Ma személyes hír következik. Immár három gyerek szülei vagyunk. Megérkezett Valentin fiunk, aki másfél évesen, az országos listáról került a családba. Már lezajlott a barátkozás és az egyhónapos próbaidő, immár hivatalosan is örökbe fogadtuk.
barátkozás
„Többnyire a lányom nagymamájának néznek”
Az olvasók hiányolták a kamaszkorú gyereket nevelő örökbefogadók történeteit. Íme! Ma Novák Zsuzsa mesél nekünk, akit sokan ismerhetnek, hisz gyakori vendég a témával foglalkozó klubokban. Zsuzsa egyedülállóként neveli a lányát, Diát. Szülővé válás ötven felett, gyereknevelés egyedül, kamaszkor, a gyerek gyökérkeresésének kísérése. Zsuzsa nagy nyugalommal felelt a belemenős kérdésekre is. A cikk megjelenéséhez Dia is hozzájárult.
– Mesélj magadról!
– Tanárképzőt végeztem matematika-ének szakon, egy év tanítás után állami vállalatoknál számítógép-programozással foglalkoztam. Sokat zenéltem amatőr zenekarokban, csellón játszottam, nagyon szerettem. 65 éves vagyok. Lányom, Dia 18 éves, akit egyedülállóként fogadtam örökbe, mikor három és háromnegyed éves volt.
– Milyen út vezetett az örökbefogadásig? Hogyhogy közel ötven évesen döntöttél a gyerekvállalás mellett?
– Egyedül éltem, illetve együtt a szüleimmel. Korosodtam, és úgy gondoltam, hogy gyerek nélkül nem élet az élet. A negyvenes éveim elején éreztem úgy, hogy nekem már biztos nem lesz gyerekem, és valamit tenni kell, hogy legyen. Kezdtem gondolkodni rajta, hogy örökbe fogadok. Eltelt néhány év, mire egyáltalán elindultam.
– Kellett egy kis bátorság a döntéshez?
– Főképp azért, mert nem vagyok egy határozott és könnyen döntő valaki, és ehhez még kellett idő. Emlékszem, egy ebédszünetben mentem ki a Fővárosi Tanács szociális osztályára, mert nem tudtam, hova kell fordulni. Ott egy szimpatikus ember elmagyarázta, hogy lehet egyedülállóként örökbe fogadni, de nem ide kell jönni, hanem a Tegyeszhez. Még azután is legalább egy év eltelt, mire elmentem jelentkezni, hogy örökbe fogadnék egy gyereket. Aztán bő három évet vártam.
– Maga az örökbefogadás volt ilyen félelmetes, vagy egyedül felnevelni egy gyereket? olvasásának folytatása
Robi rosszban sántikál
Hároméves kisfiú beillesztése a családba. Olvasónk, Mikamakka férjével együtt egy ötéves, vér szerinti kislány mellé fogadták örökbe Robit. A lendületes barátkozás után a családnak nehéz dolga lett a nagy mozgásigényű, nehezen fegyelmezhető kisfiúval. Mikamakka beszámolója következik.
2013. május
Szeretnénk örökbe fogadni egy gyereket, még jobb lenne kettőt.
Mi is szeretnénk babát, de az igazi lökést Regi lányunk adta. Ő nagyon gyerekcentrikus, szeretne testvérkét. Mindig odamegy a kicsikhez, babusgatja őket és a legrosszabb passzban lévő baba is megnyugszik mellette. Pedig ő egy szélvész kisasszony. Most megyünk a pszichológushoz, amitől én kicsit félek.
2013. június
Sikeresen túléltük a pszichológust. A férjemet nagyon kikérdezte, velem csak egy-két kérdés erejéig foglalkozott. Testvérpárt viszont nem javasolt Regi mellé, egy gyerekre tart alkalmasnak.
2013. november
Megvan a határozatunk!
Bejelentkeztünk a Baptistákhoz, de elég kicsi az esély arra, hogy kapjunk babát.
2014. január
Teljesen el vagyok keseredve. Most jött meg a levél a gyámügytől, hogy mi vagyunk az 5100. várakozók. Ez a végtelenség.
2014. március
A héten felhívtak a Tegyesztől, hogy az országos listán lenne egy két és fél éves kisfiú, ha fogadóképesek vagyunk. Remélem, hamar lesz belőle valami!
2014. április eleje
Ma megnéztük a kisfiú fényképét. Nagy huncut! Robinak hívják. Nagyon aranyos. Jövő héten megyünk és megnézzük.
A nevelőszülők nagyon szeretik. Két hónapos kora óta van náluk, és minden szavukból sütött a szeretet. Hála az égnek, tényleg nagyon jó helye van.
Azt írták a jellemzésben, hogy nagyon rugalmas, imád kalandozni, nagyon szerető alkat, imádja a meséket, és énekel. Beszélni még nem beszél. (Legalább is a kétéves státusz szerint még nem, azóta már biztos változott.) Nem lesz egyszerű dolgunk, mert Regi is irányító alkat, nagyon erős akarattal, és a kisfiú is ilyen. Jó csapatot fognak alkotni.
Vajon meglesz a két gyerek egy szobában? olvasásának folytatása
„Többször álmodtam azt, hogy lebukik a víz alá és sír”
Ma egy nevelőszülő szemszögéből olvashatunk az örökbefogadásról. Varga Károlyné Marika nyolc éve nevelőszülő. Két éve a kecskeméti SOS-Gyermekfaluban dolgozik, jelenleg hat nevelt gyerek él nála (öt kamasz és egy kisbaba), két saját fia mellett. Korábban Borsodban volt nevelőszülő egy másik hálózatnál. Összesen 23 gyerek fordult meg a keze alatt, és hét gyereket adott örökbe (a gyerekek nevét megváltoztattam). A cikk részletekben már megjelent az SOS Gyermekfalvak Gyereksorsok blogján, amit szintén én írok.
– Miért lettél nevelőszülő?
– Az volt az álmom, hogy nagyon sok gyereket szeretnék nevelni. Otthon 150 négyzetméteres házunk van, a felső szintet már úgy építettük meg, hogy nekünk sok gyerekünk lesz. Három fiam született, mind császármetszéssel, utána engem sterilizáltak, a szüléssel leálltam, akkor jelentkeztem nevelőszülőnek. Még 2-3 gyereket neveltünk volna, de mikor a csecsemőotthonban láttuk a nyolc kicsit a csoportszobában, mindet hazavittük volna. Azért is váltottam később az SOS-hoz, mert itt több gyereket nevelhetek.
– Hogy került hozzád az első gyerek?
– Egy testvérpárt kaptam rögtön, Hanna másfél, Virág két és fél éves volt. Tíz hónappal korábban kerültek be a csecsemőotthonba. A két kislányt három nap után találták meg egy kis lyukban, ahol éltek, három napig bőgtek és éheztek. Mindkettőnek súlyos nemi fertőzése volt.
– Milyen volt, mikor hazavitted őket?
– Az első hónapban még nem láttam egy szakembert sem. Mindent megengedtem nekik, nem mertem rájuk szólni, szegények már úgyis sokat szenvedtek. Fogytam öt kilót. Mikor kijött a nevelőszülői tanácsadó, megkérdezte, hogy nagy bajt csinált-e, hogy rögtön kettőt helyezett ki hozzám. A gyerekek épp az asztal tetején ugráltak. Akkor sok segítséget kaptam abban, hogy legyek következetes, szóljak rájuk. Szépen kialakult, kitombolták magukat, felfedezték az egész házat, aztán beállt a napirendjük. Ezt igyekeztem betartani, ez volt a legnagyobb segítség.
– Tudatosabbnak kellett lenni, mint a saját gyerekeiddel?
– Így van. Mióta nevelőszülő vagyok, azóta vagyok tudatos szülő. Én addig nem is tudtam, mi az, hogy gyereknevelés. Addig csak éltünk. Nem hittem, hogy három fiú után tudnak nekünk újat mondani. Tudtak.
– A vér szerinti család érdeklődött a gyerekek után?
– A csecsemőotthonban a tíz hónap alatt egyszer-kétszer meglátogatták őket, utána nem. Nálam fél évig semmilyen kapcsolattartás nem volt. Kéthetente jártunk Miskolcra, a kijelölt kapcsolattartási rend szerint, de sose jött el a vér szerinti szülő. A gyerekek nem is értették, azt hitték, hogy mindig odaautózunk, kiszállunk a kocsiból ennél az épületnél, ott szaladgálunk kicsit és hazamegyünk. Minden félévben javasoltam a gyerekek örökbe adhatóvá nyilvánítását, a gyámhivatal három évig hezitált. Végül közel öt és hat éves korukban örökbe adhatóvá nyilvánította a két lányt, akiket utoljára talán egyéves korukban látogatott meg a vér szerinti anya. Három hónap múlva jöttek a spanyol örökbefogadók, könnyek között, hogy két ilyen gyönyörű, makkegészséges gyereket kapnak, hat napig barátkoztak, aztán hazavitték őket.
– Miért nem találtak itthon nekik családot? olvasásának folytatása
Szakdolgozat: idősebb gyerek érkezése
Az örökbefogadással kapcsolatosan nemrég készült szakdolgozatokat szeretném bemutatni a blogon. Varga Dániel tanácsadó szakpszichológusi diplomájához idősebb gyerekek örökbefogadását vizsgálta.
– Hova jársz, mihez készült a dolgozat?
– Pszichológusként tanácsadó szakpszichológusi képzésre járok az ELTE PPK-ra, család és krízis szakirányra. A képzés zárásaként készült a szakdolgozat.
– Mi volt a témád?
– A szülővé válás normatív krízisét vizsgáltam olyan örökbefogadó pároknál, akik nem csecsemő, hanem 3 évesnél idősebb gyermek örökbefogadásával váltak szülővé. Mivel a téma rendkívül sokrétű és tág, a dolgozatban az első közös év történéseire, folyamataira fókuszáltam. Három párral vettem fel mélyinterjút: ezek elemzése, valamint a hallottak szakirodalmi eredményekkel való összevetése adta dolgozatom gerincét.
– Miért ezt választottad? Mi vezetett el az örökbefogadás témájához?
Pszichológusként többek között egy fővárosi nevelési tanácsadóban dolgozom, ahol megfordultak nálam örökbefogadott gyermekek és szüleik, így a téma nem állt messze tőlem. Családterapeutai tanulmányaim is folyamatban vannak, a család működésének dinamikája, jellegzetességei kiemelten érdekelnek. Arra, hogy ez egy mennyire izgalmas, összetett, kutatásra érdemes és ebből a szempontból eddig ismeretlen terület, szintén pszichológus feleségem munkája világított rá, aki évekig nagyobb életkorú gyermekek külföldre történő örökbefogadását segítette, kísérte végig.
olvasásának folytatása
Kisrigók
Vendégposzt. Oláh-Paulon Viktória és férje nemrég egy idősebb testvérpárt fogadott örökbe. A hatéves kislány és az ötéves kisfiú csecsemőotthonban élt. A barátkozás és az összeszokás naplójából válogattam.
Az akta
Ha valaki elmúlt ötéves, és a gyerekvédelem szakellátásában él, akkor van legalább fél méter magas aktatornya, annyira sok minden történt vele, mint amennyire nem történik semmi egy keddi napon egy gyerekotthonban, legfeljebb megérkeznek a szülei, de ezt még percekkel előtte se lehet tudni.
Ekkor indultunk el otthonról iratmegismerésre, és fantáziáltunk, mire mondhatnánk nemet, de nem tudtuk kitalálni.
Hat és fél éves, mondják az adatok, meg hogy akkora csak, mint egy négyéves. Mi meg arra gondolunk, hogy az egyötvenes ágy milyen sokáig jó lesz, és milyen jól elfér ölben is egy ilyen nagylány. Verekedős, durva, csúnyán beszél, de szépen is beszél, gazdag a szókincse, szereti az állatokat és nagyon okos. Túl okos, olvassák fel a szakvéleményt, öntörvényű, irányító, dacos. a jellemzést nem a marketingese írta. A fiam öt éves elmúlt, kedves, értelmes, vidám, kicsit kisebb a kortársainál, szépen beszél, önállóan eszik, öltözik, mosakszik, nem rajzol, de énekel, a szakvélemény szerint várja, hogy családja legyen, néha verekszik, sokat rohangál. A fotókon mosolyognak, göndör a hajuk, ócska a ruhájuk, és gyönyörűek.
Budapesti cigánycsaládból származnak, fiatal szüleiknek nem kellettek, hol itt, hol ott voltak rokonoknál. Volt ahol csak nem törődtek velük, volt ahol bántották őket. A fiam hamar csecsemőotthonba került, a lányom elveszett a gyerekvédelem bonyolult rendszerében, nem részletezett rendőrségi ügy kapcsán került a szakellátásba, és onnan nevelőcsaládhoz. a testvérek csecsemőként találkozhattak, de valamilyen gyámhatósági hiba folytán elszakadtak egymástól, múlt év novemberében ismertették össze őket, amikor örökbefogadó szülőket is találtak nekik. Megismerkedtek egymással és a szülőjelöltekkel, átlagosan nehezen ment, nem volt előjele a kudarcnak, de mégis megtörtént, ami nagyon ritkán szokott, hazamentek új otthonukba, de egy hétvége után visszahozták őket. A gyerekvédelem úgy döntött, megpróbálja újra az örökbeadást, de nem mondja el, miért nem sikerült az első. A gyerekek csalódottak voltak és dühösek, a fiam bizalommal és örömmel indult el a gyerekotthonból, csalódása mérhetetlen volt, a lányom számára kérdéses volt, hogy a három éve családként megélt nevelőcsaládot megéri-e otthagyni, de az igazi tragédia az lett, hogy a sikertelen örökbefogadás után nem a nevelőcsaládba, hanem a gyerekotthonba került vissza. Hetekig ült a bontatlan bőröndje mellett, és csak azt mondogatta, jön majd érte az apukája, az új szülők meghátrálása nem volt annyira fájdalmas, mint az a felfoghatatlan helyzet, hogy a nevelőapa nem jön érte, nem viszi haza az otthonába, a szobájába, a “testvéreihez”, az óvodájába, a kertjébe, a jószágokhoz, a falujába. A lányom hatévesen mindent elvesztett, a fiam ötévesen a reményt, arra, hogy szülei lesznek. Két kirabolt kisgyerek.
Két törékeny kismadár.
Kisrigók. olvasásának folytatása
„Az segített át a holtponton, hogy arra gondoltam, mennyivel nehezebb neki”
Ma egy hétéves kislány örökbefogadásáról olvasunk. Dutka régi kommentelő az oldalon, most elmeséli, hogy zajlott egy nagyobb gyerek beilleszkedése a családba. Testvérféltékenység, kezdeti nehézségek, az iskolakezdés dilemmái kerülnek szóba a beszélgetésben, és persze az örömök is. Magyarországon ritka az ilyen idős gyerek örökbefogadása, de a helyzetekből mások is tanulhatnak.
– Mesélj magadról és a családodról!
– Pedagógus vagyok a felsőoktatásban, férjem kutató. Közel tizenöt éve élünk együtt, két gyermeket nevelünk: Fanni, a vér szerinti kislányunk tizenegy éves, Noémi kilenc éves és hétévesen fogadtuk örökbe. Fanni szőke, kék szemű, míg Noémi fekete hajú és szemű, cigány származású kislány. Magam nagyon nagy családból származom. Szüleimnek – akik sajnos már nem élnek – több, mint hatvan unokájuk van. A férjemnek pedig már van az előző házasságából és egy korábbi kapcsolatából három gyermeke.
– Milyen út vezetett az örökbefogadásig? Miért döntöttetek így?
– Világéletemben sokat tanultam és dolgoztam, viszonylag későn került sor a családalapításra. Amikor Fanni megfogant, már negyvenéves elmúltam, ráadásul a terhesség korai szakaszában kiderült, hogy egy nagyon ritka genetikai rendellenességgel jön a világra, ami miatt talán nem is marad életben. Kálváriát kellett járnom, hogy megtarthassam a terhességet. Egynaposan sikeres műtétet hajtottak végre rajta, és kilátásba helyeztek egy másik műtétet három év múlva, így csak rá koncentráltam, szóba sem került egy másik gyerek. Időközben kiderült, hogy Fanni állapota nem szorul több korrekcióra, teljesen rendbe jött, egészséges, normális életet él. Viszont közben már kifutottunk az időből, a férjem egyébként sem szeretett volna több gyermeket, így Fanni egy időre egyke maradt. Pedig én mindig is nagyobb családot szerettem volna… Szerencsére ott voltak a féltestvérek, akikkel nagyon jó kapcsolat alakult ki.
Egy idő után viszont Fanni elkezdett kistestvér után kuncsorogni, s hasztalan mondtuk, hogy nem lehet, egyre következetesebben ragaszkodott hozzá. Egyszer a férjem viccből azt mondta, hát fogadjunk örökbe egy gyereket. Nekem már régen motoszkált a fejemben a vágy, de nem hittem volna, hogy a férjem tolerálná, ezért nem is beszéltem róla. Ekkor viszont azonnal lecsaptam az alkalomra, s miután a családban alaposan megtanácskoztuk a dolgot s időt hagytunk a döntésre, utánajártam a lehetőségeknek.
– Hogyhogy ilyen idős gyereket is elfogadtatok?
Egy sikertelen barátkozás tanulságai
Magyarországról évi 150-200 gyerek kerül külföldi örökbefogadókhoz. Kevés szó esik róluk a közbeszédben (bezzeg itt a blogon!). Ma egy izgalmas tanulmányt ajánlok, amely egy meghiúsult nemzetközi örökbefogadást jár körül.
Egy spanyol házaspár négy testvér örökbefogadására vállalkozott Magyarországon, majd a próbaidő alatt meggondolták magukat. A megtörtént esetet a Család, gyermek, ifjúság című folyóirat 2006/1-es számában olvashatjuk (az egész szám az örökbefogadásról szól, és neten is fenn van), méghozzá három szemszögből: a nevelőanya, a legidősebb gyerek, és a folyamatot kísérő pszichológus beszámolójából. Az olvasók vélhetően nem fognak négy testvért adoptálni, főleg nem külföldről, de a dolgozatnak vannak olyan tanulságai, amelyek simább esetekben is hasznosak lehetnek.
A történet röviden: a spanyol házaspár lelkesen érkezik, hogy a 3 és 8 év közötti, nevelőszülőknél élő gyerekekkel megismerkedjen (a négyből három fiú). A barátkozás jól halad, egyre több időt töltenek együtt, az új szülők jól veszik az akadályokat, a szakemberek is elégedettek az összeszokással. Két hét alatt sor kerül a kihelyezésre, a házaspár vidéki bérelt házba viszi a négy gyereket. (Külföldi szülőjelöltek az egy hónapos próbaidőt is Magyarországon töltik.) Derült égből a 18. napon a házaspár váratlanul visszaadja a négy testvért, és hazautazik. olvasásának folytatása
“Egy ismeretlen gyerek szüleivé válnak, miközben kenyeret sem tudnak kérni a boltban”
Ma az Olaszországba történő örökbefogadásokba kukucskálunk be. Magyarországról évi 150-200 gyerek kerül külföldi családba, azok, akiknek itthon nem találnak örökbefogadót. Közülük a legtöbben Olaszországba mennek, nagyjából a felük. Általában idősebb, 8-10 éves gyerekekről, gyakran testvérekről van szó. Anna pszichológus, tolmácsként segíti az olasz örökbefogadók és a magyar gyerekek barátkozását. A beszélgetésben bepillantást nyerünk, hogyan zajlik az idősebb gyerekek beilleszkedése egy külföldi családba.
– Mondj pár szót magadról!
– Pszichológia-olasz szalon végeztem. Először egy gyermekotthonban dolgoztam pszichológusként, aztán nevelési tanácsadóban. 2009-ben kerültem kapcsolatba a külföldi örökbefogadásokkal. A barátnőm nevelőszülői hálózatban volt pszichológus, és felhívott, hogy az egyik családból örökbe fogadnak egy kisfiút Olaszországba. Az olasz család nyelvtanárt keresett a 11 éves kisfiú mellé, és őt tanítottam az egy hónapos gondozási idő alatt. Ekkor találkoztam vele, hogy van külföldi örökbefogadás, és ezután az ezt a családot képviselő egyesületnél kezdtem el dolgozni. Három és fél év alatt mintegy harminc család barátkozását segítettem, aztán babát vártam, várandósan már nem lett volna szerencsés dolgozni az örökbefogadókkal, jelenleg épp gyesen vagyok.
– Mivel foglalkozik az egyesület?
– Ez egy olasz civil szervezet, amely képviseli a külföldről örökbefogadó olasz házaspárokat. A házaspárok fizetnek érte, de a lehető legkevesebbet, a legtöbben önkéntesként dolgoznak a szervezetnél, örökbefogadók hozták létre az egyesületet. Hivatalos jogi szinten az országok központi hatóságai közvetítik, engedélyezik az örökbefogadást, de minden házaspárt valamilyen egyesület képvisel itt, aki segíti a barátkozást, figyelemmel kíséri a gondozási idő alatt történteket és segít a hivatalos ügyek lebonyolításában.
– Hogy néz ki az olasz alkalmassági procedúra?
– Nagyon hasonló a magyarhoz: van pszichológiai vizsgálat, környezettanulmány, és kapnak egy hasonló határozatot, életkorra, gyerekszámra és hogy alkalmasak nemzetközi örökbefogadásra. Ezután keresnek egy országot, ahonnan örökbe akarnak fogadni, és jelentkeznek egy azzal az országgal együttműködő egyesülethez. Minden egyesület szervez tanfolyamot a várakozóknak: a miénk olyan alkalmakat is, melyek teret adnak a várakozók és a korábbi örökbefogadó családok találkozásának. Jelenleg három egyesület dolgozik Magyarországgal, közülük a mienk az egyetlen, amely kizárólag itt tevékenykedik.
– Miért akarnak az ügyfeleitek épp Magyarországról örökbe fogadni? olvasásának folytatása
„Ahol titok van, ott minden ölelés hamis”
Interjú a fővárosi Tegyesz pszichológusával. Székely Zsuzsanna közel négy évtizede dolgozik a gyermekvédelemben, nevelőszülők és örökbefogadók felkészítésével foglalkozik, vizsgálja a jelentkezők alkalmasságát és a Mózeskosár Egyesület elnöke. A jelentkezők felkészültségéről, a sikertelen örökbefogadásokról és a megmondásról beszélgettünk.
– Mondj pár szót magadról!
– Pszichológus vagyok, 1977 óta dolgozom a gyermekvédelemben. Először pszichopedagógusként végeztem a Bárczin, nevelőtanárként kezdtem dolgozni. 17 évet dolgoztam a Pest megyei Gyiviben, ez volt a Tegyesz elődje. Betettek a gyerekvizsgálóba, ott gyorsan rájöttem, hogy ez a tudás nem elég, elvégeztem az ELTÉ-n a pszichológia szakot is. Utána nevelőszülők kiválasztásával és az örökbefogadók felkészítésével foglalkoztam. 1993-ban néhány lelkes kolléganőmmel és szülővel létrehoztuk a Mózeskosár Egyesületet, aminek most az elnöke lettem. Hét évet dolgoztam a Schöpf-Mérei programban krízisterhesekkel. Felkészítő tanfolyamot is tartok örökbefogadóknak, a jelentkezők alkalmasságát vizsgálom.
– Mennyire felkészültek az örökbefogadók? Változott ez az évtizedek alatt?
– Ez az évek során sokat változott. A 90-es évek elejéig az örökbefogadás családi belügy és titok volt. A kilencvenes évektől kezdett ez a médiában is megjelenni, például a hollywoodi sztárok örökbefogadásai révén, ami segített, hogy egyre nyíltabban beszéljenek erről az emberek. Míg a kilencvenes években talán minden tizedik jelentkező gondolta úgy, hogy a gyerek fogja tudni, hogy örökbefogadott, ma minden tizedik jön úgy ide, hogy nem mondja meg. A meddőség a kilencvenes években sokkal inkább tabu téma volt, főleg a férfi meddőség. Én is fiatalabb voltam, nem mertem szexuális témákra rákérdezni. A kilencvenes évek második felében hallottam először férfitól kimondani, hogy ő nem nemzőképes.
Ma is általános viszont, hogy gyermektelen emberek úgy gondolják, ha pici gyereket fogadnak örökbe, akkor semmi különbség nincs, csak szeretni kell a gyereket, és csak egy sikertelen örökbefogadásban fordul elő, hogy a gyerek megkeresi a gyökereit. Nem gondolnak arra, hogy van még két szereplő, a vér szerinti szülők, akiket elszakíthatatlan kötelék fűz a gyerekhez, és a gyereknek is van veszteségélménye. Ezekre próbáljuk őket felkészíteni. Sokszor a tanfolyam végén mondják el, hogy most jöttek rá, van vér szerinti szülő is itt, vagy hogy a gyereknek még jól működő örökbefogadó családban is van fájdalma.
– Reális elképzeléseik vannak a jelentkezőknek a gyerekről?
– A favorit az egészséges, fehérbőrű újszülött. Mi gyerekvédők vagyunk, ezért sokat beszélünk arról, hogy egy nagyobb gyerek örökbefogadása is lehet sikeres, hogyan tudjuk segíteni egy 5-6 éves gyerek beilleszkedését. olvasásának folytatása
Örökbe.hu 