vendégposzt

A mézeshetek vége

ÖrökbeHozzászólás

Részlet Stájn Emma Kőbölcső című, hamarosan megjelenő regényéből. A hősnő Németországban nevelőszülőként fogad be egy traumatizált, kétéves kislányt, két vér szerinti gyerek mellé. Az első hetek simán telnek, majd a kisgyerek viselkedése hirtelen megváltozik, hisztériás rohamokat kap, és nem válik le a nevelőanyukáról… 

A kutyasétáltatás remek alkalmat ad arra, hogy megismertessük Luisával új környezetét. Apránként felfedezzük a házkörnyéki utcákat, a játszóteret, a parkot, beköszönünk a szomszédokhoz. A húsvéti szünet első napjai békében és nyugalomban telnek. Kezdünk felengedni, bár mindannyiunk számára hihetetlen, hogy nem sír, nem emlegeti sem a vér szerinti, sem a korábbi nevelőcsaládját és zavartalanul alussza át az éjszakákat. A vészharangok megállás nélkül konganak, de mi nem halljuk őket; beleveszünk a nagy, rózsaszín ködbe.

A tündérmese pontosan öt nappal a beköltözés után ér véget, amikor kézhez kapom a csomagot.

A kis doboz az édesanya rajzait tartalmazza, valamint egy fotómontázst magáról, a cicájukról, illetve az apáról. A gyámhivatali kísérőlevél értelmében köteles vagyok az ajándékokat átadni, valamint – fő a bizalom – azt fényképekkel dokumentálni.

Lulu egy rozsdás szögnek is úgy tud örülni, mint más a lottó jackpotnak. Az asztalhoz ültetem hát és elé halmozom a csomag tartalmát. Boldogan szemléli a színes, szívecskékkel telerajzolt lapot, amíg én ellövök néhány képet. Aztán a fotókat nézegeti, én pedig jobb híján várom a reakciót.

– Tudod ki van a képen? – teszem fel óvatosan a kérdést.

– Katze (cica) – válaszolja elégedetten.

– És ő ki? – mutatok a platina hajkoronás nőre.

– Oga – válaszolja bizonytalanul, miközben kérdőn néz rám. (Olga a szintén szőke szomszédasszonyunk, akivel az elmúlt napokban rendszeresen találkoztunk a ház előtt, és akinél „véletlenül” mindig volt csokoládé vagy gumicukor.)

– Nem, ő nem Olga, hanem az anyukád… ő pedig itt az apukád, emlékszel rájuk?

Csak egy rövid bólintás a válasz. Küldetés teljesítve – igyekszem lezárni magamban a történteket, miközben segítek az ajándékokat elrendezni a komód tetején. Nincs semmi tragikus az egész jelenetben, mégis a hideg futkos a hátamon. → olvasásának folytatása

Egy szív szerinti gyermek története

Örökbe2 hozzászólás

Vendégposzt. Rostás Bianka képes riportja. 

Azt mondják, a családunkat nem mi választjuk. Mi van akkor, ha valaki mégis választ magának gyereket? Valóban terhet és egy életen át tartó küzdelmet jelent egy Down-szindrómás gyerek?

 

Ezek és ehhez hasonló ezeregy kérdés járt a fejemben, amikor megismertem Jásper Évát, aki 43 éves, egyedülálló nőként döntött az örökbefogadás mellett és kimondottan Down-szindrómával született gyereket szeretett volna. Néhány hónappal később, titkos örökbefogadás útján lett a most négyéves Tamás édesanyja, akiről a vér szerinti szülei a Down-szindróma és egy veleszületett szívrendellenesség miatt lemondtak. 2016 óta követem az életüket fotósként.

A téma szempontjából fontos, hogy a fogyatékossággal, tartós betegséggel, fejlődési nehézséggel, speciális ellátási igénnyel élő gyerekekről életadó szüleik nagyobb eséllyel mondanak le, nagyobb eséllyel maradnak a gyermekvédelmi szakellátás rendszerében örökbefogadók nélkül, mint egészséges társaik. Az elmúlt tíz évben évente kevesebb mint tíz fogyatékossággal élő gyereket fogadtak örökbe. Már a számok alapján is különleges a történet, meghatározó szála mégis az lett, amit az Örökbe blogon olvastam még a kezdetekben, hogy az örökbefogadott gyereket szív szerinti gyereknek is nevezik. Aligha kérdőjelezhető ez meg Éva és Tomi esetében. → olvasásának folytatása

Bartos Erika: Örök ölelés

Örökbe1 hozzászólás

Vendégposzt, Székely Zsuzsanna pszichológus írása.

Az ismert mesekönyvíró, Bartos Erika sokféle témát tárgyaló közkedvelt mesekönyvei után jelent meg az Örök ölelés című, úgynevezett segítő témájú mesekönyve az örökbefogadásról.

Az utóbbi években más szerzőktől is több, különböző stílusú és más-más aspektusból közelítő gyerekkönyv is napvilágot látott itthon  a témában, némelyekben az állatvilágba helyezve a szereplőket, másokat olvasva meg az örökbefogadó (ember)családok életébe pillanthatunk be.

Ez a könyv négy különböző életkorú és élettörténetű gyermek örökbefogadását meséli el külön fejezetekben. A szerző vélhetően – és jó érzékkel – ezzel arra törekedett, hogy minél több örökbefogadottat megszólítson, és minél szélesebb körben ismerhessék fel saját történeteiket a gyermekek és örökbefogadó szüleik. Az első történet szereplőjét újszülöttként kórházból, a másodikat 2,5 évesen csecsemőotthonból, a harmadikat pedig 4 évesen nevelőszülőtől vitték haza az örökbefogadók. A negyedik történetben egy 10 éves kisfiú meséli el örökbefogadását a barátainak.

Pszichológusként arra nem vállalkozom, hogy grafikai, tipográfiai, szerkesztési és egyéb általános könyvkritikusi szempontból elemezzem a kötetet, de az örökbefogadásban jártas szakemberként szeretnék néhány örökbefogadási szakmai-pszichológiai vonatkozású észrevételt tenni a könyvvel kapcsolatban.

Szakemberként az jól látható, hogy Bartos korrekten – talán szakirodalomból is -, mondhatni naprakészen igyekezett tájékozódni arról, hogyan történik ma nálunk a gyermekek örökbefogadása. A gyermekek és örökbefogadó szüleik közt zajló bemutatott barátkozások folyamatában és részleteiben is több helyen megjelennek a szakmai protokoll elemei. Amennyire – ez részemről legalábbis – dicsérendő törekvés, ugyanannyira sajnálatos, hogy mégis maradtak benne nem jelentéktelennek tűnő tévedések, melyeket szerintem legfeljebb csak kerülendő példaként szabadna említeni leendő örökbefogadók számára.

Az új szülők és szándékuk bemutatása az örökbe fogadandó gyermekek számára például mindegyik történetben elmarad a gyermekkel történő első találkozásukkor, amit pedig szakemberként alapvetőnek tartunk a folyamatban. Nem csoda, ha ez után az új családjában „bizonytalanul érzi” sokáig magát a gyermek. Soha nem tudhatja ugyanis, ha vendég jön, nem elvinni akarja-e őt, mert kommunikáció nélkül honnan tudná, kinek mi a szándéka, még akkor is, ha csak a szobában beszélgetnek a felnőttek, amíg ő játszik az udvaron, ahogy ez történt Dorottya történetében a nevelőszüleinél az örökbefogadók első felbukkanásakor.

A csecsemőotthonban meg, ahol Zoli az első perctől, mint egy igazi hospitalizált gyermek, – amilyennel azért egy jól működő csecsemőotthonban már nemigen találkozunk, – teljes nyitottsággal, bizalommal fogadja el a két idegen közeledését az első perctől, akikről pedig még a távozásakor sem mondják meg neki, hogy ők lesznek az új szülei, és most haza költözik örökre velük. Vajon mit gondolt, hova viszik új ismerősei és mikor hozzák vissza a csecsemőotthonba? Csoda, hogy „nehéz időszak következett” ennyi bizonytalanság mellett? → olvasásának folytatása

Hivatalos ügyek intézése örökbefogadás után

Örökbe18 hozzászólás

Sokan kérdezik, mik az intéznivalók egy frissen örökbefogadott gyerekkel. Több emberrel beszéltem, és valahogy mindenkinél másképp alakult, mit, mikor és hogyan tudott elintézni. A leírtakat tekintsétek sorvezetőnek, nagyjából ilyen sorrendben érdemes rendezni a papírokat, de nagy eltérések lehetségesek az ügymenetben, és sokszor a hivatalok is rossz tájékoztatást adnak.

Ha úgy érzed, hamarosan sorra kerülsz és felkészülnél, várlak a Finisben csoportba.

A családi pótlékot, gyedet stb. akár már ezzel el lehet kezdeni intézni a kihelyezés alatt, de akkor a tényleges örökbefogadáskor újra be kell adni a gyerek adatait.

Örökbefogadási határozat. Titkos örökbefogadásnál általában a kihelyezés végén, a gyámhivatalban adják oda. De van olyan is, hogy ne kelljen egy távoli hivatalba elutazni, ezért egy közelebbibe megy be nyilatkozni a család, akkor pár hét múlva elküldik postán. Ezt nem minden megye engedi. Nyíltnál általában kiküldik postán pár hét múlva.

ÚJ! A koronavírus óta sokszor csak egy online felületre kell feltölteni a nyilatkozatot az örökbefogadóknak. 

Ha megvan, ezt is mindig vigyük magunkkal.  Nyílt örökbefogadásnál a vér szerinti család minden adata szerepel rajta. Hallottam már olyat, hogy a diszkrét szülő ügyesen fénymásolt belőle egy olyan verziót, ahol a vér szerinti család adatait kitakarta, és ahol nem szükséges az eredeti, ott ezt a másolatot adta be.

A gyermek új anyakönyvi kivonata. Postán küldi el általában a gyámhivatal, 2-3 héttel az örökbefogadás után. Amíg ez nincs meg, semmit nem tudtok intézni.

Lakcímkártya. A kormányablakban kell intézni, de néha kiküldik az anyakönyvi kivonattal együtt, máskor meg üreset küldenek ki, akkor újat kell csináltatni.

Útlevél. Nem kötelező. Az igénylésnél legyen ott a házaspár mindkét tagja (legalább amíg hozzájárul), és a gyerek, hogy lefotózzák. Pár éve gyermekeknek is kötelező valamilyen személyazonosító okmány, vagy útlevél, vagy személyi igazolvány. → olvasásának folytatása

Tompa Andrea: Vaslaci

Örökbe5 hozzászólás

Tompa Andrea író örökbefogadós meséje, mely először itt az Örökbe.hu blogon olvasható. A Meseország mindenkié című kötetben fog megjelenni, a történetekben ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Kilenc jól ismert szerző és nyolc új alkotó meséje került a gyűjteménybe, melyben többek között meleg, leszbikus, transznemű, roma, örökbe fogadott, hallássérült és idős hősökkel találkozhatunk. A tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll.

A kötet kapható szeptember 17. után az Írók Boltjában, a Líra online oldalán, a Pagony boltokban.

E-nek, köszönettel

Volt egyszer, hol nem volt, falu végén túl, ott, ahol a legszegényebb emberek laknak, még azon is túl, hol a legrosszabb földek és a mocsár kezdődik, élt egyszer egy szegény ember és egy szegény asszony. Úgy éltek együtt, egymásnak támaszkodva, mint két zsák krumpli. Nem volt semmijük, éppen csak egy szakadozott tető a fejük felett. Hiába dolgoztak egész életen át, mindig a mások földjén hajlongtak. Az Úristen gyermeket sem adott nekik, nem csak földet. Az asszony fel is sóhajtott, mikor már útnak indultak megint az erdőre, hogy egy kis rőzsét gyűjtsenek, amivel tüzet rakjanak, mert bizony tél volt, és a szél meg a fagy nem törődött a szegényekkel, csak fújta, fújta be a hideget a ház résein. Mondta is az asszony:

– Meddig kell még nekünk ezt a cudar életet cipelni a hátunkon? Semmink sincs, immár gyermeket sem az ad a Teremtő, mert túl öregek vagyunk.

A férfi, aki elől ment a nagy hóban, hogy letapossa az asszonynak az utat, mert ebben a nagy szegénységben semmijük nem volt, csak hogy egymást szerették, így felelt:

– Hagyjad, te asszony. Nem minekünk kell elszámoltatni itt a földön az Urat. Nem a mi dógunk.

– Hát mi a mi dógunk, te ember? – mondta az asszony nagy szomorún és ment tovább a férje nyomában a mély hóban.

Mikor kiértek az erdőre, hát látják, hogy akkora a hó, de olyan mély, hogy minden faágat, amit levert a szél a fákról, bizony betemette a hó. Néznek körbe, körbe, de csak a nagy, csupasz fákat látják meg a mély havat. Látja az ember, hogy nyomok vannak a hóban, friss, apró csizmanyomokat hagyott más elöttük, s mondja is:

– Hát már asszony, későn jöttünk, járt már előttünk más, hogy összeszedje az ágat.

– Asszony volt a’ – feleli, mert lássa, milyen kis csizmája van. – Menjünk másfelé, ahol több a szerencsénk.

Meg is fordulnának, amikor egyszer csak vékony hangot hallanak, valamit nyivákolást. Megállnak, fülelnek. Talán csapdába esett állat? Megindulnak a hang irányába az erdőbe. Ahogy odaérnek, hát néznek körbe, nem látnak semmit, csak hallják mind a hangot. → olvasásának folytatása

Jó reggelt, te moslék!

Örökbe26 hozzászólás

Vendégposzt. Hilda és férje egy hét és fél éves kislányt fogadtak örökbe. Az örökbefogadás után másfél évvel még mindig viharosak a hétköznapok, amiről az anyuka számol be. Ellenkezés, dac, hajsza az idővel, összeveszések és kibékülések. A helyzetek nemcsak az idősebb gyerekek örökbefogadóinak lehetnek ismerősek…

 

Még a macskáim is jobban szeretnek, mint a gyerekem…

 

Erősen fúj a szél, a hálóban zörgeti a redőnyt, Melikénél meg a két tetőtéri ablak felhőmintás rolóját. Csoda, hogy tudott aludni szegény. Halkan megyek, mint minden reggel, halkra kapcsolom a közlekedőben a rádiót és csak az ottani lámpát kapcsolom fel. Attila most ágyaz a hálóban. Nyitom az ajtaját és rögtön halk nyöszörgést hallok: ébren van már. Felkapcsolom a nagyon tompán világító kis égősort a szobájában és halkan közeledem az ágyához. Miért van már most görcsben a gyomrom? Nem, a mai indulásnál minden rendben lesz! A paplan lecsúszott a pónis-pizsamás válláról, lassan megsimogatom, amint hangtalan leülök az ágyára. Újabb nyöszörgés, nemtetszik-hangon. Nem, nem, ma minden rendben lesz – győzködöm magam. – Jó reggelt Melike!

Nincs válasz. – Jól van, Cicám, lassan ébredezzél! – Nem vagyok a cicád! Ne hívj így! – Nyelek egyet és újra megsimogatom a hátát, de elhúzódik és helyettem inkább a csíkos falvédővel bújik össze. Unokahúgom jut eszembe, aki mesélte, hogy a tízéves fiával minden nap felkeléskor, pozitív napindítóként a nagy rohanás előtt adnak maguknak öt percet, amikor összebújnak, s csak aztán kelnek fel… Hamar konstatálom, hogy nálunk ilyen soha nem lesz. Inkább kimegyek, nekem is készülnöm kell.

A rádiót kicsit hangosabbra veszem, kitámasztom az ajtaját, és a mosdó majd a fürdőszoba felé veszem az irányt. Eltelik három perc, visszanézek hozzá, ugyanott és ugyanúgy fekszik az ágyán, pedig már mindjárt hét óra. – Melike, jó reggelt, ébresztő! Légy szíves kelj fel most már, és öltözz, tegnap nem készítettünk ruhát!

Nem mozdul, közelebb megyek és megfogom megint a vállát: – Jóóóóreggeeeelt! – mondom, (szerintem) viccesen. – Jó reggelt, te M O S L É K! – köpi rám és én lefagyok a döbbenettől. – Cicám… nem, Melike, ez nagyon csúnya volt, ilyet nem szabad mondanod! → olvasásának folytatása

Örökbefogadás Olaszországban

Örökbe2 hozzászólás

Vendégposzt! Folytatódik a más országok gyakorlatát bemutató sorozat. Stefy olvasónk Olaszországban él, férjével ott szereznek éppen alkalmasságot, és írt egy izgalmas összefoglalót az olasz rendszerről. Három év maga csak a határozat megszerzése, vérre menő vizsgálatok, aki nemet mond a gyerekre, kizárja magát. Ha úgy gondoltad, Magyarországon nehéz örökbe fogadni, olvasd el ezt az írást, hogy milyen, ha egy állam tényleg alaposan megvizsgálja a jelentkezők alkalmasságát. Köszönjük Stefy munkáját.

Olaszországban az örökbefogadáshoz legalább három év házasság szükséges, amibe beleszámítható az esküvő előtti bizonyítható együttélés is. Ennek a feltételnek már a jelentkezésnél eleget kell tenni. Egyedülállók és azonos neműek, mivel nem is házasodhatnak, nem fogadhatnak örökbe. Az örökbefogadó és az örökbefogadott között legalább 18, legfeljebb 45 év lehet. Általában meddőség miatt jelentkeznek örökbefogadásra a párok. Bár ritkábban, de az is előfordul, hogy vér szerinti gyerek(ek) után fogadnak örökbe akár nagyobb vagy sérült gyereket, annak ellenére, hogy nem áll fenn fogamzásképtelenség. A gyerekszámra nincs megkötés, viszont vannak bíróságok, melyek eleve csak egy gyerekre adnak ki határozatot. Érdekesség, hogy korábban a jelentkezést kérelemnek hívták (richiesta), most pedig hajlandóságnak (disponibilità), ami egy nyitottságra utal. Ez is megerősíti, hogy nem én “kérek” gyereket, hanem felajánlom magam arra, hogy befogadjam; szemléletváltozást tükröz, ami a gyerek jogait helyezi előtérbe. Neki van joga a családhoz, és nem fordítva.

A képeken az a kollázs látható, amit Stefy és férje készítettek el házi feladatként az alkalmassághoz

Külföldi és belföldi örökbefogadás egyaránt létezik. Ez utóbbi mértéke a többi gazdaságilag fejlett országhoz hasonlóan nem magas, míg a nemzetközi (mikor olaszok fogadnak örökbe külföldről gyereket) az évtizedek során tetemesen nőtt. Az utóbbi néhány évre viszont ebben is visszaesés jellemző, feltehetően politikai okok, bürokratikus nehézségek és a gazdasági válság következményeként.

Nemzetközi örökbefogadások számokban

  •             1982-ben kevesebb, mint 300
  •             1991-ben több mint 2700
  •             2000-ben 3115 (ugyanabban az évben 7000 benyújtott kérelem)
  •             2009 örökbefogadási boom: 3387 külföldről érkezett kiskorút jegyeztek be
  •             2015-ben már csak 1741 nemzetközi örökbefogadás történt (3668 benyújtott kérelem, 2929 kiadott alkalmassági határozat)
  •             2017-ben 1440 valósult meg.

A belföldi örökbefogadás évi 1000 gyerek körül stagnál (ebből kb. 300 az újszülött), míg 2015-ben 9000 kérvényt nyújtottak be erre, és ugye a korábbi évek jelentkezői is várakoznak. → olvasásának folytatása

Vendégposzt: A gyerekkereskedelem ára

Örökbe6 hozzászólás

Pár napja itt az Örökbe.hu oldalon bemutattam a Gyökérkeresők – ezredvégi emberkereskedelem című dokumentumfilmet, és interjút közöltem Lukács Csaba filmrendezővel. Most a filmben is megszólaló szakember, Székely Zsuzsanna pszichológus, a Tegyesz egykori munkatársa, a Mózeskosár Egyesület elnöke osztja meg gondolatait az ott ábrázolt helyzetről, mikor az erdélyi szülők a 90-es években jóformán eladták a gyermekeiket Nyugatra. Székely Zsuzsa írását közlöm.

Lukács Csabának a Szombathelyi Savaria Filmszemlén első helyezéssel díjazott Gyökérkeresők – ezredvégi emberkereskedelem című nagy sikerű dokumentumfilmjét eddig már több közel 40 ezren nézték meg a Youtube-on. A film megrázó képkockákkal mutatja be a Romániából a 90-es évek elején kiskorukban Nyugatra örökbeadott, már időközben felnőtt magyar fiatalok visszatérését a születési családjukba. Romániában a rendszerváltás után tömegesen – becslések szerint ötvenezer gyermeket – adtak örökbe külföldre az akkori rémes intézeti körülmények közül, legtöbbször korrupcióval gyorsítva az eljárást, vagy akár pénzért csikarva ki a szülők beleegyezését, hivatalos nyilatkozatát. „A vér szerinti szülők jellemzően azzal kezdik, hogy ők nem írtak alá semmit, nem akarták örökbe adni a gyereket, aztán elszólják magukat, hogy „csak egy ócska színes tévét adtak, hamar elromlott”, vagy „mire volt elég az a kétszáz márka?” Az örökbefogadó szülők lehet, hogy nem is tudták, hogy tulajdonképpen veszik a gyereket – csak kifizették a közvetítők által ”ügyintézésre” kért összeget. Nekik megért pár ezer dollárt vagy márkát, hogy gyorsan menjenek a dolgok – Románia amúgy is korrupt ország hírében állt, természetesnek gondolták, hogy mindenért fizetni kell. A történetben számomra az volt a legszomorúbb tanulság, hogy minden résztvevő meg volt győződve arról, helyesen cselekszik. A gyerekre vágyó szülő kapott egy új családtagot, a román gyerekvédelmi rendszer megszabadult a tehertől, ráadásul a közvetítőnek is tiszta volt a lelkiismerete, mert szerinte a gyerek is jól járt, hiszen „normális” családban nőhet fel. És lehet, hogy igaza is van mindenkinek, de a dolog mégis nagyon fájdalmas” – nyilatkozza Lukács Csaba Mártonffynak a vele készített interjúban.

Pszichológusként úgy látom, hogy még ha sokkal jobb anyagi körülmények közé és szerető családba is kerül a gyerek, a származási családtól való elszakadás, a gyökértelenség miatt örökbefogadottnak lenni komoly sérelem, trauma, aminek a feldolgozása sokszor egy életen át tartó nehéz identitási, önelfogadási úttal jár. Az újságíró kérdése, hogy lett-e volna esélyük felnőni ezeknek a gyerekeknek az eredeti családjukban, vagy csak az örökbefogadás volt nekik a megoldás. Jobb nekik így?

A rendező véleménye, hogy ezek a fiatalok sokkal jobb körülmények között nőttek fel, de akikkel találkozott, azokon látszott, hogy súlyos terhet cipelnek. Volt, aki meg is borult a találkozás után, Romániába költözött egy időre, és úgy tűnt, kicsúszik a lába alól a talaj. Végül – azért szerinte szerencsére – ő is visszatért az örökbefogadó családhoz és most úgy tűnik, minden rendben van.

Jelenet a Gyökérkeresők c. filmből

A film nézői úgy gondolhatják, hogy amit a filmen látnak, az már történelem, és csak a sötét Romániában, vagy esetleg a ma még a világban meglévő diktatúrákban és a fejlődő országokban történhetett, illetve történhet meg a nyomorban élő emberekkel. Holott a gyerekkereskedelem nálunk is háborítatlanul zajlik napjainkban is, csak sokkal szofisztikáltabban, feltűnés nélkül, nehezen leleplezhető módon, modern technikák (internet) felhasználásával. Nem egy internetes oldalon ”bajba jutott” terhes nők kínálják gyermekre vágyóknak születendő gyermeküket és a másik oldalon ugyanúgy folyamatosan több gyermektelen pár is hirdetésben teszi közzé, hogy örömmel vállalná felnevelésre annak a nőnek az egészséges újszülött gyermekét, aki örökbe adná csecsemőjét. Nem egyszer burkoltan mindenféle támogatásukat is felajánlják ahhoz, hogy biztonságban, egészségesen születhessen meg a gyermek. → olvasásának folytatása

A határokon át ívelő örökbefogadások általában nem a gyermek érdekeit képviselik

Örökbe8 hozzászólás

Az örökbefogadást hosszú ideig jócselekedetnek tekintettük. Ám van, aki szerint ezt a tündöklő képet árnyalni kellene. Ezt vallja Prakash Goossens, akit 1985-ben, nyolcévesen fogadtak örökbe Indiából Belgiumban. Szerinte a nemzetközi örökbefogadásoknál elsősorban az örökbefogadó szülőkre összpontosítanak, a gyerek érdeke és a biológiai szülők holléte a mai napig másodlagos.

Kelly Keasberry cikke / fordította Csikszentmihályi Melissa

“Tíz évvel ezelőtt még az élt a köztudatban, hogy az örökbefogadás a gyermek érdekét szolgálja. Egyedül az örökbefogadók által biztosított anyagi javakat tartották szem előtt, amiért cserébe a gyermektől hálát vártak. Csak integrálódj sikeresen a flamandokhoz vagy belgákhoz, és a téma lezárva. Csak nemrég ismerték fel világosan, hogy adoptálás esetén súlyos traumák is előfordulhatnak az érintettek életében. A depresszió, függőségek és öngyilkossági kísérletek mégis jelzik, hogy valami gyökeresen nincsen rendben az adoptáltak életében” – állítja Prakash Goossens.

Az utógondozás hiánya

“Az első modern örökbefogadási formák kialakulása az első világháború idejére tehető. Akkoriban sok gyermek veszítette el az otthonát. Őket főleg az Egyesült Államokban és Kanadában fogadták örökbe, de voltak, akiket Belgiumban. A ma szokásos adoptálási eljárások az 1960-as évek elején indultak, és számuk 1980 és 2002 között rekordot döntött. Engem 1985-ben adoptáltak. Az örökbefogadási szándék a jótékonykodástól mára már elmozdult a családalapítás iránti igény irányába. Ez volt a megoldás a termékenységi problémákra. Nem kérdőjelezte meg senki. Az 1990-es években kitört örökbefogadással kapcsolatos botrányokat követően az örökbefogadásra vonatkozó jogszabályok elvileg jobban előtérbe helyezik a gyermek érdekeit. Az ENSZ Közgyűlése által 1989-ben elfogadott, a Gyermekek Jogairól Szóló nemzetközi Egyezmény és a Hágai Örökbefogadási Egyezmény (1993) szigorításokat eredményezett az örökbefogadási jogszabályok terén. Ami jelenleg Belgiumban rendben működik, az a folyamatnak a jelentkezéstől az örökbeadásig tartó szakasza. Az örökbefogadást követően azonban még mindig sok minden félresiklik. A felnőtt korú örökbefogadottak számára a mai napig nem áll rendelkezésre megfelelő utógondozás. Holott nagyon sok pszichológiai természetű probléma pontosan ekkor kerül felszínre” – osztja meg meggyőződését Goossens.

Ősi sérülés

“Nancy Verrier pszichoterapeuta 1993-ban megjelent The Primal Wound c. könyvében azt állítja, hogy örökbefogadottak esetében kifejezetten nehéz helyreállítani a kötődést. A kötelék e „nyers” megszakítása miatt a gyerekben egy ősi sérülés keletkezik. Ez a sérülés határozza meg, hogy az örökbefogadott gyerek élete hátralevő részében mit tapasztal, miképp érez majd és hogyan fogja magát szóval és cselekedettel kifejezni. Bessel van Kolk trauma-szakértő szerint egy trauma még az agy szerkezetét is képes megváltoztatni. Befolyásolhatja a gyermek nyelvi képességét, az emocionális egyensúlyát és fejlődési esélyét általában. A szakértő szerint a születésünket követő 45 percnek döntő szerepe van. Amennyiben ekkor létrejön az anyával való kötődés, a test is alkalmazkodik. Ám ha nem volt jelen senki a gyermek vigasztalására, ölelésére, a test „zárlatot” képez. Ennek egyik következménye az agy szerkezetének nagymértékű változása, a traumazárlat következtében pedig az agy érzelmekért felelős részével való összeköttetés elzáródik. Az agy túlélési stratégiaképpen egy ‘hamis ént’ kreál. Az eredeti személyiségen egy fedőréteg képződik, és az fejlődik tovább. Az illető gyakran csak a terápia során jön rá, hogy az eredeti személyisége tör felszínre” – folytatja Goossens.

“Az örökbefogadott gyermekek általában könnyen alkalmazkodnak. Ám, mivel a szervezetük túlélő üzemmódban van, tehát állandó magasfeszültség alatt, bizalmatlanok lesznek és nem fognak könnyen kötődni. Verrier állítása szerint a kötődés megelőzi a szeretetet. A kötődésnek nem feltétele a szeretet. A biztonságérzés viszont alapvető fontosságú. Ezt az ősi sérülést még azok az örökbefogadó szülők sem lesznek soha képesek begyógyítani, akik egyébként mindent megtettek.” → olvasásának folytatása

Hogyan válasszunk iskolát?

Örökbe8 hozzászólás

Vendégposzt. Dobos Orsolya, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete alternatív tagozatának vezetője osztja meg gondolatait arról, mire ügyeljen a szülő, mikor a megfelelő oktatási intézményt keresi a gyermekének. Szó lesz az örökbefogadott gyerekek és a hatévesen kényszerűségből iskolát kezdők helyzetéről is.

Ma Magyarországon szabad iskolaválasztás van. Ez azt jelenti, hogy a szülők kiválaszthatják azt az intézményt, ahova gyermeküket járatni szeretnék. Ennek persze gyakran vannak anyagi és földrajzi korlátai, no meg sok jó iskolába nagyon nagy a túljelentkezés. Az idei év iskolaválasztását beárnyékolja még a hatéveseket érintő jogszabályváltozás, amely sokakat hozott olyan helyzetbe, hogy hirtelen kell dönteni arról, melyik iskolába menjen a gyerek.

Fenntartás tekintetében választhatunk állami, egyházi és magán irányítású iskolák közül. Az állami iskolák között is vannak különbségek: nem véletlen, hogy a népszerű körzetes iskolák miatt többen igyekeznek ide-oda átjelentkezni, a kevésbé népszerű intézmények körzetében pedig előfordul, hogy kisebb létszámú osztályok indulnak. Az egyházi iskolák egyre népszerűbbek manapság: jobban finanszírozottak, a tanáraik – jobb esetben – az adott egyház elveivel azonosulnak, ami azt jelenti, hogy van egy olyan egységesség, amely az állami iskolákra nem jellemző. Az egyházi iskolák eldönthetik, kiket vesznek fel, ezért sok esetben valamilyen szempont szerint válogatják a gyerekeket. A magániskolákban az államival szemben szintén több lehetőség van egységesebb tanári kar létrehozására, valamint a gyerekek felvételében is szabad kezük van.

Sok neves szakember mondja, hogy tanítót válasszunk, ami nagyon igaz – miközben az, aki csak ezt az egy szempontot tartja szem előtt, könnyen csalódhat. Az iskolai szféra nagyon változékony mostanában: gyakran hallani, hogy a beiratkozáskor megismert tanító szeptemberre már egészen máshol dolgozik. Az sem hat jól a gyerekekre, ha a tanító fantasztikus ugyan, de a napközis párjával teljesen más pedagógiai elvek mentén dolgoznak (hasonlóan ahhoz, amikor a szülőknek határozott elképzelése van arról, hogy a gyerek mit nem nézhet a tévében, a nagyszülőknél meg reggeltől estig be van kapcsolva a készülék). Jellemző sok iskolára a nagy váltás az alsó és felső tagozat között, amikor a tanítói szemlélettől távol álló szaktanári elvárásokkal szembesülnek a diákok. Ezért mielőtt a tanító személyét nézzük, ismerjük meg az iskola szemléletét! Ha az iskolában vannak olyan közös pedagógiai elvek, amelyeket minden pedagógus képvisel, kevésbé függ az adott tanár személyiségétől, hogy mi történik a gyerekkel az iskolában. Ezt az egységességet leginkább az alternatív iskolák tudják biztosítani, ahol a hagyományos iskoláktól jelentősen eltérő szemléletet várnak a tanároktól, és ebben folyamatosan képezik, fejlesztik őket.

Amikor iskolát választunk, érdemes még több olyan szempontot végiggondolni, amelyek egy része a gyermekünkről, másik része a saját elvárásainkról szól.

→ olvasásának folytatása