Limi májusban írt arról, hogy elbizonytalanodtak az örökbefogadási szándékukban. Azóta végleges döntésre jutottak a férjével. A vendégposztban leírja a történet folytatását.
Hisztek a jelekben? Apró történésekben, utalásokban, amikre érdemes odafigyelni? Egy istenhívő ismerősöm mondta nekünk, hogy ő már a három vetélést is annak vette volna. Hogy nem kell továbbmenni, mert mi egy gyerekkel vagyunk kerek család. Most kaptunk jeleket bőven.
Júniusban, két héttel a blogbejegyzés megjelenése után, megcsörrent a telefonom. Az ügyintézőnk volt a vonal másik végén, és elmondta, hogy van egy három és fél éves kislány az országos listán, elküldhetik-e az iratanyagunkat. Akkor igent mondtunk. Három hét múlva telefonáltam, de még semmit nem tudott mondani, még az iratunk megérkezéséről sem kaptak visszajelzést. Azalatt a három hét alatt viszont nálunk sok minden történt. Ezek közül csak hármat emelnék ki.
Elmentünk két hétre nyaralni (később lesz jelentősége). A főnököm beleegyezett, hogy részmunkaidőben dolgozhassak (ami, valljuk be, ritkaság, főleg, hogy tisztában van vele, hogy az egészet azért kezdeményeztem, mert a fiam kezdi az iskolát, és nem akartam este 7 után hazaérni, hanem szerettem volna én ott lenni az iskola kapujában, amikor kijön fél 4-kor). Egyikünknél autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mindeközben természetesen téma volt az a bizonyos kislány.
A kisfiam továbbra is tiltakozott a tesó ellen. Az oviban imádták őt a kisebbek, neki viszont egy idő után nyűg volt, hogy folyamatosan lógnak rajta a kicsik. Nem akarta otthon is ugyanezt. Plusz élvezi az egyeduralmát, ami érthető egy ennyi idős gyereknél. És neki hiába mondtuk, hogy mi lesz jó abban, ha tesója lesz, ezek rá még nem hatnak.
Én azon kezdtem parázni, hogy a jó fej főnököm mennyire fogja kitolásnak érezni, ha elmegyek most gyesre… Itt jön be a két hét szabadság, mert azután visszajönni, majd újra eltűnni nem lett volna fair. Utána nem várhattam volna el, hogy simán visszavegyenek a kiharcolt kedvezményeimmel együtt.
Örökbe.hu 