Kanyarok egy nyílt örökbefogadásban. Andrea és férje, József nemrég vitték haza az újszülött Csongort a Gólyahír Egyesület segítségével. Tíz év várakozás, roma származás, kacskaringós sztori a vér szerinti anyával, koraszülés, az első hat hét izgalmai. Főleg a dinamikus Andi mesélt, a csendesen mosolygó József csak néha szólt közbe.

– Hogy jutottatok el az örökbefogadáshoz?

– Tizenegy éve vagyunk házasok. Az elindulás az örökbefogadáshoz sokkal hosszabb volt, mint a várakozás a babára. Nyolc évig nem estem teherbe, lombikkal nem próbálkoztunk, nem szerettem volna. Nyolc év után először én vetettem fel, hogy fogadjunk örökbe, de akkor Józsi elzárkózott. Nem akartam rábeszélni, mert ezt közösen kell akarni. Nem jó, ha csak miattam egyezik bele. Aztán egy év múlva ő javasolta, hogy mégis próbálkozzunk. Akkor jelentkeztünk. Elég gyorsan meglett a határozatunk. Először nem értettük, miért kell tanfolyamra járni, de utólag látom, hogy szenzációs volt, utat mutatott, akkor világosodott meg minden.

– Milyen gyereket képzeltetek el?

– Mikor elindítottuk az örökbefogadást, azt gondoltam, egy egy-másfél éves kisgyereket szeretnék örökbe fogadni. Először a nyílt örökbefogadástól el is zárkóztunk. A tanfolyam ebben is változást hozott, ott motoszkált, hogy ezen az úton kéne mennünk, jelentkeztünk a Gólyahírhez. Amikor a jelentkezésnél kitöltöttük az egészségügyi kérdőívet, sok betegségnél bővebb tájékoztatást kértünk, de mindenképpen magyar gyereket szerettünk volna. Aztán belekerültünk a folyamatba, eljöttünk a Gólyahírhez találkozóra, láttuk a gyönyörű gyerekeket, és elkezdtem olvasni a blogodat, ahol szintén szerepelnek családok roma gyerekkel. Egy év múlva mondtam Józsinak, hogy nincs miről beszélni, nem az a lényeg, hogy egy gyerek roma vagy nem, minden gyerek ugyanazzal az ártatlansággal születik.

Közben a Tegyesztől volt két kiajánlásunk, először egy nagyon beteg, szellemileg is visszamaradott másfél éves kisfiú miatt hívtak, mert ugye mi sokféle betegséget elfogadtunk. Rá nemet mondtunk. Aztán egy kétéves kisfiút ajánlottak a megyében, akinek szintén különböző problémái voltak, egy részük szerintem azért, mert több nevelőszülőnél élt már akkor.

– Megnéztétek a gyerekeket?

Egyik gyereket sem mentünk el megnézni, féltem, hogy ha meglátom, a szívem összeszalad, és nem fogok tudni külön gondolkodni a szívemtől meg az eszemtől, akármilyen betegségei is vannak. De ekkor láttam, hogy nagyon kicsi az esélye, hogy a Tegyesztől egy teljesen egészséges gyereket hozzon el az ember…

– Inkább, hogy azért hívtak titeket hamar, mert beteg gyereket is elfogadtatok.

– Egy belső sugallat akkor azt mondta, nem ez a mi utunk. Mielőtt megnéztük volna a gyereket, felhívtam Gabikát (Mórucz Lajosné, a nyílt örökbeadással foglalkozó Gólyahír Egyesület vezetője), hogy állunk. A 268. helyen álltunk, azaz egy év alatt durván száz helyet léptünk előre. Akkor ez még 2-3 év várakozás. Mondtam Józsinak, hogy miért is akarunk mi különbséget tenni. Nincs különbség.

– Mikor elkezdtétek az örökbefogadást, miért kértetek magyar gyereket?

Mikor elkezdtük, úgy álltunk hozzá, hogy tökmindegy, honnan, de jöjjön egy gyerek. Aztán egy év múlva már szűkült az út, jobban láttuk, hogy működik.

– Akkor nektek kezdetben sem volt problémátok a roma származással? → olvasásának folytatása