Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Bálint, Manka és Mici

Kik vagytok?

A harmincas éveink vége felé járó házaspár vagyunk, egy vidéki nagyvárosban élünk. Kilenc éve vagyunk egy pár, nyolc éve szerettünk volna gyermeket. Sem természetes, sem mesterséges úton nem sikerült bővítenünk a családunkat, miután ezt elgyászoltuk, mindkettőnknek egyértelmű volt, hogy örökbe fogadunk. Eredeti elképzelésünk szerint három gyereket szerettünk volna, de most nagyon boldogok vagyunk, hogy van egy csodálatos kislányunk, és mivel az idő is elment felettünk, a nagycsalád gondolatát már elengedtük.

Miben vagytok mások, mint mások?

Ezen sokat gondolkodtam. Az út, amit bejártunk, hogy megtaláljuk a gyermekünket, nem sokban különbözik a legtöbb örökcsalád útjától, így nem hiszem, hogy ebben a tekintetben mások lennénk, mint mások.

Ki érkezett?

Mici egy csodálatos, gyönyörű közel kétéves, csupa mosoly, szinte makkegészséges kislány. Tegyeszen keresztül érkezett megyei listáról, csodás nevelőszülőtől.

Mennyit vártatok?

Határozattól számítva 4 évet.

Mennyit várt a gyermek?

Egy évet. Születése után még látogatta őt valameddig a vér szerinti családja, majd a kapcsolattartás elmaradása után örökbeadhatónak nyilvánították.

Miért pont ő?

0-3 év közötti gyermekre vagy testvérekre várakoztunk. Szinte végig biztosak voltunk benne, hogy testvérek fognak érkezni, az ügyintézőnk is végig erre a gondolatra terelgetett minket. Mikor megcsörrent a telefon, már a határozatunk 3+1 éves érvényességének utolsó hónapjában voltunk, el is indítottuk a kérelmet az alkalmasságunk újra megállapításához. Aztán hívott az ügyintézőnk, hogy itt van ő. A mi Micink. Hirtelen fel sem tudtam fogni, amit mond, kérdeztem is, hogy biztosan minket akart-e hívni, hiszen két nappal előtte még a kérelmet vittem be neki az új alkalmassági folyamathoz. Amikor megláttam a nevét a telefonomon, én egészen biztos voltam benne, hogy a környezettanulmány időpontját szeretné egyeztetni. De nem ezért hívott. Sosem felejtem el azt a pillanatot. Nem tudom szavakkal kifejezni, Mici mennyire a mi lányunk. Szóval szerintem azért pont ő, mert egyszerűen a miénk és mi az övéi vagyunk.

Miért pont mi?

Hozzánk illesztették, nekünk szánták. Az Isten is és az örökbeadási team is.

A legnagyobb problémátok most?

Problémáink szerencsére nincsenek, feladataink vannak, azok viszont szép számban. Mi mindig azt hittük, hogy mindenre fel vagyunk készülve, én minden létező szakirodalmat elolvastam, feldolgoztam, minden bejegyzést és hozzászólást olvastam és olvasok a mai napig is a blogon, a szakdolgozatomat is az örökbefogadás témakörében írom, voltunk tanfolyamon, Finisben csoportban, tényleg mindenhol. Aztán jött a gyerek! 😀 Az örökbefogadásról tényleg szinte mindet tudok, de az első betegségnél nem tudom elmondani, milyen kétségbeesettek voltunk. De ezek nem problémák tényleg, csak a szülői szerepbe bele kellett rázódni.

A tanács, ami jól jött volna utólag / Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva / ahogy a tanfolyamon tanultátok:

Igazából mi a felkészülés és a várakozási idő alatt végig arra számítottunk, hogy a barátkozás, az összeszokás, a családdá válás nehéz folyamat lesz, de nem volt az. Időnként megálltunk és komolyan feltettük magunknak a kérdést, hogy az baj-e, hogy nincs baj. Kellene, hogy legyen, nem? Ennyire gördülékenyen nem mehet, hiszen nekünk 9 évig nem volt gyerekünk, Mici pedig majdnem két évet egy másik családdal élt és ennek valahol látszania kell. Visszatekintve a mostani mindennapjainkból a kezdetekre, azért már látjuk, hogy volt baj. Csak akkor ott nem tűnt annak, legalábbis akkorának nem, hogy attól félni kelljen. Talán azért ez köszönhető a nagyon alapos felkészülésnek is, és ma már azt mondanám, hogy semmi olyan nem volt, amire ne számítottunk volna és ne lett volna valami megoldásunk rá.

Miről olvasnátok szívesen?

Az örökbefogadás kommunikációjáról családon kívül. Természetesen nem kezeljük tabuként az örökbefogadást, és vannak helyzetek, emberek, akik elől akarva sem tudnánk eltitkolni, de mégis azt gondoljuk, valahol van egy határ. Nem titok, de magánügy, ráadásul a gyerek magánügye, nem is a miénk. Azt nagyon szeretnénk elkerülni, hogy a kislányunk elsődleges azonosítója az legyen, hogy örökbefogadott, nem szeretnénk, ha majd az óvodában, iskolában folyton az jönne elő, hogy ő valamit azért csinál vagy nem csinál, mert örökbe fogadták. Szóval szívesen olvasnánk arról, hogyan kell ezt jól csinálni.

→ olvasásának folytatása