várakozás

Mennyit kell várni az örökbefogadásra? Itt a válasz!

Örökbe70 hozzászólás

Tudtátok, hogy az Örökbe.hu blog olvasói sokkal hamarabb sorra kerülnek? 🙂 A kérdőívre adott válaszokat Sugár András statisztikussal közösen értékeljük ki.

Ha örökbefogadásra vársz, és úgy érzed, hamarosan sorra kerülsz, gyere a Finisben online csoportba, ahol sorstársakkal együtt készülünk fel a várható helyzetekre!

A blog olvasóinak segítségével készítettünk egy felmérést a hazai várakozási időről. Összesen 134 válasz érkezett be, s bár a 2009 óta történt örökbefogadásokat vizsgáltam, közülük négyen 2009 előtt fogadtak örökbe, az ő válaszaikat nem vettem figyelembe az eredményekben. A válaszolók összetétele (internetes, önkéntes válaszolók 2014. augusztusában) természetesen nem tükrözi semmilyen szempontból az örökbefogadókat, de kellően nagy elemszám ahhoz, hogy néhány hasznos következtetést levonjunk az örökbefogadással kapcsolatosan. Elsősorban az a kérdéskör érdekelt, hogy a várakozási idő (a jogerős határozattól addig, amíg hazavihette a gyermeket) hogyan alakult, és milyen tényezők befolyásolták. A belföldi, nem rokoni örökbefogadásokat vizsgáltam, szintén nem kértem azok válaszait, akik nevelőszülőként fogadták örökbe a náluk élő gyereket. Az érdekelt, mire számíthat egy földi halandó, ha besétál a Tegyeszhez. Engem is értek meglepetések, és több közkeletű sztereotípia megcáfolódik a várakozásról. Fontos, hogy a kérdőív az egyes örökbefogadásokat vizsgálta, tehát férj és feleség nem töltötte ki kétszer ugyanarra a gyerekre, viszont ha több gyereket fogadtak örökbe, akkor többször szerepelnek. → olvasásának folytatása

„Ma már szitokszónak tartom, ha engem csak magzatvédőnek neveznek”

Örökbe209 hozzászólás

Téglásy Imrével, az Alfa Szövetség főtitkárával beszélgetek a civil szervezeteket bemutató sorozat újabb részeként. Az Alfa egyike a nyílt örökbeadásokat közvetítő hazai szervezeteknek. Szó esik élet- és magzatvédelem különbségéről, abortuszról, a nagy vihart kavart dávodi ügyről, Imre személyes indíttatásáról. Az is kiderül, hogy lehet gyereket kapni az Alfánál. Provokatív interjú következik!

– Mondj pár szót magadról!

– Magyar-latin szakos középiskolai tanári diplomát szereztem, verseskötetem jelent meg, irodalomtörténészként kutattam és publikáltam, nyelv- és irodalomelméletről tettem közzé akadémiai kisdoktori értekezést, majd egy könyvkiadónál dolgoztam. Három éve mentem nyugdíjba, hogy aztán a szívemhez legközelebb álló munkaként az életvédő tevékenységet folytató Human Life International szervezet magyarországi képviselője lehessek. Hívő katolikus vagyok. Igazi „életműnek” azt tekintem, hogy tíz, három és harminchét év közötti gyermeknek lehetek édesapja.

– Ez hogy sikerült?

– Kétszer elváltam, az előző két házasságomból született egy és három, a mostaniból hat gyermek. Az első kisfiunk meghalt gyomorrákban. Kínnal és örömmel egyaránt megéltem, milyen apává válni, magzatkoromtól pedig megtapasztaltam, milyen a nem kívánt kisgyermek sorsa. Ezek a tapasztalatok indítottak arra, hogy a gyakorlati bioetika pályájára térve kutassam azt, miért működnek egészségesen vagy beteges fogyatékossággal a családok. Ez a munka tulajdonképpen közösségi terhesgondozással végzett korai gyermekvédelem, életvédelem.

Téglásy Imre

– Nem kívánt gyerek vagy?

– Tizenegy éves koromban egy véletlenül meghallott családi beszélgetésből tudtam meg, hogy az anyám magzatgyermek koromban meg akart ölni. Az interneten fellelhető egy rólam készült film, melyből megismerhető a fogantatásom és születésem körüli történet. (Az angol nyelvű kisfilmben Imre elmeséli, hogy osztályellenséggé nyilvánított a szüleit az ötvenes években kitelepítették egy Békés megyei tanyára, anyja ott házilagos abortuszkísérletekkel próbálkozott. A családnak erről a korszakáról szól a Soha, sehol, senkinek című 1988-as játékfilm is, melyet Imre Ferenc nevű bátyja írt és rendezett. A nyolc nemzetközi fődíjjal jutalmazott filmdráma a terhességet és az abortuszpróbálkozásokat is bemutatja – a szerkesztő megjegyzése.) Ez az én személyes motivációm, az elutasítottság, a visszautasítottság, az elrekkentés szándéka, egy olyan családban, amely másra lett volna hívatott.

– Szörnyű lehet így megszületni. → olvasásának folytatása

Mennyit kell várni? Most megtudjuk!

Örökbe20 hozzászólás

Kerek számokat ünneplünk a blogon: tegnap futott be az ezredik lájkoló és az 5000. hozzászólás. Köszönöm az olvasók figyelmét! Lesz majd buli is, de ennek örömére csapjunk egy kis kutatást.

Mennyit kell várni egy gyermek örökbefogadására? Ez a várakozók örök kérdése. Most megtudjuk! Az elmúlt öt évben sikeresen örökbefogadó szülők válaszát várom ebben a kis kérdőívben. Két perc alatt ki lehet tölteni, igyekeztem a várakozást befolyásoló tényezőket összeszedni, de van egy szöveges rész is a végén.

Az eredményeket profi statisztikus fogja kiértékelni, szóval jó kezekben vagytok. (Természetesen nem lesz reprezentatív a felmérés, tekintsétek játéknak.)

Köszönöm a választ, azt külön, ha szólsz az érintett ismerőseidnek is. Eredmény szeptember végén.

„Álmomban valaki felém nyújtott egy kisfiút”

Örökbe65 hozzászólás

Ma egy különleges interjúalannyal beszélgetek. H. Margit maga is örökbefogadottként nőtt fel, azóta van egy örökbefogadott gyermeke, majd utána szült is egyet. A visszafogott, mosolygós Margittal a gyerekkoráról, gyermekei különleges érkezéséről, és a sajátos szülő-gyerek viszonyról beszélgettünk. 

– Mondj pár szót magadról!

– Egyetemen tanítok, tizenkét éve ismerem a férjemet. Van egy örökbefogadott kisfiam, Ágoston, akinek az érkezése után 9 hónappal megszületett a vér szerinti lányom, Adél. Ők egyszerre fogják kezdeni ősszel az általános iskolát. Most jelentkeztünk egy harmadik gyerekért. Magam is örökbefogadott vagyok.

– Mikor fogadtak örökbe?

– Kicsivel öt éves korom előtt, egy intézetből.


 378305_510728818962572_750020778_n

– Vannak emlékeid régebbről?

– Nem. Az első emlékem már az óvodából van, ahova a szüleimnél jártam.

– Milyenek a szüleid?

-Szuperek, nagyon jó a kapcsolatunk, jobb szülőket nem kívánhattam volna magamnak.

– Mennyit tudsz a vér szerinti családodról? → olvasásának folytatása

Elbizonytalanodtunk

Örökbe105 hozzászólás

Vendégposzt. Limi kommentelőnk érvényes határozattal rendelkezik, ám lehet, hogy végül mégsem fog örökbe fogadni. Megírta, miért bizonytalanodott el.

Borsmalom.

Úgy érzem magam, mint a pici borsszemek a malomban…

Statisztikák szerint a határozattal rendelkezők egyharmada végül nem fogad örökbe. Mi is épp ebbe az irányba haladunk.

Ősszel kellene hosszabbítani a határozatunkat. 2-4 év közötti, nem roma származású kislányra várunk. Azért ennyi időset kértünk, hogy ne legyen nagy korkülönbség a gyerekeink között.

Már van egy nyolcéves kisfiunk. Tervezett, komplikációmentes, boldog terhességből született. Az első próbálkozásunkkor várandós lettem. Tesót is szerettünk volna, kis korkülönbséggel, de a harmadik vetélés után nem akartunk tovább próbálkozni. Háromszor éltük át, hogy a tervezett terhesség 8. hetében dobog a kis szív, aztán a 12. héten a dokim hosszas csend után azt mondja: „sajnálom, anyuka, nincs szívhang”. Nekem nem volt lelkierőm ezt még egyszer végigcsinálni, a férjem meg azt mondta, hogy neki azt nehéz végignézni, ahogy engem tologatnak ki-be a műtőbe. Az orvosok nem találtak semmi gondot egyikünknél sem, de olyan erősen bennünk van a félelem egy újabb sikertelen terhességtől, hogy nem merünk belevágni.

Igaziból nem terveztünk sok gyereket. Úgy voltunk, hogy egyet mindenképp szeretnénk, aztán majd meglátjuk. Az örökbefogadás mellett karitatív okokból döntöttünk. → olvasásának folytatása

Három anya a 39. héten

Örökbe70 hozzászólás

Ma egy különleges háromszögbe pillanthatunk bele. A történetben szerepel egy örökbeadó, aki még a szülés előtt áll, és két örökbe fogadni szándékozó család. Az alanyok nevét megváltoztattam.

Margó (40)

Húsz éve élünk házasságban a férjemmel, van két kamaszfiunk, és sorozatos orvosi műhibák miatt nem lehet több gyerekem. Nagyon vágyom egy lányra. Húsz éve kislányhiányom van, a fiaimnál is mindig reménykedtem, hogy majd lány lesz. Másfél éve kaptunk örökbefogadási határozatot, 4 év alatti kislányra várunk, származási kikötés nélkül. Több alapítványhoz is jelentkeztünk, eddig nem kaptunk kiajánlást.

Lénát úgy ismertük meg, hogy ő tavaly nyáron együtt dolgozott a keresztlányunkkal. Mi nem csinálunk titkot az örökbefogadásból, és köztük is ez szóba került. Mikor Léna terhes lett, minket keresett meg. Ez egy hónappal ezelőtt történt, akkor ideköltözött hozzánk. Az ultrahang szerint lányt várt. Velünk madarat lehetett volna fogatni. Mikor először megláttam Lénát, kételkedtem abban, hogy már nyolc hónapos terhes. Ez nem létezik! Ha jól bekajálok, nekem is nagyobb hasam van. Mondta is a nőgyógyász, hogy ezek a babák bujkálnak az anyjuk hasában. De mióta itt lakik nálunk Léna, ötszáz grammot hízott a baba. Nagyon büszke vagyok magamra.

Kertész-Emőke

Hirtelen nem tudtam, hova tegyünk egy ismeretlen, terhes nőt, hogy döntsük pillanatok alatt. Végül a közelben egy panzióban béreltem neki szobát, hisz akkor még idegenek voltunk, el kellett nyernünk egymás bizalmát. Közben nagyon összebarátkoztunk, a férjemmel is remek a kapcsolata, most már csak aludni megy oda. A napot velünk tölti, elkísér a munkahelyemre, segítő foglalkozásom van. Most már bármikor beindulhat a szülés, ezért mondtam Lénának, holnap már költözzön át hozzánk. Azt mondta, ő képes húsz perc alatt megszülni.

A húszhetes ultrahang még kislányt mutatott, közben kiderült, hogy kisfiú. Léna nagyon csalódott volt, sírt. Sajnáltam. Én a magam bajával is el voltam foglalva, mert csalódás volt, hogy mégsem kislány, de láttam, hogy szenved szegény Léna. Mondtam neki, nem gondolod, hogy kidoblak ezek után az utcára. Az a lényeg, hogy a baba egészséges legyen, a többit megoldjuk.

Akkor nagyon elbizonytalanodtunk. → olvasásának folytatása

„Önismereti utazás volt a várakozás”

Örökbe75 hozzászólás

Egy nyílt örökbefogadás és az ahhoz vezető kilenc éves út története. Judit és István ma egy három hónapos kisfiú szülei. Balázs újszülöttként, a Bölcső Alapítványon keresztül érkezett hozzájuk. A beszélgetésben szó esik férfi meddőségről, sikertelen lombikról, a várakozásról, és az életadóval való találkozásról. Külön örülök, hogy a pár férfi tagja is megszólalt.

„Életem vesztesége az lett volna, ha nem téged ad a sorsom ajándékba…” (Szabó Edit Irma)

 – Milyen út vezetett az örökbefogadásig? Miért döntöttetek így?

Judit: A mi történetünk 9 évvel ez előtt kezdődött. Az esküvőnket szerveztük. Szerettünk volna felkészülten, tudatosan babát vállalni, ezért bejelentkeztünk a Családtervező Központba. Itt hamar kiderült, hogy természetes úton kevés esélyünk van. Teljesen összeomlottunk. Lelkileg Istvánnak volt nehezebb ezt feldolgozni, mert nála találtak problémát.

István: Amikor az ember úgy éli az életét, hogy maximálisan hisz önmagában, akkor egy ilyen hír kirántja a talajt a lába alól. Ráadásul olyan durván vágták az arcomba a diagnózist, hogy minek mentünk mi oda, amikor nekünk csak úgy lehet gyerekünk, ha örökbe fogadunk. Néhány hétnek el kellett telnie, hogy az első döbbeneten túltegyük magunkat.

szerkesztett_képek (8)

– Mit kezdtetek a diagnózissal? → olvasásának folytatása

Három országban jártam aznap, s egy negyedikben született gyerekem

Örökbe40 hozzászólás

Avagy: a szülés napja! Ma arra a napra emlékezem, mikor az örökbefogadott kisfiam megszületett. Saját történetem! Ha az én családom életébe szeretnél bekukucskálni, a személyes kategóriában találod az idevágó posztokat.

Sugaras nyári nap volt, a férjemmel épp Bázelban utaztunk. Ez a város három ország határán fekszik, s mi súlyt fektettünk rá, hogy a német, a svájci és a francia részen is járjunk. Találkoztunk egy ott élő barátnővel, sétáltunk a gótikus házak között, ázsiait ebédeltünk, és a jó időben a Rajnába lógattuk a lábunkat. Jó nap volt, sok nevetéssel, beszélgetéssel, szép tájjal és napsütéssel. És eközben ezer kilométerrel arrébb megszületett a kisfiunk. Amiről persze akkor még fogalmunk sem volt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Én a második vagyok, hosszúnadrágban

A fiamról sajnos nincs újszülöttkori képünk.

Négy hónappal később döntöttük el, hogy örökbe fogadunk. Az első beszélgetésen elgondolkoztunk: vajon él már a mi gyerekünk? Élt. De a találkozásig még egy év eltelt.

Az ajándékok közt tartom számon, hogy egy ilyen szép és emlékezetes napon jött világra a kisfiam.

Ti mit csináltatok a szülés napján?

„Az örökbefogadás is szülői identitás”

Örökbe28 hozzászólás

Beszélgetés Mészáros Krisztina pszichológussal

Mészáros Krisztina az örökbefogadással kapcsolatos segítséget és információkat nyújtó Ágacska Alapítvány szakmai vezetője. A pszichológus szakemberrel a meddőség lelki hátteréről, lombik és örökbefogadás viszonyáról, az örökbefogadott gyermek elfogadásáról és az életadók lelki folyamatairól beszélgettem.

Mensmentis_fotozas_130722k-32 (1)

– Mesélj magadról!

– Klinikai szakpszichológus vagyok, 2003 óta foglalkozom az örökbefogadással, az Ágacska Alapítvány szakmai vezetőjeként. Eredetileg közgazdász a végzettségem, később lettem pszichológus, de ez a terület jobban érdekel. Az örökbefogadás mellett a Mens Mentis endokrinológiai meddőségi központ pszichológusaként dolgozom, ott a meddőség pszichoterápiás kezelésével foglalkozom. Ugyanolyan izgalmasnak érzem a vér szerinti gyerekért való küzdelmet, mint hogy az örökbefogadás felé induljanak el. Egyik irányba sem nyomok senkit, mindkettőt egyformán jónak érzem, és egyformán küzdök érte a pácienseimmel együtt. Ez a kettősség a személyes életemben is megjelenik, van vér szerinti és örökbefogadott gyermekem is, és mindkét utat pozitívnak látom.

– Mivel foglalkozik az Ágacska?

– Az örökbefogadó családokat segítjük. Ennek egyik módja a közösségfejlesztés, önsegítés, itt a családok és az örökbefogadott gyermekek illetve a várakozók egymással kapcsolatot találnak, önkéntes segítőket is képzünk. A másik a professzionális segítő részleg, ahol pszichés segítséget adunk, szülőcsoportok, gyermek pszichodráma, családterápia, egyéni terápia formájában. Konferenciákat, képzéseket szervezünk, örökbefogadásra felkészítő tanfolyamot is tartunk. Összesen évi ezer ember eljön hozzánk. Emellett könyvet is írunk, hogy minél több emberhez eljuttassuk az információkat.

– Sokan küzdenek ma meddőségi problémákkal?

– Nagyon sokan. Ennek az lehet az egyik oka, hogy viszonylag későn kezdik el az emberek a próbálkozást a vér szerinti gyerekért, általában harminc fölött, pedig korábban könnyebb lenne teherbe esni. A meddőségi szakemberek szerint minden a petesejt minőségén múlik, és minél idősebb valaki, annál több probléma merülhet fel.

– Milyen lelki folyamatokkal jár az érintetteknél a meddőség illetve a kezelése?

– Legkésőbb három lombik után mindenki összeomlik. Addig bírják, bár egyre romló lelkiállapotban. Pedig a lombikoknak is vannak tanulságai, hány petesejt termékenyül meg, hány napig maradnak életben az embriók. Orvosi szempontból ez kísérletezgetés, tehát a harmadik-negyedik lombikra már jobb lenne az esély, csak közben lelkileg olyan rossz állapotba kerül az illető, ami megakadályozza a sikert. Sokan már a beültetés után egy héttel azt érzik, hogy ez nem sikerült, védik magukat a csalódás ellen, és ez nem segít a magzatnak, hogy beágyazódjon.

– A lombiknak kitüntetett jelentősége van a meddőségi kezelések között? Más lelkileg, mint az egyéb eljárások? → olvasásának folytatása

Vallomások: szexklub, elcserélt petesejt, ukrán béranya

Örökbe18 hozzászólás

A Vallomások rovatban mindig név nélkül gyűjtök össze idézeteket érintettektől valamely témában.

Az út az örökbefogadásig rögös lehet, sok veszteség éri a szülőjelölteket, és sokféle gondolat felmerül az ember fejében. Általában fájdalmas az út, de előfordulnak vicces vagy bizarr állomások is. Vagy legalább utólag annak tűnnek. Most néhány örökbefogadó idéz fel ilyeneket.

1a

“Gyakori nevem van, a meddőségi klinikán 14 ugyanilyen nevű nőt kezeltek. Mikor mentem beültetésre, leszívásra vagy más kezelésre, háromszor is előfordult, hogy egy névrokonom dossziéját nyomták a kezembe. Én mindig lelkiismeretesen visszabattyogtam a recepcióra és kicseréltem a papírokat. Az utolsó alkalommal megálltam a lépcsőn, és elgondolkodtam. Hátha a petesejteket is elcserélték, és a névrokonomé termékenyebbek, talán azzal több esélyem lenne…”

“Mi az örökbefogadás előtt alaposan utánanéztünk a lehetőségeknek, és komolyan elgondolkodtunk az ukrajnai béranyán. Hisz akkor mégis a mi génjeinket hordozza a gyerek. Végül az tántorított el, hogy ötmillió forint lett volna a végösszeg, amit egyszer ki tudtunk volna nyögni, de nagy áldozatok árán, és mi több gyereket akartunk. Ezután jelentkeztünk örökbefogadásra.”

“Egy tanítványom anyukája, aki tudott a nehézségeinkről, magától felajánlotta, hogy ő barátságból kihordaná a magzatunkat.” 

“Mikor már egy ideje sikertelenül próbálkoztunk, készíttettem egy horoszkópot a teherbeesési esélyeinkről, pedig racionális ember vagyok. Abból is az jött ki, hogy itt aztán nem lesz gyerek, ilyen rossz csillagállást ritkán látni, Mars és Merkúr a gyermek házában. A férjem képletében viszont látszott az örökbefogadás.”

“Mikor jelentkeztünk az örökbefogadásra, mindenki azzal riogatott, hogy 3-4 év a várakozási idő, pedig mi már nagyon akartunk gyereket. Akkor hallottam, hogy egy intézetben él négy testvér, akit Magyarországon senki nem akar együtt örökbe fogadni. Elkezdtem unszolni a férjemet, vállaljuk a négy gyereket, de szerencsére hallani sem akart róla.” 

“Már teljesen begörcsöltem, gyereket akartam mindenáron. Akkoriban többektől is hallottam, még pszichológustól is, hogy a túl régen együtt levő párok kevésbé termékenyek, és futó kalandokból gyakrabban lesz gyerek. Olyan kétségbeesett voltam, hogy fontosabbnak tűnt a gyerek, mint a házasságom. Regisztráltam egy szex-weboldalra, és hamarosan megismerkedtem egy nálam tíz évvel fiatalabb férfival. Megbeszéltünk egy találkozót. A férjemmel épp a Krisztián nevet találtuk ki a leendő fiunknak. Az első randin a pasi bemutatkozott: Krisztián. Nagyon elszégyelltem magam, felálltam és elrohantam. Azóta nem csináltam ilyet.”

“A sokadik műtét után, frissen kioperált petevezetőkkel, véres hálóingben, kilógó csövekkel kiszöktem egy cigit elszívni a kórház kertjébe. Mellettem telefonált egy kismama: “Elcserélték a petesejtet, vagy a spermiumot. Fekete haja van a gyereknek!” Ott valami megszakadt bennem, akkor döntöttem el, hogy vége, nem próbálkozunk többet.” 

A történetek különböző családoktól származnak. Azóta mind sikeresen örökbe fogadtak.

Meséltek ti is?