örökbeadó

Kapcsolattartás a vér szerinti családdal

Örökbe12 hozzászólás

Itthon tabu, Amerikában szokás, nekem szívügyem. Avagy, amikor az örökbefogadó család tartja a kapcsolatot a vér szerinti szülőkkel, oly módon, hogy a gyerek is rendszeresen találkozik velük. (Ezt fogom nyitott örökbefogadásnak is nevezni, megkülönböztetendő a hazánkban szokásos nyílt örökbefogadástól.)

Miért is jó ez? Kinek jó ez?

Elsősorban a gyereknek. Az örökbefogadás pszichológiájában központi téma a titok, a tabu, az ismeretlen származás, az elutasítottság érzése. Bármilyen szerető családban nő fel a gyerek, érdekli, hogy kitől származik, kire hasonlít, miért nem a vér szerinti család neveli. Az is lehet, hogy úgy érzi, őt elhagyták. Nem feltétlenül beszél ezekről, ha nem olyan az otthoni klíma, de egész biztosan foglalkoztatja. Legtöbben elképzelnek egy fantomcsaládot, fantomanyát, mindez rengeteg energiát vesz el, és az identitásuk egy része homályban marad előttük. Aztán jönnek a felnőttkori gyökérkeresés szorongásai: mi van, ha közben meghalt a szülőanya, ha nem válaszol, ha nem találják meg, ha elutasít, vagy ha az örökbefogadók zokon veszik?

Amerikai család, ahol a vér szerinti és az örökbefogadó szülők rendszeresen találkoznak

Ha a gyereknek kicsi kortól rendszeres kapcsolata van a szülőanyával (akár testvérekkel, más rokonokkal is), akkor ezen problémák egy része egyszerűen kiesik. Nem kell fantáziálnia, hogy nézhet ki a szülőanyja, mert pontosan tudja. Nem kell spekulálnia, vannak-e testvérei, mert ismeri őket. Nem kell teóriákat kieszelnie, miért adták örökbe, mert pontosan látja a körülményeket. Nem kell aggódnia, hogy az örökbefogadó szüleit megsérti, hisz azok is támogatják, sőt ők szervezik a kapcsolatot. Nem azt érzi, hogy őt eldobták, hanem hogy őt számon tartják a vér szerinti családban, ő fontos, hisz a szülőanya évente eljön meglátogatni. Nincs titok, nincs fantom, eggyel több ember szereti. A vér szerinti család valószínűleg más életstílussal rendelkezik, de ez nem baj, a világ színes, a gyerek lát ilyet is, nyitottságot tanul.

Jó az örökbeadónak, a gyereket nem veszti el teljesen szem elől. Látja, hogy jó dolga van, követi a fejlődését, nem egy idegen a számára. Segíti a feldolgozást a folyamatos kapcsolat, ha be tudja vonni a látogatásokba a férjét, gyerekeit vagy szüleit, akkor nem egy magányos titok lesz az örökbeadott gyerek, hanem az élete része. Neki sem kell azon szorongania, hogy megkeresi-e majd a gyerek és mikor. → olvasásának folytatása

Beszélgetés a Pszinapszison – videó!

Örökbe5 hozzászólás

Újabb videó! A Pszinapszis XXIII. Budapesti Pszichológiai Napok rendezvényén három pszichológus és egy jogász szakemberrel beszélgettünk az örökbefogadásról, én a moderátor voltam. A téma: amiről nem szoktunk beszélni az örökbefogadás kapcsán. Izgalmas volt a különböző területekről érkező szakemberek és a közönség között tolmácsolni. A beszélgetőtársak rendelkeztek egyetemi oktatóként, nevelőszülői hálózatnál, családsegítőben, igazságügyi szakértőként és örökbefogadók felkészítő tanfolyamán is szerzett tapasztalattal, szóval sok szempontból ráláttunk a témára. A hallgatóságról nem tudunk ennyit, de ha elkezditek nézni, egy-két dolog az ő örökbefogadáshoz való viszonyukról is kiderül. A kerekasztalnál szóba kerültek a téma alapjai, az örökbefogadásról való beszélgetés a gyermekkel, az örökbeadó anyák háttere, a nevelőszülők, a rendszerben felnövő fiatalok sorsa, az, hogy karitatív tett-e az örökbefogadás, de olyan érdekességek is, mint a vér szerinti apák jogai vagy az örökbefogadás felbontása. Mindössze hatvan perc, és ebbe még a hallgatók kérdései is belefértek. Nagyon örülök, hogy részt vehettem! → olvasásának folytatása

„Öregnek éreztem magam a babázáshoz”

Örökbe6 hozzászólás

Beszélgetés egy örökbeadó anyával! Ibolya közel másfél éve hozta világra a harmadik kislányát, akinek a sorsáról nyílt örökbefogadással gondoskodott. Kérdéseimre írásban válaszolt, azért vállalta a szereplést, hogy más kismamáknak segítsen. A neveket megváltoztattam, a fotók nem a szereplőket ábrázolják.

Hogy jutottál el az örökbeadásig?

A harmadik kislányomat szültem 2017-ben. Együtt éltem az élettársammal, aki azóta a férjem lett, és a közös, 13 éves lányunkkal. Nekem van az előző házasságomból egy másik lányom, aki akkor 17 éves volt, ő nem élt velünk, őt az apai nagyszülők és az apa nevelik. Én 39 éves voltam a teherbeeséskor, a párom 54. Anyagilag nem álltuk rosszul, de jól sem. Mindketten sokat dolgoztunk, én egy üzletben, a párom három műszakban. A házunk hármunknak elég volt, de a picinek már nem. Azért döntöttünk az örökbeadásról, mert már öregnek éreztük magunkat a gyerekneveléshez, főleg én. Nem voltam képes arra, hogy újra éjszakázzak. Párom is össze-vissza dolgozik és sokat alszik napközben. Már egy jól kialakított életünk volt, amibe nem fért bele a pici, bár lehet, hogy ez önzőn hangzik.

Váratlan terhesség volt?

Nagyon nem terveztük. 12 hetes és 4 napos voltam, mikor az orvos megállapította a terhességet. Addig nem voltam biztos benne. A vérzésem nem jött meg, de minden más menstruációs jelem igen. Azt hittem, hogy a pajzsmirigyem okozza a kimaradást.

Az abortusz felmerült benned?

Igen, sőt a kórházban hagyás is. Aztán a védőnőm mondta, hogy van egy másik lehetőség, a nyílt örökbeadás. Addig csak arról tudtam, hogy szülés után otthagyhatom a kórházban. A védőnőm a Gólyahír Egyesület önkéntese, elmondta a zárt, nyílt örökbefogadás és a kórházban hagyás menetét. A Gólyahírhez fordultam, rajtuk keresztül adtam örökbe a kislányt.

Ki tudott a környezetedben a babáról?

A családomnak elmondtam, hogy terhes vagyok és örökbe adjuk. A nagylányom eleinte támogatott, de később elítélt és még most is. Megszakította velem a kapcsolatot. A nővérem és a bátyám is elítél. Ők közvetítenek a lányom felé, ha nagyon muszáj. Mindhárman 120 km-re laknak tőlem. A szüleim már nem élnek. A munkatársaim tudtak a döntésemről és megértettek, sőt tiszteletben is tartották. Vissza is mentem rögtön dolgozni.

Milyenek az örökbefogadók?

A szülők egy egyszerű pár, kedvesek, közvetlenek, őszinték. Semmi felvágást, lenézést nem tapasztaltam. Az anya akkor volt 40, az apa 42 éves, volt már egy ötéves örökbefogadott gyermekük, aki nagyon szeretett volna egy kis húgit. A szülés előtt elvittek a Gólyahírrel együtt egy vizsgálatra a kórházba, ahol szültem. Bent volt velem az ultrahangon a leendő anyuka, és amikor meghallotta a pici szívhangját, elsírta magát. Akkor döntöttem el véglegesen, hogy ők kapják a picit. → olvasásának folytatása

„Két évig nem állítottunk karácsonyfát, mert nincsenek itt a kislányok”

Örökbe17 hozzászólás

Riport egy mélyszegénységben élő örökbeadó anyával. A család helyzete most stabil, a szülőknek a mindene a sok gyerek, ám két testvért mégis örökbe kellett adniuk. Tündéhez és családjához a Fészek Alapítvány segítségével jutottam el. A neveket megváltoztattam, a fotók nem őket ábrázolják. A fényképekért köszönet Szarka Zoltánnak.

Tünde, a párja, István és az öt gyerekük tavaly nyáron jutottak el először a Tiszához. Ugyan már hat éve élnek egy településen, ahonnan csak öt kilométer a part, de egy mélyszegénységben élő család számára bizonyos távolságok nagyobbak. Autó nincs, kerékpár nincs, busz nem visz oda, a gyerekek között eddig mindig volt totyogó… Tavaly végül lesétáltak, ugyan a vízbe Tünde nem engedte a gyerekeket, mert nem tudnak úszni, de legalább látták a folyót.

Tündéhez a Fészek Alapítvány vezetője, Katona Andrea és férje, Gyula visz el. Kétszobás kis kockaházba érkezem, a kertben a budi ajtaját lengeti a szél, kócos kutya, de a négy négyzetméteres előtérben egy szerény, ám rendes konyha fogad. Hűtő, tűzhely, pár konyhai eszköz csinosan felakasztva, üvegben egy szál művirág. A házról hamar kiderül, hogy igazából egyszobás, abban él az egész család. A másik, kicsi helyiségben a fát tárolják, kint a kertben ellopnák. Fagyos márciusi nap van, Tünde befűtött a kályhába. A szoba, ahol hét ember alszik, rendes, tiszta, a kopott betonpadlót szőnyeg, az öt ágyat takaró borítja, a sarokban egyetlen szekrény. Hogy fér bele hét ember holmija? A falakon fotók a gyerekekről. A legtöbb a két kicsiről, akik nem velük élnek. Róluk rendszeresen küldenek fotót az örökbefogadó szülők. A nagyobb gyerekekről óvodában készült képek, kevesebb, erre végképp nincs pénz, ami van, azt Andrea fizette ki.

Az anyuka magyarázza, hogy alszanak, az ágyak közül több nyitható. Közben a szekrény tovább szűkül, mert Andrea és Gyula behordják a kocsiból az adománynak hozott gyerekruhákat, cipőket, a zsákokat szépen elhelyezik az egyetlen kanapán. „A gyerekek nagyon fognak örülni a cuccoknak, jobban, mint ha a boltban csokit veszek nekik. Andi néni havonta jön. Mindenben rá számíthattam, ő iskoláztatta be a gyerekeket szeptemberben, ő vette meg a fehér inget, fekete szoknyát. Nagyon rendesek, segítenek, bármi gondunk, bajunk van. A tanév végén szólt, hogy menjek be az iskolába, írassam össze, mi kell az iskolakezdéshez őszre, majd jön, megveszi.” „Volt, hogy Áron egy hétig cipő nélkül járt, átdobták a gyerekek a kerítésen” – teszi hozzá a ruhatémához a férfi, István a nemrégi sztorit.

Mit csinál az öt gyerek az egy szobában, ha rossz az idő? „Nem tombolnak, bekapcsoljuk a mesét nekik, babáznak, elfoglalják magukat, Áron átmegy a haverjához, nem szeret itthon lenni a lányokkal.” Tünde és párja napközben a tévét nézik, amíg a gyerekek iskolában, oviban vannak, a tévé a beszélgetésünk alatt is duruzsol. Ez a kapcsolat a külvilághoz. → olvasásának folytatása

„Az esküvőmön láttam először az öcsémet”

Örökbe3 hozzászólás

Mónika szlovákiai magyarként nőtt fel, szerető örökbefogadó családban. Később tudta meg, hogy eredeti szülei szlovákok, az első neve Michaela lett volna, és van két fiútestvére. Kettős identitás, édes-bús találkozások, hiába áhított információk és egy későn kimondott titok. Mónika mesél.

Hol tartasz most?

35 éves vagyok, férjem, kisgyerekem van, az egészségügyben vagyok nővér. Szlovákiai magyarként nőttem fel a Csallóközben, jó gyerekkorom volt, nagyon szerettek a szüleim. Túlféltettek, főleg az anyukám, talán azért, mert már idősebbek voltak, mikor hozzájuk kerültem, anyu 36 éves volt, apu 45.

Ők miért fogadtak örökbe?

Próbálkoztak többszörösen a gyermekáldással és nem sikerült nekik, kimondták, hogy nem lehet gyerekük. Akkor döntöttek az örökbefogadás mellett, rögtön be is adták a papírokat és két évet vártak rám. Én vagyok az egyetlen gyerekük. Mindent megadtak, amit akkor szokás volt, érzelmileg is. 21 hónapos voltam, mikor örökbe fogadtak.

Mónika kisgyerekként a szüleivel

Emlékszel valamire előtte?

Semmire. A szüleim csak annyit meséltek, hogy gyerekotthonban éltem, a keresztszüleim hoztak el autóval.

Te milyen gyerek voltál?

Csendes és visszahúzódó, de kicsi koromtól mindig megvolt mindenről a véleményem és ez a mai napig így van. Kamaszként már minden módon lázadtam, mindig az ellentétét csináltam, amit mondtak a szüleim. A magam feje után mentem.

Mikor tudtad meg, hogy örökbe fogadtak?

Kilencéves voltam, akkor se a szüleimtől hallottam. Egy osztálytársnőm elszólta magát egy vita közben, hogy én örökbefogadott vagyok, rá pár hónapra elmondták az anyuék az örökbefogadást. Nem rázott meg, mert eszembe jutott, hogy egyszer már ezt hallottam.

Értetted, hogy ezt micsoda?

Nem, nem is nagyon kérdeztem emiatt.

Azt elmondták, hogy más szült?

Anyu ezt elmondta, hogy más nő szült és Anyunak nem lehetett gyereke, de emlékszem, nem kérdeztem semmit. Én valahol fel se fogtam, mert tényleg jó családban nőttem fel, és akkor nem éltem meg ennek a hiányérzetét. Később igen, később éreztem a hiányt.

Többet nem került szóba? → olvasásának folytatása

A háromszög néma oldala

Örökbe6 hozzászólás

Sue Wells fél évszázaddal ezelőtt, 17 évesen adta örökbe a lányát, akit lányanyaként szült Új-Zélandon. Ma Nagy-Britanniában él, szociális munkásként dolgozik, még két lánya született, s azóta az örökbeadott lányával is újra találkozott. Sue-val a Mózeskosár Egyesület 25 éves konferenciáján beszélgettem, ahol előadást is tartott. Az egyesület kiadta magyarul Veled, nélküled címmel Sue Wells könyvét, amely 16 lemondó anya történetét tartalmazza, akik a múlt század hatvanas-nyolcvanas éveiben, Nagy-Britanniában és Új-Zélandon adták örökbe a gyermeküket. Néhány írásban az örökbeadott gyermek és az örökbefogadó szülő is mesél. Sue célja bemutatni az örökbefogadási háromszög „láthatatlan” oldalát, a vér szerinti anyák szemszögét, s a kapcsolattartással járó nyílt örökbefogadás népszerűsítése. Vele és a Mózeskosár egyesület vezetőségének alapító tagjaival készítettem interjút az örökbeadó anyák helyzetéről.

Lát közös vonásokat a lemondó anyákban, akiket meginterjúvolt a kötetéhez?

Sue Wells: Igen, közös bennük az élethosszig tartó gyász, ami az évek során növekszik is, pont ellenkezőleg, mint a más típusú gyásznál. Szerették a gyereküket, de lemondtak róla egy meddő pár számára, mert nem éltek házasságban. A Veled, nélküled örökbeadó anyák történeteinek gyűjteménye, az örökbeadásé és a viszontlátásé. Hangot akartam adni nekik, az elbeszélés gyógyító hatása miatt. A könyvben levő esetek példát mutatnak a veszteségre és a szeparációra, a titok nyomasztó súlyára, s arra, hogy ezek a nők egy életen át vágyakoznak a gyerekük után, és néhány egymásratalálás is szerepel benne. Az én történetemet is megírtam a könyvben.

Nagy-Britanniában egy napilapba írtam egy cikket az örökbeadásról, és a reakciók elindítottak egy gondolkodást, ennek az eredménye lett a könyv. Egy kérdőívet szerkesztettem, 262 brit örökbeadó anya válaszolt, 1932-ig visszamenő történetekkel, sokaknak ez volt az első alkalom, hogy az örökbeadásról beszéltek. Hagyományosan az örökbeadó anyák a háromszög csendes oldala. A nők 86 százaléka úgy érezte, nem volt választása. Az örökbeadó anyák traumája a gyerekük elvesztése mellett szégyennel, bűntudattal, titkolózással párosul, sokaknak egy életen át. Többen oldalakat írtak nekem. Hiába mondták nekünk, hogy „felejtsd el a gyerekedet, majd szülsz másikat”, ők nem akartak továbblépni és felejteni. Nem kaptak semmilyen információt a gyerekről, ez szorongást indított el bennük, a veszteség tagadása feloldatlan gyászt eredményezett. Sokan mondták, hogy érzelmileg, vagy fizikailag a hatása alá kerültek, depresszió, szorongás alakult ki bennük, vagy kapcsolatteremtési nehézségek. Sokan közülük ezt a döntésüket bánják legjobban életükben. Így jött az ötlet, hogy egy könyvben is bemutassam a vér szerinti anyák történeteit.

Ezek kényszeradoptálások voltak?

Ezt nem artikuláltuk akkoriban. A legtöbb nőre nyomást gyakoroltak, hogy mondjon le a gyerekéről. Nem ezt akarták, de aláírták az örökbeadási papírokat. Nekünk azt mondták, nem vagyunk elég jó szülők, mert nem vagyunk házasok, ha szereted a gyerekedet, lemondasz róla és elfelejted. Úgy éreztük, bűnt követtünk el, magunkat hibáztattuk azért, ami történt, nem éreztük magunkat felhatalmazva, hogy véleményünk legyen, és nem is kérték a véleményünket vagy az egyetértésünket. Ez nem igazán lett megbeszélve. Kivéve akkor, mikor információt kértek rólunk és a vér szerinti apáról, ez volt az egyetlen alkalom, mikor előkerül a téma. Megnéztem a nyomtatványt, de csak picike rubrikát hagytak a családi háttérnek, minél kisebb betűkkel írt a szociális munkás, annál több információ fért ki. Az apáról egyetlen dolog érdekelte őket, hogy szenved-e valamilyen nemi betegségben. Minimális információt kaptak az örökbefogadók a szülőanyáról. És sérült gyerekeket nem adtak örökbe, őket megtarthatták az anyák, mert a hatvanas években annyi gyerekből lehetet válogatni. Ma épp fordítva van.

Tekintve ezt az óriási gyászt, mondhatjuk, hogy az örökbefogadások egy része hiba volt és jobb lett volna, ha a gyerek a vér szerinti anyával marad? → olvasásának folytatása

Kampányfilmek az örökbefogadásról

Örökbe1 hozzászólás

Az örökbefogadásokért felelős minisztérium (Emberi Erőforrások Minisztériuma) nemrég beváltotta a többéves ígéretet, és egy kampányt kezdett az örökbefogadás népszerűsítésére és társadalmi elfogadtatására. Ennek keretében több civil szervezet kapott pályázati támogatást a témával foglalkozó filmek készítésére. Ma ezeket mutatom be.

Az Ágacska Alapítvány kisfilmjeiben örökbefogadott kamaszok beszélnek arról, hogy ők is ugyanolyan gyerekek, s hogy milyen hozzáállást szeretnének a külvilágtól. “Örökbefogadott vagy vér szerinti? Nem ez számít!” szól az üzenet, amihez #ezszámít hashtaggel Facebook-kampányt is kezdtek. Az összes film fenn van a kampány honlapján.

A Baptista Szeretetszolgálat 4 perces videója a nyílt örökbefogadás lépéseit magyarázza el a krízisterhes anya szemszögéből. Egy narrátor beszél, miközben a háttérben látjuk a szülőanya és az örökbefogadó pár megismerkedését és hivatalos ügyintézését (színészek játsszák őket), persze a Baptisták segítségével.

 

→ olvasásának folytatása

A visszalépésekről

Örökbe9 hozzászólás

Magyarországon az újszülöttet örökbeadó szülőknek a gyerek hathetes koráig joga van visszavonni a nyilatkozatát. Azaz, ilyen esetekben előfordulhat, hogy az örökbefogadó már hazavitt egy kisbabát, majd pár hét múlva vissza kell adni őt. Titkos örökbefogadásnál már régebben fennállt a visszalépés jogi lehetősége, nyílt örökbefogadásnál 2014-ben vezették be. Az örökbefogadók nagy többsége újszülött babát szeretne, vagy ilyen korú gyermeket is szívesen elfogadna, ugyanakkor nagyon tartanak attól, hogy a szülőanya visszalép és elveszítik a babát. Ma a visszalépések jogi és gyakorlati oldalát mutatom be. Az adatok az Emberi Erőforrások Minisztériumától és a Központi Statisztikai Hivataltól származnak.

Mikor kérhetik vissza a gyereket? Ha hat hétnél fiatalabb újszülöttet

  • a vér szerinti szülei nyíltan adtak örökbe,
  • vagy titkosan adták örökbe,
  • vagy inkubátorba helyeztek – ez titkos örökbefogadáshoz való hozzájárulásnak minősül.

A visszalépés a gyerek 42 napos koráig lehetséges, függetlenül attól, mennyi idős volt az örökbeadásnál.

Nincs visszalépési lehetőség

  • hat hétnél idősebb gyerek örökbefogadásánál,
  • vagy ha ennél fiatalabb a baba, de nem a szülő hozzájárulásával adták örökbe (azaz a szülőknek megszüntették a jogait, az azonban a gyakorlatban nem zajlik le ilyen rövid idő alatt.)

→ olvasásának folytatása

Filmklub: Titkok és hazugságok

Örökbe5 hozzászólás

Remélem, sikerült megnézni a filmet. Adok pár kérdést, ami alapján tudunk beszélgetni, de más szempontokat is vessetek fel bátran! Mike Leigh 1996-os, sokszoros díjnyertes filmdrámáját elemezzük közösen, virtuálisan, amely egy örökbefogadási szálat is tartalmaz.

A történet röviden: öt embert látunk a londoni (alsó-) alsó középosztályból, akik rokonok, de a viszonyukat titkok és hazugságok szövik át. A középpontban Cynthia áll, negyvenes munkásnő, élete csupa szerencsétlenség, a lánya  (Roxanne) utcaseprő és haragszik az anyjára, az öccsével régóta nem beszélt. Az öccse, Maurice és felesége, Monica is feszült viszonyban élnek. Aztán előkerül egy fiatal, fekete nő (Hortense), aki azt állítja, ő Cynthia 26 évvel ezelőtt örökbeadott gyereke…

  1. A film hanyadik percében hangzik el először az örökbefogadás szó?
  2. Ki a kisgyerek a fotón Maurice és Monica lakásában?
  3. Mikor Hortense meg akarja keresni szülőanyját, a gyámhivatalban hogy zajlik a procedúra? Milyen adatokat kap meg? Haladóknak: miben más az eljárás a magyarhoz képest? Szerintetek melyik az emberségesebb?
  4. A gyámhivatali nő számos ellenérvet felsorol, hogy miért ne keresse fel Hortense a szülőanyját. Mik ezek? Mit ajánl ő? Ezt betartja Hortense?
  5. A filmben sokszor előkerül a gyerekvállalás, gyereknemzés, fogantatás, fogamzásgátlás témája. Kik beszélgetnek erről és milyen hangulatban?
  6. A családi események között látjuk Maurice munkáját műtermi fotósként. Milyen hangulatú családokat mutatnak ezek a fotózások?
  7. Mennyit látunk Maurice és Monica házasságáról? Mi baja lehet Monicának?
  8. Mennyit tudott Hortense a saját örökbefogadásáról?
  9. Milyen a viszonya a testvéreivel? És a szüleivel?
  10. Mióta nem találkozott Maurice és Cynthia? Miért?
  11. Mikor kerül elő a pénz kérdése Maurice és Cynthia között?
  12. Miért adta örökbe Cynthia a gyereket?
  13. Mennyiben tartod felelősnek a saját sorsáért, és mennyiben áldozat?
  14. Szerintetek mi történik, ha ő neveli fel?
  15. Többször elhangzik a filmben, hogy az örökbeadásról senki sem tudott. Ez igaz? Kik tudtak róla biztosan?
  16. Cynthia több fikciót is sző az örökbeadás köré. Mik ezek?
  17. Miért haragszik Roxanne az anyjára?
  18. Miért nem boldogul Cynthia az emberi kapcsolataiban? Mi lehet a gond?
  19. Mit érezhet Cynthia az első találkozásnál az örökbeadott gyerekkel? És Hortense?
  20. Te hogy képzeled el Hortense fogantatását? Vajon miért nem akarja elmesélni Cynthia?
  21. Melyik szereplő melyik társadalmi rétegbe tartozik (vagy szeretne tartozni) a lakásbelsők, a ruhák alapján? Profi angolosoknak megköszönjük, ha ezt a kiejtéssel is levezetik. Ki a legjobb státuszú a társaságban?
  22. A filmben meglepően kevéssé kerül elő a rassz kérdése. Szerinted miért? El tudtok képzelni egy hasonló felállást Magyarországon? Szerepet játszott a gyerek bőrszíne az örökbeadásban?
  23. Reálisnak találod a végkifejletet?
  24. Örökbefogadóknak: te mit éreznél, ha a gyereked hasonló viszonyt alakítana ki a vér szerinti családjával felnőttként?
  25. Hogy tetszett? 🙂 És bármi más, amit szívesen megvitatnátok…

Tudunk beszélgetni itt is kommentben, és a blog zárt Facebook-csoportjában is.

Aki még nem látta: a filmet ezen a két linken tudjátok megnézni, angol nyelven, magyar felirattal. Kicsit sok reklám fog felpattanni, de ha kitartóan bezárjátok őket, akkor elindul a film. Mindkét linken fenn van a teljes film.

http://filmek-online.com/watch-embed-266742-31196

https://openload.co/f/pc5FYs-WFCk/Secrets.and.Lies.1996.720p.BluRay.x264.YIFY.mp4

Mit kérdezzek a vér szerinti anyától?

Örökbe4 hozzászólás

Nyílt örökbefogadásnál merül fel ez a kérdés. Ilyenkor az örökbeadó szülők (általában az anya) és az örökbefogadók (általában egy házaspár) találkoznak, van lehetőség ismerkedni, kérdezni. A mai cikk az örökbefogadók szemszögéből veszi át, mire érdemes odafigyelni a nagy találkozásnál. Én nem voltam ilyen helyzetben, bár nyitottak voltunk a nyílt örökbefogadásra is, de végül titkosan érkeztek a fiaink. Megpróbálom összeszedni, én milyen kérdéseket tartanék fontosnak, ha találkoznék a gyermeket örökbeadó anyával. Ez csak egy vázlat, a konkrét helyzet dönti el, mely témákra van idő, bizalom és nyitottság.

A keretek

  • Mennyi időnk van? Nem mindegy, hányszor találkoznak a felek. A szélsőségek: van, amikor a leendő örökbefogadó több hónapon át részt vesz a terhesgondozásban és szoros kapcsolatot alakít ki a krízisterhessel; a másik véglet, mikor a gyámhivatalban, az aláírás előtt találkoznak fél órával. A Bölcsőnél szokásos, hogy csak a szülés után 1-2 héttel értesítik a kiszemelt családot, más alapítványnál is adódhat olyan helyzet, hogy csak a szülés után szól az örökbeadó, és gyorsan kell családot találni. Lehet, hogy az örökbefogadók már látták a kisbabát, és lehet, hogy előbb a szülőanyával találkoznak.
  • Tapintat. Nagyon érzékeny helyzet ez, az örökbeadó nehéz döntés előtt áll, esetleg szégyenkezik, fél, hogy kiderül a titka, fél, mit szólnak az örökbefogadók… Az örökbefogadók pedig évek óta erre a pillanatra várnak, közben félnek is, nehogy meggondolja magát a szülőanya. A kérdéseket nagy tapintattal, a helyzet, a másik reakciói függvényében érdemes feltenni, nem vallatásszerűen, csak amire szívesen válaszol. Én elmondanám, hogy a gyerek elől nem fogom eltitkolni az örökbefogadást, és ha majd kérdez, szeretnék őszintén beszélni neki a vér szerinti családról is, ezért érdekelnek a részletek. (S mivel az eszem rövid, de akár meg is halhatok a gyerek nagykorúságáig, a találkozás után lejegyzetelném a hallottakat.)
  • A közvetítő szerepe. A beszélgetésen, legalábbis eleinte, remélhetőleg jelen van az örökbefogadást közvetítő szervezet képviselője, akinek már van tapasztalata ilyen helyzeteknél. Tőle nyugodtan lehet kérdezni, előtte is. Magánutas találkozásoknál lehet, hogy már ismeri egymást a két fél, de akkor is kell közvetítőt bevonni, és érdemes is a segítségét kérni.
  • Előre informálódni. Érdemes még a találkozás előtt minden információt megtudni a közvetítő szervezettől, amit tudnak a szülőanyáról. Akinek van olyan feltétele, amin elbukhat az ügy (például, hogy drogozott-e a kismama), azt próbálja még a találkozás előtt megtudni a segítőtől. Azt is meg lehet érdeklődni, mi kényes téma az anyuka számára. Néhány kérdésben (együttszülés, névadás, kapcsolattartás) pedig érdemes átgondolni, az örökbefogadó mit szeretne.
  • Még mondhatunk nemet. A találkozás során kiderülhet olyasmi, ami miatt az örökbefogadó úgy dönt, mégse vállalja a gyereket. Vagy ha az életet adó nagyon ellenszenves. A gyerek majd egyszer felnő, és érdekelni fogja, hasonlít-e a szülőanyjára, örökölt-e tőle valamit, milyen asszony szülte. Ha semmi pozitívat nem látsz a szülőanyában, mit tudsz majd mondani a gyereknek? Ilyenkor nemet kell mondani.
  • Ő is mondhat nemet. A nyílt örökbeadásnál nem két sorszám találkozik, a vér szerinti anyának is el kell fogadnia a választott családot. Lehet, hogy a találkozás után úgy dönt, mégse neked adja a babát. Lehet, hogy visszalép és megtartja a gyereket. Ez benne van a pakliban, ha nem is kellemes. Joga van hozzá.
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan

→ olvasásának folytatása