gyökérkeresés

Honnan tudhatom, örökbe fogadtak-e?

Örökbe63 hozzászólás

Vér szerinti vagy örökbefogadott gyerek vagyok-e? Kaptam egy ilyen olvasói kérdést, és ezt a kételyt a neten is megosztják néha már felnőtt emberek.

Összeszedtem néhány jelet, amely gyanakvásra adhat okot:

  • Sosincs szó a terhességről, szülésről, csecsemőkorról a családban.
  • Az erre vonatkozó kérdéseket egy mondatban intézik el a szülők és nem kezdenek el sztorizni.
  • Nincsenek emlékei az első 5-6 évből az illetőnek.
  • Nincsenek csecsemőkori vagy kisgyerekkori fotói.
  • Vagy vannak ilyen fotók, de azokon az első néhány évben nem szerepelnek a családtagok.
  • Rokonok, ismerősök elejtett megjegyzéseket tesznek.
  • A születési anyakönyvi kivonat későbbi évben készült, mint a születés.
  • Az egész család harminc éve Budapesten él, de a gyerek Debrecenben született. (És nincs egy családi sztori a miértről.)
  • A gyerek olyan településen született, ahol nincs kórház (És nincs egy sztori a miértről).
  • A gyerek 10-20 év házasság után született, első gyerekként.
  • Az anya egyedülálló, és sosincs szó az apáról.
  • A szülőknek olyan betegsége van, amely valószínűtlenné teszi a gyerekszülést.
  • Az anya 40-45-50 évvel idősebb a gyereknél, pláne első gyereknél. (Régen a 45 éves körkülönbség még nem volt előírás.)
  • A vércsoportok nem stimmelnek.
  • A gyerek senkire nem hasonlít a családból.

→ olvasásának folytatása

Örökbefogadás Bulgáriában, avagy ikrek más szülőktől

Örökbe15 hozzászólás

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy családban egy ikerpár, egy fiú és egy lány, Tihomir és Gergana volt a nevük. Nem nagyon hasonlítottak egymásra: a lány barna volt, a fiú szőke, de nagyon közel álltak egymáshoz, így nőttek fel. Mikor 17 évesek lettek, a lányt egy gyerek lelencnek csúfolta. Nem tudta, mit jelent ez a szó, szaladt haza a papájához. Hosszú beszélgetés következett, mikor az apa bevallotta, hogy a lány örökbefogadott gyerek, és a testvére is. A két gyerek nem is vér szerinti rokon. A szülőknek nem lehetett gyerekük, és mikor örökbefogadásra jelentkeztek, két babát is felkínáltak nekik, akiknek a születése között mindössze két nap volt. A szülők úgy döntöttek, mindkét gyereket hazaviszik, úgyis két gyereket akartak. A bíróság pedig az örökbefogadás engedélyezésekor a fiú születésnapját eltolta két nappal, hogy ikreknek tűnjenek a gyerekek.

gery_tishko

→ olvasásának folytatása

„Azt képzeli, él valahol egy idilli család, amiből őt kilökték”

Örökbe45 hozzászólás

Mivel szembesülhet egy felnőtt örökbefogadott, ha felkutatja a vér szerinti családját? Fischer Eszter Berlinben és Budapesten kétlaki életet élő pszichológus, aki Németországban tanácsadással segíti a szüleiket, testvéreiket kutató örökbefogadottakat illetve a vér szerinti szülőket. Egy ilyen szolgáltatás itthon is nagyon elkellene. Arról beszélgettünk, milyen illúziókkal vágnak bele az örökbefogadottak a keresésbe, és hogy szokott sikerülni a találkozás.

– Mit kell tudni rólad?

– Pszichológus vagyok, írtam két könyvet, az egyik, a Modern mostohák a mozaikcsaládokról szól, mikor egy házasságban az egyik vagy mindkét félnek van a korábbi kapcsolatból való gyereke. A másik, a Meleg a gyerekem?! tanácsadó könyv érintett szülőknek. Mindkét témában sokan keresnek meg. Korábban nevelési tanácsadóban dolgoztam, 1986 óta Berlinben és Budapesten élek felváltva, és Skype-on is tartok tanácsadást a világ minden táján élőknek. Németországban a Wiedersehen macht Freude nevű picike cégnél is dolgozom, akik elveszett embereket keresnek. Nem igazán eltűnteket, hanem csak akit szem elől vesztett a megrendelő. A szolgáltatást nem kifejezetten az örökbefogadásra találták ki, de valahogy a klientúra nagy része vagy örökbefogadott gyerek, vagy a sose látott apját keresi. Aztán kiderült, hogy ez a találkozás sok lelki problémával jár, és ilyenkor segítek én.

EszterFischer4

– Hogy dolgozik a cég?

– A meglevő adatokból indulnak ki, csak legális módszereket használnak. A vezetője egy nagyon ügyes nő, semmi olyat nem csinál, amire a megbízó ne lenne képes, de nagy gyakorlata van, ismeri a jogszabályokat, a nyilvántartásokat, remekül kommunikál. Például, ha tud valaki egy harminc évvel ezelőtti lakcímet, akkor a házban valamilyen ürüggyel felhívja az összes öreg nénit, hogy ismeri-e az illetőt, de persze nem mondja meg, miért kell. Az ár függ attól, mennyi adat van, milyen régre megy vissza a keresés, de minden ár tartalmazza, hogy a folyamat során bármikor konzultálhat velem telefonon egy előre egyeztetett időpontban.

– A te ügyeidnek mekkora része kapcsolatos az örökbefogadással?

– Ha ezt kitágítjuk eltűnt családtag keresésére is, akkor praktikusan az összes. Az örökbefogadás mellett ugyanilyen gyakori, ha valaki az apját nem ismeri. De a keresőcég a régi szerelmedet vagy az óvónődet is megkeresi. Sok tapasztalatom gyűlt össze a témában, mert sok ilyen emberrel beszélek.

– Nemzetközi ügyeket is vállal az iroda?

– Igen, egyrészt a nemzetközi örökbefogadások miatt, másrészt az eltűnt apák sokszor külföldiek, például olasz vendégmunkások, vagy az amerikai hadsereg tagjai voltak. Ha reménytelenül kevés az adat, akkor nem vállalja el a megbízást. (A cég honlapja szerint Magyarország nem szerepel a keresési területek között.)

– Beszéljünk kifejezetten az örökbefogadottakról. Hogy zajlik a megkeresés?

– Ha megvannak az adatok, akkor először a közvetítő ír a vér szerinti anyának egy úgy fogalmazott levelet, hogy csak ő jöjjön rá, miről van szó, de ha bárki más olvassa a környezetében, ne fogjon gyanút. Ha a másik fél beleegyezik, akkor a közvetítő felveszi vele a kapcsolatot, ha mindkét fél akarja, akkor találkoznak. A német törvények értelmében a származás megismeréséhez mindenkinek joga van, tehát ha a szülő nem akar találkozni, a gyerek akkor is meg fogja kapni az adatokat, de ilyenkor is egy udvarias levélben értesítik a szülőt, hogy ez fog történni. Az egész szokatlanul tapintatosra van hangszerelve. Én ott jövök a képbe, hogy ha bármelyik fél úgy érzi a folyamat során, hogy szeretne egy szakemberrel beszélni, akkor engem felhívhat. Az is, aki keresi az apját, anyját, az is, akit megtaláltak. Segítek végiggondolni a helyzetet. Ha például látszik, hogy akit megtaláltak, az nem igazán akar találkozni, akkor következő lépésben a megbízó írhat egy személyes hangú levelet, és ezt segítek megfogalmazni. Ez egy gyakori kérés.

– Máris le vagyok nyűgözve. Magyarországon is joga van az örökbefogadottnak a származása felkutatására, de ilyenkor a gyámhivatal kiküld egy hivatalos idézést a vér szerinti szülőnek, az örökbefogadottak sokszor tartanak ettől.

– Azt hiszem, ez a hivatalos úton Németországban is hasonlóan történhet, de ez egy kis magáncég, ami egyéni módon, de persze a jogszabályokat betartva működik.

– Mi szerepel a közvetítő levelében, amitől a családtagok nem fognak gyanút? → olvasásának folytatása

Az eredet sebe

Örökbe27 hozzászólás

Vendégposzt. Gál Magdolna örökbefogadó szülő gondolatait adom közre. Magdi egyedülállóként négy, egészségi problémával küzdő kisgyermeket fogadott örökbe, akik ma 20 és 30 év közöttiek. Látásmódját áthatja keresztény hite. Az örökbefogadott gyermek eredendő traumájáról szóló előadása az Együtt az Életért Egyesület várakozói találkozóján hangzott el április 11-én, ennek kéziratából közlök egy részletet.

Sok és szerteágazó a problémakör, ha az örökbefogadásról beszélünk. De az egyik központi kérdés, amiből a többi is sokszor magyarázható, az az „eredet sebé”-nek nevezett létállapot.

Kincseim

A természetes módon családba születő gyerek számára mi sem magától értetődőbb, mint hogy ő a szüleié, akik legjobb tudásuk szerint gondoskodnak testi-lelki szükségleteiről. Élete a szüleiéből nő ki mind biológiailag, mind szellemi síkon, „a szerelem gyümölcse” ő, identitása megkérdőjelezhetetlen. Persze tudjuk, hogy a vér szerinti családjában élő gyermekek közül is sok sérül, mert mindez nem mindig ilyen optimálisan történik. Mégis, a pszichológusok szerint olyannyira fontos ősbizalom, amely az élethez való kapcsolatát megjellegzi a gyermeknek, itt, a magzatkortól kezdődően az önállósodás első korszakáig, tehát egy-két éves korig alakul ki – vagy nem alakul ki tán soha…

Az ősbizalom fogalmát régóta használja a lélektan, de néhány gondolat álljon itt is erről. Fontos tudni, hogy a szülői gondoskodás folyamatában ez afféle „alapkőletétel”, valamiképpen a gyerek életkedvét, örömre való hajlandóságát, a világ jóságába vetett hitét, s ezeknek következményeként a teherbíró képességét, a benne rejlő adottságok kibontakozásának legalapvetőbb feltételét teremti meg az anya és az apa.

Mivel ez a tapasztalat nagyon korai, a személyiség legmélyén rejlik a továbbiakban, léte vagy hiánya csak hatásaiban mutatkozik. Az alkat, a karakter jegyei elleplezhetik, mindenképp árnyalják, – de tulajdonképpen az ősbizalom minősége erősen befolyásolja, hogy a gyerek adott személyiségjegyeiből melyik változat fog megvalósulni: a gyönge, a középszerű vagy a kiváló… Ez a minősítés itt nem a teljesítményére vonatkozik, hanem a személyiségére. Az átlagos vagy épp átlag alatti képességű gyerek is remekül megállhatja a helyét és boldoggá lehet, ha kihozza magából mindazt, ami lehetőségként benne szunnyad. És mindez fordítva is áll: a zseniális adottságok sem boldogítanak, nem tesznek automatikusan sikeressé, ha rosszul használják őket, vagy épp bennrekednek hordozójuk énjének ingoványos alapjaiban.

Szerencsére mindez talán nem ilyen végzetesen determinisztikus, és semmiképp sem jóvátehetetlen, ha ez a korai élmény sérül vagy nem teljes. De az tény, hogy kialakulásának imprinting (korai, időhöz kötött bevésődés) jellege van, vagyis a személyiség ekkor teljes „plaszticitásával” várja és befogadja ezt a tapasztalatot, és ha ebben a korai életszakaszban nem nyomódik bele a személyiségbe, hogy a világ egy jó hely, és én is jó vagyok, később sokkal nehezebben pótolható és sokkal több időt kell rászánni.

Ezért tudni kell, hogy ez az a terület, ahol az örökbefogadó szülőknek egy mély sebet kell gyógyítaniuk. Illetve közreműködniük a felgyógyulásban, mert a gyereknek magának kell megbirkóznia a feladattal ahhoz, hogy valóban övé legyen a megoldás. Jobban vagy kevésbé, sorstól és alkattól függően, de ebben az eredendő bizalomélményben minden anyjától elszakadt gyermek hiányt szenved. Könnyen elfedheti a sebet egy optimista alkat, a humorérzék, vagy akár egy kolerikus, önérvényesítésre erősen „programozott” gyerek természete. De mindez ne tévesszen meg minket. → olvasásának folytatása

A származáskutatás nemhivatalos útjai

Örökbe95 hozzászólás

Múltkor leírtam, mi a hivatalos menete a Gyámhivatalon keresztül, ha az örökbefogadott meg akarja keresni a vér szerinti hozzátartozóit. Elég sok ponton el tud akadni a folyamat, információhiány miatt, vagy ha a keresett személy nem a bejelentett lakcímén lakik, eltűnt, nem ő veszi át a levelet, egy családtagja is elolvassa a megkeresést. Most arról lesz szó, milyen egyéb lehetőségek állnak egy felnőtt örökbefogadott rendelkezésére, ha a vér szerinti szüleit, testvéreit szeretné megkeresni. A Polgári Törvénykönyv és az ENSZ szerint is a gyermeknek joga van származása megismeréséhez.

Előrebocsátom, hogy én mélyen megértem, ha egy örökbefogadott kíváncsi a gyökereire, és szeretné látni, hogy ki szülte őt. Én is ezt tenném a helyében! Másfelől, a keresésnél tartsa szem előtt, hogy

  • a vér szerinti szülő nem köteles találkozni az örökbeadott gyerekkel.
  • Ha nagyon ellenére van a megkeresés, akár feljelentést is tehet zaklatásért.
  • Lehet, hogy a szülőnek új családja van, akik nem tudnak az örökbeadásról, és teljesen felborítaná életét az előkerülő gyerek (nézzétek meg az Eltávozott nap című filmet!)
  • Lehet, hogy a vér szerinti testvérek nem tudnak arról, hogy egy testvérüket örökbe adták.
  • Ha egy testvért is örökbe adtak, lehet, hogy ő nem is tudja, hogy örökbefogadott! (Még ma is vannak családok, amelyek ezt a tényt 20-30-40 éven át képesek eltitkolni.)

Rostás-Norbert

 

Függetlenül arról, hogy mi mit gondolunk a titokról, ezek figyelembe vételével érdemes keresgélni, óvatosan, és nem okozni bajt a megkeresett vér szerinti családtagoknak. Nekem az is ízléstelen, ha több száz embert bevonnak a keresésbe, konkrét adatokkal (pl. Facebook). → olvasásának folytatása

Dolgozat: az örökbefogadott mint szülő

Örökbe6 hozzászólás

Az örökbefogadást vizsgáló szakdolgozatokat bemutató sorozat folytatódik. Ma Derda Eszter mesél, aki az örökbefogadottak szülővé válását vizsgálta.

– Hova jársz, mihez készült a dolgozat?

– A Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia alapképzésén készült szakdolgozatnak, 2012-ben.

– Mi volt a témád?

– Az örökbefogadottak szülői vágyai. Arra voltam kíváncsi, hogyan képzelik el, illetve élik meg a szülőséget azok, akik örökbefogadottként nőttek fel. Vizsgáltam a szülői bánásmód, az önértékelés és az identitás kapcsolatát a szülői vágyakkal.

bt

– Hogy jutottál el az örökbefogadás témájához?

– A témám fokozatosan alakult. Egy ismerősöm örökbefogadása kapcsán merült fel először bennem, hogy az örökbefogadást válasszam. Kezdetben azt gondoltam, hogy az örökbefogadott gyermekek és örökbefogadó szüleik között kialakuló kötődés folyamatát szeretném vizsgálni. Aztán elkezdtem olvasni a szakirodalmat, és feltűnt, hogy alig foglalkoznak kutatások felnőtt örökbefogadottakkal. Az örökbefogadottak szülősége pedig szinte érintetlen terület volt. Voltak kétségeim, hogyan fogom megtalálni az érintetteket, aztán egyik reggel a tejeskávémat kortyolgatva egy újságot lapozgattam, és az apróhirdetések között rátaláltam egy felnőtt örökbefogadottak számára szervezett találkozóra. Ez egy olyan bíztató kezdet volt, hogy belevágtam. → olvasásának folytatása

„Köszönöm, hogy ilyen embert faragtatok a fiamból”

Örökbe76 hozzászólás

Ma egy felnőtt örökbefogadott mesél eszméléséről és gyökérkereséséről. Már szerepelt több felnőtt örökbefogadott a blogon, de eddig csupa nő, Váczi J. Péter az első férfi, aki megnyílik. A beszélgetés a Romadopt Klubban hangzott el, a résztvevők engedélyével rögzítettem. Péter fantasztikus kisugárzással, zavar nélkül beszélt érzékeny lelki történéseiről negyven ember előtt. Cigány származás, egymásbaborulás a vér szerinti szülőkkel, félelem az örökbefogadók részéről, identitáskeresés kerül szóba. A cikk már megjelent az Index/Divány oldalon is, és 54 ezren látták, de beszéljük meg itt is.

Váczi2

– Mikor fogadtak örökbe és hol éltél előtte?

– Másfél-kettő éves korom között, egy zsámbéki nevelőotthonból. Három hónapos koromig a vér szerinti anyámnál éltem, utána kerültem a gyerekotthonba.

– Miért adtak örökbe?

– Amennyit jelenleg tudok, hogy anyám terhessége alatt a vér szerinti apám börtönbe került. Anyámat bűntársnak titulálták, és három hónap után be kellett vonulnia, engem erőszakkal vettek el tőle.

– A szüleid eszerint nem mondtak le rólad?

– Nem. A vér szerinti anyám idegösszeroppanást kapott, mikor elszakítottak tőle. Mikor apám kiszabadult, bement a gyámhivatalba, és ott az ügyintéző azt mondta: én mindent meg fogok tenni, hogy maga soha a büdös életben ne találkozzon többet a gyerekével. → olvasásának folytatása

„Nem akarom veszteségből indítani a közös történetünket”

Örökbe56 hozzászólás

A blogon szeretném ismert emberek örökbefogadással kapcsolatos történetét is bemutatni. Ma Tompa Andrea író, színikritikus mesél, akinek neve a közelmúltban a Márai-díj átvétele kapcsán szerepelt a sajtóban. Andrea a férjével közösen fogadta örökbe másfél éve Elemért, aki ma ötéves. Az interjút azért is vállalta el, hogy oszlassa az örökbefogadás tabujellegét, és más közszereplőket is „coming out”-ra ösztökéljen. Az örökbefogadást feldolgozó játékokról, az identitásról, a témát övező társadalmi közbeszédről beszélgetünk.

– Ma Magyarországon a házaspárok többsége meddőségi problémák miatt vállalkozik az örökbefogadásra. Nálatok is ez volt a kiindulás?

– A meddőség szót elutasítom, mert megbélyegzőnek tartom. Sosem gondoltam magunkra – mármint a férjemmel együtt – mint meddő párra. Hibásnak tartok minden beszédmódot az örökbefogadásról, amelynek a veszteség a kiindulópontja, még ha a hátterében az is áll, hogy egy párnak nem született vér szerinti gyereke. Nem szeretném Elemér történetét, a mi közös történetünket valami kudarcból vagy veszteségből indítani, ahogy az örökbefogadós mesekönyvek kezdődnek, hogy „sajnos anyának és apának nem született gyereke”. Valamikor régen egy pszichológus mondta, hogy a 19. században a családok felében nem született gyermek, a másik felében meg nagyon sok. Ez a gondolat, bármilyen furcsa, felvillanyozott, mert azt üzente, hogy ami velünk és sok más párral történik, teljesen természetes. Még ha tudom is, hogy a 21. században rengeteg módszer áll rendelkezésre beavatkozni és segíteni ott, ahol nem megy spontánul. Erre az útra mi nem léptünk. Szóval én nem a pohár üres felét nézem, hanem a telit. Ez persze alkat kérdése. A gyerekünkkel sem beszélgetünk úgy, hogy ő azért lett, mert nekünk nem született vér szerinti gyerekünk, azért sem, mert ez a kérdés ma már nem érdekes számomra. Ugyanakkor le sem tagadjuk, de nem innen indul a beszélgetés.

SONY DSC

Furcsa, de én sose voltam úgy oda a vér szerinti dolgokért. A vér, a vér, ezt sok ideológia fetisizálja. Miközben irtó fontos a családom, igyekeztem könyveimben is mindent megtudni, feltárni, megőrizni róluk, mégis rá kellett jönnöm, hogy a legfontosabb ember, aki most a világon van számomra – mondjuk így, a gyermek előtt –, ő sem a vérrokonom.

– Honnan érkezett Elemér? Miért ilyen idős gyereket vállaltatok?

– Három és fél évesen fogadtuk örökbe, országos listáról, nevelőszülőktől. Nem ragaszkodtunk csecsemőhöz, mert „csak” gyereket akartunk, és úgy éreztük, egy ekkora gyerekkel jól fogunk tudni együtt lenni. Származási kikötést sem tettünk. Fiunknak remek nevelőszülei voltak, akikkel tartjuk a kapcsolatot és sokat segítettek az egész folyamatban. Sosem ismertem korábban nevelőszülőt, rá kellett jönnöm, hogy ők igazán nagy, áldozatos munkát végeznek, a társadalom számára teljesen láthatatlan munkát.

– Egy ennyi idősen érkező gyereknek feltehetően megvan az előélete, nem könnyű története. Ez nem aggasztott? → olvasásának folytatása

„Többnyire a lányom nagymamájának néznek”

Örökbe24 hozzászólás

Az olvasók hiányolták a kamaszkorú gyereket nevelő örökbefogadók történeteit. Íme! Ma Novák Zsuzsa mesél nekünk, akit sokan ismerhetnek, hisz gyakori vendég a témával foglalkozó klubokban. Zsuzsa egyedülállóként neveli a lányát, Diát. Szülővé válás ötven felett, gyereknevelés egyedül, kamaszkor, a gyerek gyökérkeresésének kísérése. Zsuzsa nagy nyugalommal felelt a belemenős kérdésekre is. A cikk megjelenéséhez Dia is hozzájárult. 

– Mesélj magadról!

IMG_9276

– Tanárképzőt végeztem matematika-ének szakon, egy év tanítás után állami vállalatoknál számítógép-programozással foglalkoztam. Sokat zenéltem amatőr zenekarokban, csellón játszottam, nagyon szerettem. 65 éves vagyok. Lányom, Dia 18 éves, akit egyedülállóként fogadtam örökbe, mikor három és háromnegyed éves volt.

– Milyen út vezetett az örökbefogadásig? Hogyhogy közel ötven évesen döntöttél a gyerekvállalás mellett?

– Egyedül éltem, illetve együtt a szüleimmel. Korosodtam, és úgy gondoltam, hogy gyerek nélkül nem élet az élet. A negyvenes éveim elején éreztem úgy, hogy nekem már biztos nem lesz gyerekem, és valamit tenni kell, hogy legyen. Kezdtem gondolkodni rajta, hogy örökbe fogadok. Eltelt néhány év, mire egyáltalán elindultam.

– Kellett egy kis bátorság a döntéshez?

– Főképp azért, mert nem vagyok egy határozott és könnyen döntő valaki, és ehhez még kellett idő. Emlékszem, egy ebédszünetben mentem ki a Fővárosi Tanács szociális osztályára, mert nem tudtam, hova kell fordulni. Ott egy szimpatikus ember elmagyarázta, hogy lehet egyedülállóként örökbe fogadni, de nem ide kell jönni, hanem a Tegyeszhez. Még azután is legalább egy év eltelt, mire elmentem jelentkezni, hogy örökbe fogadnék egy gyereket.  Aztán bő három évet vártam.

– Maga az örökbefogadás volt ilyen félelmetes, vagy egyedül felnevelni egy gyereket? → olvasásának folytatása

Jamie Lee Curtis mesekönyve

Örökbe15 hozzászólás

Bakó Judit vendégposztja.

A színésznő Jamie Lee Curtis örökbefogadó anya is, férjével, Christopher Guesttel két örökbefogadott gyermeket nevelnek. Úgy gondolták, hogy teljes családdá csak gyerekekkel együtt lehet válni, és mivel nem születhetett vér szerinti gyerekük, az örökbefogadást választották. Mindkét gyermekük nyílt örökbefogadással, kisbabaként került a családba. Először a lányuk, Anne érkezett, majd 9 és fél évvel később a fiuk, Thomas, akinek a születésénél Jamie is jelen volt, ő vágta el a köldökzsinórt. A gyerekek ma 27 és 17 évesek. Jamie nagyon diszkréten kezeli az örökbefogadást, nem árul el több részletet a gyerekekről, viszont írt egy mesekönyvet az örökbefogadásról.

jamie-lee-curtis

A Tell Me Again About the Night I Was Born című mesekönyvet 1996-ban írta. A mese egy csecsemő örökbefogadásáról szól, a történet a telefon megcsörrenésétől az első közösen, családként eltöltött estéig tart. A könyv kifejezetten a „szaladtunk érted, ahogy csak tudtunk és nagyon, örültünk neked” életérzésről szól. Bájos rajzok segítségével elevenedik meg a történet – Laura Cornell illusztrálta. Az első oldalon egy kislány áll, aki a „lifebook”-ját kezében tartva kéri szüleit: mondják el az örökbefogadása történetét, és minden mondat így is kezdődik a mesében: „meséld el nekem azt, amikor…” → olvasásának folytatása