Örökbe.hu: az első száz nap

Visszatekintés, statisztika, köszönetnyilvánítás.

100 napja indult az Örökbe.hu blog!

Félve vágtam bele, sokat konzultáltam két fő segítőmmel a projekten (egyikük a férjem, másik egy szülőtárs). Hálás vagyok, hogy átlendítettek a kételyeken.

Az első száz nap számokban:

  • több, mint 50 érdemi poszt (a menetrend: kétnaponta, reggel hatkor)
  • 773 likeoló a Facebookon
  • eddig összesen 100 000 oldalletöltés
  • havi 10 000 egyedi látogató
  • közel 200 kommentelő
  • 644 válaszoló töltötte ki eddig a kis felmérésemet, ez alapján az olvasók között túlsúlyban vannak az örökbefogadók/várakozók/felkészülők, de az örökbefogadási háromszög többi szereplői, valamint szakemberek és érdeklődő kívülállók is jelen vannak.

Aminek nagyon örülök:

  • folyamatosan jelentkeznek emberek, és megosztják a történetüket akár interjúban, akár vendégposztban
  • olyan, a sajtóban is ritka témák is előkerültek már, mint felnőtt örökbefogadottak vagy örökbeadók története
  • nagyon igényesek a kommentek, színvonalas társalgás folyik a hozzászólásokban (szinte nem is kellett még moderálnom)
  • több megyében már örökbefogadók felkészítő tanfolyamán is ajánlották az Örökbe.hu blogot
  • és nemcsak az örökbefogadó szülőkhöz, de a többi szereplőhöz és kívülállókhoz is tud szólni a blog.

Szabó-Orsolya

Előzetes terveimhez hűen mindenféle téma és műfaj megjelent: a magyar örökbefogadási rendszer ismertetője, külföldi gyakorlatok bemutatása, könyv- és filmajánló, beszélgetés szakemberekkel és érintett családokkal. Kedvenc műfajom a vendégposzt, nem azért, mintha nem lenne vele munka (kell szerkeszteni a szöveget), de mert mások élményeit, tudását is be tudom hozni a blogra, mindig a szerző saját stílusában. Az én kis tapasztalataim hamar elfogynának, de így közösségi tudásbázissá tud alakulni ez a tér.

Legek eddig:

Legolvasottabb írások:

Úgy hívom őket, csoki és vanília

“Kire hasonlít ez a gyerek?” “Leginkább a testvérére”

Szúrok, mint a sündisznó

Legtöbb hozzászólást kapta:

“Vegyen kutyát, ott lehet pedigrét kérni”

Hat hét függőben

“Sosem tudtam harcolni magamért”

Legviccesebb keresőkifejezések, amivel a blogra érkeztek olvasók:

  • segìtség jön a gyàmos
  • tudod kislányom mindenki azt meséli ami szerinte volt
  • hogyan vigyunk agyba egy 50 eves holgyet
  • szerinted egy embert megismerhetünk abból, amire vágyik?
  • lefeküdtem a saját testvéremmel
  • hogyan hivjak el valakit randira 14 évesen
  • ökölvívás kivárási idő

Nekem is nagy öröm a blog, rengeteget dolgozom vele, de igazi Flow-élményt ad.

Mindez nem jöhetett volna létre az olvasók nélkül. Köszönöm mindenkinek, aki interjút adott, vendégposztot írt, hozzászólt, likeolt, megosztott egy cikket, vagy ajánlotta másnak az oldalt. A gyerekrajzokért köszönet az Igazgyöngy Alapítványnak.

„Elmentem a vulkánig, már csak meg kell másznom…”

Beszélgetés egy felnőtt örökbefogadottal. Manuela már sokat kommentelt az Örökbe.hu blogon, most elmeséli a saját történetét. Az interjú meredekebbnek bizonyult, mint vártam, de Manuela nagy önismerettel, intelligenciával beszélt a húzósabb témákról is. Lesz szó masszív kamaszkori krízisről, a vér szerinti családról és útkeresésről. 

– Mondj pár szót magadról!

– Közel harminc éves nő vagyok, jelenleg egyedül, de szeretnék majd családot, gyereket. Két szakmám van, nemrég képeztem át magam, épp munkát keresek. Még a szüleimmel lakom, most szeretnék róluk leválni. Csecsemőkoromban fogadtak örökbe a szüleim. Sokat foglalkozom ezzel, eljárok a Mózeskosár felnőtt örökbefogadottak klubjába, szoktam szerepelni örökbefogadók felkészítő tanfolyamain, szívesen beszélek arról, milyen örökbefogadottnak lenni. Az elmúlt tíz évem ennek az örökségnek a feldolgozásával telt.

– Hogy kerültél a szüleidhez?

– Amikor megszülettem, a kórházban lemondott rólam a vér szerinti anyukám. Rögtön felhívták a szüleimet, akik köztiszteletben álló polgárok voltak. Akkoriban egy évet kellett volna várniuk, de ők kivételezettként már fél évesen megkaptak. Addig csecsemőotthonban éltem, a szüleim sokszor látogattak.


Manuela3

– Tudtad, hogy örökbe fogadtak?

– Négy-öt éves koromban mondták el. A szót értettem, de persze az egészet egy ekkora gyerek nem fogja fel. Később nem sokat beszéltünk erről, anyukám nem szerette a témát.

– A külvilág tudta?

– Általános iskola első osztályában egy idegbeteg tanítónő rákérdezett harminc osztálytársam előtt, hogy tényleg örökbefogadott vagyok-e. Én persze tudtam, hogy igen, de úgy éreztem, neki semmi köze hozzá, pláne ennyi gyerek előtt nem. Nemmel feleltem. A tanítónő kinyomozta az igazságot, és mindenki előtt megpofozott, megalázott, hazugnak nevezett. olvasásának folytatása

Örökbefogadási szótár

Válogassuk meg szavainkat! Milyen szókinccsel beszélgessünk az örökbefogadásról?

A legfontosabb: az örökbefogadott gyerek is saját gyerek!

Nagy-Vivien.

A vér szerinti szülőt hívhatjuk életadónak vagy örökbeadónak is. Nevezhetjük szülőanyának is (és a vér szerinti apát?). A biológiai szülő terminus is korrekt, bár kissé rideg.

Örökbefogadó szülő = édesanya, édesapa = igazi szülő. És ha csak simán szülőkről beszélünk, akkor is ők azok!

A vér szerinti gyerek és az örökbefogadott gyerek egyaránt saját gyerek (= valódi gyerek).

Az örökbefogadott gyereket szív szerinti gyereknek is nevezik.

Az örökbefogadó nem azonos a nevelőszülővel.

Intézet = csecsemőotthon, gyermekotthon. Árvaháznak nevezni már nem pc.

Örökbefogadás a Lila akác közben

Melyik sorozatban szerepel a legtöbb örökbefogadás? Hát a Született feleségekben! Ma a népszerű krimisorozat epizódjaiban szedem össze az örökbefogadás, mint motívum illetve az azzal rokon családjogi fogalmak felbukkanását. Spoilerek tömege következik!

318621-Deman1608

olvasásának folytatása

Hat hét függőben

Vendégposzt. Vicq olvasónk titkos örökbefogadással vitt haza egy újszülött kislányt, és most az első hetekről mesél. A csecsemő hathetes koráig a szülőanyának lehetősége van meggondolni magát és visszakapni a babát. Ez korábban csak a titkos lemondásokat érintette, újabban nyílt örökbefogadásnál is bevezették. Vicq írásából kiderül, milyen érzéseket váltott ki benne és férjében a bizonytalanság, és hogyan kezelték ezt.

Féltünk. A szülőanya lemondott, de elhangzott, hogy képben van egy nagymama, aki lehet, hogy mégiscsak akarná ezt a gyereket. Ugyan ő nem „igényelheti vissza”, de esetleg meggyőzheti a lányát. Féltünk. Főleg az időszak elején, mikor még friss volt az élmény a szülőanyának, meg a végén, mikor már lejáróban volt a határidő, és még utolsó pillanatban utána lehetett volna kapni. A kettő között napokra képes voltam elfelejteni, hogy elveszíthetem, de mikor bármi miatt eszembe jutott, a nyakamba folytak a könnyeim.

Erősítgettük egymást a férjemmel: mi vagyunk a felnőttek, mi ki fogjuk bírni, és azon kell lennünk, hogy a gyereknek minél jobb legyen minden, mert ő a kicsi. Ha visszakéri a szülőanyja, akkor kiderül, hogy ő mégsem a nekünk szánt gyerek, de ami jót indulásként meg tudtunk neki adni, azt akkor is megkapta. A férjem nélkül nem lettem volna képes végigcsinálni ezt a hat hetet.

DSCF1466

olvasásának folytatása

Állami gondozott fiával együtt csavargott

Mai hősünk hajléktalan, alkoholista, mozgássérült nő, gyerekei intézetben és örökbefogadóknál nőttek fel. A különleges benne, hogy több ezer oldalas irodalmi életműben dolgozta fel hányattatásait. Ez a poszt Tandari Éva íróról szól.

Tandari Éva (1957-2007)

Életútja horrorisztikus, a mélyszegénység és depriváció összes állomásával. Gyerekként elszenvedett bántalmazás, állami gondozás, súlyos betegségek, korai házasság és válás, alkohol, koraszülések, beteg gyerekek és csecsemőhalál, alkoholista és bántalmazó férj, rokkantnyugdíj, öngyilkossági kísérletek, négy gyereke állami gondozásba vétele és nyolc év hajléktalanság. Hét éve élt már az utcán, mikor letette a poharat és írni kezdett. Kezdetben maga árulta verseit, írásai gyorsan népszerűek lettek. Kapott egy lakást, és folyamatosan írt: regényt, verset, novellát, cikket. Művei megjelentek újságokban, antológiákban, egy önálló regénye és verseskötete is. Honlapja szerint ezeknek a többszöröse vár kiadásra. Elsősorban sorsáról írt, a megtapasztalt nyomorúságokról, az elesetteknek hangot adva. Arról a halmozottan hátrányos léthelyzetről vall, amelyről nem szoktunk a benne tartózkodóktól olvasni. Fiatalon meghalt. olvasásának folytatása

Inkubátoros örökbefogadás

Ez a szupertitkos örökbefogadás. Magyarországon 32 kórház előtt állítottak fel babamentő inkubátort. Ha ilyenbe betesz valaki egy csecsemőt, az titkos lemondásnak minősül. A rendőrség nem keresi a szülőket, a gyerek azonnal örökbe adható lesz. Illetve az életadó hat hétig meggondolhatja magát, már ha jelentkezik, és igazolja, hogy övé a gyerek. A babamentő szó arra utal, hogy ezek azok a titkolt terhességből származó, nem kívánt gyerekek, akik gyakran esnek csecsemőgyilkosság áldozatául. Évi 3-10 ilyen babát találnak. A bevezetés óta eltelt 18 évben bő két iskolai osztálynyi gyerek életét mentették meg az inkubátorok.

Tikász-Balázs

Miért “szupertitkos”? Ilyenkor áll a legkevesebb információ rendelkezésre: nem tudni, kik a szülők, miért mondtak le róla, egyáltalán ki tette be a bébit, még a születésnapja is csak saccolható. Egy inkubátoros gyerekről annyit lehet tudni, hogy vélhetően nem kórházban született. (Hisz az ott született babákat anyakönyvezik, utána már hiányoznának a rendszerből.) Az életadó anyának egyébként nem triviális egy otthonszülés után tömegközlekedéssel elvinni a síró, magzatmázas újszülöttet egy kórházig. Bizonyos bonyolultabb jogi helyzetekben az inkubátor lehet a lemondás egyszerű módja, például ha a szülő külföldi állampolgár.

Az inkubátoros gyereknél az örökbefogadó nem tudhatja, milyen körülmények közt éltek a szülők, mi a történetük, miért mondtak le a gyerekről, az anya tette-e be a gyereket és önszántából, vagy valaki más. Milyen az egészségi állapotuk, származásuk, külföldiek-e, van-e a gyereknek vér szerinti testvére. Semmit. Ha a gyerek felnő, és kérdez, – márpedig biztos kíváncsi lesz a származására -, az örökbefogadó nem fog tudni neki mit mondani. Ha meg akarja keresni majd a vér szerinti szüleit, nem tud merre indulni. Ugyanez az életadó szemszögéből nézve: nem fogja megtudni, hova került a gyerek (azért igen nagy eséllyel örökbefogadókhoz), és a gyerek később sem fogja megtalálni őt.

Az inkubátorba tett babának a nevét sem lehet tudni, így a kórház személyzete szokott nekik nevet adni. Ha például Szilveszter estéjén találnak egy bébit a Madarász utcai kórház inkubátorában, az jó eséllyel a Madarász Szilveszter nevet kapja. Ezek a sztorik a médiában is körbemennek. Szerencsére aztán jönnek humánus emberek, adoptálják és új nevet adnak neki. A Tegyeszben mesélték, hogy egy-egy ilyen hír megjelenésekor napokig cseng a telefon a szolgálatnál, jó szándékú (és határozattal nem rendelkező) emberek jelentkeznek, hogy ők vállalják a babát. Nem kell aggódni, az 1500 várakozó közül valaki haza fogja vinni.

Itt letölthető a babamentő inkubátorok listája.

„Kire hasonlít ez a gyerek?” „Leginkább a testvérére”

Orsolya és Kristóf egy vér szerinti anya két gyermekét fogadták örökbe a Gólyahír Egyesület közvetítésével, mindkettőt újszülöttként. Domonkos ma 9 hónapos, Boróka 2 éves 3 hónapos. A beszélgetésben szó esik roma származásról, kínos kérdésekről és örökbefogadott baba szoptatásáról.

– Milyen volt a közös életetek a gyerekek előtt?

– Gyerekként ismerkedtünk meg, kamaszként már együtt jártunk, húszévesen összeházasodtunk. Ennek már másfél évtizede. Mindig fontos volt, hogy közösen csináljunk dolgokat, zenéltünk zenekarban, énekeltünk kórusban, jártunk együtt focizni, aktív közösségi életet éltünk. És közben vártuk, hogy ebbe a pezsgésbe beleszülessenek a leendő gyerekeink. Mindketten sokan vagyunk testvérek, és nem volt kérdés, hogy szeretnénk gyerekeket.

– Hogy jutottatok el az örökbefogadásig?

– Néhány év várakozás, majd mindenféle vizsgálatok sora után kiderült, hogy csak lombikprogrammal lehet gyerekünk. Belevágtunk többször is, de a beavatkozásokból egyszer sem lett várandósság. Sokat töprengtünk, hogy hogyan tovább. Bíztunk a csodában, titkon reméltük, hogy hátha az élet megoldja ezt a kérdést helyettünk. Az örökbefogadás gondolata többször is felvetődött az évek alatt. Hol egyikünk érezte úgy, hogy az lesz a mi utunk, de akkor épp a másik volt bizonytalan, hol fordítva. 2011 januárjában végül meghoztuk a közös döntést és kértünk időpontot a Tegyesznél, hogy megszerezzük a határozatot. Innentől kezdve felgyorsultak az események.

IMG_2436-Edit Hi-res_cr

– Milyen gyereket kértetek?

– Egyértelmű volt számunkra, hogy újszülött kisbabát szeretnénk. A származással kapcsolatban nem volt kikötésünk.

– Kellett ezen gondolkodni?

olvasásának folytatása

Megmondjátok neki?

Megmondjátok majd neki, hogy örökbe fogadtátok? – hangzik a laikusok egyik örökzöld kérdése. Néha hozzáteszik: De ugye majd csak kamaszkorában? 

Nemrég elvégeztem újra az Ágacskánál az örökbefogadóknak szóló felkészítő tanfolyamot, az ott elhangzottakból idézek.

Ma az az alapelv, hogy a gyereknek meg kell mondani, hogy örökbefogadott. De mikor és hogyan? Sokszor hallani olyan tanácsot, ahogy például a szexuális felvilágosítással kapcsolatban is, hogy “ne mi hozzuk szóba a témát, várjuk meg, amíg a gyerek kérdez”. Ne várjuk meg. Mikor kérdez rá erre a gyerek? Például akkor, ha lát egy terhes nőt. Ez jó eséllyel buszon, utcán, boltban fog megtörténni, ne ott kelljen válaszolni az Én is a te hasadban voltam? kérdésre. A szülő irányítsa az erről való diskurzust, igenis hozza elő ő a témát, persze a gyerek szintjén. Sőt. Ha a gyereknek egyszer megmondják, hogy örökbefogadott, de soha többet nem kerül elő a téma, ha érzi, hogy a szülőknek ez kínos, akkor esetleg száműzi tudata mélyrétegeibe az információt, “elfelejti”, “nem érdekli”, nem kérdez róla. A cél az, hogy ez egy szóba hozható téma legyen. Ha a gyerek magától kérdez róla, akkor a szülő megnyugodhat, jól kezelte a kérdést.

Sütő-Szandra

 

A tanfolyamon azt mondták, nincs “legjobb időpont” a megmondásra. Kezdettől, pici kortól érdemes mondogatni. Azért is, hogy a szülő is megszokja az erről való beszédet. Olyat nem lehet csinálni, hogy pár évig abban a hitben tartom a gyereket, hogy én szültem, és utána felvilágosítom, hogy nem is. Egy percig nem szabad hazudni a gyereknek. Persze, egy csecsemő nem fog sokat felfogni belőle, de mire 2-3 éves lesz, megszokja a szót, és természetes lesz neki.

Gyakorlati tanácsok

  • Ne a “nem” szóval kezdjük (“Nem én szültelek.“)
  • Pozitív üzeneteket fogalmazzunk meg (“Nagyon vártunk rád, nagyon örültünk neked”)
  • Ne a megelőző meddőségi problémákat hangsúlyozzuk, hanem az egymásra találás örömét
  • Használjuk kezdettől az örökbefogadás szót, hogy a gyerek megszokja.
  • Legyen egyértelmű a gyereknek, hogy mi vagyunk apa és anya, a vér szerinti szülőre más terminust használjunk.
  • Érdemes rendszeresen elővenni a témát, nem elég egyszer elmondani.
  • Lehet ilyen mesekönyveket is használni (ezeket bemutatom a blogon).
  • Kitalálhatunk a gyereknek egy saját mesét az érkezéséről.

Később, ahogy nő a gyerek, majd tesz fel kérdéseket. Az nagyon jó, ha ő is felhozza a témát, ha vannak kérdései. Mindig annyit mondjon el a szülő, amennyit kérdez. Ha azt kérdezi, milyen színű volt a vér szerinti anya haja, nem kell nyakon önteni egy tragikus történettel. Mindig annyit fog kérdezni, amennyinek a megemésztésére készen áll. Aztán később majd érdekelheti a lemondás oka, hogy vannak-e vér szerinti testvérei, vagy hogy miért nem mi szültünk gyereket. Ha kérdezi, akkor ezeket is el lehet mondani az ő szintjén.

Az egészen fals elképzelés, hogy elég ezt kamaszkorban elmondani. Ez úgyis érzékeny időszak, problémás az énkép, a szülőkkel való viszony, nem kell megterhelni ezzel a hírrel. Ráadásul akkor joggal érezheti a gyerek, hogy évekig hazudtak neki a szülei. Azonkívül jó eséllyel úgyis lesz egy szomszéd, ismerős, osztálytárs, aki előbb kifecsegi a titkot a gyereknek. Jobb, ha kezdettől a szülő tartja kézben a kérdést.

Annyit fűznék hozzá, hogy egész nap a gyerekkel összezárva annyi mindenről locsogunk mi, felnőttek, és nem várjuk meg, hogy kérdezzen. A gyerek pontosan érzi, ha egy téma tabu, és arról csak akkor beszélünk, ha ő kérdez. Egyébként a tabukat a mi felnőtt tudatunkkal vetítjük vissza a gyerekre. A gyerek még nem látja át, a szex miért kínosabb téma, mint a kakilás (ami felnőttnek szintén tabu, de a gyerekekkel gyakran szóba kerül).