Rádió, filmklub

Szerepelni fogok szombat délelőtt 9-kor a Klubrádió Klubdélelőtt című adásában, az örökbefogadásról és a blogról beszélgetünk. Az élő adás ismétlése este 10-kor hallgatható, és délben a netre is felkerül.

Jövő szombaton lesz az Örökbe.hu filmklub, a jelentkezést vegyétek komolyan, főleg a gyerekek miatt (határidő: holnap). A gyerekmegőrző 1000 forintba kerül gyerekenként a délelőttre. Akinek mégse jön a gyereke, mindenképpen szóljon, hogy tudjak tervezni. Gyertek pontosan 10-re, hogy időben tudjuk kezdeni a filmet. Részletek itt. Várunk mindenkit!

„A segítségünk hatására még szinte minden anya megtartotta a gyerekét”

A nyílt örökbefogadásokat közvetítő civil szervezeteket bemutató sorozat utolsó darabjához értünk. A Várva Várt Alapítvány két éve alakult, örökbeadás még nem nagyon volt náluk, viszont sok segítséget nyújtanak a bajba jutott családoknak. Lukács Józseffel, az alapítvány elnökével beszélgettem.

– Hogy jött létre az alapítvány?

– Egy baráti kör szervezte meg. Többen járunk a Hit Gyülekezetébe, és ott kerestek meg a barátaink, többnyire örökbefogadó szülők, hogy ha már belekeveredtünk az örökbefogadásba, amit többen támogatunk többféleképpen, akkor csinálhatnánk szervezetten is. Ezen több évig gondolkoztunk. Közben többször kaptunk információkat krízisterhesekről, ezeket mindig továbbítottuk a megfelelő szervezeteknek. Végül két éve jött létre az alapítvány. Többen aposztrofálnak úgy minket, hogy a Hit Gyülekezetének az alapítványa vagyunk, de hivatalosan nem a gyülekezethez tartozunk. Több alapító tag valóban az egyházhoz tartozik, de mások meg nem.

Fotó: Fortepan, 1906
Fotó: Fortepan, 1906

– Van azért együttműködés az egyházzal?

– Igen, sok támogatást kapunk, például kaptunk egy kis raktárhelyiséget, néha ott szervezünk megbeszéléseket is a várakozókkal.

– És ha egy nehéz helyzetű anyáról tudomást szerez az egyház, azt közvetlenül az alapítványhoz küldi?

– Igen. De nagyon újak vagyunk, és az infrastruktúránk kicsi, ezért előfordulhat, hogy átirányítjuk egy másik szervezethez, ahol jobban tudnak segíteni neki, vagy keresünk anyaotthont. Nekünk még nincs anyaotthonunk.

– Honnan vannak forrásai az alapítványnak?

– Tárgyi és pénzadományokból. Önszerveződéssel már meg tudtunk oldani kicsi dolgokat.

– Akkor vallási meggyőződéstől függetlenül bárki jelentkezhet nálatok, örökbeadó és örökbefogadó is?

– Igen.

– Aki örökbefogadásra jelentkezik, előnyben részesül, ha hívő, vagy ha Hit Gyülekezete-tag? olvasásának folytatása

Híres örökbefogadók: Miklósa Erika

  • Az operaénekesnő a harmadik házasságában él, eddig nem született gyereke.
  • Kevéssel a 45. születésnapja előtt lett anya, elmondása szerint nem volt meddőségi gondja.
  • Bíborka nyílt örökbefogadással érkezett, a Bölcső Alapítványtól, a kislányt szülés után újra kellett éleszteni.

680x0

Miklósa Erika egyike azon kevés hazai hírességnek, akik nyíltan beszélnek az örökbefogadásról. Az operaénekesnő tavaly májusban, nem sokkal a 45. születésnapja előtt jelentette be, hogy anya lett. A harmadik házasságában él, 2012-ben ismerkedett meg Csiszár Zsolttal, és hamar össze is házasodtak. A korábbi kapcsolataiból nem lett gyereke, és negyvenévesen érezte úgy, hogy eljött az idő a gyerekvállalásra. Viszont már gyerekkora óta tervezgette, hogy örökbe fogad, mert a nagymamája nevelőszülő volt, és a sok gyerek közt nőtt fel. A férje nagymamája pedig örökbefogadott volt, így egyiküktől sem állt távol ez a gondolat. Erika és Zsolt már a kapcsolat elején eldöntötték, hogy mindenképpen örökbe is fogadnak egy vagy két gyermeket, akárhogy is alakul az életük. olvasásának folytatása

Csomópont: anyatej és örökbefogadás

Ma azokat a linkeket gyűjtöm össze, amelyek az örökbefogadott baba szoptatásával kapcsolatosak.

fortepan_93107

Örökbe.hu családi találkozó a Szemlő-hegyi-barlangban

Közeleg a következő találkozó!

Most már nagyon sokan vagyunk, a barlangba több ember nem fér, a piknikre még lehet jelentkezni. 

Találkozó 9:45-kor a barlangban, legyetek pontosak, a pénzt kiszámolva nekem adjátok oda. Rossz időben is megtartjuk. Várlak szeretettel! Hozzatok harapnivalót a piknikre.

Májusra egy családos, szabadtéri programra hívlak titeket május 22-én vasárnap délelőtt.

A Szemlő-hegyi-barlangba megyünk. Részt veszünk egy vezetésen a barlangban, ez kb. 45 perc, kiépített ösvényen, babakocsit is lehet hozni, totyogós gyerekek is végig tudnak sétálni. A barlangban 12 fok van (egy dzseki + pulóver elég, utcai cipőben bejárható.) A vezetés 10-kor indul, gyertek oda 9:45-re. Részletek itt.

Hosszú-f.1

Utána piknikezünk a barlang feletti réten, ez egy zárható, dombos terület, van mászóka, kisebb és nagyobb csúszda, padok, a barlang mosdóját lehet használni. Lehet csak ide is jönni. Hozzatok kis harapnivalót (plédet, labdát). Maradni lehet, amíg kedvünk van. Kutya nem jöhet be.

szemlo_jatszoter

Árak: a vezetés felnőtteknek 1300 forint, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 1000 forint, 3 év alatti gyerekeknek ingyenes.

Cím: Budapest, II. Pusztaszeri út 35. (Ne keverjétek össze a Pál-völgyi-barlanggal!) A közelben áll meg a 29-es busz, de a 91/291-es busztól is pár perc sétával elérhető. Térkép itt.

Lehet hozni családtagokat. Várok mindenkit szeretettel, örökbefogadókat, várakozókat, érdeklődőket és bárki mást. Viszont jelentkezzetek előre, hogy le tudjam foglalni a helyünket a vezetésen. Gyertek!

Előzetes: június közepén lesz egy esti, kerthelyiséges kötetlen program (sörözés, limonádézás), szeptemberben pedig újabb szakmai előadás az óvoda- és iskolaérettségről.

„Pont olyan anya vagyok, mint amilyen ember”

Kisrigók-nagyinterjú! Három idősebb testvér örökbefogadása, nehéz előtörténettel. Oláh-Paulon Viktória, és férje, László három gyereket nevelnek, Alexandra nyolcéves, Csaba hat és fél, Dzsenifer öt és fél. A három gyerek vér szerinti testvér, a két idősebbet másfél éve, a legkisebbet fél éve vették magukhoz.  Anyaságról, önismeretről, a mentálisan nehéz gyerekkel szembeni elvárásokról beszélgettem Vikivel, és hogy miben segítene a pénz a hétköznapokban.

Mióta akartatok gyereket?

Én mindig akartam, már húszévesen is. Lacival négy éve vagyunk együtt, és szinte azonnal úgy döntöttünk, hogy gyereket akarunk, és fogadjunk örökbe. Mindkettőnknek volt egy-egy korábbi házassága, amiben nem született gyerekünk. Az első férjemmel négy évig voltunk házasok, végigmentem hat lombikon, de utáltam ezt az időszakot, könnyen lehet, hogy ezért nem sikerültek. Láttam, hogy születnek így gyerekek, és azt érvényesnek tekintettem. De amíg ültem a procedúrában, elég sok időm volt gondolkodni, és sose tudtam elhinni, hogy ebből nekem gyerekem lesz. Az örökbefogadást mindig sokkal természetesebbnek tartottam. Vannak gyerekek, akik akarnak szülőket, és szülők, akik akarnak gyerekeket, csak össze kell találkozniuk. Az összes lombikom sikertelen volt, és egyre mélyebbre kerültem. Szomorú időszak, nem szeretek gondolni rá. A volt férjem pedig nagyon félt az örökbefogadástól. Tulajdonképpen ez még most is nagyon félelmetes neki, pedig nagyon szereti a gyerekeinket, ő a család legjobb barátja, a gyerekeknek amolyan nagybácsi.

12510396_10208323711121042_3057675494497510969_n

A kudarcra ment rá a kapcsolatotok?

Talán. A lombikra is, és arra is, hogy az örökbefogadásban nem tudtunk közös nevezőre jutni. Pedig ő nagyon nyitott ember. Félt a gyerekneveléstől is, de vér szerinti gyerek érkezésében az emberek éreznek valami sorsszerűséget, amibe bele tudod engedni magad. Az örökbefogadásban több a döntés, oda kell menni, alá kell írni, és még sokszor nyilatkozni kell, hogy akarod. Egyébként a lombikhoz is szinte illetlenül fiatal voltam 29 évesen, és az örökbefogadáshoz is 36 évesen, noha Laci már 45 éves elmúlt a jelentkezéskor.

Mindent gyorsan csináltál, mégis elment az idő.

Kiszámolva, Szandra és Csaba is a lombikos időszak alatt született. Én tényleg akkor akartam gyereket.

Bátor dolog egyszerre három, idősebb gyereket vállalni, nem?

Nagyon nehezen is kaptunk alkalmasságot. A Tegyesz alkalmasnak javasolt minket, de a gyámhivatal élt a törvényes jogával, és ezt felülvizsgálták.

Miért?

A férjem édesapja öngyilkos lett, az én anyukám pedig alkoholista volt gyerekkoromban. Egy rettenetesen megalázó procedúrán mentünk át. Egy idős igazságügyi pszichológus szakértő öt órán át vizsgált minket, az összes pszichológiai tesztet kitöltöttük. Végül készült egy hosszú szakvélemény rólunk, ami nem tudta bejósolni, hogy probléma lesz velünk.

A három gyerek volt a probléma, vagy hogy egyáltalán alkalmasak vagytok-e? olvasásának folytatása

A pszichológiai alkalmassági vizsgálat

Ha gondolkozol az örökbefogadáson, és előbb felkészülnél, ajánlom a Start csoportot, ahol választ kaphatsz a kérdéseidre. 

Kép-146

A Fővárosi Tegyesz Módszertani kiadványa szerint a pszichológus négy életterületet vizsgál:

  • az örökbefogadó motivációja
  • családi és élethelyzete
  • személyisége
  • leendő gyermekével kapcsolatos nevelési elképzelései.

Az alkalmassághoz mind a négy területen meg kell felelni, tehát lehet, hogy valakinek a személyisége teljesen alkalmas az örökbefogadásra, de a jelenlegi élethelyzete (például egy súlyos betegség) miatt mégsem javasolják. A vizsgálat része lehet pszichológiai tesztek kitöltése, ezeket a kiadvány felsorolja, de nem kötelező. Ha a jelöltet eltanácsolják, akkor azonban kötelező legalább egy teszt kitöltése. olvasásának folytatása

Csomópont: egyedülálló örökbefogadása

Mindent az egyedülállók örökbefogadásáról!

A blogon már 300 cikk található, így megpróbálom egy összefoglalóban ajánlani mindazokat az írásokat, amelyek az azonos helyzetben levőket érdekelhetik.  Ma azokat gyűjtöm össze, amelyek az egyedülállók örökbefogadásának feltételeit, körülményeit magyarázzák el. Kattints a pirossal szedett linkekre, ha érdekel!

Röviden a lényeg: az általam ismert egyedülállók szinte mind sorra kerültek 1-2 év alatt, ha elfogadtak kicsit idősebb (2-3 éves) roma gyereket, úgyhogy fel a fejjel!

Fortepan, 1920
Fortepan, 1920

Remélem, tudtam segíteni. Hasznosnak találjátok a linkgyűjteményt? 

Babaköszöntő 2016. február

Újabb babák érkeztek az olvasókhoz, ezúttal csupa totyogó korú gyerek. Szeretettel gratulálunk az új családoknak!

Nicknév: Maminti

Családi felállás: A férjemmel vártunk első gyermekre (0-1 éves, bármilyen nemű, egészséges vagy korrigálható egészségügyi problémával).

Miben vagytok mások, mint mások: Teljesen átlagos várakozók voltunk, talán csak annyiban tartozunk a kisebbséghez, hogy nem tettünk származási kitételt.

Miért fogadtatok örökbe: Természetesen azért, mert szerettünk volna gyereket. Próbálkoztunk persze vér szerinti gyerekkel is, de belefáradtunk a sok év orvosi, természetgyógyászati és sarlatáni beavatkozásaiba. Én már tulajdonképpen kamaszkorom óta szimpatizáltam az örökbefogadás gondolatával, a férjem is hamar beleegyezett elméleti síkon, amikor problémák merültek fel, de azért hosszú évek teltek el, míg a gyakorlati lépéseket is megtettük.

Mennyit vártatok: Az első Tegyeszes látogatáshoz képest másfél évet, a határozathoz képest nagyjából egy évet.

Zorka
Zorka

Ki érkezett, honnan: Zorka, 13 hónapos kislány érkezett országos listáról, Borsod megyéből. Kéthetes kora óta nagyon szeretetteljes környezetben élt nevelőszülőknél. Az életkora miatt határozatot kellett módosítanunk. olvasásának folytatása

Híres örökbefogadottak: Röhrig Géza

Amíg az Oscar-díjért izgulunk, emlékezzünk meg a magyar jelölt, a Saul fia főszereplőjéről. Röhrig Géza négy és tizenkét éves kora között állami gondozásban élt, majd örökbe fogadták. Ma az ő életéről közlök idézeteket a nyilatkozataiból. Géza ismeri a blogot, és szeretettel küldött néhány verset és egy gyerekkori fotót az olvasóknak.

RohriggNévjegy

Röhrig Géza (49) költő, zenész, színész, zsidó bibliaoktató. A nyolcvanas években a Huckleberry alternatív zenekar alapítója volt, az együttes a Fidesz több korai rendezvényén is fellépett. Rendező szakra járt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, lengyel szakra a bölcsészkaron. Élt Izraelben, Lengyelországban, jelenleg New Yorkban él, ahol egy középiskolában zsidó bibliaoktató, emellett egy temetkezési vállalkozásnál dolgozik halottmosóként. Több verseskötete jelent meg magyarul, most egy nagyregényen dolgozik. A 2015-ös Saul fia című játékfilmben egy auschwitzi Sonderkommandóst játszik, aki a halott fiát próbálja meg eltemetni, a film a Cannes-i fesztiválon a zsűri nagydíját kapta, Oscar-díjra jelölték és számos más elismerést begyűjtött. Vallásos zsidó. Második házasságában él, négy gyereke van.

Gyerekkor, állami gondozás

Anyja lemondott róla, apja nevelte, aki négyéves korában meghalt. Ekkor került intézetbe. Röhrig Géza verseinek visszatérő témája a kozmikus anyahiány, az állami gondozotti létről pedig regényt készül írni.

„Anyám a háború után árván maradt. Mindkét szülejét elvesztette. Később ez nyilván közrejátszhatott abban is, hogy rólam könnyebben lemondjon.”

„Kétféle állami gondozott van, aki sosem élt családban, és aki élt családban. Nekem volt egy lelkes és fantasztikus autószerelő apám, aki egy orvosi műhiba következtében négyéves koromban meghalt. Az apakép és az emlékek, a tíz-tizenkét fotó eleven, én a későbbi fóti évek alatt nem is hittem el, hogy oda tartozom, és el is szökdöstem…”

„Nem is nagyon emlékszem arra az időre, mikor még családban nőttem fel. Hetes óvodába jártam, apám péntek délután kihozott az óvodából és hétfőn bevitt. Azt, hogy mi egy család, a saját családomból próbálom megtanulni és nem is könnyű.”

„Annyira faramuci helyzet például egy anyák napja a Fóti gyermekvárosban…” olvasásának folytatása