Ma egy különleges történet következik. Örökbefogadott és donor hímivarsejtes gyerekek egy családban. Zsófi és férje előbb örökbe fogadtak egy újszülött kisfiút, majd belevágtak egy „utolsó utáni” inszeminációba, spermadonor segítségével, ami sikerült. Zsófi a sajátos kis ötösfogat létrejöttéről és a mindennapokról mesélt. Magánutas örökbefogadás, ismeretlen genetikai apától szült gyerekek, a vér szerinti nagynéni felbukkanása és egy maradi védőnő szerepel az interjúban. (A szereplők nevét megváltoztattam.)

– Mesélj magadról és a családodról!

– A férjemmel tizenöt éve ismerjük egymást, tíz éve vagyunk házasok, egy kis faluban élünk. Három gyerekünk van. Attila nyolcéves, az ikerfiaink, Bence és Csanád négyévesek. Attilát örökbe fogadtuk, az ikreket én szültem, donoros megtermékenyítés segítségével. A családunk szűken véve ötfős, de szoros a kapcsolatunk a nagyszülőkkel, testvéreinkkel is.

– Milyen út vezetett az örökbefogadásig? Mennyi próbálkozás után döntöttetek így?

– A házasságkötésünk után viszonylag hamar kiderült, hogy nem lesz csak úgy, hipp-hopp gyerekünk. Először engem vizsgáltak ki, természetesen találtak ezt-azt, de nem egetverő problémákat. Sajnos a férjemnek egy gyerekkori betegség miatt komolyabb gondjai vannak. Elkezdtük a lombikot, de ezzel egy időben az örökbefogadásról is beszélgettünk. A harmadik sikertelen próbálkozás után indítottuk meg a folyamatot és kerestük fel a Tegyeszt, az átlagnál jóval fiatalabban, alig huszonhat évesen. Segített a döntésben, hogy a férjem főiskolai évei alatt nevelőszülőknél lakott albérletben és foglalkozott a nevelt gyerekekkel, segített nekik a házi feladat elkészítésében, vigyázott rájuk.

– Milyen gyereket szerettetek volna?

– Egy év alatti csecsemőt, a neme mindegy volt, elfogadtunk kisebb betegségeket is (asztma, táplálékallergia, koraszülöttség). Származási megkötésünk volt, félve a beilleszkedésétől, nagyon különbözött volna tőlünk egy roma gyerek.

– Mennyit vártatok?

– Tíz hónap után kaptuk az első telefonhívást, egy súlyosan fogyatékos, ráadásul már másfél éves gyermekről. Őt nem fogadtuk el, nem mertünk huszonévesen felvállalni egy ekkora feladatot. Két év után szólt egy ismerősünk, aki családgondozóban dolgozott, hogy bement egy hölgy, aki örökbe adná a gyermekét, megadhatja-e neki az elérhetőségünket és viszont. Beleegyeztünk és így jutottunk el a kisfiunkhoz. → olvasásának folytatása