Örökbe.hu

Megmondjátok majd neki, hogy örökbe fogadtátok? – hangzik a laikusok egyik örökzöld kérdése. Néha hozzáteszik: De ugye majd csak kamaszkorában? 

Nemrég elvégeztem újra az Ágacskánál az örökbefogadóknak szóló felkészítő tanfolyamot, az ott elhangzottakból idézek.

Ma az az alapelv, hogy a gyereknek meg kell mondani, hogy örökbefogadott. De mikor és hogyan? Sokszor hallani olyan tanácsot, ahogy például a szexuális felvilágosítással kapcsolatban is, hogy “ne mi hozzuk szóba a témát, várjuk meg, amíg a gyerek kérdez”. Ne várjuk meg. Mikor kérdez rá erre a gyerek? Például akkor, ha lát egy terhes nőt. Ez jó eséllyel buszon, utcán, boltban fog megtörténni, ne ott kelljen válaszolni az Én is a te hasadban voltam? kérdésre. A szülő irányítsa az erről való diskurzust, igenis hozza elő ő a témát, persze a gyerek szintjén. Sőt. Ha a gyereknek egyszer megmondják, hogy örökbefogadott, de soha többet nem kerül elő a téma, ha érzi, hogy a szülőknek ez kínos, akkor esetleg száműzi tudata mélyrétegeibe az információt, “elfelejti”, “nem érdekli”, nem kérdez róla. A cél az, hogy ez egy szóba hozható téma legyen. Ha a gyerek magától kérdez róla, akkor a szülő megnyugodhat, jól kezelte a kérdést.

A tanfolyamon azt mondták, nincs “legjobb időpont” a megmondásra. Kezdettől, pici kortól érdemes mondogatni. Azért is, hogy a szülő is megszokja az erről való beszédet. Olyat nem lehet csinálni, hogy pár évig abban a hitben tartom a gyereket, hogy én szültem, és utána felvilágosítom, hogy nem is. Egy percig nem szabad hazudni a gyereknek. Persze, egy csecsemő nem fog sokat felfogni belőle, de mire 2-3 éves lesz, megszokja a szót, és természetes lesz neki.

Gyakorlati tanácsok

• Ne a “nem” szóval kezdjük (“Nem én szültelek.“)
• Pozitív üzeneteket fogalmazzunk meg (“Nagyon vártunk rád, nagyon örültünk neked”)
• Ne a megelőző meddőségi problémákat hangsúlyozzuk, hanem az egymásra találás örömét
• Használjuk kezdettől az örökbefogadás szót, hogy a gyerek megszokja.
• Legyen egyértelmű a gyereknek, hogy mi vagyunk apa és anya, a vér szerinti szülőre más terminust használjunk.
• Érdemes rendszeresen elővenni a témát, nem elég egyszer elmondani.
• Lehet ilyen mesekönyveket is használni (ezeket bemutatom a blogon).
• Kitalálhatunk a gyereknek egy saját mesét az érkezéséről.

Később, ahogy nő a gyerek, majd tesz fel kérdéseket. Az nagyon jó, ha ő is felhozza a témát, ha vannak kérdései. Mindig annyit mondjon el a szülő, amennyit kérdez. Ha azt kérdezi, milyen színű volt a vér szerinti anya haja, nem kell nyakon önteni egy tragikus történettel. Mindig annyit fog kérdezni, amennyinek a megemésztésére készen áll. Aztán később majd érdekelheti a lemondás oka, hogy vannak-e vér szerinti testvérei, vagy hogy miért nem mi szültünk gyereket. Ha kérdezi, akkor ezeket is el lehet mondani az ő szintjén.

Az egészen fals elképzelés, hogy elég ezt kamaszkorban elmondani. Ez úgyis érzékeny időszak, problémás az énkép, a szülőkkel való viszony, nem kell megterhelni ezzel a hírrel. Ráadásul akkor joggal érezheti a gyerek, hogy évekig hazudtak neki a szülei. Azonkívül jó eséllyel úgyis lesz egy szomszéd, ismerős, osztálytárs, aki előbb kifecsegi a titkot a gyereknek. Jobb, ha kezdettől a szülő tartja kézben a kérdést.

Annyit fűznék hozzá, hogy egész nap a gyerekkel összezárva annyi mindenről locsogunk mi, felnőttek, és nem várjuk meg, hogy kérdezzen. A gyerek pontosan érzi, ha egy téma tabu, és arról csak akkor beszélünk, ha ő kérdez. Egyébként a tabukat a mi felnőtt tudatunkkal vetítjük vissza a gyerekre. A gyerek még nem látja át, a szex miért kínosabb téma, mint a kakilás (ami felnőttnek szintén tabu, de a gyerekekkel gyakran szóba kerül).