Bridget Jones örökbe fogad

A sok komolyság után egy vicces könyv. A Született szülőkről írok.

Sinéad Moriarty könyve könnyű női regény, egy trilógia középső része. Amiért érdekes nekem: egy írországi házaspár örökbefogadási procedúráját mutatja be, főleg a jelentkezés, tanfolyam, alkalmassági vizsgálat szakaszát. Ezeket a részeket mohón habzsoltam. Közben zajlik az élet, a kedvesen kajla hősnő, Emma színes családtagjai és barátai sorsát is követjük. Az a problematika engem kevésbé hozott lázba, hogy friss szerelmesek pisilhetnek-e egymás előtt, hogyan fogadjuk, ha öcsénk egy iráni nőt választott, a húgunk meg orrplasztikának veti alá magát teljes médianyilvánosság előtt.

covers_3251

Ami az ír örökbefogadási szisztémáról kiderül, az alátámasztja, amit eddig úgy általában gondoltam a nyugat-európai örökbefogadási lehetőségekről. A naiv Emma egyik megdöbbenésből a másikba esik. Nem érti, miért nem fogadhatnak örökbe ír babát, mikor “akárhányszor bekapcsolod a tévét, elárvult gyerekek hada néz veled farkasszemet”. Aztán megtudja, hogy az előző évben mindössze négy(!) írországi babát adtak örökbe, és kénytelen külföldről adoptálni. Hogy a jelentkezésüket csak sok hónap után fogják elbírálni. A jelentkezéshez nemcsak papírok hada szükséges, de két ajánló is, akikkel külön elbeszélget egy szociális munkás, alkalmasnak találják-e a párt a gyereknevelésre. A tanfolyam hossza, anyaga hasonlít a magyaréra, utána viszont a szociális munkás még hatszor(!) ellátogat a párhoz, és újra és újra végigveszi velük a veszteségek, betegségek, idegen kultúra kérdésköreit. Emmáék Oroszországból akarnak örökbe fogadni, mert az összes többi szóba jövő országban színes bőrű gyerekek vannak, akik nagyon kirínának az ír környezetből. A jelentkezésnél elvárás, hogy ismerjék az orosz kultúrát, és valamennyit beszéljenek is a nyelven, hogy meg tudják őrizni majd a gyerek kulturális gyökereit. A tanfolyamon biztosítják őket, hogy jó eséllyel erősen hospitalizált, fejlődésében visszamaradt gyereket kapnak majd egy orosz intézetből, akinek egészségi állapotában sem lehetnek biztosak. A végső sokk pedig akkor éri Emmát, mikor megtudja, az egész muri ötmillió forintba fog kerülni, és már az első gyerekért hosszú lejáratú hitelt kell felvenniük. Utána gondolkodhatnak, melyik ügynökséget válasszák, nehogy az átverje őket és lelépjen a pénzzel. Viszont, mikor  ezzel is elkészülnek, az ügynökség már heteken belül talál egy megfelelő gyereket. Aztán repülhetnek Moszkvába vízummal, tolmáccsal, nem beszélik a nyelvet, nincsenek tisztában a szokásokkal…

Aki azt gondolja, a magyar alkalmassági procedúra nehéz vagy bonyolult, olvassa el ezt a kis lektűrt.

Itt egy cikk az ír örökbefogadási rendszerről, eszerint az elmúlt években nehezebb lett gyerekhez jutni.

 

Az országos listáról

Az örökbefogadásra jelentkezőt már az első beszélgetésen megkérdezik, óhajtja-e felvételét az országos listára. Ez elég komoly döntésnek tűnik, de különösebb áldozattal nem jár, egy ikszet kell húzni a rubrikába. Vesztenivaló nincs vele.

Komolyra fordítva: a gyermekvédelmi szolgálat által titkosan örökbe adható gyermeknek először a saját megyéjében keresnek családot. És fordítva, a szülőjelölt alapesetben a saját megyéjéből kap gyereket. Ha egy gyereket nem sikerül a megyéjében örökbe adni, akkor bekerül az országos nyilvántartásba, ahol az ide bejelentkező várakozóknak immár az ország egész területéről ajánlják ki. Tehát az országos listáról olyan gyereket lehet kapni, aki a saját megyéjében “nem kelt el”.

Ötvös-Alexandra-14-éves (1)

Mi nincs az országos listán: egészséges, fehér bőrű újszülött. Aki csak ebben gondolkodik, annak felesleges jelentkeznie az országos listára, ezek a babák mindig elkelnek a megyéjükben. olvasásának folytatása

Első találkozók

Jól sikerült a szombati blogtalálkozó, és végül el sem áztunk. Délelőtt a Kopaszi-gáton tíz felnőtt és nyolc gyerek volt jelen, este a Margit utca 9.-be tíz felnőtt jött el. Részt vettek várakozók, örökbefogadók mindenféle korú gyerekkel újszülöttől nagykamaszig és felnőtt örökbefogadottak. A délelőtt inkább a gyerekek körül forgott, akik hintáztak, homokoztak és pattogatott kukoricával etették a kacsákat, míg a felnőttek kaptak forró kávét termoszból. Este pedig fröccs mellett elmélyültebb beszélgetésekre is sor került, és jó volt mások tapasztalatait hallgatni. Nagyon örülök, hogy ennyien eljöttek. Máskor is szervezünk ilyet!

Itt egy kis képgyűjtemény a délelőttről:

A beszélgetésen felmerült, hogy az örökbefogadás kapcsán hajlamosak vagyunk mindig csak a problémákról beszélni, pedig rengeteg örömben is van részük ezeknek a családoknak. Van ötletetek, hogy lehetne ezt is megmutatni a blogon?

Habóka meséje

Ma egy örökbefogadós mesét közlök. Vidáné Csiba Magdolna vendégposztja. 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kistündér, Habóka. Egy napon kijárta a tündériskola minden osztályát, s a főtündértől megkapta első feladatát. Mivel okos tündér volt, felelősségteljes munkával bízták meg. Cseppentsen fiókákat a madarakhoz, kölyköket az oroszlánokhoz, s kicsinyeket minden állathoz, akiket csak ismer.

Habóka nagyon örült ennek a feladatnak, büszkén nézegette, próbálgatta a szárnyait, majd elindult a világba, s szórta cseppjeit mindenfelé, ahol csak állatokat látott. Telt-múlt az idő, s egy idő után a főtündér magához kérette Habókát.

– Habóka – kezdte gondterhelten. – Panasz érkezett a munkádra! Hogy a csudába lehet, hogy az elefántnak vízilókölyke született, a zsiráfkölyöknek oroszlánsörénye van, a tyúkanyó pedig kutyakölyköt kerget a tyúkudvarban? Csak nem összekeverted a cseppjeidet?

Gondolkozik Habóka, hogyan is tévedhetett ekkorákat, de csak nem bírt rájönni, hol történhetett a hiba. Hiszen olyan gondosan járt el…

– Jól van, Habóka, lehet, hogy egy kicsit még nagy falat volt ez neked. Ezután a virágok sokasodásában fogsz segédkezni. Ott nem nagy gond, ha megkutyulod egy kicsit a színeket, hisz pont attól olyan szépek, hogy ezerszínűek.

36

Habóka boldogan indult az útjára, és úgy gondolta, hogy ez a feladata sokkal érdekesebb, mint a másik volt. Hiszen annyi színnel, formával, illattal találkozhatott, amennyiről álmodni se mert. Időnként a méhecskével is találkozott, aki elárulta neki, hol találja meg a legszebb hársfát, amely épp a virágait ontja, s hol lapul a legillatosabb gyöngyvirág, a harangvirágok társaságában. Szórta a cseppecskéit, hogy a virágos rétek még virágosabbak és színesebbek legyenek, a cseresznyefák millió virágot bontsanak, hogy aztán… ó jaj… piros körtéket teremjenek! olvasásának folytatása

Film: Nagykutya

A Nagykutya (Upperdog) norvég film 2009-ből. A minket érdeklő történetszál: egy thaiföldi testvérpár különböző örökbefogadó családokhoz került Norvégiába, és felnőve sorsuk keresztezi egymást.

Upperdog 2_0

Méghozzá elég különböző családokhoz. Yanne, a lány étteremben mosogat, csendes, szerény, magányos. Ő az idősebb, jól emlékszik vér szerinti anyjukra és öccsére, neki a családja is nyíltan kezelte a kérdést. Axel, a fiú kicsi volt, nem emlékszik semmire, családja is eltitkolta előle a testvérét. Egyébként dúsgazdag yuppie, civilben arrogáns seggfej. A történetben szerepel még egy lengyel takarítónő, aki az összekötő kapocs a két testvér között, meg egy Afganisztánból hazatért, traumatizált katonafiú. Aztán a film végére mindenki megleli a párját.

A Nagykutya az a fajta film, ami először összetöri a porcelánvázát, majd elkezdi összeragasztgatni a cserepeket. A film elején talányos, visszafogott északi drámát láthatunk. Üdítő a magabiztos, mindenkivel bunkó, szeretőjét is megalázó báty figurája. Aztán elkezdik látványosan összekötögetni a szálakat, szájbarágós lesz a film, és Axel is szentimentálissá válik. Nekem legalább húsz százalékot levett a mozi értékéből az érzelmeket kicsikaró Mozart-zene, ami mindig felcsendül, ha két szereplő ágyba bújik.

600full-upperdog-poster

Örökbefogadási szempontból a tanulság az, ami a magyar gyermekvédelemben is alapelv: testvéreket nem helyes szétválasztani egymástól. Valamint, hogy ne hazudjunk a gyereknek, főleg ne a származását érintő kérdésben.

Trailer itt. Itthon csak egy fesztiválon mutatták be, de ügyes kezűek a neten megtalálják idegen nyelveken. Ha ez bárkinek segít, itt egy link francia szinkronnal.

Elbizonytalanodtunk

Vendégposzt. Limi kommentelőnk érvényes határozattal rendelkezik, ám lehet, hogy végül mégsem fog örökbe fogadni. Megírta, miért bizonytalanodott el.

Borsmalom.

Úgy érzem magam, mint a pici borsszemek a malomban…

Statisztikák szerint a határozattal rendelkezők egyharmada végül nem fogad örökbe. Mi is épp ebbe az irányba haladunk.

Ősszel kellene hosszabbítani a határozatunkat. 2-4 év közötti, nem roma származású kislányra várunk. Azért ennyi időset kértünk, hogy ne legyen nagy korkülönbség a gyerekeink között.

Már van egy nyolcéves kisfiunk. Tervezett, komplikációmentes, boldog terhességből született. Az első próbálkozásunkkor várandós lettem. Tesót is szerettünk volna, kis korkülönbséggel, de a harmadik vetélés után nem akartunk tovább próbálkozni. Háromszor éltük át, hogy a tervezett terhesség 8. hetében dobog a kis szív, aztán a 12. héten a dokim hosszas csend után azt mondja: „sajnálom, anyuka, nincs szívhang”. Nekem nem volt lelkierőm ezt még egyszer végigcsinálni, a férjem meg azt mondta, hogy neki azt nehéz végignézni, ahogy engem tologatnak ki-be a műtőbe. Az orvosok nem találtak semmi gondot egyikünknél sem, de olyan erősen bennünk van a félelem egy újabb sikertelen terhességtől, hogy nem merünk belevágni.

Igaziból nem terveztünk sok gyereket. Úgy voltunk, hogy egyet mindenképp szeretnénk, aztán majd meglátjuk. Az örökbefogadás mellett karitatív okokból döntöttünk. olvasásának folytatása

„Ahol titok van, ott minden ölelés hamis”

Interjú a fővárosi Tegyesz pszichológusával. Székely Zsuzsanna közel négy évtizede dolgozik a gyermekvédelemben, nevelőszülők és örökbefogadók felkészítésével foglalkozik, vizsgálja a jelentkezők alkalmasságát és a Mózeskosár Egyesület elnöke. A jelentkezők felkészültségéről, a sikertelen örökbefogadásokról és a megmondásról beszélgettünk.

– Mondj pár szót magadról!

– Pszichológus vagyok, 1977 óta dolgozom a gyermekvédelemben. Először pszichopedagógusként végeztem a Bárczin, nevelőtanárként kezdtem dolgozni. 17 évet dolgoztam a Pest megyei Gyiviben, ez volt a Tegyesz elődje. Betettek a gyerekvizsgálóba, ott gyorsan rájöttem, hogy ez a tudás nem elég, elvégeztem az ELTÉ-n a pszichológia szakot is. Utána nevelőszülők kiválasztásával és az örökbefogadók felkészítésével foglalkoztam. 1993-ban néhány lelkes kolléganőmmel és szülővel létrehoztuk a Mózeskosár Egyesületet, aminek most az elnöke lettem. Hét évet dolgoztam a Schöpf-Mérei programban krízisterhesekkel. Felkészítő tanfolyamot is tartok örökbefogadóknak, a jelentkezők alkalmasságát vizsgálom.

Mennyire felkészültek az örökbefogadók? Változott ez az évtizedek alatt?

– Ez az évek során sokat változott. A 90-es évek elejéig az örökbefogadás családi belügy és titok volt. A kilencvenes évektől kezdett ez a médiában is megjelenni, például a hollywoodi sztárok örökbefogadásai révén, ami segített, hogy egyre nyíltabban beszéljenek erről az emberek. Míg a kilencvenes években talán minden tizedik jelentkező gondolta úgy, hogy a gyerek fogja tudni, hogy örökbefogadott, ma minden tizedik jön úgy ide, hogy nem mondja meg. A meddőség a kilencvenes években sokkal inkább tabu téma volt, főleg a férfi meddőség. Én is fiatalabb voltam, nem mertem szexuális témákra rákérdezni. A kilencvenes évek második felében hallottam először férfitól kimondani, hogy ő nem nemzőképes.

Ma is általános viszont, hogy gyermektelen emberek úgy gondolják, ha pici gyereket fogadnak örökbe, akkor semmi különbség nincs, csak szeretni kell a gyereket, és csak egy sikertelen örökbefogadásban fordul elő, hogy a gyerek megkeresi a gyökereit. Nem gondolnak arra, hogy van még két szereplő, a vér szerinti szülők, akiket elszakíthatatlan kötelék fűz a gyerekhez, és a gyereknek is van veszteségélménye. Ezekre próbáljuk őket felkészíteni. Sokszor a tanfolyam végén mondják el, hogy most jöttek rá, van vér szerinti szülő is itt, vagy hogy a gyereknek még jól működő örökbefogadó családban is van fájdalma.

 

– Reális elképzeléseik vannak a jelentkezőknek a gyerekről?

– A favorit az egészséges, fehérbőrű újszülött. Mi gyerekvédők vagyunk, ezért sokat beszélünk arról, hogy egy nagyobb gyerek örökbefogadása is lehet sikeres, hogyan tudjuk segíteni egy 5-6 éves gyerek beilleszkedését. olvasásának folytatása

Találkozó szombaton

Most szombaton találkozunk!

Délelőtti program: piknik és játszóterezés gyerekkel.

Időpont: május 31. szombat, 9:30-13:00

Helyszín: Budapest, Kopaszi-gát, a játszótérnél és a mellette (alatta) levő réten.

obol2_030

Megközelítés: a Kopaszi-gát bejáratánál lehet parkolni (500 Ft/nap), onnan 600 m séta a játszótér. Biciklivel be lehet jönni. Térkép itt.

Hozhattok plédet, harapnivalót, labdát, játékot. Program: kötetlen beszélgetés, falatozás, játszóterezés, gyerekek kihalászása a Dunából.

Lehet erős napsütés. Rossz idő esetén bebújunk valamelyik közeli étterembe. Kulturált mosdó van a gáton.

 

Esti program: fröccsözés/limonádézás felnőtteknek

Időpont: május 31. 19:00-kifulladásig.

Helyszín: Budapest, II. Margit utca 9., közösségi tér és kocsma, a Margithíd budai hídfőjénél.

Program: kötetlen beszélgetés, italok és szendvicsek fogyasztása.

 

Mindkét eseményre szeretettel várok minden olvasót, örökbefogadót, érdeklődőt és bárkit, aki kíváncsi a társaságra.

Kis visszajelzést kérek itt:

Remélem, találkozunk!

Egyedülálló fogadhat örökbe?

Visszatérő kérdés a fórumokon. A válasz: igen. A hazai rendszer előnyben részesíti a házaspárokat, de egyedülállók is kaphatnak, és kapnak is gyermeket.

A cikk megírása óta az egyedülállókat érintő jogi szabályozás szigorodott, erről itt olvashattok: https://orokbe.hu/2020/12/23/egyedulallok-szigoritas/

Nem közismert, hogy nemcsak egyedülálló nők, de férfiak is fogadhatnak örökbe. Az alkalmasság ugyanúgy zajlik, mint pároknál: elbeszélgetés, orvosi vizsgálat, környezettanulmány, pszichológus, tanfolyam. Várható, hogy az alkalmasságnál rákérdeznek, milyen segítségre számíthat a gyereknevelésben a jelölt. Ha az egyedülálló együtt él valakivel, a pszichológusnál és a környezettanulmánynál a partnert is vizsgálhatják, ő is részt vehet a tanfolyamon. Hiába él valaki akár regisztrált élettársi kapcsolatban is, az örökbefogadásnál egyedülállónak számít, csak a házasságot ismerik el. (Ha a gyereket közösen akarják felnevelni, különnemű pároknak megfontolandó a házasságkötés.)

Török-Andrea1

Évi 100-130 egyedülálló kap alkalmassági határozatot, és mintegy 1000 házaspár. Egy adott pillanatban nagyjából 1400 házaspár és 200 egyedülálló várakozik Magyarországon.

Milyen gyereket kaphat az egyedülálló? A hazai rendszer deklaráltan a házaspárokat részesíti előnyben, így egyedülállók általában olyan gyereket kapnak, akit már több pár elutasított. Titkos örökbefogadásnál, mikor döntenek egy gyerek sorsáról, összeül egy “team”, és beviszik öt sorban álló aktáját, mondjuk négy házaspárét és egy egyedülállóét, ezeket sorba rendezik, és ebben a sorrendben ajánlják ki a gyereket a várakozóknak. Várhatóan nem az egyedülállót veszik elsőnek. Mivel a várakozók többsége nem fogad el romá(nak vélt) gyermeket, ha az egyedülálló ebben elfogadó, és életkorban is rugalmas, akkor azért jó eséllyel kap gyereket. Előfordulhat, hogy fejlődési vagy egészségi problémával rendelkező gyereket ajánlanak fel neki, ilyenkor nem árt mérlegelni, meg tudja-e oldani egyedül a szükséges fejlesztéseket, kezeléseket.

Az újszülöttek nyílt örökbeadását közvetítő civil szervezetek közül a két nagy nem áll szóba egyedülállókkal, de a kicsik igen.

Egyedülálló a gyermek megmutatására a Tegyesz ajánlása szerint magával viheti egy közeli hozzátartózóját, élettársát, szülőjét, testvérét.

Egyedülálló nő örökbefogadásánál immár nem kötelező képzelt apát bejegyezni, ezt az anya döntheti el. Egyedülálló férfi esetében továbbra is kötelező képzelt anya bejegyzése az anyakönyvi kivonatba.

A blogon külön fóruma van az egyedülálló örökbefogadóknak.

Aki már egyedül örökbe fogadott, meséljen a tapasztalatairól!

Ha gondolkozol az örökbefogadáson, és előbb felkészülnél, ajánlom a Start csoportot, ahol választ kaphatsz a kérdéseidre, és az egyedülállók sajátos helyzetével, esélyeivel is foglalkozunk. 

Három anya a 39. héten

Ma egy különleges háromszögbe pillanthatunk bele. A történetben szerepel egy örökbeadó, aki még a szülés előtt áll, és két örökbe fogadni szándékozó család. Az alanyok nevét megváltoztattam.

Margó (40)

Húsz éve élünk házasságban a férjemmel, van két kamaszfiunk, és sorozatos orvosi műhibák miatt nem lehet több gyerekem. Nagyon vágyom egy lányra. Húsz éve kislányhiányom van, a fiaimnál is mindig reménykedtem, hogy majd lány lesz. Másfél éve kaptunk örökbefogadási határozatot, 4 év alatti kislányra várunk, származási kikötés nélkül. Több alapítványhoz is jelentkeztünk, eddig nem kaptunk kiajánlást.

Lénát úgy ismertük meg, hogy ő tavaly nyáron együtt dolgozott a keresztlányunkkal. Mi nem csinálunk titkot az örökbefogadásból, és köztük is ez szóba került. Mikor Léna terhes lett, minket keresett meg. Ez egy hónappal ezelőtt történt, akkor ideköltözött hozzánk. Az ultrahang szerint lányt várt. Velünk madarat lehetett volna fogatni. Mikor először megláttam Lénát, kételkedtem abban, hogy már nyolc hónapos terhes. Ez nem létezik! Ha jól bekajálok, nekem is nagyobb hasam van. Mondta is a nőgyógyász, hogy ezek a babák bujkálnak az anyjuk hasában. De mióta itt lakik nálunk Léna, ötszáz grammot hízott a baba. Nagyon büszke vagyok magamra.

Kertész-Emőke

Hirtelen nem tudtam, hova tegyünk egy ismeretlen, terhes nőt, hogy döntsük pillanatok alatt. Végül a közelben egy panzióban béreltem neki szobát, hisz akkor még idegenek voltunk, el kellett nyernünk egymás bizalmát. Közben nagyon összebarátkoztunk, a férjemmel is remek a kapcsolata, most már csak aludni megy oda. A napot velünk tölti, elkísér a munkahelyemre, segítő foglalkozásom van. Most már bármikor beindulhat a szülés, ezért mondtam Lénának, holnap már költözzön át hozzánk. Azt mondta, ő képes húsz perc alatt megszülni.

A húszhetes ultrahang még kislányt mutatott, közben kiderült, hogy kisfiú. Léna nagyon csalódott volt, sírt. Sajnáltam. Én a magam bajával is el voltam foglalva, mert csalódás volt, hogy mégsem kislány, de láttam, hogy szenved szegény Léna. Mondtam neki, nem gondolod, hogy kidoblak ezek után az utcára. Az a lényeg, hogy a baba egészséges legyen, a többit megoldjuk.

Akkor nagyon elbizonytalanodtunk. olvasásának folytatása