gyerek

„Egyszerre kell helyretennünk az örökbefogadás és a cigányság kérdését”

Örökbe66 hozzászólás

Beszélgetés egy örökbefogadó anyával. Untersteller Ágnes férjével együtt  két kisgyereket fogadott örökbe. Az interjúban Ágnes mesél a rövid barátkozás hátulütőiről, a cigány származásról és a külvilággal való szembenézésről. Az interjú korábban már megjelent a Dívány/Poronty online magazinban, és Index-címlapon szerepelt. 

– Mesélj magadról és a családodról!

– Negyvenéves vagyok, segítő szakmában dolgozom, húsz éve élek házasságban a férjemmel. Két csodaszép örökbefogadott gyermekünk van: egy tízéves fiú, Gyuri, és egy négyéves kislány, Reni. A gyerekeink cigány származásúak, titkos örökbefogadással kerültek hozzánk.

– Miért döntöttetek az örökbefogadás mellett?

– Amikor összeházasodtunk, úgy gondoltuk, hogy mindenképp lesz egy örökbefogadott gyermekünk is. Az élet azonban úgy hozta, hogy hosszú évekig tartó próbálkozások ellenére sem estem teherbe. Volt egy nagyon kritikus időszakom: az ötödik inszemináció után döntöttem el, hogy itt a vége. Nem akarok lelkileg tönkremenni, beletörődöm, hogy ilyen módon nem leszek édesanya. Pár évig más irányba tereltem gondolataimat, iskolába jártam, képeztem magam. Miután megnyugodtam és újra tudtam az anyaság gondolatával foglalkozni, akkor kezdünk el beszélgetni az örökbefogadásról.

DSOKI20140415114

– Hogy zajlott az alkalmassági procedúra? Nehéz volt?

– Nem emlékszem nehézségekre. Persze egy csomó mindennel nem voltunk tisztában, de elindultunk az úton. Jelentkeztünk a helyi gyermekvédelmi szolgálatnál, és a szokásos nyomtatványok kitöltése, az orvosi alkalmasság, a pszichológussal való beszélgetés, környezettanulmány után jött a kötelező tanfolyam. Emlékszem, akkor még nem értettem, miért van erre szükség. Aztán rájöttem, mennyi mindent nem tudok az örökbefogadásról. Azt sem tudtam, mikor mondjam majd el a gyermekemnek, hogy nem én vagyok a vér szerinti anyukája. Ha nincs tanfolyam, én is abba a hibába esek, hogy majd akkor beszélgetek a gyermekemmel az örökbefogadásról, ha már nagy, értelmes lesz. Ettől azóta is óva intek minden örökbe fogadni vágyó párt. → olvasásának folytatása

Mesekönyv: Babazseb

Örökbe13 hozzászólás

Ez az a gyerekkönyv, amit elrejtek a polcon, és erős cenzúrával olvasom fel.

A Babazseb örökbefogadós mesekönyv, egy gyermekre vágyó kengurupár történetét meséli el. Hogy a jókkal kezdjem: nagyon szép, eredeti, hangulatos rajzok díszítik és jó a fordítás:-) Viszont tele van olyan mozzanatokkal, amelyeket ijesztőnek tartok gyerekszemmel. Ráadásul a történetet végig felnőttszempontból meséli el, tehát ez nem a kisgyerek, hanem a meddőséggel küzdő szülőpár története.

babazseb2

A kengurupárnak nem lehet gyereke, mert a nőnek túl kicsi a zsebe. Bár azt javasolják, a gyerek felvilágosításánál ne a meddőségből induljunk ki, szerintem egyszer ezt is el lehet mondani.  De aztán: a férfi elhagyja a nőt(!), az magányosan zokog(!), végül a barátok beszélik rá(!) a kenguruférjet, hogy visszatérjen a feleségéhez és fogadjanak örökbe egy ember-kisbabát(!), akit a tévében reklámoznak(!), hogy elárvult valamely harmadik világbeli katasztrófa(!) nyomán. Még a “megmentett szegény kisgyerek”(!) képzete is megjelenik. És persze a gyerek megmenti a párkapcsolatot(!). Nekem ez csupa horror. A történet teljesen szembemegy azzal, amit a tanfolyamon tanítanak az örökbefogadásról: érett, felelős döntés, a pár mindkét tagjától, a veszteségek feldolgozása után, a gyerek nem gyógyír a szenvedésekre, sem a párkapcsolati gondokra, és nem kell tőle nagy hálát várni a “megmentéséért”. Az a képzet különösen ijesztő nekem, hogy valaki a barátai győzködésére vállal gyereket.

B1049533

Aztán hepiend, sőt kenguruék feltalálnak egy babahordozó eszközt, amivel sorozatgyártásba kezdenek, és sok pénzt keresnek, de itt már nem tudtam megenyhülni. Szerintem egy kisgyereknek ijesztő szembesülni vele, hogy miatta esetleg szétmehetnek a szülei. Meg amúgy is, felnőtt kenguru maga dönt az életéről, nem a barátaira hallgat.

Megmondjátok neki?

Örökbe43 hozzászólás

Megmondjátok majd neki, hogy örökbe fogadtátok? – hangzik a laikusok egyik örökzöld kérdése. Néha hozzáteszik: De ugye majd csak kamaszkorában? 

Nemrég elvégeztem újra az Ágacskánál az örökbefogadóknak szóló felkészítő tanfolyamot, az ott elhangzottakból idézek.

Ma az az alapelv, hogy a gyereknek meg kell mondani, hogy örökbefogadott. De mikor és hogyan? Sokszor hallani olyan tanácsot, ahogy például a szexuális felvilágosítással kapcsolatban is, hogy “ne mi hozzuk szóba a témát, várjuk meg, amíg a gyerek kérdez”. Ne várjuk meg. Mikor kérdez rá erre a gyerek? Például akkor, ha lát egy terhes nőt. Ez jó eséllyel buszon, utcán, boltban fog megtörténni, ne ott kelljen válaszolni az Én is a te hasadban voltam? kérdésre. A szülő irányítsa az erről való diskurzust, igenis hozza elő ő a témát, persze a gyerek szintjén. Sőt. Ha a gyereknek egyszer megmondják, hogy örökbefogadott, de soha többet nem kerül elő a téma, ha érzi, hogy a szülőknek ez kínos, akkor esetleg száműzi tudata mélyrétegeibe az információt, “elfelejti”, “nem érdekli”, nem kérdez róla. A cél az, hogy ez egy szóba hozható téma legyen. Ha a gyerek magától kérdez róla, akkor a szülő megnyugodhat, jól kezelte a kérdést.

Sütő-Szandra

 

A tanfolyamon azt mondták, nincs “legjobb időpont” a megmondásra. Kezdettől, pici kortól érdemes mondogatni. Azért is, hogy a szülő is megszokja az erről való beszédet. Olyat nem lehet csinálni, hogy pár évig abban a hitben tartom a gyereket, hogy én szültem, és utána felvilágosítom, hogy nem is. Egy percig nem szabad hazudni a gyereknek. Persze, egy csecsemő nem fog sokat felfogni belőle, de mire 2-3 éves lesz, megszokja a szót, és természetes lesz neki.

Gyakorlati tanácsok

  • Ne a “nem” szóval kezdjük (“Nem én szültelek.“)
  • Pozitív üzeneteket fogalmazzunk meg (“Nagyon vártunk rád, nagyon örültünk neked”)
  • Ne a megelőző meddőségi problémákat hangsúlyozzuk, hanem az egymásra találás örömét
  • Használjuk kezdettől az örökbefogadás szót, hogy a gyerek megszokja.
  • Legyen egyértelmű a gyereknek, hogy mi vagyunk apa és anya, a vér szerinti szülőre más terminust használjunk.
  • Érdemes rendszeresen elővenni a témát, nem elég egyszer elmondani.
  • Lehet ilyen mesekönyveket is használni (ezeket bemutatom a blogon).
  • Kitalálhatunk a gyereknek egy saját mesét az érkezéséről.

Később, ahogy nő a gyerek, majd tesz fel kérdéseket. Az nagyon jó, ha ő is felhozza a témát, ha vannak kérdései. Mindig annyit mondjon el a szülő, amennyit kérdez. Ha azt kérdezi, milyen színű volt a vér szerinti anya haja, nem kell nyakon önteni egy tragikus történettel. Mindig annyit fog kérdezni, amennyinek a megemésztésére készen áll. Aztán később majd érdekelheti a lemondás oka, hogy vannak-e vér szerinti testvérei, vagy hogy miért nem mi szültünk gyereket. Ha kérdezi, akkor ezeket is el lehet mondani az ő szintjén.

Az egészen fals elképzelés, hogy elég ezt kamaszkorban elmondani. Ez úgyis érzékeny időszak, problémás az énkép, a szülőkkel való viszony, nem kell megterhelni ezzel a hírrel. Ráadásul akkor joggal érezheti a gyerek, hogy évekig hazudtak neki a szülei. Azonkívül jó eséllyel úgyis lesz egy szomszéd, ismerős, osztálytárs, aki előbb kifecsegi a titkot a gyereknek. Jobb, ha kezdettől a szülő tartja kézben a kérdést.

Annyit fűznék hozzá, hogy egész nap a gyerekkel összezárva annyi mindenről locsogunk mi, felnőttek, és nem várjuk meg, hogy kérdezzen. A gyerek pontosan érzi, ha egy téma tabu, és arról csak akkor beszélünk, ha ő kérdez. Egyébként a tabukat a mi felnőtt tudatunkkal vetítjük vissza a gyerekre. A gyerek még nem látja át, a szex miért kínosabb téma, mint a kakilás (ami felnőttnek szintén tabu, de a gyerekekkel gyakran szóba kerül).

Barátkozás bizalmatlan gyerekkel

Örökbe64 hozzászólás

Vendégposzt! Fatika kommentelőnk egyedülálló anyaként egy másfél éves kislányt fogadott örökbe nevelőszülőktől. Egy ennyi idős gyereknek is lehetnek traumái, Emili múltjában egy sikertelen örökbefogadási kísérlet szerepelt. Fatika naplójában leírja, hogyan zajlott a barátkozás a kisgyerekkel, aki először nehezen akarta őt elfogadni. 

******

Egy másfél éves gyerek nem egy zsák krumpli, amit felkapsz és magaddal viszel, vele kell tölteni egy bizonyos időt, hogy trauma nélkül hozhassa haza az ember. Ez volt számomra az egész procedúra legnehezebb és legintenzívebb időszaka. Ez idő alatt gyakran eszembe jutott, amit a jogász csaj mondott, mikor leadtam a kérvényt: ha egy gyereket nehéz beszoktatni, az jó jel. Azt jelenti, hogy kötődik a nevelőihez, ez a természetes, ennek így kell egy egészséges babánál lennie.

DSCF1758 (4)

Az egész stresszesen kezdődött, mert a Tegyesz kapásból ultimátumot adott. December eleje volt, ők pedig közölték, hogy a gyámügyet januárban átszervezik, teljes lesz a káosz. Ha jót akarok magamnak, akkor még karácsony előtt beszoktatom a gyereket, mert az ünnepek után csak a jó ég tudja, ki fogja nekem kiadni a papírt. Viszont üvöltő gyereket nem adnak oda, úgyhogy csipkedjem magam. Egyébként ez tulajdonképpen teljesíthetőnek tűnt, mert az ilyesmi két, legkésőbb három hét alatt le szokott zajlani mindenkinél. Nos, nálunk maga az összeszokás kemény két hét volt, aztán pár napot vártunk még, hogy kiállítsák a papírt, amivel elvihetem a harminc napos próbaidőre, és egy nap híján három hét telt el, mire hazajöttünk. → olvasásának folytatása

Vallomások: az internet és az örökbefogadók

Örökbe25 hozzászólás

Örökbefogadó ismerőseimnek tettem fel a körkérdést: figyelik-e a gyermekük vér szerinti szüleit a neten, és lehetővé teszik-e, hogy azok figyeljék őket. Minden családtól egy-egy mondatot idézek. 

A megszólalók között nyíltan és titkosan örökbefogadók is vannak. Nyílt örökbefogadásnál a vér szerinti és az örökbefogadó szülők találkoznak, tudják egymás nevét. Titkosnál az örökbefogadó nem ismeri személyesen az életadót, de a nevét általában megtudja, az életadó pedig semmit nem tud arról, hova kerül a gyerek.

A kisfiam vér szerinti anyja rendszeresen tesz fel publikus fotókat a Facebookra a másik két gyerekéről, felrakja a születésnapi tortát, az ünnepségeket, családi programokat. Félek, ha a kisfiam egyszer rákeres, ez úgy fog neki esni, mint egy újabb elutasítás.

Időnként megnézem az életadó profilját, és szoktam is lementeni fotókat, hogy később, ha a gyerek kérdez, meg tudjam mutatni. A vér szerinti gyerekemről soha nem tettem fel fotókat, de mióta örökbe fogadtunk, havonta egyszer feltöltök nyilvános képet a gyerekről. Remélem, hogy az életadó kíváncsi rá, és megnézi.

Véccsei-Bianka

Soha nem jutna eszembe rákeresni a vér szerinti anya nevére. Azt gondolom, az már nem ránk tartozik, hogy mi történt vele azóta. Remélem, a lányom is megtanulja tőlem, hogy kire mi tartozik.

Az életadó nem akarta elmondani, ki a gyerek apja. Csak keresztnéven emlegette, de így is megtaláltam a Facebookon az ismerősei között.

A Facebookra teszünk fel fotókat a gyerekekről, de csak a közeli ismerősnek jelölt kapcsolataink láthatják. Beállítottuk, hogy a vér szerinti szülők nem láthatják a profilunkat.

A szülőanyának csak a nevét tudjuk, az pedig tucatnév, sose fogjuk megtalálni. Pedig olyan jó lenne tudni, hogy néz ki.

A gyerekem vér szerinti testvérei aktívan neteznek. Félek, előbb fogják ők megkeresni a gyerekemet, mintsem mindent el tudnék neki mesélni.

És ti hogy csináljátok? 

Mi, örökbefogadottak

Örökbe30 hozzászólás

Idézet Joyce Maguire Pavao Az örökbefogadás háromszöge című könyvéből. A szerző maga is örökbefogadott, az alábbi vonásokat örökbefogadott barátaival közösen szedte össze.

************

Minket, örökbefogadottakat kiemeltek, elköltöztettek, átültettek, új nevet és új identitást adtak nekünk.

Mindnyájan magunkban hordozzuk ennek az elsődleges veszteségnek a traumáját, későbbi költözéseink és veszteségeink traumájával együtt.

De a veszteségek hatására rendkívül alkalmazkodóképesek lettünk. Bárhol képesek vagyunk boldogulni. Helyezzenek bár egy magas méltóságokkal teli terembe, nekünk nem gond a beilleszkedés. Végülis a vér szerinti szüleink akár királyok és királynők is lehetnek. Helyezzenek akár narkósok és piti tolvajok közé, semmi perc alatt együtt vagánykodunk velük. Hiszen vér szerinti szüleink élhetnek akár társadalmunk legalján. Helyezzenek bármilyen nehéz iskolába, mi vagy remekül teljesítünk (hogy örömet okozzunk), vagy annyira elfoglaltak leszünk a szociális beilleszkedéssel (mert mindenképpen el kell, hogy fogadjanak), hogy ez a tanulásunk rovására megy. De egyvalami biztos: alkalmazkodunk és alkalmazkodunk. Színészek vagyunk, sok szerepet kipróbálunk, hiszen akárkik lehetünk, nem igaz? Valakinek születtünk, majd mássá váltunk. Tudjuk, hogy kell játszani, hogy lehet előrejutni, hogy lehet szót érteni bárhol bárkivel, köszönjük.

Mohácsi-Eugénia-Dorina

Sokunknak azt mondták, hogy a vér szerinti szüleink szegények voltak, és alkalmatlanok arra, hogy a szüleink legyenek, ezért életünk bizonyos periódusaiban vonzódunk az alacsonyabb társadalmi osztályok tagjaihoz. Vagy éppen olyan munkát választunk, melynek során visszaadhatunk valamit a „mieinknek”. Bármit mondasz nekünk, nagyon komolyan vesszük. Ha bármiképpen leszólod azt, amiről úgy tudjuk vagy képzeljük, hogy a múltunkhoz tartozik, tovább csökkented már amúgy is csekély önértékelésünket. → olvasásának folytatása

Steinerék adoptálnak

Örökbe21 hozzászólás

Visszatérő kérdés, milyen nehézségekkel jár a különböző életkorú gyerekek örökbefogadása. Efrájim Kishon örökbefogadási szakértő disszertációját idézem a témában.

****

Ezekben a koravén napokban beállítottak hozzánk Steinerék. Két rokonszenves lény, erősen középkorú, a szó nemesebb értelmében, egy szerény polgárember és hűséges élettársa. Azt hihetné az ember, hogy legalább nekik nincs semmi problémájuk ebben a faramuci életben.

–  Ami igaz, igaz – erősítette meg Steiner bácsi –, nagyjában egészségesek volnánk, szépen elviseljük egymást, lakás van, kereset sem hiányzik, és a sógorom intézi az adóügyeket. De van egy bökkenőnk, kezicsókolom. Nincs gyerekünk. Kicsi korunk óta vágyakoztunk lemenő után, de ezen a téren a sors legmakacsabb ellenállásába ütköztünk eddigelé.

– Túl nagy a csend odahaza – tette hozzá Steiner néni -, hiányzik egy kis istenadta gőgicsélése…

– Értem – mondottam, és egy gyors, heveny mozdulattal letakartam számos gyermekem képét az asztalomon.

– Most aztán, hosszas dilemmázgatás után döntöttünk – közölte Steiner néni -, hogy örökbe fogadunk egy gyereket.

vargabetti_14_Igazgyongy-AMI

– Őszinte gratulációm.

– Fiút.

– Kétségtelen. Bravó!

– A dolog mégsem olyan egyszerű. Nem vagyunk már mai gyerekek. Kétséges, hogy el tudnám-e vállalni egy csecsemő gondozását. Ezért úgy gondoltuk, hogy talán célirányosabb egy két-három éves gyerek… → olvasásának folytatása

„Apát és anyát kért karácsonyra”

Örökbe49 hozzászólás

Ma egy idősebb gyerek örökbefogadásával ismerkedünk meg. Angéla történetét olvasva felidézhetjük a mondást, hogy minden örökbefogadás mögött két tragédia rejlik. Az örökbefogadó szülőknek egy gyermek elvesztését kellett feldolgozniuk, az ötévesen örökbe fogadott kisfiú előtörténetében pedig intézet, nevelőcsalád és a vér szerinti anya is szerepelt. Angélát már ismerik a blog olvasói, korábban arról mesélt, mit tehetünk, ha a gyermeknek honvágya van. Most elmondja az örökbefogadás teljes történetét.

– Mesélj magadról és a családodról!

– Egyetemi éveinkben ismerkedtünk össze a férjemmel, egymásba szerettünk, összeházasodtunk. Diploma után egy évvel megszületett a kislányunk. Azt gondoltuk, hogy a mi életünk is olyan lesz, mint a mesékben: boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Mikor kamaszkorában meghalt a lányunk, minden összeomlott. Az ezt követő éveket az iszonyú fájdalmas gyász feldolgozása töltötte ki. Eközben véletlenül többször terhes lettem, immár negyven fölött, és elvetéltem, ami még hatványozta a fájdalmat.

– Ezt fel lehet dolgozni? Mikor érezted úgy, hogy készen állsz egy újabb gyermekre?

– Akkor, amikor a múlt visszasírása helyett már képesek voltunk a jövőre gondolni, terveket és új életcélokat megfogalmazni. A gyász feldolgozása az életünk átértékelését is hozta. Mindkettőnk számára bizonyos volt, hogy gyermek nélkül az életünk nem lehet teljes, így merült fel az örökbefogadás gondolata. Az ezzel kapcsolatosan elérhető információkat átnéztük, végigbeszéltük férjemmel, majd bejelentkeztünk a Tegyeszhez az „első randira”.

Varga-Vanda

– Miért fogadtatok el idősebb gyereket?

– Féltünk egy újabb tragédiától, ezért mindenképpen egészséges gyermeket akartunk. Ezt később a pszichológusi vizsgálat is megerősítette. Nagyobb gyermeknél ez biztonságosabban megállapítható, mint egy csecsemőnél. De ha egy két évest vállalni tudunk, akkor egy három évest miért nem? És így tovább. Hol húzzuk meg a határt? → olvasásának folytatása

Örökmesék

Örökbe9 hozzászólás

Vendégposzt. Dobos Orsolya pedagógus, alternatív iskolai szakértő ír Ungvári Bélyácz Betti mesekönyveiről.

*******

Az örökbefogadó szülők – jó esetben – igyekszenek mindent megtenni azért, hogy az örökbefogadás tényét érthetővé tegyék gyermeküknek. Ennek egy módja, hogy beszereznek olyan mesekönyvet, ami erről szól. Örökbefogadásról szóló mesékből Magyarországon nincs sok. Az ismertebbekben direkt módon leírják, hogy van egy szülőpár, akik gyermeket szerettek volna, ezért örökbe fogadtak egy kisfiút-kislányt – épp mint téged. Ilyen módon a gyermek tudatára hatnak, ezzel egyidejűleg – vagy pont emiatt? – kimarad belőlük az a lélektani hatás, amit egy valódi mese el tud érni. Ezzel  együtt ezekre a mesékre szükség van, hiszen segítséget adnak ahhoz, hogy a szülők hogyan, milyen szavakkal beszéljenek az örökbefogadásról, és ürügyet is szolgáltatnak a gyermekkel való beszélgetésre. Viszont nagyon jó dolog, hogy az örökbefogadásról már igazi mesék is elérhetőek. Ezeket ajánlom most a blogolvasók figyelmébe.

Mielőtt felfedném ezeket, ismerkedjünk meg a mesék működésével!

A jó mese azért tud hatni, mert az üzenetet a szimbólumok hordják magukban. Ezzel ad lehetőséget arra, hogy a gyerek annyit értsen meg belőle, amennyit akkor és ott képes. Nem kényszeríti a gyereket az értésre, ha erre ő még nincsen készen. A szimbólumok többrétegű információt hordanak magukban, amit a gyerek rak össze magának a saját tudásai, élményei, érzései alapján. A jó mesét nem kell magyarázni. Anélkül hat, hogy tudatosítanánk a gyerekben, hogy mi miért történik, mi mit jelent. A jó mese mindenkinek szól. Nemcsak annak, aki érintett, hanem bárkinek, aki meghall vagy megérez belőle valami fontosat.

borító - Égből pottyant Boldogság

Ungvári Bélyácz Betti örökbefogadós meséi igazi mesék. Amelyek hatnak. Az örökbefogadott gyerek felismerheti benne a párhuzamokat a saját életével – ha erre készen áll. És ha nincs kész rá? Akkor hallott egy mesét, ami egy kismadárról szól, aki szülőkre talál. Holnap majd mást mesélünk! De időről időre elővesszük, és ha a gyerek kész rá, be fogja azonosítani a szereplőket, és ha akar, majd kérdez. És ha idáig eljut, akkor Betti meséivel ehhez a legjobb alapot kapja.

Ezek a mesék nem csak az érintett gyerekeknek szólnak, hanem érthetővé teszik az örökbefogadást más gyerek számára is. Akár ismer örökbefogadott gyermeket, akár nem.

Az égből pottyant boldogság egy kisrigó és egy gerlepár, a Tündérkerti mese pedig egy embergyerek és egy tündérpár családdá válásáról mesél. Akiknek a meséket ajánlom:

–          örökbefogadott gyerekeknek és szüleiknek,

–          örökbefogadott gyerekek unokatestvéreinek, szomszéd gyerekeknek, óvoda- és iskolatársaknak és az ismerős gyereknek,

–          minden olyan gyereknek, akit nyitottságra akarnak nevelni.

Borító

*******

Annyit fűznék hozzá Orsolya írásához, hogy az Égből pottyant boldogságban megjelenik az életadó szülő szempontja is, tehát ehhez a témához is használható a könyv. (A mesekönyvek többsége az örökbefogadók szemszögét ábrázolja.)

„Szúrok, mint a sündisznó”

Örökbe117 hozzászólás

Egy felnőtt örökbefogadottal beszélgetek. A nyolcvanas években örökbefogadott Eleven már kommentelt a blogon, most az egész történetet elmeséli. Szép és keserű mozzanatok is szerepelnek a beszámolóban. Szóba kerül a titkolózás, a tágabb család szerepe, a gének hibáztatása, a kapcsolat a vér szerinti családdal. Bár Eleven csak nicknéven vállalta az interjút, a fotók róla és anyukájáról igaziak, közvetlenül az örökbefogadás után, harmadik születésnapján készültek. Néhány versét is közreadom.

– Mesélj magadról!

– Harmincas nő vagyok, házas, van egy kisfiam. Több végzettségem van, mind segítő foglalkozás. A korlátaimat nehezen lépem át, hiába van diplomám, nehezen találom a helyem, és nagyon nehéz szerethetőnek látni magam.

– Mikor fogadtak örökbe? Hol éltél előtte?

– Hároméves koromban fogadott örökbe anyu, előtte egy évet csecsemőotthonban laktam, azelőtt pedig a szülőanyámmal. A körülményekről homályos információim vannak, veszélyeztetés miatt vettek el tőle, apám nem lakott velünk.

DSC_0221

– Emlékszel az intézetre? Az örökbefogadásra?

– Nem emlékszem semmire, inkább érzések maradtak meg. → olvasásának folytatása