Kisrigók

Vendégposzt. Oláh-Paulon Viktória és férje nemrég egy idősebb testvérpárt fogadott örökbe. A hatéves kislány és az ötéves kisfiú csecsemőotthonban élt. A barátkozás és az összeszokás naplójából válogattam.

Az akta

Ha valaki elmúlt ötéves, és a gyerekvédelem szakellátásában él, akkor van legalább fél méter magas aktatornya, annyira sok minden történt vele, mint amennyire nem történik semmi egy keddi napon egy gyerekotthonban, legfeljebb megérkeznek a szülei, de ezt még percekkel előtte se lehet tudni.

Ekkor indultunk el otthonról iratmegismerésre, és fantáziáltunk, mire mondhatnánk nemet, de nem tudtuk kitalálni.

Hat és fél éves, mondják az adatok, meg hogy akkora csak, mint egy négyéves. Mi meg arra gondolunk, hogy az egyötvenes ágy milyen sokáig jó lesz, és milyen jól elfér ölben is egy ilyen nagylány. Verekedős, durva, csúnyán beszél, de szépen is beszél, gazdag a szókincse, szereti az állatokat és nagyon okos. Túl okos, olvassák fel a szakvéleményt, öntörvényű, irányító, dacos. a jellemzést nem a marketingese írta. A fiam öt éves elmúlt, kedves, értelmes, vidám, kicsit kisebb a kortársainál, szépen beszél, önállóan eszik, öltözik, mosakszik, nem rajzol, de énekel, a szakvélemény szerint várja, hogy családja legyen, néha verekszik, sokat rohangál. A fotókon mosolyognak, göndör a hajuk, ócska a ruhájuk, és gyönyörűek.

Kisrigó1

Budapesti cigánycsaládból származnak, fiatal szüleiknek nem kellettek, hol itt, hol ott voltak rokonoknál. Volt ahol csak nem törődtek velük, volt ahol bántották őket. A fiam hamar csecsemőotthonba került, a lányom elveszett a gyerekvédelem bonyolult rendszerében, nem részletezett rendőrségi ügy kapcsán került a szakellátásba, és onnan nevelőcsaládhoz. a testvérek csecsemőként találkozhattak, de valamilyen gyámhatósági hiba folytán elszakadtak egymástól, múlt év novemberében ismertették össze őket, amikor örökbefogadó szülőket is találtak nekik. Megismerkedtek egymással és a szülőjelöltekkel, átlagosan nehezen ment, nem volt előjele a kudarcnak, de mégis megtörtént, ami nagyon ritkán szokott, hazamentek új otthonukba, de egy hétvége után visszahozták őket. A gyerekvédelem úgy döntött, megpróbálja újra az örökbeadást, de nem mondja el, miért nem sikerült az első. A gyerekek csalódottak voltak és dühösek, a fiam bizalommal és örömmel indult el a gyerekotthonból,  csalódása mérhetetlen volt, a lányom számára kérdéses volt, hogy a három éve családként megélt nevelőcsaládot megéri-e otthagyni, de az igazi tragédia az lett, hogy a sikertelen örökbefogadás után nem a nevelőcsaládba, hanem a gyerekotthonba került vissza. Hetekig ült a bontatlan bőröndje mellett, és csak azt mondogatta, jön majd érte az apukája, az új szülők meghátrálása nem volt annyira fájdalmas, mint az a felfoghatatlan helyzet, hogy a nevelőapa nem jön érte, nem viszi haza az otthonába, a szobájába, a “testvéreihez”, az óvodájába, a kertjébe, a jószágokhoz, a falujába. A lányom hatévesen mindent elvesztett, a fiam ötévesen a reményt, arra, hogy szülei lesznek. Két kirabolt kisgyerek.

Két törékeny kismadár.

Kisrigók.  olvasásának folytatása

Meghívó cigány gyermeket örökbefogadó szülők találkozójára

Bakó Judit újabb meghívóját teszem közzé.

Folytassuk a beszélgetést!

Meghívott vendégünk:

Dr. Szamosi Éva, klinikai szakpszichológus, gyermek és felnőtt szakpszichoterapeuta

Éva első házasságában él, 2 gyermeket felnevelt, 3 unokája van. 45 éves szakmai múlttal rendelkezik. Zsidó származása miatt személyesen is érintett a megkülönböztetésben; hitelesen tudja megosztani velünk szakmai és személyes tapasztalatait is.

Téma: Az identitás fogalma, az üldözöttek identitásproblémája, a mai világban jelen lévő megkülönböztetés okai

Figyelem, új helyszín! Budapest, Szilágyi Dezső tér 3. Református Lelkészi Hivatal terme

Ingyenes helyszín, ezért nincs regisztrációs díj.

Időpont: : november 9. 15.00-18.00 óra közt

Regisztráció (hogy tudjak számolni létszámmal):
cszuloklub@gmail.com — Elegendő annyit írni, hogy hány fő jön.

Aki igényt tart gyermekfelügyeletre, kérem, szintén írjon nekem a fenti email címre.

Büfé nincs, de lehet hozni rágcsálnivalót.

Várok minden érintettet szeretettel!

Bakó Judit

A származáskutatás hivatalos útja

Az örökbefogadottnak joga van a származása megismerésére. Ma ennek hivatalos útját ismertetem. Tényleg nagyon hivatalos lesz. A tudnivalók a Mózeskosár Klubon hangzottak el, ahol az V. Kerületi Gyámhivataltól Kunszt Róbert vezető és Albert Sándorné Nóra ügyintéző tartott előadást. A fontos részeket vastagítva jelzem.

A gyámhivatalok feladatkörét nemrég átalakították. A lakóhely szerinti gyámhivatal csak az ott élők örökbefogadási alkalmasságát állapítja meg. A megyeszékhely gyámhivatala intézi viszont a tényleges örökbefogadást, az anyakönyvezést és a származás kutatását is. Budapesten az V. kerületet, Pest megyében Szentendrét jelölték ki erre, minden más megyében a megyeszékhely az illetékes.

Fontos változás: 2015-től Budapesten a XI. kerületi gyámhivatal az illetékes származáskutatási ügyekben! A folyamatban levő illetve lezárt ügyek is ide kerülnek át.

Azóta (2023.) a III. kerületbe kerültek át a budapesti ügyek!

5
Felnőtt örökbefogadott rajza: eddigi életem

A származáskutatásról: csak az örökbefogadott gyerek indíthatja el az eljárást. Tehát az örökbeadó nem keresheti a gyermeket, és például a vér szerinti családban vagy állami gondozásban felnőtt testvér sem érdeklődhet örökbeadott testvére sorsáról.

Csak a vér szerinti szülőt és a testvért lehet keresni, más rokont nem.  olvasásának folytatása

Örök Nagyi – képzés örökbefogadó nagyszülőknek

A Mózeskosár Egyesület felhívását teszem közzé.

„Örök Nagyi
(képzés örökbefogadó nagyszülőknek)

Sokak kívánságának eleget téve útjára indítjuk új, és hiánypótló tanfolyamunkat, melyre ezúttal az örökbefogadásban érintett nagyszülőket várjuk.

Két napos kötetlen összejövetelünkön szó lesz többek között az örökbefogadást érintő gyakorlatról, röviden a jogszabályokról, hitekről-tévhitekről, családfáról, családi életciklusokról, az örökbefogadott gyermekek nevelési kérdéseiről, kommunikációról és szeretetnyelvekről, valamint elsősorban arról, amit a résztvevők témának hoznak!

Időpont: 2014. november 28-29. 10-17 óra
Helyszín: 1077 Budapest, Wesselényi u. 17., 3. emelet – lift van.

A két alkalom ára 10.000 Ft/fő.

A csoportot Székely Zsuzsa pszichológus, a Mózeskosár Egyesület elnöke és Dengyel Kinga viselkedéselemző tartják.

Bővebben: http://www.mozeskosaregyesulet.hu/

„Ma már szitokszónak tartom, ha engem csak magzatvédőnek neveznek”

Téglásy Imrével, az Alfa Szövetség főtitkárával beszélgetek a civil szervezeteket bemutató sorozat újabb részeként. Az Alfa egyike a nyílt örökbeadásokat közvetítő hazai szervezeteknek. Szó esik élet- és magzatvédelem különbségéről, abortuszról, a nagy vihart kavart dávodi ügyről, Imre személyes indíttatásáról. Az is kiderül, hogy lehet gyereket kapni az Alfánál. Provokatív interjú következik!

– Mondj pár szót magadról!

– Magyar-latin szakos középiskolai tanári diplomát szereztem, verseskötetem jelent meg, irodalomtörténészként kutattam és publikáltam, nyelv- és irodalomelméletről tettem közzé akadémiai kisdoktori értekezést, majd egy könyvkiadónál dolgoztam. Három éve mentem nyugdíjba, hogy aztán a szívemhez legközelebb álló munkaként az életvédő tevékenységet folytató Human Life International szervezet magyarországi képviselője lehessek. Hívő katolikus vagyok. Igazi „életműnek” azt tekintem, hogy tíz, három és harminchét év közötti gyermeknek lehetek édesapja.

– Ez hogy sikerült?

– Kétszer elváltam, az előző két házasságomból született egy és három, a mostaniból hat gyermek. Az első kisfiunk meghalt gyomorrákban. Kínnal és örömmel egyaránt megéltem, milyen apává válni, magzatkoromtól pedig megtapasztaltam, milyen a nem kívánt kisgyermek sorsa. Ezek a tapasztalatok indítottak arra, hogy a gyakorlati bioetika pályájára térve kutassam azt, miért működnek egészségesen vagy beteges fogyatékossággal a családok. Ez a munka tulajdonképpen közösségi terhesgondozással végzett korai gyermekvédelem, életvédelem.

Téglásy Imre

– Nem kívánt gyerek vagy?

– Tizenegy éves koromban egy véletlenül meghallott családi beszélgetésből tudtam meg, hogy az anyám magzatgyermek koromban meg akart ölni. Az interneten fellelhető egy rólam készült film, melyből megismerhető a fogantatásom és születésem körüli történet. (Az angol nyelvű kisfilmben Imre elmeséli, hogy osztályellenséggé nyilvánított a szüleit az ötvenes években kitelepítették egy Békés megyei tanyára, anyja ott házilagos abortuszkísérletekkel próbálkozott. A családnak erről a korszakáról szól a Soha, sehol, senkinek című 1988-as játékfilm is, melyet Imre Ferenc nevű bátyja írt és rendezett. A nyolc nemzetközi fődíjjal jutalmazott filmdráma a terhességet és az abortuszpróbálkozásokat is bemutatja – a szerkesztő megjegyzése.) Ez az én személyes motivációm, az elutasítottság, a visszautasítottság, az elrekkentés szándéka, egy olyan családban, amely másra lett volna hívatott.

– Szörnyű lehet így megszületni. olvasásának folytatása

Hogy telt a hétvégém

Ezen a hétvégén rekordot döntöttem: öt örökbefogadós rendezvényre mentem el. Sokan érdeklődtetek, így röviden beszámolok.

Péntek este az Alfa Szövetség estjén voltam. Róluk még nem volt szó a blogon, de perceken belül sorra kerülnek a civil szervezeteket bemutató sorozatban. Egy amerikai életvédő aktivista tartott előadást, akivel később lesz külön interjú a blogon. olvasásának folytatása

Gyereknevelés: Nem harap a spenót

Kísérlet: gyereknevelési könyvet recenzálok, az örökbefogadáshoz nincs köze. Mit szóltok? Legyen néha ilyen? Pamela Druckerman: Nem harap a spenót című könyve az első. Nekem izgalmas olvasmány volt, beszélgessünk róla!

Ez a könyv kicsit bonyolult alaphelyzetből indít: egy amerikai újságíró írta a francia gyereknevelési szokásokról. A szerző, Pamela New Yorkból költözött Párizsba, ahol egy angol-amerikai vegyes házasságban nevelgeti három gyerekét, és meglepve tapasztalja, milyen jól neveltek a francia gyerekek. Fontos hangsúlyozni, hogy amihez viszonyít, azok a New York-i, középosztálybeli családok, és új ismerősei pedig párizsi, szintén középosztálybeli, dolgozó anyák.

nem-harap-a-spenot

Az általa ismert amerikai kisgyerekes anyák hajszoltak, kialvatlanok, bűntudatosak, és mindenek elé helyezik a gyereket. Ott normálisnak számít, hogy egy egyéves baba többször megébred éjjel, hogy a gyerekek csak “gyerekkajákat” esznek, nem köszönnek, hogy a szülők egy vacsorát nem tudnak nyugodtan elkölteni mellettük. A gyerek tehetségét korán fejlesztik, babaúszásra, babanyelvórára viszik, fejlesztő játékokkal veszik körül őket, később is versengenek a szülők a különórák számában, aggályos gonddal választják ki a legjobb óvodát és iskolát.

A francia anyák, akikkel a szerző találkozott, ezzel szemben nyugodtak, lazák, csinosak, szülés után gyorsan visszafogynak, nem viszik különórákra a totyogót, viszont megtanítják szépen köszönni, szépen enni, és egyedül játszani. Már csecsemőként bölcsődébe adják, és nincs bűntudatuk. Ja, a francia gyerekek négy hónaposan átalusszák az éjszakát. A fő különbség: ott a családba érkezik a gyerek, és alkalmazkodik annak rendjéhez, nem a gyerek köré szerveződik az élet. olvasásának folytatása

A vér szerinti gyökerek

A téma a közelmúltban többször szerepelt örökbefogadói rendezvényeken, próbálom összefoglalni, amit az ott elhangzottakból leszűrtem.

Teljesen természetes, hogy az örökbefogadott gyerek érdeklődik a vér szerinti szülei iránt, hogy gondol rájuk, és idővel szeretné őket megkeresni. Ez nem azt jelenti, hogy az örökbefogadó szülő bármit rosszul csinált, vagy a gyerek őt nem szereti. Ha a gyerek erről nem kérdez, nem beszél, annak inkább az lehet az oka, hogy úgy érzi: a szüleit megbántaná a témával. Néha mondják a szülők: “az én gyerekemet ez nem érdekli”. Ilyen a szakemberek szerint nincs, legfeljebb a gyerek ösztönösen érzi, hogy a szülő nem szeretne erről beszélni, azért nem hozakodik elő a kérdéssel. Néha egy meglepő kérdés, vagy megjegyzés jelzi a tapogatózást. Elhangzott egy eset, mikor egy gyerek azt kérdezte a szülőktől: felnőve ő majd a vér szerinti vezetéknevét is felveheti? Ezek óvatos próbálkozások, hogy reagál a szülő, szabad-e erről beszélni.

1
Felnőtt örökbefogadott rajza: eddigi életem

A vér szerinti szülővel kapcsolatos információkat is az örökbefogadó közvetíti. A gyerek kérdéseire mindig az életkorának megfelelően, de őszintén kell felelni. Ha ő nem kérdez, időnként a szülő is felvetheti a témát. A cél az, hogy ez is olyan téma lehessen, amiről szabad beszélni a családban. Nagyon eltérő helyzetek lehetnek a háttérben. Egész mást fog kérdezni az a gyerek, aki esetleg pontosan emlékszik a vér szerinti családra, mint akit újszülöttként adoptáltak. Más helyzet, ha az örökbefogadó találkozott, esetleg azóta is kapcsolatban van az örökbeadókkal, és más, ha szinte semmit nem tud róluk. Különösen nehéz az a helyzet, ha a gyermek vér szerinti családjáról nem sok jót lehet mondani, esetleg elhanyagolták, bántalmazták a gyereket. Mivel a gyerek a vér szerinti családról elhangzottakat is beépíti az énképébe, szidni, leszólni őket nem érdemes. Azt lehet ilyen esetekben is mondani, hogy a vér szerinti szülők megpróbálták, de nem volt előttük minta, nem tudták, hogy kell gyereket nevelni. Ha nincs információ, ha valamiben bizonytalan a szülő, azt is át lehet adni, és beszélhet a saját érzéseiről is. olvasásának folytatása

“Nem titkolom, de nem is dicsekszem vele”

Ma egy 63 éves felnőtt örökbefogadottal közlök interjút. Karolina története két szempontból is érdekes: a korosztályából még nem szerepelt senki a blogon, illetve az eddigi alanyok maguk jelentkeztek, vagy rendezvényen találkoztunk, tehát foglalkoztatta őket a téma. Karolinát a saját ismeretségi körömben találtam, s állítása szerint nem fontos az életében az örökbefogadás, ám hajlandó volt nyilatkozni.

– Mondj pár szót magadról!

– Nyugdíjas vagyok, közgazdász végzettségem van. Tízéves korom óta ismerem a férjemet, két felnőtt gyerekünk és egy pici unokánk van.

– Mennyit tudsz az örökbefogadásról?

– Nem sokat. Az első gyerekkori fényképem hátára írt dátumból következtetve 14 hónapos lehettem, és állítólag a Pikler Emmi-féle intézetből fogadtak örökbe.

– Milyen volt az örökbefogadó családod?

– A szüleimnek a háború miatt nem lett gyerekük, és az orvosok javasolták anyukámnak az örökbefogadást. Negyvenévesek elmúltak, mikor érkeztem, a felmenő rokonok közül csak egy apai nagymama élt. Szüleimnek mindkét részről több testvére volt, több unokatestvér is, de nem volt szoros a kapcsolatunk. Inkább a férjem családját tekintem a családomnak, aki a volt osztálytársnőm, mai napig legjobb barátnőm bátyja, köztük tízéves korom óta otthon vagyok.

– Mikor tudtad meg, hogy örökbe fogadtak?

– Tizenkét éves korom körül, igen egyszerűen: megtaláltam egy anyakönyvi kivonatot a család hivatalos papírjai között, amire nem születési anyakönyvi kivonat, hanem örökbefogadási anyakönyvi kivonat és az én nevem volt írva. olvasásának folytatása

Könyv: Does Anybody Else Look Like Me?

Gubcsi (Bakó) Judit vendégposztja egy angol nyelvű kötetről.

Örökbefogadó szülő vagyok, két cigány származású gyereket nevelünk a férjemmel. Már a felkészülésünk alatt gondolkodtunk: mikor és hogyan osszuk meg örökbefogadott gyermekünkkel a származását? Hogyan neveljük, hogy az identitása jól fejlődjön? Hogyan kezelje a másságát érintő kérdéseket? Kinek mondjuk el a környezetünkben, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket a gyerek jelenlétében? Mikor kezdenek el foglalkozni a gyerekek ezzel a témával, mikor értik meg, hogy mit jelent a származás, és mikortól értik meg, mi az a rasszizmus? A Does Anybody Else Look Like Me? című amerikai könyv az összes fenti kérdésre választ adott.

doesanybodycov240

A szerző, Donna Jackson Nakazawa az Amerikai Egyesült Államokban élő fehér amerikai nő, aki egy japán férfihoz ment feleségül és született két félvér gyerekük. Nem örökbefogadó szülő, de az anyai érzései és élményei hasonlítanak egy olyan örökbefogadó szülőéhez, aki más származású gyermeket nevel. Donnát sokszor szembesíti az „utca embere” azzal, hogy a gyerekei másként néznek ki, mint ő maga és a többi gyerek a környezetükben. Ez a szembesítés érkezhet indiszkrécióval is: „hozzászoktál már, hogy nem hasonlítanak rád a gyerekeid?”, vagy: „jé, szőke hajú és ázsiai szemű a kislányod”. Ritkán tud úgy boltba menni a gyerekekkel, hogy valaki ne szólítaná meg.  A gyerekeket is érik a származásukkal kapcsolatos jó és rossz élmények. A fiát háromévesen egy nagyobb fiú arról faggatta, miért csak fekete lyukak vannak a szeme helyén. Később kisiskolás korában a fia előnynek érzi a származását, mert a „szamuráj” japán vére bátorrá teszi. Donnának nincsenek saját tapasztalatai, milyen az, amikor valaki más, hiszen fehér amerikaiként nőtt fel, fehér amerikai környezetben, megkülönböztetések nélkül. Kifejezetten megdöbbent azon, hogy az országában, ahol az újságok címlapján is félvér vagy színes bőrű emberek szerepelnek rendszeresen, és ahol egyre több a vegyes származású család, ennyire reflektorfénybe kerül azáltal, hogy félvér gyerekeivel közlekedik az utcán.

olvasásának folytatása