002070302_1202956239_o

– Miért döntöttetek az örökbefogadás mellett?

– Az első férjemmel csak mesterséges megtermékenyítéssel volt esélyünk a gyermekáldásra. Én már réges-régen úgy könyveltem el magamban, hogy három gyermeket szeretnék, ami azért is fura, mert a rokonságban nem igazán van példa nagycsaládra. Mivel nem tudtuk, hogy az orvosi segítség mennyire lesz sikeres, az örökbebabákra meg úgyis sokat kell várni, úgy gondoltuk, hogy elindulunk mindkét úton. Amelyik sikerül, annak örülünk és megyünk tovább.

– Kifejezetten roma gyereket kértetek. Miért?

– Amikor érintett lettem az örökbefogadásban elkezdtem beleásni magam a témába, interneten cikkeket, fórumokat böngésztem. Mindenütt virított a tény: az örökbefogadók nagy többsége elzárkózott a roma gyermekektől. Nekünk nem volt származási kikötésünk, ezt ki is nyilvánítottuk. Aztán később ugyanezen okból kifolyólag már direkt cigány babákat kértünk, mondván, ha egy ilyen gyermek nevelkedik nálunk, akkor hozzánk jöjjön a többi is.

– Honnan érkezett az első gyerek?

– 2003 nyarán indítottuk el a bürokráciát és karácsony után lett meg az alkalmassági. Egy ismerős jelezte nekünk, hogy Somogy megyében egy gyermekotthonban van egy majdnem kétéves cigány kislány, Bianka, aki nemrég lett örökbe adható. Mivel Somogyban szintén nem volt nagy elfogadás a roma gyermekek iránt, valószínűsítették, hogy sokáig nem találnak szülőt a kicsinek, ezért mi lettünk a leendő kiválasztottak. Mikor meglett az alkalmasságink, arra rendezkedtünk be lelkileg, hogy sok-sok év várakozás következik, álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar szülők lehetünk, hisz pár hét múlva már mehettünk is látogatni.

– Ma nem ez lenne a hivatalos menete a kiajánlásnak. Hogyhogy belement a Tegyesz? olvasásának folytatása

„Csak a holttestemen keresztül vihetik el a fiamat”

Egy erdélyi örökbefogadás története. Örökbefogadás meddőségi probléma nélkül, traumatikus és gyógyító szülésélmények, öt éve elhúzódó bürokratikus ügyintézés. Kovács Réka Rozália három vér szerinti és egy örökbefogadott kisfiút nevel a férjével. Azaz, az ötéves Benedeket a hivatali akadályok miatt máig nem tudták hivatalosan örökbe fogadni. Rékával beszélgettem a bizonytalanság kezeléséről, a nagycsaládos életről, és hogy miért nem szereti, ha szentnek tartják.

– Mutatkozz be, kérlek!

– Kovács Réka vagyok, négy gyermekem van. Tamás tíz és fél év éves, Péter kilencéves, Benedek ötéves, Dániel féléves. Pszichológus vagyok, pár- és családterapeuta, a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tanítok. Nyárádszentimrén lakunk, ez Marosvásárhelytől van harminc kilométerre, a férjem itt református lelkész. És Benedek az örökbefogadott gyermekünk.

csalad

– Eszerint nincs meddőségi gondotok, miért döntöttetek úgy, hogy örökbe fogadtok?

– Ez egy belső vágy volt, mindig is vágytam arra, hogy örökbe fogadjak. Úgy éreztem, hogy kétféleképpen lesz gyermekem, szülök és örökbe is fogadok. Teljesen egyenértékűnek érzem a kétféle gyermekvállalási módot. De ez egy folyamat volt, hogy eljutottunk ide.

Tamást császármetszéssel szültem egy romániai kórházban, ez traumatikus élmény maradt. Örök titok marad, miért kellett műtét, akkor azt mondták, hogy a szívhang csökkent. De utólag visszagondolva a kórházi helyzetre, a rám erőltetett szülési pozíciókra és az erőszakos vizsgálatokra, úgy érzem, abban a helyzetben nem is tudtam volna megszülni. Tíz órát vajúdtam, utána mondták, hogy ez császár és megkönnyebbültem, hogy ezen a tortúrán túl vagyok. Amikor Péter megfogant, azt mondták, ez kötelező császár lesz, mert nem telt el két év a két várandósság között. Ezt nem akartam, és ekkor ébredtem rá, hogy milyen méltánytalan volt a szülés. Pétert nem kórházban szültem, hanem otthon. Azaz Budapesten.

– Geréb Ágival?

– Igen, és még egy bábával és egy dúlával.

– Ez jobb élmény volt?

– Nem is összehasonlítható. Ekkor gyógyult be a császármetszés traumája, nőként, anyaként erőre kaptam, megtapasztaltam azt, hogy tudok szülni, gátmetszés, megaláztatás nélkül. Bennem az anyasággal kapcsolatban ott átfordult minden. Addig azt tudtam a gyerekvállalásról, szülésről anyámtól és a környezettől, hogy ez a nőnek a keresztje, amin át kell esni, és ez bennem átfordult az otthonszüléskor.

A gyerekek nőttek, Tamás szinte öt évig szopott. Egyszer csak egy családos listán olvastam egy levelet, hogy van egy anya, aki szülés előtt áll, és már most tudja, hogy nem tudja hazavinni a gyereket, mert nincsenek meg a körülményei, és családot keres. Aki írta, az nevelte a nőnek egy nagyobb gyerekét, aki még egyéves sem volt. Szóltam a férjemnek s valami elindult bennem. Kezdtem vágyni erre a gyerekre. Semmit sem tudtam róla, sem az anyjáról, mégis úgy éreztem, hogy talán ő az én gyerekem. A férjemmel kezdtünk az egészről gondolkodni, sokat imádkoztunk, beszélgettünk, hogy elegek vagyunk-e és ilyen hirtelen tudjuk-e vállalni. És úgy éreztük, igen. Telefonon felhívtam az anyukát, és nyíltan megkérdeztem, tényleg így gondolja, biztos mindent átgondolt, minden lehetősége kimerült. Ő azt mondta, hogy igen. Röviden annyit mondott, hogy Benedek a negyedik gyereke, az első három sincs vele, Magyarországon dolgozik, haza fog jönni szülni Csíkszeredába, de rögtön megy vissza Magyarországra. Aztán szóltunk a gyermekvédelemnél, s az nagyon jó volt, hogy a szakemberek átvették a vele való kommunikációt. Engem már ennyi is leterhelt, anyaként, két kicsi gyerekkel nem tudtam magam beleélni az ő helyzetébe, és nem is egészséges, ha ketten mi anyaként összekapaszkodunk. Ez végül csak megtörtént valamilyen szinten, amíg a szülészeten volt, mert nem voltak hozzátartozói, akikre támaszkodhat, bevihetik neki a szükséges dolgokat, de engem megviselt a helyzet, hogy egy anya arra kényszerül, hogy lemondjon a gyerekéről. olvasásának folytatása