Orsolya és Kristóf egy vér szerinti anya két gyermekét fogadták örökbe a Gólyahír Egyesület közvetítésével, mindkettőt újszülöttként. Domonkos ma 9 hónapos, Boróka 2 éves 3 hónapos. A beszélgetésben szó esik roma származásról, kínos kérdésekről és örökbefogadott baba szoptatásáról.
– Milyen volt a közös életetek a gyerekek előtt?
– Gyerekként ismerkedtünk meg, kamaszként már együtt jártunk, húszévesen összeházasodtunk. Ennek már másfél évtizede. Mindig fontos volt, hogy közösen csináljunk dolgokat, zenéltünk zenekarban, énekeltünk kórusban, jártunk együtt focizni, aktív közösségi életet éltünk. És közben vártuk, hogy ebbe a pezsgésbe beleszülessenek a leendő gyerekeink. Mindketten sokan vagyunk testvérek, és nem volt kérdés, hogy szeretnénk gyerekeket.
– Hogy jutottatok el az örökbefogadásig?
– Néhány év várakozás, majd mindenféle vizsgálatok sora után kiderült, hogy csak lombikprogrammal lehet gyerekünk. Belevágtunk többször is, de a beavatkozásokból egyszer sem lett várandósság. Sokat töprengtünk, hogy hogyan tovább. Bíztunk a csodában, titkon reméltük, hogy hátha az élet megoldja ezt a kérdést helyettünk. Az örökbefogadás gondolata többször is felvetődött az évek alatt. Hol egyikünk érezte úgy, hogy az lesz a mi utunk, de akkor épp a másik volt bizonytalan, hol fordítva. 2011 januárjában végül meghoztuk a közös döntést és kértünk időpontot a Tegyesznél, hogy megszerezzük a határozatot. Innentől kezdve felgyorsultak az események.
– Milyen gyereket kértetek?
– Egyértelmű volt számunkra, hogy újszülött kisbabát szeretnénk. A származással kapcsolatban nem volt kikötésünk.
A blogon sorra bemutatom a hazai örökbefogadás fő szereplőit. A Fészek Alapítvány a nyílt örökbefogadásokat közvetítő egyik kisebb civil szervezet. Vezetőjével, Budai Ágnessel készítettem interjút. Belemászunk a származási kikötés témájába, szó esik a krízisterhesek segítéséről, és az alapítvány egyéb tevékenységéről. Nem ez volt az első beszélgetésem Ágival, de én is tudtam meg újat az interjú során.
– Igaz az elterjedt nézet, hogy a Fészek Alapítvány csak roma gyerekeket ad örökbe?
– Ez dőreség. Mi gyereket adunk örökbe, etnikai nyilvántartás nélkül. Nem tudjuk, és nem regisztrálhatjuk a gyerek származását. Csak akkor tudhatjuk, ha a vér szerinti szülő a kérdezésünk nélkül ezt kihangsúlyozza.
– Miért jelzik ezt az örökbeadók?
– Mentegetőznek. Azt kérdezik, akkor is örökbe tudjuk-e adni a gyereket, ha ő cigány származású. Nem szeretem a roma szót. Ha az anya ezt hangsúlyozza, akkor továbbadhatjuk ezt az információt, egyébként erre nincs törvényi lehetőség.
– A jelentkezők tehetnek származási kikötést?
– Alkotmányos jogokat sért, ha valaki etnikai kikötést jelöl meg. Persze van, aki megjegyzi ezt a jelentkezési lapon, de mi nem tudjuk garantálni, hogy ezt a kérést figyelembe vesszük.
– Azért fogadod ezeket a jelentkezéseket is?
– Kapnak is gyereket?
– Igen. Ha az anya nem jelzi, hogy cigány származású, akkor felajánljuk neki a gyereket, és a jelentkező dönti el prekoncepciói alapján, hogy szerinte ez az anya cigány-e. Az apa meg az esetek kilencven százalékában ismeretlen.
– Ha az anya nem nyilatkozott erről, te nem fogod cigánynak minősíteni?
– Nem. Egyrészt, ezt a törvény is tiltja. Másrészt, zsigerileg tiltakozom az ellen, hogy emberek etnikai hovatartozását minősítsem aszerint, hogy én minek gondolom. Harmadrészt nem értek egyet azzal, ha valakinek az örökbefogadásban ilyen kikötései vannak. Az nem gyereket akar, hanem az addig elszenvedett fájdalmaira gyógyírt. Akkor érdemesebb kutyát venni, ott lehet pedigrét kérni. Van olyan család, aki kiköti, hogy egyetemista megtévedt leány gyerekét szeretné, három kiló fölött súllyal, átlagos intelligenciával. Ezek teljesíthetetlen kérések. → olvasásának folytatása
Amerikai dokumentumfilm Kínából adoptált lányokról. Nekem bizonyos szempontból az örökbefogadás legjobb oldalát mutatja. Példaszerű.
A Somewhere Between című film olyan kínai lányokról szól, akiket az Egyesült Államokban fogadtak örökbe. Mióta Kína bevezette az egyke-politikát, tömegesen adták külföldre a nemkívánatos gyerekeket, szinte mindig lányokat. A 2011-es film szerint 79 ezren nevelkednek Amerikában, de a film általában is sokat elmond az interkulturális örökbefogadásról. A doku néhány Amerikában nevelkedő tinédzser sorsát követi, főleg a gyökérkeresésre, adoptált létük megélésére fókuszál. A cím is a kettős identitásra utal: ők se nem kínaiak, se nem amerikaiak, valahol a kettő között.
És miért példaszerű?
Mint tudjuk, minden örökbefogadás mögött egy tragédia lapul, ezt nem lehet megspórolni. A kínai egykepolitika a fiúkat értékesnek tekintő hagyománnyal együtt ezt fokozza, mert esetleg olyan emberek is megszabadulnak a fölös gyerektől, akik más körülmények között tudnák szeretni és anyagilag is képesek felnevelni. Tragikus történeteket hallunk, a legfájdalmasabb azé a lányé, aki fel tudja idézni, hogy a családja szándékosan “elvesztette” őt az utcán.
Nem is azért, mintha a kínai örökbe adási gyakorlat olyan haladó lenne. A lányok mind nagyon fájlalják a filmben, mennyire kevés információt kaptak a származásukról, milyen nehéz így a gyökereiket keresniük, egyikük még a pontos korát sem tudta. (Húsz éve még Magyarországon is ez volt a gyakorlat, az örökbefogadók nem kaptak információt arról, miért, hogyan lett a gyerek örökbe adható, mi a vér szerinti család háttere. Azóta ez változott, és titkos örökbe adásnál is elmondják a történetet nagy vonalakban.)
Viszont, ami a családba kerülés után történik, az példaszerű a filmben. Nyilván egy gondosan kiválogatott elit csapatot filmeztek, de akkor is. Minden lány nagyon klassz és szerető családba került, akik a helyzet sajátos kihívásaival is jól megbirkóznak. Míg Magyarországon a “megmondjátok neki, hogy örökbefogadott?” még mindig a téma alapkérdése, ott teljesen evidens, hogy megmondják a gyereknek, hogy ez nem szégyellnivaló, és a kínai gyökereit is tiszteletben tartják a szülők, elfogadják, értéknek tekintik a gyermek kettős identitását. Látjuk az egyik lány iskolai füzetét, egymás mellett van benne az amerikai és a kínai zászló. Az egyik anya mandarinul is megtanult, hogy tudjon beszélni az ötévesen adoptált kislánnyal. A környezet is elfogadó mind az etnikai sokféleséggel, mind az örökbefogadással szemben. Minden lány nagyon rokonszenves, sikeres, zenélnek, sportolnak, és 15 év körüli koruk dacára nagy érettséggel, érzelmi intelligenciával beszélnek helyzetükről. (Ha az én gyerekeim húsz évesen ilyen érettek lesznek, darabokra hullok a büszkeségtől.)
A film megmutatja, hogyan próbálnak a lányok kínai családjuk után nyomozni, kevés sikerrel. Teljesen természetes az is, hogy az örökbefogadó szüleik ebben mellettük állnak, segítik őket. Visszajárnak Kínába, többen segítenek helyi árvaházakon. Az egyik lánynak sikerül megtalálnia a vér szerinti családját, és a kamera előtt történik a reunion, a viszontlátás. Könnyfacsaró jelenet, mégis kifejezi az egész sztori abszurditását: közel állnak egymáshoz és közös nyelvük sincs, tolmáccsal beszélnek.
Az egyik lány Kínában bolyong, és legalább arra próbál választ kapni, melyik népcsoporthoz tartozik.
A film nekem a civil társadalomról is szólt, aminek a nyelvét mi idehaza még dadogva beszéljük. Ott teljesen természetes, hogy ha Amerikába adoptált kínai tinédzser vagyok, akkor alapítok egy egyesületet hasonszőrűeknek, ahova előadókat hívnak, utazásokat szerveznek, megosztják a tapasztalataikat, és megpróbálnak segíteni másoknak. (Magyarországon azt látom, hogy az örökbefogadók nagy része passzív, a várakozás sok éve alatt, életük legnagyobb döntése előtt sem mennek el egy rendezvényre, találkozóra.) A társadalom is sokkal toleránsabb. Örökbe fogadtuk őket – dicsekszik az egyik anya a fodrásznál a két kínai kislánnyal. Wonderful – álmélkodik a hajszárító bura alatt ülő néni. De azt is mutatják, hogy a sokszínű amerikai környezetben is egy sima menzai sorállásnál háromszor meg kell válaszolni a kamasznak a kérdéseket: Te kínai vagy? Örökbe fogadtak? Árvaházból? (Próbáljuk elképzelni, Magyarországon hányszor kellene egy színes bőrű gyereknek ezeket hallania.)
A filmrendező, Linda Goldstein Knowlton (nő! majd erre kitérek, de a témában író, forgató személyek nagy része nő) maga is Kínából fogadott örökbe nemrégiben egy bébit. Rögtön átlátta, milyen atipikus helyzetbe került, úgyhogy nosza, forgatott egy filmet Amerikába adoptált kínai gyerekekről, hogy többet tudjon. Így kell ezt csinálni! A stáb tényleg nem kímélte az erőforrásokat, forgattak változatos amerikai és kínai helyszíneken, még egy európai körútra is elkísérték a lányokat egy egyesületi utazásra.
Le a kalappal a lányok, a szüleik és a rendező előtt. Bár a film az amerikai-kínai relációról szól, de általában is lehet belőle tanulni elfogadásról, gyökérkeresésről, a származás tiszteletéről, önszerveződésről, az interkulturális örökbefogadások hátteréről.
A Történet rovatban szeretnék családokat, sorsokat bemutatni az örökbefogadási háromszög minden oldaláról. Az első család a Bárdos Zsuzsa-Szolláth Dávid házaspár, akiknek vér szerinti és örökbefogadott gyereke is van. 3,5 éves volt a kislányuk, mikor örökbe fogadtak egy másfél éves kisfiút. Emma ma 7, Zozó (Zoltán) 5 éves. A történetet Zsuzsa meséli el. Ő egyébként a klónom, vagy én az övé, a mi családunkban is pont így történt az örökbefogadás, és sok egyéb egyezés van köztünk. A beszélgetésben szó esik nagyobb testvérről, nevelőszülős barátkozásról, cigány származásról, az első hónapok problémáiról. Remélem, a történet másokat is ösztönöz, hogy megosszák itt a blogon tapasztalataikat, kevésbé színes családok jelentkezését is várom.
– Milyen út vezetett az örökbefogadásig?
– Nagy családból származom, férjemmel mindig is több gyereket szerettünk volna. Három elveszített magzat és sok eredmény nélküli vizsgálat után egyszerre jutottunk arra a döntésre, hogy fogadjunk örökbe egy kisbabát. Nem sokkal ezután azonban újra terhes lettem, és teljesen gondtalan, békés kilenc hónap után megszületett a kislányunk, Emma. Másfél éves kora körül szerettünk volna kistestvért, ám egy újabb vetélés után az orvosok felismertek egy genetikai problémát és megtudtuk, hogy 25 százalék esélyünk van arra, hogy egészséges gyermekünk szülessen. Ez volt az a pont, amikor eldöntöttük, nem kísérletezünk tovább, hanem elébe megyünk a dolgoknak, örökbe fogadunk inkább. Tulajdonképpen csak újra elő kellett venni a korábban már meghozott döntésünket. Jelentkeztünk, elindítottuk a szokásos adminisztratív folyamatokat, elvégeztük az előkészítő tanfolyamot.
– Hogy tudtad feldolgozni a vetéléseket?
– Nem tudom, mi az, amire az ember tényleg úgy tekinthet, hogy feldolgozta. Mi mindenesetre rengeteget beszéltünk erről, sokat segítettek a rokonok, barátok, akik meghallgattak, tengernyi könnyet elsírtam, jártam pszichológusnál. Az idő is sokat simít a sebeken.
– Készültetek az örökbefogadásra?
– Teljesen „rákattantunk” a témára, fórumokat, szakirodalmat olvastunk, megismerkedtünk hasonló helyzetben lévő családokkal. Még tanulmányt is írtunk a férjemmel közösen külföldi örökbefogadós mesekönyvekről. Mindeközben igyekeztünk az akkor már három év körüli kislányunkat is felkészíteni a testvér érkezésére. A családi szókincs részévé vált az örökbefogadás kifejezés.
Néha megkérdezik tőlünk, nem akartunk-e külföldről örökbe fogadni.
Magyar állampolgárnak külföldről adoptálni kisgyereket drága és bonyolult, de jogilag lehetséges a hazai örökbefogadási engedély birtokában. A gyermekek külföldre vitelét szabályozó Hágai Egyezményt aláíró országoknál csak a magyar hatóságon keresztül lehet jelentkezni, de a tömegesen örökbe adó fejlődő országok nem foglalkoznak az évi 1-2 magyar megkereséssel, nem is válaszolnak. Azon országokba, amelyek nem tagjai az Egyezménynek, közvetlenül is elutazhat az érdeklődő. Van pár lelkes család, aki nekifut, de minden ügyintézést és költséget nekik kell állniuk: ügyvéd, tolmács, többhavi kinntartózkodás az országban. Ez összesen pár millió forintocskára felmegy. A tanfolyamon azt mondták, tőlünk keletre már nem feltétlenül adnak megbízható információt a gyerek egészségi állapotáról, múltjáról. S nem is rövidebb, mint az itthoni procedúra, viszont utána itthon is el kell fogadtatni az örökbefogadást a hatóságokkal. Itt egy cikk olyan családokról, akik végigvitték, kapcsolatokkal, helyismerettel, nyelvtudással, és így is nagyon nehéz volt. Nekem nem csináltak kedvet.
Meglepően sok emberbe botlom itt a Kárpát-medencében, aki kifejezetten színes bőrű (afrikai, ázsiai) gyereket szeretne örökbe fogadni. Néha a magyar rendszerben is felbukkan egy-egy ilyen, de ez ritka, mint a fehér holló. És sokkal többen elfogadnának ilyen gyereket. Ezzel szemben roma gyerekek nagy számban keresnek szülőket, és rájuk nem is kell sokat várni. Bár kicsit javult a helyzet e téren, de a magyarországi jelentkezők nyolcvan százaléka még mindig csak fehér bébit óhajt. Aki pont a bőrszín tekintetében elfogadó, az idehaza is gyorsan gyerekhez jut.
Magyarország viszont sikeres exportőr a témában: az összes örökbe adott gyerek negyedét külföldi házaspárok viszik el, évi 150 gyereket. (A házastársi örökbefogadásokat nem számoltam bele a végösszegbe.)
Nyugat-Európában jellemzően nincs, vagy nagyon szerény a belföldi örökbefogadás. A krízisterheseknél a rendszer sokkal hamarabb beavatkozik, nem születnek nem kívánt gyerekek. Ezért a nyugatiak tényleg külföldről tudnak csak örökbe fogadni. A tanfolyam, az engedélyezés viszont sokkal hosszabb és alaposabb, mint nálunk, és sokat kell várni. Aztán lehet menni Kínába, Afrikába, milliókért.
Hazánkba amerikai, skandináviai, nyugat-európai, spanyol és olasz örökbefogadó szülők érkeznek barátkozni. Olyan gyereket kaphatnak csak, aki a magyar örökbefogadóknak nem kell, azaz egy vagy több tulajdonsággal rendelkezik az alábbi listából: beteg, sérült, elmúlt hat éves, roma, többen vannak testvérek. Míg a magyar családok nem túl toleránsak, a külföldiek lelkesen fogadják az idősebb vagy beteg gyerekeket is. A külföldi család a barátkozás és az egy hónapos próbaidő idejére Magyarországra költözik, eleinte tolmács segíti őket, aztán az egy hónap után véglegesítik a gyereket és haza lehet menni.
Külföldön élő magyar állampolgárok a külföldiekkel azonos feltételekkel tudnak idehaza örökbe fogadni, azaz olyan gyereket kaphatnak csak, aki sem a megyéjében, sem az országos listán nem kelt el.
Aki próbálkozott külföldi örökbefogadással, netán sikerült is neki, mindenképpen mesélje el nekünk!
Ha gondolkozol az örökbefogadáson, és előbb felkészülnél, ajánlom a Start csoportot, ahol választ kaphatsz a kérdéseidre!
A leggyakoribb kérdés fórumokon: milyen hosszú a várakozás, amíg gyereket kap az ember?
Ez három dologtól függ: ki vagy, milyen gyereket akarsz és hány helyen állsz sorban. És ezek meg egymástól.
Ki vagy: a rendszer előnyben részesíti a házaspárokat, ők előbb kapnak gyereket, mint az egyedülállók. Nem mindegy, hol laksz. Szegényebb megyékben több az örökbe fogadható gyerek és kevés a jelentkező, gazdagabb megyékben fordítva. A két leghíresebb civil szervezet csak 40 év alatti házasokat fogad, nulla vagy egy gyerekkel. Aki nem fér ebbe bele, az kevesebb helyen állhat sorban (lásd harmadik pont).
Milyen gyereket akarsz: életkor, egészségi állapot, származás, nem, testvérek. Minél elfogadóbb valaki, annál hamarabb jut gyerekhez. Legnagyobbat a roma származás elfogadása lendít az ügymeneten, akinek ez nem gond, az a 3-4 év “átlagos” várakozás helyett akár egy év alatt szülővé válhat. Érdekes módon az életkor tágítása nem feltétlenül gyorsít, már észszerű kereteken belül. Azaz, egy újszülöttre nem feltétlenül kell többet várni, mint egy 3 évesre. (4-5 éves kor felett már tényleg kevesen vállalnak gyereket.) A csavar az, hogy újszülötteket elsősorban alapítványok adnak, és ők nem fogadnak mindenkit (lásd harmadik pont). Lányt többen akarnak, mint fiút, viszont általában több a fiúgyerek. Gyorsan olyan gyereket lehet kapni, akit mások valamiért nem vállalnak, például súlyos betegsége miatt. Fehér bőrű, egészséges újszülöttet a jelentkezők 99 százaléka elfogadna, erre ki kell állni a sort. És ugye a felajánlott gyereket nem kötelező elfogadni, aki nemet mond ilyenkor, az ismét vár pár hónapot a következő felajánlásig.
Hány helyen állsz sorban: a megyei listára mindenki felkerül, itt a megyén belül lehet örökbe fogadni. A jelentkezésnél nyilatkozni kell arról, óhajt-e az országos listára felkerülni a jelentkező, és vállalja-e a nyílt örökbefogadást is. Az országos listán olyan gyerekek vannak, akik a saját megyéjükben nem kellettek, ide akkor érdemes feliratkozni, ha nem csak egészséges, fehér bőrű újszülöttet vállal az illető, és kész kicsit utazgatni is. Viszont a megyénél lényegesen gyorsabb lehet. Nyílt örökbeadást hétkilenc szervezet közvetít jelenleg, hozzájuk külön kell jelentkezni. Némely alapítvány nem fogad mindenkit (lásd első pont), és 45 év felettieket már egyik sem, hisz akkor már nem jogosult újszülöttre a jelentkező. Minél több helyen áll sorban valaki, annál hamarabb jut gyerekhez. Ha például csak újszülöttet akar, de nem jelentkezik alapítványokhoz, akkor hosszabb a várakozás.
Akkor mennyit is kell várni? Jelentkezésnél az ügyintéző fog mondani egy számot, de az csak a megyei listára és átlagos várakozóra vonatkozik, az országos listán vagy alapítványnál előbb is sorra lehet kerülni. Minden sztori más, a gyerekek sem egyenletes sebességgel potyognak. Van, aki két hónappal a határozat után szülővé válik, és van, aki hat éve vár hiába. És van, aki maga kiszáll menet közben: meggondolja magát, elválik, vagy vér szerinti gyereke születik. A határozatot szerzők kétharmada fogad végül ténylegesen örökbe.
Pár szám iránymutatásnak: alapítványoknál 3-5 év alatt lehet újszülöttet kapni.
A megyei listán megyétől függően 2-5 évet kell várni (már ha a standard 0-3 éves, nagyjából egészséges, fehér bőrű gyerekben gondolkozol).
Aki csak lányt fogad el, az picit adjon hozzá ezekhez.
Aki roma gyereket is elfogad, az a fentieket felejtse el, 1-2 év alatt sorra fog kerülni, de az is lehet, hogy pár hónap alatt.
Természetesen ettől nagy egyedi eltérések lehetnek. Felelősséget nem vállalok.
Ha gondolkozol az örökbefogadáson, ajánlom a Start csoportot, ahol a döntés előtt állók összes kérdését átvesszük.
Forró téma, de kikerülhetetlen. Magyarországon a várakozási idő tekintetében a döntő szempont, van-e a jelentkezőnek származási kikötése. Ez magyarra lefordítva annyit jelent, elfogad-e cigány kisgyereket. Egyéb színes bőrű gyerekek oly ritkák a rendszerben, mint a khm, fehér holló. Azonos elvárások esetén mindig sokkal gyorsabban kerül sorra, akinek nincs származási feltétele. Épp ezért a 3-4 éves “átlagos” várakozás nagyon megtévesztő. Aki elfogad roma gyereket, az nagyon sokszor egy éven belül bővítheti a családot, és ilyen esetekben fordul elő néha, hogy már 2-3 hónappal a határozat megszerzése után csörög a telefon. Aki 3-4-5-6 éve vár, az nagy valószínűséggel fehér bőrű gyereket akar, kivételek vannak.
Ma Magyarországon az örökbe fogadni szándékozók 20 százaléka fogad el roma gyereket. Az érintett gyerekek aránya ennél vélhetően nagyobb a rendszerben, erről végképp nincsenek számok.
Jogilag érdekes a helyzet. A jelentkezésnél a hivatal elvileg nem kérdezhet rá, milyen származású gyereket óhajt az illető, de aztán van, ahol mégis megkérdezik. Mindenesetre a papíron van egy “Egyéb megjegyzés” rovat, oda be lehet írni. A megfogalmazás sem evidens. Van, aki “magyar” vagy “magyar származású” gyermeket kér, vagy csak fehér bőrű, szőke hajú babát fogad el, vagy kiköti, “félroma” lehet, de egészen nem. Néha-néha meg kifejezetten roma babát kér valaki, vagy színes bőrű gyereket. De egy papírra bármit le lehet írni.
A Tegyesz hivatalosan csak akkor tekinthet cigánynak egy örökbe adható gyermeket, ha vér szerinti szülei írásban nyilatkoztak arról, hogy ők is azok. Ilyen nyilatkozat elég ritkán van kéznél, sokszor viszont nem tudni semmit az apáról. Alapítványnál az anyával lehet beszélni, az apa sokszor ott is ismeretlen. De nem biztos, hogy az élete legfájdalmasabb döntése előtt álló nőt szerencsés arról faggatni, ő roma-e és félig vagy mennyire az. Esetleg nem is mondja el az igazságot, nem akarja rontani a gyermek esélyeit. S nem minden roma sötét bőrű, és nem minden sötét bőrű ember roma. Meg ott vannak a keveredések. És egy születésnél szőke baba is besötétedhet később.
Nem könnyű döntések.
A budapesti Tegyesznél és az Ágacska tanfolyamán teljes nyíltsággal kezelték a témát. Mindenki pontosan tudta magáról, neki mi a preferenciája a kérdésben, a tanfolyamon már a bemutatkozáson el kellett mondani, senki nem kapott győzködést vagy dorgálást. Az örökbefogadás egyik alapelve: ki-ki csak olyat vállaljon, amit maradéktalanul el tud fogadni, sőt, a tágabb család és a környezet is. Hisz ez a döntés életre szól.
Még lesz itt szó a származási kérdésről, most csak annyit: olyan önbizalommal kell felvértezni az örökbefogadott gyereket, hogy a csúfolásokat ne vegye fel, aztán majd békén hagyják.
Örökbe.hu 