Interjú Budavári Zitával!
Hazánkban hét civil szervezet foglalkozik a krízishelyzetben levő terhesek segítésével és nyílt örökbeadással. Közülük a Bölcső Alapítvány a legrégebbi. Az alapítás ötlete húsz éve fogant meg Budavári Zita fejében. A Bölcső és a nyomában létrejövő alapítványok, egyesületek forradalmasították a magyar örökbefogadási gyakorlatot: az újszülöttek az állami gondozás kiiktatásával rögtön családba kerültek. Zita az interjúban mesél a kezdetekről, a Bölcsőhöz való jelentkezésről, saját lánya gyökérkereséséről, és emellett tisztába tesszük az alapítvánnyal kapcsolatos híreszteléseket. Az irodájában négy órán át beszélgettünk, közben Zita fel-felpattant, fényképeket, albumokat, iratokat mutatott. Minden gyerek nevére emlékszik a két évtized óta.
– Mesélj magadról!
– Örökbefogadó szülő vagyok. Esküvői fotósként dolgoztam korábban. Nem tartom magam szakembernek, csak némi tapasztalattal rendelkező civilnek az örökbefogadásban. 24 éve, tizensok éves próbálkozás és négy és fél éves várakozás után fogadtuk örökbe első kislányunkat egy budapesti csecsemőotthonból a GYIVI-n keresztül (a Tegyesz elődje). 17 éve pedig a második kislányomat már a Bölcső Alapítványnál született babaként fogadtuk örökbe, akit a zűrös jogi háttértörténet miatt más nem mert felvállalni.
– Mikor és miért hoztad létre a Bölcső Alapítványt?
– 1994 februárjában volt egy hét, amikor öt újszülött-gyilkosságra derült fény, az egyiknél az anya is belehalt a szülésbe. Felkaptam a vizet. Én tizenöt éven át jártam az ország három neves klinikájára, még az akkor újnak számító lombikprogramban is részt vettem. Mindent megtettem, amit Magyarországon meg lehetett tenni a gyermekért. Nem ismerve még a lemondó anyák lelki állapotát, felháborított, hogy más meg csak úgy eldobja magától. Persze akkor még keveset tudtam. Teljesen blőd elképzelésem volt, hogy meghirdetem a lépcsőmet, tegyék le oda a nem kívánt újszülötteket. Elmentem a szekszárdi rendőrfőkapitányhoz, a gyámhivatalhoz, hogy mi történik, ha tényleg leteszik a gyereket… Lépésről lépésre haladtam. Teljes naivitással vágtam vele.
– Leteheti a gyereket, de ha az anya nem mond le, akkor állami gondozott lesz… olvasásának folytatása










