örökbefogadás

Hány éves korig lehet örökbe fogadni?

Örökbe95 hozzászólás

Hány éves korban lehet örökbe fogadni?

Összeszedtem a fontos számokat.

  • 16. Legalább ennyi évvel kell az örökbefogadónak idősebbnek lennie a gyermeknél. Szinte sosem okoz problémát.
  • 25. Ennyi éves kortól lehet örökbe fogadni. Házaspárnál elég, ha az egyik fél elmúlt 25 éves. Ezt a megkötést nemrég vezették be. Tömeges problémákat nem fog okozni. Jelentkezni, alkalmasságot szerezni, sorban állni 25 éves kor előtt is lehet, de gyereket felajánlani csak ezután fognak.
  • 40. Sokáig a két legnagyobb civil szervezet ennyi idős korig fogadta a nyílt örökbefogadásra jelentkezőket (a nő korát nézték). Ma a legtöbb szervezetnél nincs ilyen korlátozás, de nem garantálják, hogy 45 éves korig sorra is kerül az illető. Főleg, ha van származási kikötése. A 40 év amolyan “puha határvonal”. Ha valaki mindenképpen fehér bőrű újszülöttet szeretne, és nem akar kapkodni, annak érdemes a negyedik iksz előtt jelentkezni.
  • 45. Legfeljebb ennyi évvel lehet idősebb a szülő a gyermeknél, házaspárnál a fiatalabb fél kora számít. Ez a korhatár gyakran okoz gondot a szülőjelölteknek. Fontos tudni, hogy a korkülönbség számít, azaz egy 48 éves ember is fogadhat örökbe gyereket, de csak 3 évest, vagy annál idősebbet. (A pszichológus az alkalmassági vizsgálaton ennél szigorúbb megkötést is tehet a gyerek korára nézve.) A tényleges örökbefogadásnál számít a kor, nem a jelentkezésnél. A korkülönbséget naptári napra nézik. Kivétel lehet, ha testvérpárt fogadnak örökbe egyszerre, akkor az idősebb gyerek és a fiatalabb szülő korkülönbségét nézik.
  • ÚJ!!! 50. A 2020-as törvénymódosítás óta akár 50 év is lehet a korkülönbség örökbefogadó szülő és gyerek között, ha a gyerek elmúlt 3 éves – indokolt esetben. A szakma nem lelkesedett a törvénymódosításért, és várhatóan, amíg van fiatalabb jelölt, nem a legidősebbet fogják választani egy gyereknél. 45 évnél nagyobb szülő-gyerek korkülönbségre várhatóan akkor lesz példa, ha az adott gyereknek nem találnak más szülőket.
  • 2. Még egy fontos szám. Ha van gyerek a családban – akár vér szerinti, akár örökbefogadott – csak olyan gyereket lehet örökbe fogadni, aki nála legalább két évvel fiatalabb. Tehát, ha van egy 2011-ben született gyerekünk (mindegy, mióta él a családban), a jövőben bármikor már csak 2013-ban vagy később született gyereket fogadhatunk örökbe. A Tegyesznél ez eléggé kőbe van vésve, nagy ritkán lemennek másfél évre a korkülönbségben, az alá nem. Alapítványok nem feltétlenül ragaszkodnak ehhez, de ott meg ritkán kerül ilyen gyorsan sorra a jelentkező. Kivétel: ha olyan testvérpárt fogadnak örökbe, akik közt ennél kisebb a korkülönbség. Jogszabály nem mondja ki, de a kivételhez nagyon sajátos eset kell (pl. egy nevelőszülőnél, vagy családon belüli örökbefogadásnál).
életkor
Hány éves gyereket fogadhat örökbe egy házaspár? Alkotó: a férjem

Rokoni, házastársi örökbefogadásra mindez nem vonatkozik.

Mindenki figyelt? Akkor jöjjön egy gyakorló feladat. Holnap jelentkezik örökbefogadásra egy 48 éves férj és egy 45 éves feleség. Van egy hároméves gyerekük. Mennyi idős gyereket fogadhatnak örökbe?

Ha most gondolkozol örökbefogadáson, gyere az online Start csoportunkba, ahol minden kérdésre választ kapsz!

Szakdolgozatok az örökbefogadásról: az anyák krízisei

Örökbe54 hozzászólás

Új sorozat indul a blogon. Szeretném bemutatni az örökbefogadás témájában készült szakdolgozatokat és szerzőiket, hogy a közönség is megismerhesse a leendő szakembereket és ők egymást. Első alanyom Lévai Ágnes Melinda, családterapeuta Nyíregyházáról.

– Milyen képzéshez készült a dolgozat?

– Az ELTÉ-n végeztem idén tanácsadó szakpszichológusként.

– Miről szólt a szakdolgozat?

– Az örökbefogadó anyák kríziseit vizsgáltam: milyen nehézségek érik őket a gyermek érkezése előtt és után.

Lévai Ágnes Melinda

– Miért választottad ezt a témát?

– Korábban a gyermekvédelemben dolgoztam pszichológusként, és az örökbefogadás kapcsán már akkor is felmerült bennem rengeteg kérdés. Akkor nem állt módomban a rendszer zártsága okán az örökbefogadó anyák utánkövetésére – ez most változni fog -, de nagyon érdekelt, miként élték meg az adoptáció egyes szakaszait. → olvasásának folytatása

„Álmomban valaki felém nyújtott egy kisfiút”

Örökbe65 hozzászólás

Ma egy különleges interjúalannyal beszélgetek. H. Margit maga is örökbefogadottként nőtt fel, azóta van egy örökbefogadott gyermeke, majd utána szült is egyet. A visszafogott, mosolygós Margittal a gyerekkoráról, gyermekei különleges érkezéséről, és a sajátos szülő-gyerek viszonyról beszélgettünk. 

– Mondj pár szót magadról!

– Egyetemen tanítok, tizenkét éve ismerem a férjemet. Van egy örökbefogadott kisfiam, Ágoston, akinek az érkezése után 9 hónappal megszületett a vér szerinti lányom, Adél. Ők egyszerre fogják kezdeni ősszel az általános iskolát. Most jelentkeztünk egy harmadik gyerekért. Magam is örökbefogadott vagyok.

– Mikor fogadtak örökbe?

– Kicsivel öt éves korom előtt, egy intézetből.


 378305_510728818962572_750020778_n

– Vannak emlékeid régebbről?

– Nem. Az első emlékem már az óvodából van, ahova a szüleimnél jártam.

– Milyenek a szüleid?

-Szuperek, nagyon jó a kapcsolatunk, jobb szülőket nem kívánhattam volna magamnak.

– Mennyit tudsz a vér szerinti családodról? → olvasásának folytatása

Hány gyereket fogadnak örökbe?

Örökbe30 hozzászólás

Új műfaj debütál a blogon: infografika. A 2011-es év örökbefogadási statisztikáihoz az InfoTandem, a Dániel András és Zsubori Ervin által alapított infografikai projekt készített remek illusztrációt, köszönet a munkájukért. A számok különböző forrásból származnak, akad közöttük becslés is, de jó áttekintést adnak arról, honnan hova hány gyerek kerül évente. Így egyben még nem jelent meg magyarul! A kép rákattintva teljes méretre kinagyítható. Jó böngészést!

InfoTandem_Orokbefogadasi_helyzetkep (1)

„Nem hagyták, hogy kibúvó legyen bármire”

Örökbe57 hozzászólás

Mai beszélgetőtársam olyan felnőtt örökbefogadott, akinek anyukája is örökbefogadó szülőkkel nőtt fel. Andor-Székely Andrea a saját önismereti útjáról, a gyökerekhez és családjához való viszonyáról mesélt.

– Mesélj magadról!

– Teljesen átlagos harmincésatöbbi éves nő vagyok. Angoltanár és non-profit menedzser végzettségem van, mégis a bankszektorban dolgoztam leghosszabb ideig, mielőtt anyuka lettem. Most ez a főfoglalkozásom, a férjemmel együtt neveljük két kisfiunkat. Mellette, ha tehetem, önkéntesként támogatok számomra fontos célokat. És mivel engem örökbe fogadtak a szüleim – tehát van némi rálátásom a témára -, fontolgatom, hogyan tudnék, szintén önkéntes keretek között örökbefogadóknak segíteni. Pozitív példának tartom a saját életemet: azt mutatja, ebből a helyzetből is ki lehet jönni úgy, hogy az ember felnőttként nem a múltján rágódik, hanem a jövőjét tervezi. Sokan vádoltak már azzal, hogy biztos nem veszem elég komolyan az örökbefogadást, azért nem sírok rajta. Pedig csak arról van szó, hogy feldolgoztam a múltamat, ezért nem húz vissza. Ehhez persze elengedhetetlenek voltak a szüleim, a családom, nagyon szerencsés vagyok velük. Ez nem jelenti, hogy ne lettek volna buktatók vagy konfliktusok, sőt… De felnőttként nem érzem szükségét, hogy a jelenem helyett a múltamból próbáljak valamit kihozni.

– Kezdjük az elején! Az anyukádat is örökbe fogadták.

– Sőt, apai ágon a nagypapámat is! Őt éppenséggel a szomszédok, mert a szülei kivándoroltak  Amerikába. Az anyukám 1944-ben született, a szülei mindketten meghaltak pár hónapos korában, így őt a nagybátyja és annak felesége vette magához, akiknek nem volt gyerekük.  Anyukám kényszerűen vitte tovább az örökbefogadó vonalat: a gerince megsérült a születésekor, nyolcéves koráig kórházban volt. Nyilvánvaló volt, hogy soha nem lehet majd gyereke a sérülése miatt, de ezt nem titkolta. Apukám így vette őt feleségül, ezzel a „sorssal” együtt. Számukra így az örökbefogadás természetes volt, bár támogatást nem sokat kaptak. Anyai nagymamám volt a legnagyobb ellendrukkerük, anyukám sérülése miatt nagyon ellenezte az örökbefogadást. Válogatott érvei voltak az örökbefogadás ellen, egyik cifrább volt, mint a másik. Végül, amikor a szüleim – hosszas küzdelem után – hazavittek, csak annyit kérdezett: „szebb nem volt?”.

– A szakemberek szerint azok tartanak előbbre a felkészülésben, akik fiatal koruk óta tisztában vannak vele, hogy bizonyosan nem lehet gyerekük.

→ olvasásának folytatása

Az örökbefogadás történelmi látószögből

Örökbe51 hozzászólás

Új műfaj a blogon: történelmi tanulmány! Büszkén mutatom be a mai vendégposztot Fónagy Zoltán történésztől, aki a 19. századi társadalom- és művelődéstörténet kutatója, a Mindennapok története blog szerzője. Az Örökbe.hu részére készült írásában az örökbefogadás történeti hátterét mutatja be.

Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az örökbefogadás intézménye egyidős a magántulajdonon, a monogám családon, illetve az írásban rögzített jogrendszeren alapuló európai civilizációval. Az ókori görög városállamokból és a római birodalomból éppúgy fennmaradtak az adoptáció emlékei, mint a közép- és újkori keresztény társadalmakból.

A modernizáció 19-20. századi folyamata azonban éles választóvonalat húzott a „régen” és a „ma” közé a fogalom tartalmában. Az örökbefogadás tekintetében a különbség a hagyományos és a modern társadalom között leginkább annak céljaiban és motivációjában ragadható meg. Mielőtt erről a változásról szólnék, vázlatosan szeretném megrajzolni a hátteret, azaz összefoglalni a gyermekhez való korábbi viszony fő jellemzőit.

Isten elpazarolt ajándéka

A hagyományos társadalom viszonyát a gyerekhez a mai ember számára nehezen feloldható ellentmondás jellemezte.

A gyermeket Isten ajándékának tekintették, s ezt a viszonyulást a kereszténység normái is megerősítették, főképpen a születéskorlátozás tilalmán keresztül. A valláserkölcsi norma egybeesett a gyakorlati megfontolásokkal is: a magas csecsemő- és gyerekhalandóság mellett ugyanis csak a minél több születés biztosíthatta a család fennmaradását. A család hosszú távú, nemzedékeken átívelő fenntartását pedig a hagyományos társadalom az ember legfőbb életfeladatának tekintette. Az egyén elsősorban közösségek (rend, egyház, település stb.) tagjaként határozta meg magát. A közösségi identitások rangsorában pedig első helyen a család állt: az egyes ember ősei és utódai sorát összekötő láncszemként gondolt magára.

A családközpontú világképpel szoros összefüggésben állt az ősök tisztelete, sőt kultusza (aminek egyes elemeit, a maga képére formálva a kereszténység is fenntartotta). Ahhoz pedig, hogy az ember maga is bevonulhasson a tisztelettel őrzött emlékű ősök közé, neki is utódokra volt szüksége. → olvasásának folytatása

„Sok ellenséget szereztem, mert a gyermek érdekét nézem”

Örökbe295 hozzászólás

Interjú Budavári Zitával! 

Hazánkban hét civil szervezet foglalkozik a krízishelyzetben levő terhesek segítésével és nyílt örökbeadással. Közülük a Bölcső Alapítvány a legrégebbi. Az alapítás ötlete húsz éve fogant meg Budavári Zita fejében. A Bölcső és a nyomában létrejövő alapítványok, egyesületek forradalmasították a magyar örökbefogadási gyakorlatot: az újszülöttek az állami gondozás kiiktatásával rögtön családba kerültek. Zita az interjúban mesél a kezdetekről, a Bölcsőhöz való jelentkezésről, saját lánya gyökérkereséséről, és emellett tisztába tesszük az alapítvánnyal kapcsolatos híreszteléseket. Az irodájában négy órán át beszélgettünk, közben Zita fel-felpattant, fényképeket, albumokat, iratokat mutatott. Minden gyerek nevére emlékszik a két évtized óta.

– Mesélj magadról!

– Örökbefogadó szülő vagyok. Esküvői fotósként dolgoztam korábban. Nem tartom magam szakembernek, csak némi tapasztalattal rendelkező civilnek az örökbefogadásban. 24 éve, tizensok éves próbálkozás és négy és fél éves várakozás után fogadtuk örökbe első kislányunkat egy budapesti csecsemőotthonból a GYIVI-n keresztül (a Tegyesz elődje). 17 éve pedig a második kislányomat már a Bölcső Alapítványnál született babaként fogadtuk örökbe, akit a zűrös jogi háttértörténet miatt más nem mert felvállalni.

zita2

 

– Mikor és miért hoztad létre a Bölcső Alapítványt?

– 1994 februárjában volt egy hét, amikor öt újszülött-gyilkosságra derült fény, az egyiknél az anya is belehalt a szülésbe. Felkaptam a vizet. Én tizenöt éven át jártam az ország három neves klinikájára, még az akkor újnak számító lombikprogramban is részt vettem. Mindent megtettem, amit Magyarországon meg lehetett tenni a gyermekért. Nem ismerve még a lemondó anyák lelki állapotát, felháborított, hogy más meg csak úgy eldobja magától. Persze akkor még keveset tudtam. Teljesen blőd elképzelésem volt, hogy meghirdetem a lépcsőmet, tegyék le oda a nem kívánt újszülötteket. Elmentem a szekszárdi rendőrfőkapitányhoz, a gyámhivatalhoz, hogy mi történik, ha tényleg leteszik a gyereket… Lépésről lépésre haladtam. Teljes naivitással vágtam vele.

– Leteheti a gyereket, de ha az anya nem mond le, akkor állami gondozott lesz… → olvasásának folytatása

Az országos listáról

Örökbe66 hozzászólás

Az örökbefogadásra jelentkezőt már az első beszélgetésen megkérdezik, óhajtja-e felvételét az országos listára. Ez elég komoly döntésnek tűnik, de különösebb áldozattal nem jár, egy ikszet kell húzni a rubrikába. Vesztenivaló nincs vele.

Komolyra fordítva: a gyermekvédelmi szolgálat által titkosan örökbe adható gyermeknek először a saját megyéjében keresnek családot. És fordítva, a szülőjelölt alapesetben a saját megyéjéből kap gyereket. Ha egy gyereket nem sikerül a megyéjében örökbe adni, akkor bekerül az országos nyilvántartásba, ahol az ide bejelentkező várakozóknak immár az ország egész területéről ajánlják ki. Tehát az országos listáról olyan gyereket lehet kapni, aki a saját megyéjében “nem kelt el”.

Ötvös-Alexandra-14-éves (1)

Mi nincs az országos listán: egészséges, fehér bőrű újszülött. Aki csak ebben gondolkodik, annak felesleges jelentkeznie az országos listára, ezek a babák mindig elkelnek a megyéjükben. → olvasásának folytatása

Habóka meséje

Örökbe36 hozzászólás

Ma egy örökbefogadós mesét közlök. Vidáné Csiba Magdolna vendégposztja. 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kistündér, Habóka. Egy napon kijárta a tündériskola minden osztályát, s a főtündértől megkapta első feladatát. Mivel okos tündér volt, felelősségteljes munkával bízták meg. Cseppentsen fiókákat a madarakhoz, kölyköket az oroszlánokhoz, s kicsinyeket minden állathoz, akiket csak ismer.

Habóka nagyon örült ennek a feladatnak, büszkén nézegette, próbálgatta a szárnyait, majd elindult a világba, s szórta cseppjeit mindenfelé, ahol csak állatokat látott. Telt-múlt az idő, s egy idő után a főtündér magához kérette Habókát.

– Habóka – kezdte gondterhelten. – Panasz érkezett a munkádra! Hogy a csudába lehet, hogy az elefántnak vízilókölyke született, a zsiráfkölyöknek oroszlánsörénye van, a tyúkanyó pedig kutyakölyköt kerget a tyúkudvarban? Csak nem összekeverted a cseppjeidet?

Gondolkozik Habóka, hogyan is tévedhetett ekkorákat, de csak nem bírt rájönni, hol történhetett a hiba. Hiszen olyan gondosan járt el…

– Jól van, Habóka, lehet, hogy egy kicsit még nagy falat volt ez neked. Ezután a virágok sokasodásában fogsz segédkezni. Ott nem nagy gond, ha megkutyulod egy kicsit a színeket, hisz pont attól olyan szépek, hogy ezerszínűek.

36

Habóka boldogan indult az útjára, és úgy gondolta, hogy ez a feladata sokkal érdekesebb, mint a másik volt. Hiszen annyi színnel, formával, illattal találkozhatott, amennyiről álmodni se mert. Időnként a méhecskével is találkozott, aki elárulta neki, hol találja meg a legszebb hársfát, amely épp a virágait ontja, s hol lapul a legillatosabb gyöngyvirág, a harangvirágok társaságában. Szórta a cseppecskéit, hogy a virágos rétek még virágosabbak és színesebbek legyenek, a cseresznyefák millió virágot bontsanak, hogy aztán… ó jaj… piros körtéket teremjenek! → olvasásának folytatása

Elbizonytalanodtunk

Örökbe105 hozzászólás

Vendégposzt. Limi kommentelőnk érvényes határozattal rendelkezik, ám lehet, hogy végül mégsem fog örökbe fogadni. Megírta, miért bizonytalanodott el.

Borsmalom.

Úgy érzem magam, mint a pici borsszemek a malomban…

Statisztikák szerint a határozattal rendelkezők egyharmada végül nem fogad örökbe. Mi is épp ebbe az irányba haladunk.

Ősszel kellene hosszabbítani a határozatunkat. 2-4 év közötti, nem roma származású kislányra várunk. Azért ennyi időset kértünk, hogy ne legyen nagy korkülönbség a gyerekeink között.

Már van egy nyolcéves kisfiunk. Tervezett, komplikációmentes, boldog terhességből született. Az első próbálkozásunkkor várandós lettem. Tesót is szerettünk volna, kis korkülönbséggel, de a harmadik vetélés után nem akartunk tovább próbálkozni. Háromszor éltük át, hogy a tervezett terhesség 8. hetében dobog a kis szív, aztán a 12. héten a dokim hosszas csend után azt mondja: „sajnálom, anyuka, nincs szívhang”. Nekem nem volt lelkierőm ezt még egyszer végigcsinálni, a férjem meg azt mondta, hogy neki azt nehéz végignézni, ahogy engem tologatnak ki-be a műtőbe. Az orvosok nem találtak semmi gondot egyikünknél sem, de olyan erősen bennünk van a félelem egy újabb sikertelen terhességtől, hogy nem merünk belevágni.

Igaziból nem terveztünk sok gyereket. Úgy voltunk, hogy egyet mindenképp szeretnénk, aztán majd meglátjuk. Az örökbefogadás mellett karitatív okokból döntöttünk. → olvasásának folytatása