örökbeadó

„Elmentem a vulkánig, már csak meg kell másznom…”

Örökbe113 hozzászólás

Beszélgetés egy felnőtt örökbefogadottal. Manuela már sokat kommentelt az Örökbe.hu blogon, most elmeséli a saját történetét. Az interjú meredekebbnek bizonyult, mint vártam, de Manuela nagy önismerettel, intelligenciával beszélt a húzósabb témákról is. Lesz szó masszív kamaszkori krízisről, a vér szerinti családról és útkeresésről. 

– Mondj pár szót magadról!

– Közel harminc éves nő vagyok, jelenleg egyedül, de szeretnék majd családot, gyereket. Két szakmám van, nemrég képeztem át magam, épp munkát keresek. Még a szüleimmel lakom, most szeretnék róluk leválni. Csecsemőkoromban fogadtak örökbe a szüleim. Sokat foglalkozom ezzel, eljárok a Mózeskosár felnőtt örökbefogadottak klubjába, szoktam szerepelni örökbefogadók felkészítő tanfolyamain, szívesen beszélek arról, milyen örökbefogadottnak lenni. Az elmúlt tíz évem ennek az örökségnek a feldolgozásával telt.

– Hogy kerültél a szüleidhez?

– Amikor megszülettem, a kórházban lemondott rólam a vér szerinti anyukám. Rögtön felhívták a szüleimet, akik köztiszteletben álló polgárok voltak. Akkoriban egy évet kellett volna várniuk, de ők kivételezettként már fél évesen megkaptak. Addig csecsemőotthonban éltem, a szüleim sokszor látogattak.


 Manuela3

– Tudtad, hogy örökbe fogadtak?

– Négy-öt éves koromban mondták el. A szót értettem, de persze az egészet egy ekkora gyerek nem fogja fel. Később nem sokat beszéltünk erről, anyukám nem szerette a témát.

– A külvilág tudta?

– Általános iskola első osztályában egy idegbeteg tanítónő rákérdezett harminc osztálytársam előtt, hogy tényleg örökbefogadott vagyok-e. Én persze tudtam, hogy igen, de úgy éreztem, neki semmi köze hozzá, pláne ennyi gyerek előtt nem. Nemmel feleltem. A tanítónő kinyomozta az igazságot, és mindenki előtt megpofozott, megalázott, hazugnak nevezett. → olvasásának folytatása

Állami gondozott fiával együtt csavargott

Örökbe40 hozzászólás

Mai hősünk hajléktalan, alkoholista, mozgássérült nő, gyerekei intézetben és örökbefogadóknál nőttek fel. A különleges benne, hogy több ezer oldalas irodalmi életműben dolgozta fel hányattatásait. Ez a poszt Tandari Éva íróról szól.

Tandari Éva (1957-2007)

Életútja horrorisztikus, a mélyszegénység és depriváció összes állomásával. Gyerekként elszenvedett bántalmazás, állami gondozás, súlyos betegségek, korai házasság és válás, alkohol, koraszülések, beteg gyerekek és csecsemőhalál, alkoholista és bántalmazó férj, rokkantnyugdíj, öngyilkossági kísérletek, négy gyereke állami gondozásba vétele és nyolc év hajléktalanság. Hét éve élt már az utcán, mikor letette a poharat és írni kezdett. Kezdetben maga árulta verseit, írásai gyorsan népszerűek lettek. Kapott egy lakást, és folyamatosan írt: regényt, verset, novellát, cikket. Művei megjelentek újságokban, antológiákban, egy önálló regénye és verseskötete is. Honlapja szerint ezeknek a többszöröse vár kiadásra. Elsősorban sorsáról írt, a megtapasztalt nyomorúságokról, az elesetteknek hangot adva. Arról a halmozottan hátrányos léthelyzetről vall, amelyről nem szoktunk a benne tartózkodóktól olvasni. Fiatalon meghalt. → olvasásának folytatása

Inkubátoros örökbefogadás

Örökbe44 hozzászólás

Ez a szupertitkos örökbefogadás. Magyarországon 32 kórház előtt állítottak fel babamentő inkubátort. Ha ilyenbe betesz valaki egy csecsemőt, az titkos lemondásnak minősül. A rendőrség nem keresi a szülőket, a gyerek azonnal örökbe adható lesz. Illetve az életadó hat hétig meggondolhatja magát, már ha jelentkezik, és igazolja, hogy övé a gyerek. A babamentő szó arra utal, hogy ezek azok a titkolt terhességből származó, nem kívánt gyerekek, akik gyakran esnek csecsemőgyilkosság áldozatául. Évi 3-10 ilyen babát találnak. A bevezetés óta eltelt 18 évben bő két iskolai osztálynyi gyerek életét mentették meg az inkubátorok.

Tikász-Balázs

Miért “szupertitkos”? Ilyenkor áll a legkevesebb információ rendelkezésre: nem tudni, kik a szülők, miért mondtak le róla, egyáltalán ki tette be a bébit, még a születésnapja is csak saccolható. Egy inkubátoros gyerekről annyit lehet tudni, hogy vélhetően nem kórházban született. (Hisz az ott született babákat anyakönyvezik, utána már hiányoznának a rendszerből.) Az életadó anyának egyébként nem triviális egy otthonszülés után tömegközlekedéssel elvinni a síró, magzatmázas újszülöttet egy kórházig. Bizonyos bonyolultabb jogi helyzetekben az inkubátor lehet a lemondás egyszerű módja, például ha a szülő külföldi állampolgár.

Az inkubátoros gyereknél az örökbefogadó nem tudhatja, milyen körülmények közt éltek a szülők, mi a történetük, miért mondtak le a gyerekről, az anya tette-e be a gyereket és önszántából, vagy valaki más. Milyen az egészségi állapotuk, származásuk, külföldiek-e, van-e a gyereknek vér szerinti testvére. Semmit. Ha a gyerek felnő, és kérdez, – márpedig biztos kíváncsi lesz a származására -, az örökbefogadó nem fog tudni neki mit mondani. Ha meg akarja keresni majd a vér szerinti szüleit, nem tud merre indulni. Ugyanez az életadó szemszögéből nézve: nem fogja megtudni, hova került a gyerek (azért igen nagy eséllyel örökbefogadókhoz), és a gyerek később sem fogja megtalálni őt.

Az inkubátorba tett babának a nevét sem lehet tudni, így a kórház személyzete szokott nekik nevet adni. Ha például Szilveszter estéjén találnak egy bébit a Madarász utcai kórház inkubátorában, az jó eséllyel a Madarász Szilveszter nevet kapja. Ezek a sztorik a médiában is körbemennek. Szerencsére aztán jönnek humánus emberek, adoptálják és új nevet adnak neki. A Tegyeszben mesélték, hogy egy-egy ilyen hír megjelenésekor napokig cseng a telefon a szolgálatnál, jó szándékú (és határozattal nem rendelkező) emberek jelentkeznek, hogy ők vállalják a babát. Nem kell aggódni, az 1500 várakozó közül valaki haza fogja vinni.

Itt letölthető a babamentő inkubátorok listája.

„Kire hasonlít ez a gyerek?” „Leginkább a testvérére”

Örökbe62 hozzászólás

Orsolya és Kristóf egy vér szerinti anya két gyermekét fogadták örökbe a Gólyahír Egyesület közvetítésével, mindkettőt újszülöttként. Domonkos ma 9 hónapos, Boróka 2 éves 3 hónapos. A beszélgetésben szó esik roma származásról, kínos kérdésekről és örökbefogadott baba szoptatásáról.

– Milyen volt a közös életetek a gyerekek előtt?

– Gyerekként ismerkedtünk meg, kamaszként már együtt jártunk, húszévesen összeházasodtunk. Ennek már másfél évtizede. Mindig fontos volt, hogy közösen csináljunk dolgokat, zenéltünk zenekarban, énekeltünk kórusban, jártunk együtt focizni, aktív közösségi életet éltünk. És közben vártuk, hogy ebbe a pezsgésbe beleszülessenek a leendő gyerekeink. Mindketten sokan vagyunk testvérek, és nem volt kérdés, hogy szeretnénk gyerekeket.

– Hogy jutottatok el az örökbefogadásig?

– Néhány év várakozás, majd mindenféle vizsgálatok sora után kiderült, hogy csak lombikprogrammal lehet gyerekünk. Belevágtunk többször is, de a beavatkozásokból egyszer sem lett várandósság. Sokat töprengtünk, hogy hogyan tovább. Bíztunk a csodában, titkon reméltük, hogy hátha az élet megoldja ezt a kérdést helyettünk. Az örökbefogadás gondolata többször is felvetődött az évek alatt. Hol egyikünk érezte úgy, hogy az lesz a mi utunk, de akkor épp a másik volt bizonytalan, hol fordítva. 2011 januárjában végül meghoztuk a közös döntést és kértünk időpontot a Tegyesznél, hogy megszerezzük a határozatot. Innentől kezdve felgyorsultak az események.

IMG_2436-Edit Hi-res_cr

– Milyen gyereket kértetek?

– Egyértelmű volt számunkra, hogy újszülött kisbabát szeretnénk. A származással kapcsolatban nem volt kikötésünk.

– Kellett ezen gondolkodni?

→ olvasásának folytatása

„Vegyen kutyát, ott lehet pedigrét kérni”

Örökbe185 hozzászólás

A blogon sorra bemutatom a hazai örökbefogadás fő szereplőit. A Fészek Alapítvány a nyílt örökbefogadásokat közvetítő egyik kisebb civil szervezet. Vezetőjével, Budai Ágnessel készítettem interjút. Belemászunk a származási kikötés témájába, szó esik a krízisterhesek segítéséről, és az alapítvány egyéb tevékenységéről. Nem ez volt az első beszélgetésem Ágival, de én is tudtam meg újat az interjú során.

– Igaz az elterjedt nézet, hogy a Fészek Alapítvány csak roma gyerekeket ad örökbe?

– Ez dőreség. Mi gyereket adunk örökbe, etnikai nyilvántartás nélkül. Nem tudjuk, és nem regisztrálhatjuk a gyerek származását. Csak akkor tudhatjuk, ha a vér szerinti szülő a kérdezésünk nélkül ezt kihangsúlyozza.

– Miért jelzik ezt az örökbeadók?

– Mentegetőznek. Azt kérdezik, akkor is örökbe tudjuk-e adni a gyereket, ha ő cigány származású. Nem szeretem a roma szót. Ha az anya ezt hangsúlyozza, akkor továbbadhatjuk ezt az információt, egyébként erre nincs törvényi lehetőség.

– A jelentkezők tehetnek származási kikötést?

– Alkotmányos jogokat sért, ha valaki etnikai kikötést jelöl meg. Persze van, aki megjegyzi ezt a jelentkezési lapon, de mi nem tudjuk garantálni, hogy ezt a kérést figyelembe vesszük.

budai ágnes

– Azért fogadod ezeket a jelentkezéseket is?

– Kapnak is gyereket?

– Igen. Ha az anya nem jelzi, hogy cigány származású, akkor felajánljuk neki a gyereket, és a jelentkező dönti el prekoncepciói alapján, hogy szerinte ez az anya cigány-e. Az apa meg az esetek kilencven százalékában ismeretlen.

– Ha az anya nem nyilatkozott erről, te nem fogod cigánynak minősíteni?

– Nem. Egyrészt, ezt a törvény is tiltja. Másrészt, zsigerileg tiltakozom az ellen, hogy emberek etnikai hovatartozását minősítsem aszerint, hogy én minek gondolom. Harmadrészt nem értek egyet azzal, ha valakinek az örökbefogadásban ilyen kikötései vannak. Az nem gyereket akar, hanem az addig elszenvedett fájdalmaira gyógyírt. Akkor érdemesebb kutyát venni, ott lehet pedigrét kérni. Van olyan család, aki kiköti, hogy egyetemista megtévedt leány gyerekét szeretné, három kiló fölött súllyal, átlagos intelligenciával. Ezek teljesíthetetlen kérések. → olvasásának folytatása

„Önismereti utazás volt a várakozás”

Örökbe75 hozzászólás

Egy nyílt örökbefogadás és az ahhoz vezető kilenc éves út története. Judit és István ma egy három hónapos kisfiú szülei. Balázs újszülöttként, a Bölcső Alapítványon keresztül érkezett hozzájuk. A beszélgetésben szó esik férfi meddőségről, sikertelen lombikról, a várakozásról, és az életadóval való találkozásról. Külön örülök, hogy a pár férfi tagja is megszólalt.

„Életem vesztesége az lett volna, ha nem téged ad a sorsom ajándékba…” (Szabó Edit Irma)

 – Milyen út vezetett az örökbefogadásig? Miért döntöttetek így?

Judit: A mi történetünk 9 évvel ez előtt kezdődött. Az esküvőnket szerveztük. Szerettünk volna felkészülten, tudatosan babát vállalni, ezért bejelentkeztünk a Családtervező Központba. Itt hamar kiderült, hogy természetes úton kevés esélyünk van. Teljesen összeomlottunk. Lelkileg Istvánnak volt nehezebb ezt feldolgozni, mert nála találtak problémát.

István: Amikor az ember úgy éli az életét, hogy maximálisan hisz önmagában, akkor egy ilyen hír kirántja a talajt a lába alól. Ráadásul olyan durván vágták az arcomba a diagnózist, hogy minek mentünk mi oda, amikor nekünk csak úgy lehet gyerekünk, ha örökbe fogadunk. Néhány hétnek el kellett telnie, hogy az első döbbeneten túltegyük magunkat.

szerkesztett_képek (8)

– Mit kezdtetek a diagnózissal? → olvasásának folytatása

Vallomások: az internet és az örökbefogadók

Örökbe25 hozzászólás

Örökbefogadó ismerőseimnek tettem fel a körkérdést: figyelik-e a gyermekük vér szerinti szüleit a neten, és lehetővé teszik-e, hogy azok figyeljék őket. Minden családtól egy-egy mondatot idézek. 

A megszólalók között nyíltan és titkosan örökbefogadók is vannak. Nyílt örökbefogadásnál a vér szerinti és az örökbefogadó szülők találkoznak, tudják egymás nevét. Titkosnál az örökbefogadó nem ismeri személyesen az életadót, de a nevét általában megtudja, az életadó pedig semmit nem tud arról, hova kerül a gyerek.

A kisfiam vér szerinti anyja rendszeresen tesz fel publikus fotókat a Facebookra a másik két gyerekéről, felrakja a születésnapi tortát, az ünnepségeket, családi programokat. Félek, ha a kisfiam egyszer rákeres, ez úgy fog neki esni, mint egy újabb elutasítás.

Időnként megnézem az életadó profilját, és szoktam is lementeni fotókat, hogy később, ha a gyerek kérdez, meg tudjam mutatni. A vér szerinti gyerekemről soha nem tettem fel fotókat, de mióta örökbe fogadtunk, havonta egyszer feltöltök nyilvános képet a gyerekről. Remélem, hogy az életadó kíváncsi rá, és megnézi.

Véccsei-Bianka

Soha nem jutna eszembe rákeresni a vér szerinti anya nevére. Azt gondolom, az már nem ránk tartozik, hogy mi történt vele azóta. Remélem, a lányom is megtanulja tőlem, hogy kire mi tartozik.

Az életadó nem akarta elmondani, ki a gyerek apja. Csak keresztnéven emlegette, de így is megtaláltam a Facebookon az ismerősei között.

A Facebookra teszünk fel fotókat a gyerekekről, de csak a közeli ismerősnek jelölt kapcsolataink láthatják. Beállítottuk, hogy a vér szerinti szülők nem láthatják a profilunkat.

A szülőanyának csak a nevét tudjuk, az pedig tucatnév, sose fogjuk megtalálni. Pedig olyan jó lenne tudni, hogy néz ki.

A gyerekem vér szerinti testvérei aktívan neteznek. Félek, előbb fogják ők megkeresni a gyerekemet, mintsem mindent el tudnék neki mesélni.

És ti hogy csináljátok? 

„Sosem tudtam harcolni magamért”

Örökbe120 hozzászólás

Beszélgetés egy örökbeadóval!

A blogon szeretnék az életadóknak is hangot adni. Itt az első történet. Julika az egyik gyermekét örökbe adta, és nyíltan beszélt nekem döntéséről, életéről. A negyvenes éveiben járó asszony egy idősek otthonában él. Tragikus történetet fogtok olvasni, én is elsírtam magam az interjú közben, Julika még vigasztalt is. Skizofrénia, bántalmazás, elszakított gyerek, rokkantság, betegség került szóba, ő mégis választékos, nyomdakész mondatokban, öncsalás nélkül mesélt sorsáról. Julika teljes névvel is vállalta volna az interjút, ám úgy döntöttem, hogy a szereplők nevét megváltoztatom. Érdemes kétszer elolvasni, sok a név a szövegben.

– Mesélj magadról!

– Érettségi után egy évvel született az első kislányom, Laura, akit lányanyaként szültem. Az egész család haragudott rám, kitagadott szinte. Egyedül neveltem fel, József, az apa elhagyott, tartásdíjat nem fizetett.

Később egy szakítás után a templomban ismertem meg a második lányom, Beatrix édesapját, Zoltánt. Ő a válása után belebolondult, hogy évekig nem láthatta a fiait. Laura volt a csalétek, csak azért érdekeltem, mert gyerekem volt. Beatrix lányom megfogant, aztán összeházasodtunk. Apukám nagyon örült, mert az első gyerekem apját gyűlöli, adott egy Trabantot ajándékba. Mikor Beatrix öthónapos volt, a férjem elköltözött és elvitte magával, onnan ő nevelte. Mikor elvitte, Laura két hétig nem evett semmit, a másik kislány is rögtön beteg lett.

– Te beletörődtél?

– Igen. Nem harcoltam. Két évvel később kitört rajtam a skizofrénia. A betegség Medjugorjében jött elő, a Mária-kegyhelyen, azóta hangokat hallok, a zarándoklatról rögtön a pszichiátriára vittek. Anyukám még élt, jártunk családterápiára a haláláig, majd pszichiáterhez. Közben neveltem Laurát, és hetente kétszer találkoztam a férjemmel és a kislányommal. Nem voltunk rosszban, de nem költözött vissza hozzám.

5

– Közben dolgoztál?

– Gyeden voltam. A védőnő és a gyámhivatal is azt mondta, maradjak én gyeden, és a férjem majd visszahozza a gyereket. A két családi pótlékból, a gyedből meg a rokkantnyugdíjból elég jól éltünk. Később még dolgoztam egy évig támogatott állásban, de onnan is elküldtek, mert lassú voltam. Azóta nem dolgozom, leszázalékoltak.

Anyukám halála után visszajött hozzám József, az első lányom édesapja. Ez az én hibám, úgy látszik, nem értek a párkapcsolatokhoz. Lefeküdtem vele, és megfogant Etelka, a harmadik kislány. Mikor József megtudta, azonnal lelépett, ottmaradtam egyedül.

– Őt adtad örökbe? Hogy hoztad meg ezt a döntést?

→ olvasásának folytatása

Két retró film

Örökbe9 hozzászólás

Két régi magyar játékfilm fekete-fehérben, mindkettő Mészáros Márta rendezése, lazán kapcsolódva témánkhoz. Spoilerezek.

Az egyik 1975-ben készült, és Arany Medvét nyert a Berlini Fimfesztiválon, a címe: Örökbefogadás. Ne érjen senkit csalódás: szinte semmit nem tudunk meg belőle az örökbefogadásról. Inkább egy nő útját mutatja be a döntésig. A tényleges örökbefogadás a film utolsó két percében történik, s meglehetősen groteszk ábrázolásban.

Kata 43 éves gyári munkásnő, egyedül él, nős szeretője csak titokban találkozgat vele. Az asszony gyereket szeretne szülni, de a barátja hallani sem akar erről. Kata megismerkedik néhány állami gondozott lánnyal. Egyikük nála lakik egy ideig, összebarátkoznak, Kata segít egyengetni a lány útját. Végül úgy dönt, örökbe fogad egy gyereket. Az utolsó jelenetben látjuk, hogy az intézetben aláíratnak vele egy átvételi elismervényt, kezébe nyomnak egy csecsemőt, akivel babakocsi meg minden nélkül elindul, és magas sarkú cipőjében esetlenül futni kezd a távolsági busz után. Sem a megelőző várakozásra, sem a barátkozásra nincs utalás.

→ olvasásának folytatása

Vallomások: A viszontlátás

Örökbe11 hozzászólás

A felnőtt örökbefogadottnak joga van megkeresni vér szerinti családját. A második találkozás gyakran nagy (fizikai, társadalmi, anyagi) távolságot hidal át. Ma felnőtt örökbefogadottaktól idézek arról, hogyan viszonyulnak vér szerinti családjukhoz, a viszontlátáshoz, vagy annak lehetőségéhez. Az idézetek egy nyilvános rendezvényen hangzottak el, és különböző felnőtt örökbefogadottaktól származnak (és egy kakukktojás).

Jónás-Veronika

Hogy félek-e? Egyszer már találkoztam a szülőanyámmal, mikor világra hozott. A második találkozás már csak nem lesz ilyen drámai!

Nekem a mamám és a papám azok, akik felneveltek. 

A vér szerinti anyám örült nekem, mikor megkerestem, de szerintem azért, mert összetévesztett a testvéremmel, akit egy évvel korábban szült. 

Visszamentem, de semmi sem változott ötéves korom óta… Nekik én ma úrigyerek vagyok.

A tíz vér szerinti testvéremből hárommal tartom a kapcsolatot.

A lányunk a tizedik születésnapjára azt kérte, hogy találkozhasson a vér szerinti anyjával. Öt és fél évig készítettük erre a találkozásra. Közben a vér szerinti anyát is fel kellett készíteni, nem rohanhattuk le ezzel. 

Nagyon bánt, hogy a szüleim elhallgatták előlem, hogy roma vagyok.

Fél évig egy szociálpedagógus foglalkozott velem, mielőtt találkoztam a vér szerinti anyámmal. Nem ért csalódás, de mindenre fel voltam készülve, ha drogos, ha alkoholista… 

Miután megtaláltam a szülőcsaládomat, a vér szerinti testvérem néha azt mondta: “az anyánk”. Én mindig helyesbítettem: nekem ő a vér szerinti anyám, az én anyám és apám az örökbefogadó szüleim. 

A vér szerinti családtagok olyanok, mint a távoli rokonok. Lehet, hogy találunk közös témát és összejárunk némelyikükkel, és az is lehet, hogy nem akarjuk tartani a kapcsolatot.

A fenti vallomások persze csak kis szeletét fogják át a gyökérkeresés témájának, sokféle más élmény és hozzáállás lehetséges.

A beszámolók engem megerősítettek: a gyökerek ismerete fontos az identitás kialakulásához, de a vér szerinti családtagok megismerése nem csorbítja az örökbefogadók szülői érdemeit.