Ma egy nevelőszülő szemszögéből olvashatunk az örökbefogadásról. Varga Károlyné Marika nyolc éve nevelőszülő. Két éve a kecskeméti SOS-Gyermekfaluban dolgozik, jelenleg hat nevelt gyerek él nála (öt kamasz és egy kisbaba), két saját fia mellett. Korábban Borsodban volt nevelőszülő egy másik hálózatnál. Összesen 23 gyerek fordult meg a keze alatt, és hét gyereket adott örökbe (a gyerekek nevét megváltoztattam). A cikk részletekben már megjelent az SOS Gyermekfalvak Gyereksorsok blogján, amit szintén én írok. 

– Miért lettél nevelőszülő?

– Az volt az álmom, hogy nagyon sok gyereket szeretnék nevelni. Otthon 150 négyzetméteres házunk van, a felső szintet már úgy építettük meg, hogy nekünk sok gyerekünk lesz. Három fiam született, mind császármetszéssel, utána engem sterilizáltak, a szüléssel leálltam, akkor jelentkeztem nevelőszülőnek. Még 2-3 gyereket neveltünk volna, de mikor a csecsemőotthonban láttuk a nyolc kicsit a csoportszobában, mindet hazavittük volna. Azért is váltottam később az SOS-hoz, mert itt több gyereket nevelhetek.

– Hogy került hozzád az első gyerek?

– Egy testvérpárt kaptam rögtön, Hanna másfél, Virág két és fél éves volt. Tíz hónappal korábban kerültek be a csecsemőotthonba. A két kislányt három nap után találták meg egy kis lyukban, ahol éltek, három napig bőgtek és éheztek. Mindkettőnek súlyos nemi fertőzése volt.

– Milyen volt, mikor hazavitted őket?

– Az első hónapban még nem láttam egy szakembert sem. Mindent megengedtem nekik, nem mertem rájuk szólni, szegények már úgyis sokat szenvedtek. Fogytam öt kilót. Mikor kijött a nevelőszülői tanácsadó, megkérdezte, hogy nagy bajt csinált-e, hogy rögtön kettőt helyezett ki hozzám. A gyerekek épp az asztal tetején ugráltak. Akkor sok segítséget kaptam abban, hogy legyek következetes, szóljak rájuk. Szépen kialakult, kitombolták magukat, felfedezték az egész házat, aztán beállt a napirendjük. Ezt igyekeztem betartani, ez volt a legnagyobb segítség.

– Tudatosabbnak kellett lenni, mint a saját gyerekeiddel?

– Így van. Mióta nevelőszülő vagyok, azóta vagyok tudatos szülő. Én addig nem is tudtam, mi az, hogy gyereknevelés. Addig csak éltünk. Nem hittem, hogy három fiú után tudnak nekünk újat mondani. Tudtak.

– A vér szerinti család érdeklődött a gyerekek után?

– A csecsemőotthonban a tíz hónap alatt egyszer-kétszer meglátogatták őket, utána nem. Nálam fél évig semmilyen kapcsolattartás nem volt. Kéthetente jártunk Miskolcra, a kijelölt kapcsolattartási rend szerint, de sose jött el a vér szerinti szülő. A gyerekek nem is értették, azt hitték, hogy mindig odaautózunk, kiszállunk a kocsiból ennél az épületnél, ott szaladgálunk kicsit és hazamegyünk. Minden félévben javasoltam a gyerekek örökbe adhatóvá nyilvánítását, a gyámhivatal három évig hezitált. Végül közel öt és hat éves korukban örökbe adhatóvá nyilvánította a két lányt, akiket utoljára talán egyéves korukban látogatott meg a vér szerinti anya. Három hónap múlva jöttek a spanyol örökbefogadók, könnyek között, hogy két ilyen gyönyörű, makkegészséges gyereket kapnak, hat napig barátkoztak, aztán hazavitték őket.

– Miért nem találtak itthon nekik családot? → olvasásának folytatása