Három országban jártam aznap, s egy negyedikben született gyerekem

Avagy: a szülés napja! Ma arra a napra emlékezem, mikor az örökbefogadott kisfiam megszületett. Saját történetem! Ha az én családom életébe szeretnél bekukucskálni, a személyes kategóriában találod az idevágó posztokat.

Sugaras nyári nap volt, a férjemmel épp Bázelban utaztunk. Ez a város három ország határán fekszik, s mi súlyt fektettünk rá, hogy a német, a svájci és a francia részen is járjunk. Találkoztunk egy ott élő barátnővel, sétáltunk a gótikus házak között, ázsiait ebédeltünk, és a jó időben a Rajnába lógattuk a lábunkat. Jó nap volt, sok nevetéssel, beszélgetéssel, szép tájjal és napsütéssel. És eközben ezer kilométerrel arrébb megszületett a kisfiunk. Amiről persze akkor még fogalmunk sem volt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Én a második vagyok, hosszúnadrágban

A fiamról sajnos nincs újszülöttkori képünk.

Négy hónappal később döntöttük el, hogy örökbe fogadunk. Az első beszélgetésen elgondolkoztunk: vajon él már a mi gyerekünk? Élt. De a találkozásig még egy év eltelt.

Az ajándékok közt tartom számon, hogy egy ilyen szép és emlékezetes napon jött világra a kisfiam.

Ti mit csináltatok a szülés napján?

„Apát és anyát kért karácsonyra”

Ma egy idősebb gyerek örökbefogadásával ismerkedünk meg. Angéla történetét olvasva felidézhetjük a mondást, hogy minden örökbefogadás mögött két tragédia rejlik. Az örökbefogadó szülőknek egy gyermek elvesztését kellett feldolgozniuk, az ötévesen örökbe fogadott kisfiú előtörténetében pedig intézet, nevelőcsalád és a vér szerinti anya is szerepelt. Angélát már ismerik a blog olvasói, korábban arról mesélt, mit tehetünk, ha a gyermeknek honvágya van. Most elmondja az örökbefogadás teljes történetét.

– Mesélj magadról és a családodról!

– Egyetemi éveinkben ismerkedtünk össze a férjemmel, egymásba szerettünk, összeházasodtunk. Diploma után egy évvel megszületett a kislányunk. Azt gondoltuk, hogy a mi életünk is olyan lesz, mint a mesékben: boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Mikor kamaszkorában meghalt a lányunk, minden összeomlott. Az ezt követő éveket az iszonyú fájdalmas gyász feldolgozása töltötte ki. Eközben véletlenül többször terhes lettem, immár negyven fölött, és elvetéltem, ami még hatványozta a fájdalmat.

– Ezt fel lehet dolgozni? Mikor érezted úgy, hogy készen állsz egy újabb gyermekre?

– Akkor, amikor a múlt visszasírása helyett már képesek voltunk a jövőre gondolni, terveket és új életcélokat megfogalmazni. A gyász feldolgozása az életünk átértékelését is hozta. Mindkettőnk számára bizonyos volt, hogy gyermek nélkül az életünk nem lehet teljes, így merült fel az örökbefogadás gondolata. Az ezzel kapcsolatosan elérhető információkat átnéztük, végigbeszéltük férjemmel, majd bejelentkeztünk a Tegyeszhez az „első randira”.

Varga-Vanda

– Miért fogadtatok el idősebb gyereket?

– Féltünk egy újabb tragédiától, ezért mindenképpen egészséges gyermeket akartunk. Ezt később a pszichológusi vizsgálat is megerősítette. Nagyobb gyermeknél ez biztonságosabban megállapítható, mint egy csecsemőnél. De ha egy két évest vállalni tudunk, akkor egy három évest miért nem? És így tovább. Hol húzzuk meg a határt? → olvasásának folytatása

Örökmesék

Vendégposzt. Dobos Orsolya pedagógus, alternatív iskolai szakértő ír Ungvári Bélyácz Betti mesekönyveiről.

*******

Az örökbefogadó szülők – jó esetben – igyekszenek mindent megtenni azért, hogy az örökbefogadás tényét érthetővé tegyék gyermeküknek. Ennek egy módja, hogy beszereznek olyan mesekönyvet, ami erről szól. Örökbefogadásról szóló mesékből Magyarországon nincs sok. Az ismertebbekben direkt módon leírják, hogy van egy szülőpár, akik gyermeket szerettek volna, ezért örökbe fogadtak egy kisfiút-kislányt – épp mint téged. Ilyen módon a gyermek tudatára hatnak, ezzel egyidejűleg – vagy pont emiatt? – kimarad belőlük az a lélektani hatás, amit egy valódi mese el tud érni. Ezzel  együtt ezekre a mesékre szükség van, hiszen segítséget adnak ahhoz, hogy a szülők hogyan, milyen szavakkal beszéljenek az örökbefogadásról, és ürügyet is szolgáltatnak a gyermekkel való beszélgetésre. Viszont nagyon jó dolog, hogy az örökbefogadásról már igazi mesék is elérhetőek. Ezeket ajánlom most a blogolvasók figyelmébe.

Mielőtt felfedném ezeket, ismerkedjünk meg a mesék működésével!

A jó mese azért tud hatni, mert az üzenetet a szimbólumok hordják magukban. Ezzel ad lehetőséget arra, hogy a gyerek annyit értsen meg belőle, amennyit akkor és ott képes. Nem kényszeríti a gyereket az értésre, ha erre ő még nincsen készen. A szimbólumok többrétegű információt hordanak magukban, amit a gyerek rak össze magának a saját tudásai, élményei, érzései alapján. A jó mesét nem kell magyarázni. Anélkül hat, hogy tudatosítanánk a gyerekben, hogy mi miért történik, mi mit jelent. A jó mese mindenkinek szól. Nemcsak annak, aki érintett, hanem bárkinek, aki meghall vagy megérez belőle valami fontosat.

borító - Égből pottyant Boldogság

Ungvári Bélyácz Betti örökbefogadós meséi igazi mesék. Amelyek hatnak. Az örökbefogadott gyerek felismerheti benne a párhuzamokat a saját életével – ha erre készen áll. És ha nincs kész rá? Akkor hallott egy mesét, ami egy kismadárról szól, aki szülőkre talál. Holnap majd mást mesélünk! De időről időre elővesszük, és ha a gyerek kész rá, be fogja azonosítani a szereplőket, és ha akar, majd kérdez. És ha idáig eljut, akkor Betti meséivel ehhez a legjobb alapot kapja.

Ezek a mesék nem csak az érintett gyerekeknek szólnak, hanem érthetővé teszik az örökbefogadást más gyerek számára is. Akár ismer örökbefogadott gyermeket, akár nem.

Az égből pottyant boldogság egy kisrigó és egy gerlepár, a Tündérkerti mese pedig egy embergyerek és egy tündérpár családdá válásáról mesél. Akiknek a meséket ajánlom:

–          örökbefogadott gyerekeknek és szüleiknek,

–          örökbefogadott gyerekek unokatestvéreinek, szomszéd gyerekeknek, óvoda- és iskolatársaknak és az ismerős gyereknek,

–          minden olyan gyereknek, akit nyitottságra akarnak nevelni.

Borító

*******

Annyit fűznék hozzá Orsolya írásához, hogy az Égből pottyant boldogságban megjelenik az életadó szülő szempontja is, tehát ehhez a témához is használható a könyv. (A mesekönyvek többsége az örökbefogadók szemszögét ábrázolja.)

Mikor szóljak a munkahelyemen?

Mikor érdemes bejelenteni a munkahelyemen, hogy örökbe akarok fogadni? Ezt gyakran megkérdezik a várakozók.

Nincs egyetlen üdvözítő válasz, csak szempontok, amiket érdemes mérlegelni. Bizalmi-e a viszony a munkahellyel, milyen hosszú várakozásra lehet számítani, meddig akar otthon maradni az illető, mennyire pótolható.

Az örökbefogadásra várakozás nem jelent munkajogi védettséget, szemben a terhességgel vagy a lombikbébi-eljárással. Ha túl hamar szól valaki, szerencsétlen esetben a munkaadó elkönyvelheti, hogy úgyis mindjárt elmegy gyesre, esetleg egy leépítésnél tőle szabadulnak meg. Ha túl későn szól a munkavállaló, akkor viszont a főnöke jogosan lehet felháborodva, hogy nem hagyott elég időt a helyettese megtalálására.

balogh_-amanda_12_eves_igazgyongy_ami

Szóljunk-e a főnöknek, munkahelynek, ha jelentkeztünk örökbefogadásra? Ahol nagyon jó a viszony, ott meg lehet tenni. Általában viszont, ha 3-4 év várakozás néz ki, ennyivel előre nem kell tájékoztatni a felettest. Mikor viszont már itt a gyerek, akkor késő lehet. Mennyi idő telik el a bűvös telefonhívástól a gyerek hazaviteléig?

Újszülött esetén olykor csak pár nap.

Megyei listán, nagyobb gyereknél a barátkozás 1-2 hónapra is elnyúlhat.

Az országos listánál viszont egyes helyeken az a gyakorlat, hogy oda kell költözni 1-2 hétre, és onnan már a gyerekkel lehet hazamenni. A munkahely szemszögéből ezt azt jelenti, hogy kiveszünk egy-két hét szabadságot, és utána vagy gyesre megyünk, vagy, ha mégse passzolunk a gyerekkel, akkor visszatérünk a munkába.

Nagyobb gyereknél akár el lehet halasztani pár héttel a barátkozás elkezdését. Újszülöttnél azonnal kell lépni.

Még az egy hónapos próbaidő alatt is meggondolhatja magát az örökbefogadó.

Hogy bonyolódjon, újszülöttnél titkos és nyílt lemondás esetén az életadó is meggondolhatja magát a gyerek hat hetes koráig.

Juttatások (tgyás, gyed, gyes) a “kötelező gondozásba helyezés” első napjától járnak, magyarul attól kezdve, hogy otthonunkba hazavittük a gyereket.

Mérvadó lehet a felmondási idő hossza, hisz azalatt elvileg tud helyettest találni a munkahely. Talán a munkaadónak szerencsésebb lenne ennyivel előbb tudni, de persze örökbefogadásnál gyakran nehéz konkrét időpontot kiszedni, mikor is kerülünk sorra, és a fenti bizonytalanságok akkor is ott vannak.

Függ attól is, mennyire helyettesíthető az adott munkatárs, és tud-e majd távmunkában dolgozni a baba mellett.

Ti mikor szóltatok a munkahelyeteken?

Kínai lányok Amerikában

Amerikai dokumentumfilm Kínából adoptált lányokról. Nekem bizonyos szempontból az örökbefogadás legjobb oldalát mutatja. Példaszerű.

A Somewhere Between című film olyan kínai lányokról szól, akiket az Egyesült Államokban fogadtak örökbe. Mióta Kína bevezette az egyke-politikát, tömegesen adták külföldre a nemkívánatos gyerekeket, szinte mindig lányokat. A 2011-es film szerint 79 ezren nevelkednek Amerikában, de a film általában is sokat elmond az interkulturális örökbefogadásról. A doku néhány Amerikában nevelkedő tinédzser sorsát követi, főleg a gyökérkeresésre, adoptált létük megélésére fókuszál. A cím is a kettős identitásra utal: ők se nem kínaiak, se nem amerikaiak, valahol a kettő között.

És miért példaszerű?

Mint tudjuk, minden örökbefogadás mögött egy tragédia lapul, ezt nem lehet megspórolni. A kínai egykepolitika a fiúkat értékesnek tekintő hagyománnyal együtt ezt fokozza, mert esetleg olyan emberek is megszabadulnak a fölös gyerektől, akik más körülmények között tudnák szeretni és anyagilag is képesek felnevelni. Tragikus történeteket hallunk, a legfájdalmasabb azé a lányé, aki fel tudja idézni, hogy a családja szándékosan “elvesztette” őt az utcán.

Nem is azért, mintha a kínai örökbe adási gyakorlat olyan haladó lenne. A lányok mind nagyon fájlalják a filmben, mennyire kevés információt kaptak a származásukról, milyen nehéz így a gyökereiket keresniük, egyikük még a pontos korát sem tudta. (Húsz éve még Magyarországon is ez volt a gyakorlat, az örökbefogadók nem kaptak információt arról, miért, hogyan lett a gyerek örökbe adható, mi a vér szerinti család háttere. Azóta ez változott, és titkos örökbe adásnál is elmondják a történetet nagy vonalakban.)

Viszont, ami a családba kerülés után történik, az példaszerű a filmben. Nyilván egy gondosan kiválogatott elit csapatot filmeztek, de akkor is. Minden lány nagyon klassz és szerető családba került, akik a helyzet sajátos kihívásaival is jól megbirkóznak. Míg Magyarországon a “megmondjátok neki, hogy örökbefogadott?” még mindig a téma alapkérdése, ott teljesen evidens, hogy megmondják a gyereknek, hogy ez nem szégyellnivaló, és a kínai gyökereit is tiszteletben tartják a szülők, elfogadják, értéknek tekintik a gyermek kettős identitását. Látjuk az egyik lány iskolai füzetét, egymás mellett van benne az amerikai és a kínai zászló. Az egyik anya mandarinul is megtanult, hogy tudjon beszélni az ötévesen adoptált kislánnyal. A környezet is elfogadó mind az etnikai sokféleséggel, mind az örökbefogadással szemben. Minden lány nagyon rokonszenves, sikeres, zenélnek, sportolnak, és 15 év körüli koruk dacára nagy érettséggel, érzelmi intelligenciával beszélnek helyzetükről. (Ha az én gyerekeim húsz évesen ilyen érettek lesznek, darabokra hullok a büszkeségtől.)

A film megmutatja, hogyan próbálnak a lányok kínai családjuk után nyomozni, kevés sikerrel. Teljesen természetes az is, hogy az örökbefogadó szüleik ebben mellettük állnak, segítik őket. Visszajárnak Kínába, többen segítenek helyi árvaházakon. Az egyik lánynak sikerül megtalálnia a vér szerinti családját, és a kamera előtt történik a reunion, a viszontlátás. Könnyfacsaró jelenet, mégis kifejezi az egész sztori abszurditását: közel állnak egymáshoz és közös nyelvük sincs, tolmáccsal beszélnek.

Az egyik lány Kínában bolyong, és legalább arra próbál választ kapni, melyik népcsoporthoz tartozik.
A film nekem a civil társadalomról is szólt, aminek a nyelvét mi idehaza még dadogva beszéljük. Ott teljesen természetes, hogy ha Amerikába adoptált kínai tinédzser vagyok, akkor alapítok egy egyesületet hasonszőrűeknek, ahova előadókat hívnak, utazásokat szerveznek, megosztják a tapasztalataikat, és megpróbálnak segíteni másoknak. (Magyarországon azt látom, hogy az örökbefogadók nagy része passzív, a várakozás sok éve alatt, életük legnagyobb döntése előtt sem mennek el egy rendezvényre, találkozóra.) A társadalom is sokkal toleránsabb. Örökbe fogadtuk őket – dicsekszik az egyik anya a fodrásznál a két kínai kislánnyal. Wonderful – álmélkodik a hajszárító bura alatt ülő néni. De azt is mutatják, hogy a sokszínű amerikai környezetben is egy sima menzai sorállásnál háromszor meg kell válaszolni a kamasznak a kérdéseket: Te kínai vagy? Örökbe fogadtak? Árvaházból? (Próbáljuk elképzelni, Magyarországon hányszor kellene egy színes bőrű gyereknek ezeket hallania.)

A filmrendező, Linda Goldstein Knowlton (nő! majd erre kitérek, de a témában író, forgató személyek nagy része nő) maga is Kínából fogadott örökbe nemrégiben egy bébit. Rögtön átlátta, milyen atipikus helyzetbe került, úgyhogy nosza, forgatott egy filmet Amerikába adoptált kínai gyerekekről, hogy többet tudjon. Így kell ezt csinálni! A stáb  tényleg nem kímélte az erőforrásokat, forgattak változatos amerikai és kínai helyszíneken, még egy európai körútra is elkísérték a lányokat egy egyesületi utazásra.

Le a kalappal a lányok, a szüleik és a rendező előtt. Bár a film az amerikai-kínai relációról szól, de általában is lehet belőle tanulni elfogadásról, gyökérkeresésről, a származás tiszteletéről, önszerveződésről, az interkulturális örökbefogadások hátteréről.

A neten angolul megtaláljátok.

„Szúrok, mint a sündisznó”

Egy felnőtt örökbefogadottal beszélgetek. A nyolcvanas években örökbefogadott Eleven már kommentelt a blogon, most az egész történetet elmeséli. Szép és keserű mozzanatok is szerepelnek a beszámolóban. Szóba kerül a titkolózás, a tágabb család szerepe, a gének hibáztatása, a kapcsolat a vér szerinti családdal. Bár Eleven csak nicknéven vállalta az interjút, a fotók róla és anyukájáról igaziak, közvetlenül az örökbefogadás után, harmadik születésnapján készültek. Néhány versét is közreadom.

– Mesélj magadról!

– Harmincas nő vagyok, házas, van egy kisfiam. Több végzettségem van, mind segítő foglalkozás. A korlátaimat nehezen lépem át, hiába van diplomám, nehezen találom a helyem, és nagyon nehéz szerethetőnek látni magam.

– Mikor fogadtak örökbe? Hol éltél előtte?

– Hároméves koromban fogadott örökbe anyu, előtte egy évet csecsemőotthonban laktam, azelőtt pedig a szülőanyámmal. A körülményekről homályos információim vannak, veszélyeztetés miatt vettek el tőle, apám nem lakott velünk.

DSC_0221

– Emlékszel az intézetre? Az örökbefogadásra?

– Nem emlékszem semmire, inkább érzések maradtak meg. → olvasásának folytatása

„A hajszárító a barátunk”

Vendégposzt: összecsiszolódás intézetből örökbefogadott gyerekkel.

Ma egy örökbefogadó anyuka naplójából közlök részleteket. Judit és Tamás egy hároméves kisfiút fogadtak örökbe, s gyermektelen párból hirtelen családdá váltak. A kisfiú, Gábor pedig intézeti csoportból családba, erdőszéli, nyugodt környezetből a fővárosba került. Judit naplójában az első hetekről ír. Szó esik a gyermek félelmeiről, összeszokásról, és arról is, hogy lehet leküzdeni a maximalizmust a házimunkában. (A neveket kérésére megváltoztattam, de a fotók a családról igaziak).

*********

Emlékszem arra a napra, amikor megérkeztünk Budapestre. Végighaladtunk az Andrássy úton, majd a Deák tér mellett, és Gábor csak kérdezgette “Az, mi az?” Én pedig türelmesen soroltam, hogy az egy busz, az pedig egy villamos, ismételtem perceken keresztül, ki tudja mennyiszer, hiszen lépten-nyomon láttunk egyet. “Villamosbusz!” – mutatott kissé összezavarodottan a hatalmas járművekre. Mire hazaértünk, teljes extázisban, felpörögve a forgalom ritmusától, félelmében már kiszállni sem akart az autóból. (Azóta nincs nap, hogy Gábor ne kérné legalább háromszor, hogy buszozzunk. Ha pedig azt nem lehet, akkor a legalább hadd ülhessen fel a villamosra!)

Vár

Felküzdve magunkat a lakásajtónkig, a lift, a körfolyosó után várt ránk az új otthonunk. Milyen idilli kép! Azt leszámítva, hogy Gabi nem akarta átlépni a küszöböt. → olvasásának folytatása

Gyermekvédelem rohamtempóban

Ez az írásom a nevelőszülői rendszer átalakításáról szól, a Figyelő hetilap 2014/1. számában jelent meg kissé lerövidítve. 

A NEVELŐSZÜLŐI STÁTUSZ ÚJ SZABÁLYOZÁSA

Foglalkoztatotti viszonnyá alakítaná a nevelőszülőséget a kormány. A szakma üdvözli, de túl gyorsnak tartja a változásokat.

Nem örül a nevelőszülőség munkaviszonnyá való alakításának Nagy Zsoltné Anita. A 35 éves nő öt gyerekről gondoskodik: három saját iskolás fia mellett két kisebb, öt és két éves nevelt kislányról. Aggodalmát azzal indokolja: eddig a nevelőszülő eldönthette, hogy a neki felajánlott gyermeket tudja-e vállalni, s fél attól, ez a szabadság megszűnik, ha a nevelőszülőség munkaviszonnyá válik. Ő jelenleg a nevelt lányokkal gyesen van korábbi munkahelyéről, s azt tervezte, hogy pár év múlva visszatér dolgozni. Ezzel együtt elfogadná a nevelőszülőséggel ezután kötelezően járó munkaviszonyt is, attól tartva, hogy ha ezt nem vállalná, akkor nem működhetne tovább nevelőszülőként, és a kicsik esetleg másik nevelőszülőhöz kerülnének. „Egy éve küzdök a lányokkal, emiatt nem lenne szívem újabb váltásnak kitenni őket” – indokolja.

24 ÓRÁS SZOLGÁLAT.

A nevelőszülő egy a vér szerinti családjából kiemelt, traumatizált gyereket illeszt be a saját családjába, s a nevelés, gondozás mellett gondoskodik arról, hogy a gyerek találkozhasson a szüleivel, illetve, ha úgy alakul, felkészíti az örökbefogadásra, eközben hivatalos személyek is ellenőrzik. Magyarországon jelenleg 5500 nevelőszülő tevékenykedik, s 12900 állami gondozottnak nyújt családias elhelyezést. Ez az állami gondozottak 60 százaléka, a többiek különböző intézményekben – csecsemő- és gyermekotthonban, lakásotthonban – élnek. „Nincs még egy foglalkozás, ami napi 24 órás elkötelezettséget igényel” – jegyzi meg Nagy Zsoltné. A november 25-én megszavazott módosított gyermekvédelmi törvény számos területen változtat a nevelőszülők eddigi működésén. 2017. január elsejétől 12 évnél fiatalabb gyermek már csak nevelőszülőnél és nem gyermekotthonban élhet (kivéve a speciális szükségletűeket). 2014. január 1.-től pedig a családjukból kiemelt gyermekek már csak nevelőszülőhöz kerülhetnek. → olvasásának folytatása

Honvágy: tanácsok egy kisfiútól

Olvasói kérdés érkezett. „Szívesen olvasnék arról, hogyan fogadtassuk el magunkat az örökbefogadott nagyobb, 3-5 éves gyerekkel. Hogyan nyerjük el a bizalmát? Hogyan vigasztaljuk, ha hiányoznak a nevelőszülei, gondozója, barátai?”

Erről nekem nincs tapasztalatom, de megkérdeztem Angélát, aki pedig megkérdezte kisiskolás fiát. Rolit ötévesen fogadták örökbe, emlékszik a vér szerinti családjára és nevelőszüleire is. Angéla történetét majd részletesen is bemutatom a blogon, egyelőre arról beszél, mi segít, ha a gyereknek hiányzik a korábbi környezete. Át is adom neki a szót. (A neveket megváltoztattam.)

*********

Tegnap este sokat beszélgettünk a kisfiammal és gondoltam, tőle, mint legilletékesebbtől kérek egy kis segítséget. A kérdést úgy tettem fel, hogy egy örökbefogadó anyuka szeretné megvigasztalni a nemrég örökbefogadott gyermekét, akinek hiányzik a régi nevelőszülő családja.

–          Neked mikor hiányoztak Gabi Mamiék, a falu, a szülőanyukád, mi volt az, ami segített, ami megvigasztalt?

Sorrendben a következőket mondta (én a zárójeles részekkel egészítem ki):

–          Az, hogy megnézegettük az albumomat. (Az albumot a nevelőanya készítette, a megelőző időszakról közel egy éven át tartó kutatómunkával én szedtem össze képeket, információkat, majd az album folytatódik az ismerkedésünkkel és mai napig tart folyamatosan).

–          Az, hogy sokat énekeltél nekem.

–          Az, hogy sokat meséltél nekem. (A mesék közül kiemelem Boldizsár Ildikó Királyfi születik című könyvét, amikor a végére érünk a mesének és kimondom „Amikor a Földön világra jön egy kisfiú, odarepülnek hozzá az ég madarai, és elmondják neki a legeslegnagyobb titkot: Te is királyfinak születtél!” minden szomorúság ellenére boldogan elmosolyodik.)

–          Az, hogy tudok levelet írni Gabi Maminak. (Csak nemrég tanult meg írni, az én e-mail címemen leveleznek.)

–          Az, hogy Gabi Mami válaszol.

–          Az, hogy nagyon jó itthon, hogy már nem befogadott vagyok, hanem itthon vagyok.

Az utolsóhoz egy kis magyarázat: Roli nem szereti az örökbefogadott szót. Úgy magyarázta, hogy ő már annyit volt befogadott, nem akar örökre befogadott lenni. „A befogadott azt jelenti, hogy sosem vagy otthon, mindenhol van ágyad, játékaid, de ha elmész, akkor az másé lesz. Amikor az otthonból eljöttem, az ágyamba más feküdt, csak néhány játékot vihettem magammal. A játékokat, amiket magammal vittem, Klári (keresztnevén szólítja a szülőanyját) elvette és a testvéreimnek adta. Amikor Gabi Mamihoz kerültem, volt ágyam, amiben előttem más aludt és volt sok játék, de azokat nem hozhattam el, csak néhányat belőle. A régi ágyamban most Dávid alszik, az ott maradt játékokkal most más gyerekek játszanak. Itthon az ágy csak az enyém, minden játék az enyém, ha az autómat a polcomra rakom, az mindig ottmarad, senki nem veszi el és senki nem veszi el a fülesemet.”

29

Ami szerintem még segített, de érdekes módon az ő felsorolásából hiányzik, hogy megbeszéltük vele, hogy mikor megyünk el látogatóba a nevelőanyához (fél évvel a hazaérkezés után) és akkor elmentünk. Sok fényképet csináltunk erről a találkozásról és ezt is kis kommentekkel kisérve beragasztottuk az albumába. Kaptunk ajándékba saját készítésű lekvárokat, ezt nagy becsben tartja. Már tudja, hogy legközelebb akkor megyünk, amikor megszületik majd a kisboci.

Még sokat segítenek a Mózeskosár találkozók, ahol találkozhat a sorstársakkal. Erről szoktunk is beszélni. Néha fájdalmasan megszólal: „Hogyan mondhatott le rólam Klári? Egy anyuka nem mondhat le a gyerekéről, ha szereti.” Ilyenkor a beszélgetésekben túl a miérteken, túl a mi szeretetünk hangsúlyozásán, az is szóba kerül, hogy azokkal a gyerekekkel, akikkel a Mózeskosárban találkozik, ez szintén megtörtént. „Attiláról is lemondott az anyukája?” Igen, így gondoskodott róla, hogy biztonságban, szeretetben nevelhesse fel az új családja.

Egyszer, amikor szerelmi vallomást tett nekem, megkérdeztem, mit szeret bennem a legjobban. Nagyon tanulságos volt a válasza: „Azt szeretem benned, hogy nagyon szeretsz engem!”

************

Köszönöm Angélának és kisfiának a válaszokat. 

Elindult a fórum!

Mostantól kötetlenül is lehet beszélgetni a blogon! A fejlécben találjátok a Fórum oldalt, itt bármilyen, örökbefogadással kapcsolatos témáról, kérdésről tudtok eszmét cserélni, lehet kérdezni a többiektől kommentek formájában. Nyilvános.

Ha igény van rá, később tematikus és zárt fórumok is létrehozhatók (például életadóknak, egyedülállóknak stb.)