Szerző: Örökbe

Barátkozás bizalmatlan gyerekkel

Örökbe64 hozzászólás

Vendégposzt! Fatika kommentelőnk egyedülálló anyaként egy másfél éves kislányt fogadott örökbe nevelőszülőktől. Egy ennyi idős gyereknek is lehetnek traumái, Emili múltjában egy sikertelen örökbefogadási kísérlet szerepelt. Fatika naplójában leírja, hogyan zajlott a barátkozás a kisgyerekkel, aki először nehezen akarta őt elfogadni. 

******

Egy másfél éves gyerek nem egy zsák krumpli, amit felkapsz és magaddal viszel, vele kell tölteni egy bizonyos időt, hogy trauma nélkül hozhassa haza az ember. Ez volt számomra az egész procedúra legnehezebb és legintenzívebb időszaka. Ez idő alatt gyakran eszembe jutott, amit a jogász csaj mondott, mikor leadtam a kérvényt: ha egy gyereket nehéz beszoktatni, az jó jel. Azt jelenti, hogy kötődik a nevelőihez, ez a természetes, ennek így kell egy egészséges babánál lennie.

DSCF1758 (4)

Az egész stresszesen kezdődött, mert a Tegyesz kapásból ultimátumot adott. December eleje volt, ők pedig közölték, hogy a gyámügyet januárban átszervezik, teljes lesz a káosz. Ha jót akarok magamnak, akkor még karácsony előtt beszoktatom a gyereket, mert az ünnepek után csak a jó ég tudja, ki fogja nekem kiadni a papírt. Viszont üvöltő gyereket nem adnak oda, úgyhogy csipkedjem magam. Egyébként ez tulajdonképpen teljesíthetőnek tűnt, mert az ilyesmi két, legkésőbb három hét alatt le szokott zajlani mindenkinél. Nos, nálunk maga az összeszokás kemény két hét volt, aztán pár napot vártunk még, hogy kiállítsák a papírt, amivel elvihetem a harminc napos próbaidőre, és egy nap híján három hét telt el, mire hazajöttünk. → olvasásának folytatása

„Önismereti utazás volt a várakozás”

Örökbe75 hozzászólás

Egy nyílt örökbefogadás és az ahhoz vezető kilenc éves út története. Judit és István ma egy három hónapos kisfiú szülei. Balázs újszülöttként, a Bölcső Alapítványon keresztül érkezett hozzájuk. A beszélgetésben szó esik férfi meddőségről, sikertelen lombikról, a várakozásról, és az életadóval való találkozásról. Külön örülök, hogy a pár férfi tagja is megszólalt.

„Életem vesztesége az lett volna, ha nem téged ad a sorsom ajándékba…” (Szabó Edit Irma)

 – Milyen út vezetett az örökbefogadásig? Miért döntöttetek így?

Judit: A mi történetünk 9 évvel ez előtt kezdődött. Az esküvőnket szerveztük. Szerettünk volna felkészülten, tudatosan babát vállalni, ezért bejelentkeztünk a Családtervező Központba. Itt hamar kiderült, hogy természetes úton kevés esélyünk van. Teljesen összeomlottunk. Lelkileg Istvánnak volt nehezebb ezt feldolgozni, mert nála találtak problémát.

István: Amikor az ember úgy éli az életét, hogy maximálisan hisz önmagában, akkor egy ilyen hír kirántja a talajt a lába alól. Ráadásul olyan durván vágták az arcomba a diagnózist, hogy minek mentünk mi oda, amikor nekünk csak úgy lehet gyerekünk, ha örökbe fogadunk. Néhány hétnek el kellett telnie, hogy az első döbbeneten túltegyük magunkat.

szerkesztett_képek (8)

– Mit kezdtetek a diagnózissal? → olvasásának folytatása

Vallomások: az internet és az örökbefogadók

Örökbe25 hozzászólás

Örökbefogadó ismerőseimnek tettem fel a körkérdést: figyelik-e a gyermekük vér szerinti szüleit a neten, és lehetővé teszik-e, hogy azok figyeljék őket. Minden családtól egy-egy mondatot idézek. 

A megszólalók között nyíltan és titkosan örökbefogadók is vannak. Nyílt örökbefogadásnál a vér szerinti és az örökbefogadó szülők találkoznak, tudják egymás nevét. Titkosnál az örökbefogadó nem ismeri személyesen az életadót, de a nevét általában megtudja, az életadó pedig semmit nem tud arról, hova kerül a gyerek.

A kisfiam vér szerinti anyja rendszeresen tesz fel publikus fotókat a Facebookra a másik két gyerekéről, felrakja a születésnapi tortát, az ünnepségeket, családi programokat. Félek, ha a kisfiam egyszer rákeres, ez úgy fog neki esni, mint egy újabb elutasítás.

Időnként megnézem az életadó profilját, és szoktam is lementeni fotókat, hogy később, ha a gyerek kérdez, meg tudjam mutatni. A vér szerinti gyerekemről soha nem tettem fel fotókat, de mióta örökbe fogadtunk, havonta egyszer feltöltök nyilvános képet a gyerekről. Remélem, hogy az életadó kíváncsi rá, és megnézi.

Véccsei-Bianka

Soha nem jutna eszembe rákeresni a vér szerinti anya nevére. Azt gondolom, az már nem ránk tartozik, hogy mi történt vele azóta. Remélem, a lányom is megtanulja tőlem, hogy kire mi tartozik.

Az életadó nem akarta elmondani, ki a gyerek apja. Csak keresztnéven emlegette, de így is megtaláltam a Facebookon az ismerősei között.

A Facebookra teszünk fel fotókat a gyerekekről, de csak a közeli ismerősnek jelölt kapcsolataink láthatják. Beállítottuk, hogy a vér szerinti szülők nem láthatják a profilunkat.

A szülőanyának csak a nevét tudjuk, az pedig tucatnév, sose fogjuk megtalálni. Pedig olyan jó lenne tudni, hogy néz ki.

A gyerekem vér szerinti testvérei aktívan neteznek. Félek, előbb fogják ők megkeresni a gyerekemet, mintsem mindent el tudnék neki mesélni.

És ti hogy csináljátok? 

Mi, örökbefogadottak

Örökbe30 hozzászólás

Idézet Joyce Maguire Pavao Az örökbefogadás háromszöge című könyvéből. A szerző maga is örökbefogadott, az alábbi vonásokat örökbefogadott barátaival közösen szedte össze.

************

Minket, örökbefogadottakat kiemeltek, elköltöztettek, átültettek, új nevet és új identitást adtak nekünk.

Mindnyájan magunkban hordozzuk ennek az elsődleges veszteségnek a traumáját, későbbi költözéseink és veszteségeink traumájával együtt.

De a veszteségek hatására rendkívül alkalmazkodóképesek lettünk. Bárhol képesek vagyunk boldogulni. Helyezzenek bár egy magas méltóságokkal teli terembe, nekünk nem gond a beilleszkedés. Végülis a vér szerinti szüleink akár királyok és királynők is lehetnek. Helyezzenek akár narkósok és piti tolvajok közé, semmi perc alatt együtt vagánykodunk velük. Hiszen vér szerinti szüleink élhetnek akár társadalmunk legalján. Helyezzenek bármilyen nehéz iskolába, mi vagy remekül teljesítünk (hogy örömet okozzunk), vagy annyira elfoglaltak leszünk a szociális beilleszkedéssel (mert mindenképpen el kell, hogy fogadjanak), hogy ez a tanulásunk rovására megy. De egyvalami biztos: alkalmazkodunk és alkalmazkodunk. Színészek vagyunk, sok szerepet kipróbálunk, hiszen akárkik lehetünk, nem igaz? Valakinek születtünk, majd mássá váltunk. Tudjuk, hogy kell játszani, hogy lehet előrejutni, hogy lehet szót érteni bárhol bárkivel, köszönjük.

Mohácsi-Eugénia-Dorina

Sokunknak azt mondták, hogy a vér szerinti szüleink szegények voltak, és alkalmatlanok arra, hogy a szüleink legyenek, ezért életünk bizonyos periódusaiban vonzódunk az alacsonyabb társadalmi osztályok tagjaihoz. Vagy éppen olyan munkát választunk, melynek során visszaadhatunk valamit a „mieinknek”. Bármit mondasz nekünk, nagyon komolyan vesszük. Ha bármiképpen leszólod azt, amiről úgy tudjuk vagy képzeljük, hogy a múltunkhoz tartozik, tovább csökkented már amúgy is csekély önértékelésünket. → olvasásának folytatása

„Sosem tudtam harcolni magamért”

Örökbe120 hozzászólás

Beszélgetés egy örökbeadóval!

A blogon szeretnék az életadóknak is hangot adni. Itt az első történet. Julika az egyik gyermekét örökbe adta, és nyíltan beszélt nekem döntéséről, életéről. A negyvenes éveiben járó asszony egy idősek otthonában él. Tragikus történetet fogtok olvasni, én is elsírtam magam az interjú közben, Julika még vigasztalt is. Skizofrénia, bántalmazás, elszakított gyerek, rokkantság, betegség került szóba, ő mégis választékos, nyomdakész mondatokban, öncsalás nélkül mesélt sorsáról. Julika teljes névvel is vállalta volna az interjút, ám úgy döntöttem, hogy a szereplők nevét megváltoztatom. Érdemes kétszer elolvasni, sok a név a szövegben.

– Mesélj magadról!

– Érettségi után egy évvel született az első kislányom, Laura, akit lányanyaként szültem. Az egész család haragudott rám, kitagadott szinte. Egyedül neveltem fel, József, az apa elhagyott, tartásdíjat nem fizetett.

Később egy szakítás után a templomban ismertem meg a második lányom, Beatrix édesapját, Zoltánt. Ő a válása után belebolondult, hogy évekig nem láthatta a fiait. Laura volt a csalétek, csak azért érdekeltem, mert gyerekem volt. Beatrix lányom megfogant, aztán összeházasodtunk. Apukám nagyon örült, mert az első gyerekem apját gyűlöli, adott egy Trabantot ajándékba. Mikor Beatrix öthónapos volt, a férjem elköltözött és elvitte magával, onnan ő nevelte. Mikor elvitte, Laura két hétig nem evett semmit, a másik kislány is rögtön beteg lett.

– Te beletörődtél?

– Igen. Nem harcoltam. Két évvel később kitört rajtam a skizofrénia. A betegség Medjugorjében jött elő, a Mária-kegyhelyen, azóta hangokat hallok, a zarándoklatról rögtön a pszichiátriára vittek. Anyukám még élt, jártunk családterápiára a haláláig, majd pszichiáterhez. Közben neveltem Laurát, és hetente kétszer találkoztam a férjemmel és a kislányommal. Nem voltunk rosszban, de nem költözött vissza hozzám.

5

– Közben dolgoztál?

– Gyeden voltam. A védőnő és a gyámhivatal is azt mondta, maradjak én gyeden, és a férjem majd visszahozza a gyereket. A két családi pótlékból, a gyedből meg a rokkantnyugdíjból elég jól éltünk. Később még dolgoztam egy évig támogatott állásban, de onnan is elküldtek, mert lassú voltam. Azóta nem dolgozom, leszázalékoltak.

Anyukám halála után visszajött hozzám József, az első lányom édesapja. Ez az én hibám, úgy látszik, nem értek a párkapcsolatokhoz. Lefeküdtem vele, és megfogant Etelka, a harmadik kislány. Mikor József megtudta, azonnal lelépett, ottmaradtam egyedül.

– Őt adtad örökbe? Hogy hoztad meg ezt a döntést?

→ olvasásának folytatása

Steinerék adoptálnak

Örökbe21 hozzászólás

Visszatérő kérdés, milyen nehézségekkel jár a különböző életkorú gyerekek örökbefogadása. Efrájim Kishon örökbefogadási szakértő disszertációját idézem a témában.

****

Ezekben a koravén napokban beállítottak hozzánk Steinerék. Két rokonszenves lény, erősen középkorú, a szó nemesebb értelmében, egy szerény polgárember és hűséges élettársa. Azt hihetné az ember, hogy legalább nekik nincs semmi problémájuk ebben a faramuci életben.

–  Ami igaz, igaz – erősítette meg Steiner bácsi –, nagyjában egészségesek volnánk, szépen elviseljük egymást, lakás van, kereset sem hiányzik, és a sógorom intézi az adóügyeket. De van egy bökkenőnk, kezicsókolom. Nincs gyerekünk. Kicsi korunk óta vágyakoztunk lemenő után, de ezen a téren a sors legmakacsabb ellenállásába ütköztünk eddigelé.

– Túl nagy a csend odahaza – tette hozzá Steiner néni -, hiányzik egy kis istenadta gőgicsélése…

– Értem – mondottam, és egy gyors, heveny mozdulattal letakartam számos gyermekem képét az asztalomon.

– Most aztán, hosszas dilemmázgatás után döntöttünk – közölte Steiner néni -, hogy örökbe fogadunk egy gyereket.

vargabetti_14_Igazgyongy-AMI

– Őszinte gratulációm.

– Fiút.

– Kétségtelen. Bravó!

– A dolog mégsem olyan egyszerű. Nem vagyunk már mai gyerekek. Kétséges, hogy el tudnám-e vállalni egy csecsemő gondozását. Ezért úgy gondoltuk, hogy talán célirányosabb egy két-három éves gyerek… → olvasásának folytatása

Találkozzunk?

Örökbe27 hozzászólás

Szépen alakul a virtuális közösségi élet a blogon. Van kedvetek személyesen is találkozni?

Aki el tudná ezt képzelni, töltse ki az alábbi kérdőívet. Megpróbálom felmérni az igényeket. Több választ is be lehet jelölni. A helyszín Budapest lesz.

Bármi kérdést, javaslatot, ötletet kommentben várok!

Két retró film

Örökbe9 hozzászólás

Két régi magyar játékfilm fekete-fehérben, mindkettő Mészáros Márta rendezése, lazán kapcsolódva témánkhoz. Spoilerezek.

Az egyik 1975-ben készült, és Arany Medvét nyert a Berlini Fimfesztiválon, a címe: Örökbefogadás. Ne érjen senkit csalódás: szinte semmit nem tudunk meg belőle az örökbefogadásról. Inkább egy nő útját mutatja be a döntésig. A tényleges örökbefogadás a film utolsó két percében történik, s meglehetősen groteszk ábrázolásban.

Kata 43 éves gyári munkásnő, egyedül él, nős szeretője csak titokban találkozgat vele. Az asszony gyereket szeretne szülni, de a barátja hallani sem akar erről. Kata megismerkedik néhány állami gondozott lánnyal. Egyikük nála lakik egy ideig, összebarátkoznak, Kata segít egyengetni a lány útját. Végül úgy dönt, örökbe fogad egy gyereket. Az utolsó jelenetben látjuk, hogy az intézetben aláíratnak vele egy átvételi elismervényt, kezébe nyomnak egy csecsemőt, akivel babakocsi meg minden nélkül elindul, és magas sarkú cipőjében esetlenül futni kezd a távolsági busz után. Sem a megelőző várakozásra, sem a barátkozásra nincs utalás.

→ olvasásának folytatása

Vallomások: A viszontlátás

Örökbe11 hozzászólás

A felnőtt örökbefogadottnak joga van megkeresni vér szerinti családját. A második találkozás gyakran nagy (fizikai, társadalmi, anyagi) távolságot hidal át. Ma felnőtt örökbefogadottaktól idézek arról, hogyan viszonyulnak vér szerinti családjukhoz, a viszontlátáshoz, vagy annak lehetőségéhez. Az idézetek egy nyilvános rendezvényen hangzottak el, és különböző felnőtt örökbefogadottaktól származnak (és egy kakukktojás).

Jónás-Veronika

Hogy félek-e? Egyszer már találkoztam a szülőanyámmal, mikor világra hozott. A második találkozás már csak nem lesz ilyen drámai!

Nekem a mamám és a papám azok, akik felneveltek. 

A vér szerinti anyám örült nekem, mikor megkerestem, de szerintem azért, mert összetévesztett a testvéremmel, akit egy évvel korábban szült. 

Visszamentem, de semmi sem változott ötéves korom óta… Nekik én ma úrigyerek vagyok.

A tíz vér szerinti testvéremből hárommal tartom a kapcsolatot.

A lányunk a tizedik születésnapjára azt kérte, hogy találkozhasson a vér szerinti anyjával. Öt és fél évig készítettük erre a találkozásra. Közben a vér szerinti anyát is fel kellett készíteni, nem rohanhattuk le ezzel. 

Nagyon bánt, hogy a szüleim elhallgatták előlem, hogy roma vagyok.

Fél évig egy szociálpedagógus foglalkozott velem, mielőtt találkoztam a vér szerinti anyámmal. Nem ért csalódás, de mindenre fel voltam készülve, ha drogos, ha alkoholista… 

Miután megtaláltam a szülőcsaládomat, a vér szerinti testvérem néha azt mondta: “az anyánk”. Én mindig helyesbítettem: nekem ő a vér szerinti anyám, az én anyám és apám az örökbefogadó szüleim. 

A vér szerinti családtagok olyanok, mint a távoli rokonok. Lehet, hogy találunk közös témát és összejárunk némelyikükkel, és az is lehet, hogy nem akarjuk tartani a kapcsolatot.

A fenti vallomások persze csak kis szeletét fogják át a gyökérkeresés témájának, sokféle más élmény és hozzáállás lehetséges.

A beszámolók engem megerősítettek: a gyökerek ismerete fontos az identitás kialakulásához, de a vér szerinti családtagok megismerése nem csorbítja az örökbefogadók szülői érdemeit.