Három anya a 39. héten

Ma egy különleges háromszögbe pillanthatunk bele. A történetben szerepel egy örökbeadó, aki még a szülés előtt áll, és két örökbe fogadni szándékozó család. Az alanyok nevét megváltoztattam.

Margó (40)

Húsz éve élünk házasságban a férjemmel, van két kamaszfiunk, és sorozatos orvosi műhibák miatt nem lehet több gyerekem. Nagyon vágyom egy lányra. Húsz éve kislányhiányom van, a fiaimnál is mindig reménykedtem, hogy majd lány lesz. Másfél éve kaptunk örökbefogadási határozatot, 4 év alatti kislányra várunk, származási kikötés nélkül. Több alapítványhoz is jelentkeztünk, eddig nem kaptunk kiajánlást.

Lénát úgy ismertük meg, hogy ő tavaly nyáron együtt dolgozott a keresztlányunkkal. Mi nem csinálunk titkot az örökbefogadásból, és köztük is ez szóba került. Mikor Léna terhes lett, minket keresett meg. Ez egy hónappal ezelőtt történt, akkor ideköltözött hozzánk. Az ultrahang szerint lányt várt. Velünk madarat lehetett volna fogatni. Mikor először megláttam Lénát, kételkedtem abban, hogy már nyolc hónapos terhes. Ez nem létezik! Ha jól bekajálok, nekem is nagyobb hasam van. Mondta is a nőgyógyász, hogy ezek a babák bujkálnak az anyjuk hasában. De mióta itt lakik nálunk Léna, ötszáz grammot hízott a baba. Nagyon büszke vagyok magamra.

Kertész-Emőke

Hirtelen nem tudtam, hova tegyünk egy ismeretlen, terhes nőt, hogy döntsük pillanatok alatt. Végül a közelben egy panzióban béreltem neki szobát, hisz akkor még idegenek voltunk, el kellett nyernünk egymás bizalmát. Közben nagyon összebarátkoztunk, a férjemmel is remek a kapcsolata, most már csak aludni megy oda. A napot velünk tölti, elkísér a munkahelyemre, segítő foglalkozásom van. Most már bármikor beindulhat a szülés, ezért mondtam Lénának, holnap már költözzön át hozzánk. Azt mondta, ő képes húsz perc alatt megszülni.

A húszhetes ultrahang még kislányt mutatott, közben kiderült, hogy kisfiú. Léna nagyon csalódott volt, sírt. Sajnáltam. Én a magam bajával is el voltam foglalva, mert csalódás volt, hogy mégsem kislány, de láttam, hogy szenved szegény Léna. Mondtam neki, nem gondolod, hogy kidoblak ezek után az utcára. Az a lényeg, hogy a baba egészséges legyen, a többit megoldjuk.

Akkor nagyon elbizonytalanodtunk. olvasásának folytatása

„Egyszerre kell helyretennünk az örökbefogadás és a cigányság kérdését”

Beszélgetés egy örökbefogadó anyával. Untersteller Ágnes férjével együtt  két kisgyereket fogadott örökbe. Az interjúban Ágnes mesél a rövid barátkozás hátulütőiről, a cigány származásról és a külvilággal való szembenézésről. Az interjú korábban már megjelent a Dívány/Poronty online magazinban, és Index-címlapon szerepelt. 

– Mesélj magadról és a családodról!

– Negyvenéves vagyok, segítő szakmában dolgozom, húsz éve élek házasságban a férjemmel. Két csodaszép örökbefogadott gyermekünk van: egy tízéves fiú, Gyuri, és egy négyéves kislány, Reni. A gyerekeink cigány származásúak, titkos örökbefogadással kerültek hozzánk.

– Miért döntöttetek az örökbefogadás mellett?

– Amikor összeházasodtunk, úgy gondoltuk, hogy mindenképp lesz egy örökbefogadott gyermekünk is. Az élet azonban úgy hozta, hogy hosszú évekig tartó próbálkozások ellenére sem estem teherbe. Volt egy nagyon kritikus időszakom: az ötödik inszemináció után döntöttem el, hogy itt a vége. Nem akarok lelkileg tönkremenni, beletörődöm, hogy ilyen módon nem leszek édesanya. Pár évig más irányba tereltem gondolataimat, iskolába jártam, képeztem magam. Miután megnyugodtam és újra tudtam az anyaság gondolatával foglalkozni, akkor kezdünk el beszélgetni az örökbefogadásról.

DSOKI20140415114

– Hogy zajlott az alkalmassági procedúra? Nehéz volt?

– Nem emlékszem nehézségekre. Persze egy csomó mindennel nem voltunk tisztában, de elindultunk az úton. Jelentkeztünk a helyi gyermekvédelmi szolgálatnál, és a szokásos nyomtatványok kitöltése, az orvosi alkalmasság, a pszichológussal való beszélgetés, környezettanulmány után jött a kötelező tanfolyam. Emlékszem, akkor még nem értettem, miért van erre szükség. Aztán rájöttem, mennyi mindent nem tudok az örökbefogadásról. Azt sem tudtam, mikor mondjam majd el a gyermekemnek, hogy nem én vagyok a vér szerinti anyukája. Ha nincs tanfolyam, én is abba a hibába esek, hogy majd akkor beszélgetek a gyermekemmel az örökbefogadásról, ha már nagy, értelmes lesz. Ettől azóta is óva intek minden örökbe fogadni vágyó párt. olvasásának folytatása

Csecsemőotthonban dolgoztam

Vendégposzt. Olvasónk, Maggie csecsemőotthoni tapasztalatait osztja meg, ahol gondozónőként dolgozott.

Ott kisbabák vannak? Nagyon szomorúak? Hogy bírtad elviselni?

Standard kérdések, és a semmiből felénk ereszkedő fekete felhő minden alkalommal, ha a régi munkám kerül szóba. Majdnem mindig menteg hosszasan taglalom a részleteket.

A csecsemőotthonban élő gyerekek nem azzal töltik a napjaikat, hogy egy sarokban siratják az elveszett paradicsomot. Szomorúak, kacagnak, csintalankodnak, hangulataik vannak. Persze mindenkit, aki nem a kórházból érkezik, néhány kilós kis csomagként,  látványosan megvisel a bekerülés. Közben mennek a napok, zsolozsmaszerűen ismétlődő monoton eseménysorral, és ez végül minden gyereket megnyugtat. Ha ismert mást ezelőtt, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért. A keretek nagyon szigorúak, pontosan azzal a céllal, hogy a kicsik mindig tisztában legyenek vele, mi mi után következik. (Igen, még a fürdetés mozdulatai is szabályozottak.)

Átyim-Noémi8-éves

A nyolcfős csoport életének színtere egy nagyobbacska szoba terasszal. Kicsit kopott, de barátságos vacok. És ez az első másfél-két évre elég is, ha váratlanul bekukkantasz, elégedett, szép kis porontyokat látsz, a játékaikkal otthonosan bíbelődve, csicseregve. Ha rajtakapnak a bekukkantáson, akkor nagy valószínűséggel megijednek, ha pedig férfi vagy, hisztériás pánikrohamban menekülnek szokatlan látványodtól. Ez egy nőies szakma. Másfél éves kor után kertkapcsolatos szobába kerülnek, és menetrend szerint akad, akiből sírással szakad ki az ijedtség, mikor a szandálos lábujjakat először érintik fűszálak. Vagy ha a napos délutánon váratlanul feltámad a szél. Ha elmész egy csecsemőotthon mellett, egyfolytában sírást hallasz. Ez a nagy számok törvénye, sokan vannak, és ha mindig csak egy gyerek, akkor is folyton valaki. Bent egy idő után meg sem hallani. Csak azt, ha hirtelen másképp sír, akkor azonnal. olvasásának folytatása

Hat hét függőben

Vendégposzt. Vicq olvasónk titkos örökbefogadással vitt haza egy újszülött kislányt, és most az első hetekről mesél. A csecsemő hathetes koráig a szülőanyának lehetősége van meggondolni magát és visszakapni a babát. Ez korábban csak a titkos lemondásokat érintette, újabban nyílt örökbefogadásnál is bevezették. Vicq írásából kiderül, milyen érzéseket váltott ki benne és férjében a bizonytalanság, és hogyan kezelték ezt.

Féltünk. A szülőanya lemondott, de elhangzott, hogy képben van egy nagymama, aki lehet, hogy mégiscsak akarná ezt a gyereket. Ugyan ő nem „igényelheti vissza”, de esetleg meggyőzheti a lányát. Féltünk. Főleg az időszak elején, mikor még friss volt az élmény a szülőanyának, meg a végén, mikor már lejáróban volt a határidő, és még utolsó pillanatban utána lehetett volna kapni. A kettő között napokra képes voltam elfelejteni, hogy elveszíthetem, de mikor bármi miatt eszembe jutott, a nyakamba folytak a könnyeim.

Erősítgettük egymást a férjemmel: mi vagyunk a felnőttek, mi ki fogjuk bírni, és azon kell lennünk, hogy a gyereknek minél jobb legyen minden, mert ő a kicsi. Ha visszakéri a szülőanyja, akkor kiderül, hogy ő mégsem a nekünk szánt gyerek, de ami jót indulásként meg tudtunk neki adni, azt akkor is megkapta. A férjem nélkül nem lettem volna képes végigcsinálni ezt a hat hetet.

DSCF1466

olvasásának folytatása

Inkubátoros örökbefogadás

Ez a szupertitkos örökbefogadás. Magyarországon 32 kórház előtt állítottak fel babamentő inkubátort. Ha ilyenbe betesz valaki egy csecsemőt, az titkos lemondásnak minősül. A rendőrség nem keresi a szülőket, a gyerek azonnal örökbe adható lesz. Illetve az életadó hat hétig meggondolhatja magát, már ha jelentkezik, és igazolja, hogy övé a gyerek. A babamentő szó arra utal, hogy ezek azok a titkolt terhességből származó, nem kívánt gyerekek, akik gyakran esnek csecsemőgyilkosság áldozatául. Évi 3-10 ilyen babát találnak. A bevezetés óta eltelt 18 évben bő két iskolai osztálynyi gyerek életét mentették meg az inkubátorok.

Tikász-Balázs

Miért “szupertitkos”? Ilyenkor áll a legkevesebb információ rendelkezésre: nem tudni, kik a szülők, miért mondtak le róla, egyáltalán ki tette be a bébit, még a születésnapja is csak saccolható. Egy inkubátoros gyerekről annyit lehet tudni, hogy vélhetően nem kórházban született. (Hisz az ott született babákat anyakönyvezik, utána már hiányoznának a rendszerből.) Az életadó anyának egyébként nem triviális egy otthonszülés után tömegközlekedéssel elvinni a síró, magzatmázas újszülöttet egy kórházig. Bizonyos bonyolultabb jogi helyzetekben az inkubátor lehet a lemondás egyszerű módja, például ha a szülő külföldi állampolgár.

Az inkubátoros gyereknél az örökbefogadó nem tudhatja, milyen körülmények közt éltek a szülők, mi a történetük, miért mondtak le a gyerekről, az anya tette-e be a gyereket és önszántából, vagy valaki más. Milyen az egészségi állapotuk, származásuk, külföldiek-e, van-e a gyereknek vér szerinti testvére. Semmit. Ha a gyerek felnő, és kérdez, – márpedig biztos kíváncsi lesz a származására -, az örökbefogadó nem fog tudni neki mit mondani. Ha meg akarja keresni majd a vér szerinti szüleit, nem tud merre indulni. Ugyanez az életadó szemszögéből nézve: nem fogja megtudni, hova került a gyerek (azért igen nagy eséllyel örökbefogadókhoz), és a gyerek később sem fogja megtalálni őt.

Az inkubátorba tett babának a nevét sem lehet tudni, így a kórház személyzete szokott nekik nevet adni. Ha például Szilveszter estéjén találnak egy bébit a Madarász utcai kórház inkubátorában, az jó eséllyel a Madarász Szilveszter nevet kapja. Ezek a sztorik a médiában is körbemennek. Szerencsére aztán jönnek humánus emberek, adoptálják és új nevet adnak neki. A Tegyeszben mesélték, hogy egy-egy ilyen hír megjelenésekor napokig cseng a telefon a szolgálatnál, jó szándékú (és határozattal nem rendelkező) emberek jelentkeznek, hogy ők vállalják a babát. Nem kell aggódni, az 1500 várakozó közül valaki haza fogja vinni.

Itt letölthető a babamentő inkubátorok listája.

„Kire hasonlít ez a gyerek?” „Leginkább a testvérére”

Orsolya és Kristóf egy vér szerinti anya két gyermekét fogadták örökbe a Gólyahír Egyesület közvetítésével, mindkettőt újszülöttként. Domonkos ma 9 hónapos, Boróka 2 éves 3 hónapos. A beszélgetésben szó esik roma származásról, kínos kérdésekről és örökbefogadott baba szoptatásáról.

– Milyen volt a közös életetek a gyerekek előtt?

– Gyerekként ismerkedtünk meg, kamaszként már együtt jártunk, húszévesen összeházasodtunk. Ennek már másfél évtizede. Mindig fontos volt, hogy közösen csináljunk dolgokat, zenéltünk zenekarban, énekeltünk kórusban, jártunk együtt focizni, aktív közösségi életet éltünk. És közben vártuk, hogy ebbe a pezsgésbe beleszülessenek a leendő gyerekeink. Mindketten sokan vagyunk testvérek, és nem volt kérdés, hogy szeretnénk gyerekeket.

– Hogy jutottatok el az örökbefogadásig?

– Néhány év várakozás, majd mindenféle vizsgálatok sora után kiderült, hogy csak lombikprogrammal lehet gyerekünk. Belevágtunk többször is, de a beavatkozásokból egyszer sem lett várandósság. Sokat töprengtünk, hogy hogyan tovább. Bíztunk a csodában, titkon reméltük, hogy hátha az élet megoldja ezt a kérdést helyettünk. Az örökbefogadás gondolata többször is felvetődött az évek alatt. Hol egyikünk érezte úgy, hogy az lesz a mi utunk, de akkor épp a másik volt bizonytalan, hol fordítva. 2011 januárjában végül meghoztuk a közös döntést és kértünk időpontot a Tegyesznél, hogy megszerezzük a határozatot. Innentől kezdve felgyorsultak az események.

IMG_2436-Edit Hi-res_cr

– Milyen gyereket kértetek?

– Egyértelmű volt számunkra, hogy újszülött kisbabát szeretnénk. A származással kapcsolatban nem volt kikötésünk.

– Kellett ezen gondolkodni?

olvasásának folytatása

„Vegyen kutyát, ott lehet pedigrét kérni”

A blogon sorra bemutatom a hazai örökbefogadás fő szereplőit. A Fészek Alapítvány a nyílt örökbefogadásokat közvetítő egyik kisebb civil szervezet. Vezetőjével, Budai Ágnessel készítettem interjút. Belemászunk a származási kikötés témájába, szó esik a krízisterhesek segítéséről, és az alapítvány egyéb tevékenységéről. Nem ez volt az első beszélgetésem Ágival, de én is tudtam meg újat az interjú során.

– Igaz az elterjedt nézet, hogy a Fészek Alapítvány csak roma gyerekeket ad örökbe?

– Ez dőreség. Mi gyereket adunk örökbe, etnikai nyilvántartás nélkül. Nem tudjuk, és nem regisztrálhatjuk a gyerek származását. Csak akkor tudhatjuk, ha a vér szerinti szülő a kérdezésünk nélkül ezt kihangsúlyozza.

– Miért jelzik ezt az örökbeadók?

– Mentegetőznek. Azt kérdezik, akkor is örökbe tudjuk-e adni a gyereket, ha ő cigány származású. Nem szeretem a roma szót. Ha az anya ezt hangsúlyozza, akkor továbbadhatjuk ezt az információt, egyébként erre nincs törvényi lehetőség.

– A jelentkezők tehetnek származási kikötést?

– Alkotmányos jogokat sért, ha valaki etnikai kikötést jelöl meg. Persze van, aki megjegyzi ezt a jelentkezési lapon, de mi nem tudjuk garantálni, hogy ezt a kérést figyelembe vesszük.

budai ágnes

– Azért fogadod ezeket a jelentkezéseket is?

– Kapnak is gyereket?

– Igen. Ha az anya nem jelzi, hogy cigány származású, akkor felajánljuk neki a gyereket, és a jelentkező dönti el prekoncepciói alapján, hogy szerinte ez az anya cigány-e. Az apa meg az esetek kilencven százalékában ismeretlen.

– Ha az anya nem nyilatkozott erről, te nem fogod cigánynak minősíteni?

– Nem. Egyrészt, ezt a törvény is tiltja. Másrészt, zsigerileg tiltakozom az ellen, hogy emberek etnikai hovatartozását minősítsem aszerint, hogy én minek gondolom. Harmadrészt nem értek egyet azzal, ha valakinek az örökbefogadásban ilyen kikötései vannak. Az nem gyereket akar, hanem az addig elszenvedett fájdalmaira gyógyírt. Akkor érdemesebb kutyát venni, ott lehet pedigrét kérni. Van olyan család, aki kiköti, hogy egyetemista megtévedt leány gyerekét szeretné, három kiló fölött súllyal, átlagos intelligenciával. Ezek teljesíthetetlen kérések. olvasásának folytatása

„Önismereti utazás volt a várakozás”

Egy nyílt örökbefogadás és az ahhoz vezető kilenc éves út története. Judit és István ma egy három hónapos kisfiú szülei. Balázs újszülöttként, a Bölcső Alapítványon keresztül érkezett hozzájuk. A beszélgetésben szó esik férfi meddőségről, sikertelen lombikról, a várakozásról, és az életadóval való találkozásról. Külön örülök, hogy a pár férfi tagja is megszólalt.

„Életem vesztesége az lett volna, ha nem téged ad a sorsom ajándékba…” (Szabó Edit Irma)

 – Milyen út vezetett az örökbefogadásig? Miért döntöttetek így?

Judit: A mi történetünk 9 évvel ez előtt kezdődött. Az esküvőnket szerveztük. Szerettünk volna felkészülten, tudatosan babát vállalni, ezért bejelentkeztünk a Családtervező Központba. Itt hamar kiderült, hogy természetes úton kevés esélyünk van. Teljesen összeomlottunk. Lelkileg Istvánnak volt nehezebb ezt feldolgozni, mert nála találtak problémát.

István: Amikor az ember úgy éli az életét, hogy maximálisan hisz önmagában, akkor egy ilyen hír kirántja a talajt a lába alól. Ráadásul olyan durván vágták az arcomba a diagnózist, hogy minek mentünk mi oda, amikor nekünk csak úgy lehet gyerekünk, ha örökbe fogadunk. Néhány hétnek el kellett telnie, hogy az első döbbeneten túltegyük magunkat.

szerkesztett_képek (8)

– Mit kezdtetek a diagnózissal? olvasásának folytatása