Ez az írásom a nevelőszülői rendszer átalakításáról szól, a Figyelő hetilap 2014/1. számában jelent meg kissé lerövidítve.
A NEVELŐSZÜLŐI STÁTUSZ ÚJ SZABÁLYOZÁSA
Foglalkoztatotti viszonnyá alakítaná a nevelőszülőséget a kormány. A szakma üdvözli, de túl gyorsnak tartja a változásokat.
Nem örül a nevelőszülőség munkaviszonnyá való alakításának Nagy Zsoltné Anita. A 35 éves nő öt gyerekről gondoskodik: három saját iskolás fia mellett két kisebb, öt és két éves nevelt kislányról. Aggodalmát azzal indokolja: eddig a nevelőszülő eldönthette, hogy a neki felajánlott gyermeket tudja-e vállalni, s fél attól, ez a szabadság megszűnik, ha a nevelőszülőség munkaviszonnyá válik. Ő jelenleg a nevelt lányokkal gyesen van korábbi munkahelyéről, s azt tervezte, hogy pár év múlva visszatér dolgozni. Ezzel együtt elfogadná a nevelőszülőséggel ezután kötelezően járó munkaviszonyt is, attól tartva, hogy ha ezt nem vállalná, akkor nem működhetne tovább nevelőszülőként, és a kicsik esetleg másik nevelőszülőhöz kerülnének. „Egy éve küzdök a lányokkal, emiatt nem lenne szívem újabb váltásnak kitenni őket” – indokolja.
24 ÓRÁS SZOLGÁLAT.
A nevelőszülő egy a vér szerinti családjából kiemelt, traumatizált gyereket illeszt be a saját családjába, s a nevelés, gondozás mellett gondoskodik arról, hogy a gyerek találkozhasson a szüleivel, illetve, ha úgy alakul, felkészíti az örökbefogadásra, eközben hivatalos személyek is ellenőrzik. Magyarországon jelenleg 5500 nevelőszülő tevékenykedik, s 12900 állami gondozottnak nyújt családias elhelyezést. Ez az állami gondozottak 60 százaléka, a többiek különböző intézményekben – csecsemő- és gyermekotthonban, lakásotthonban – élnek. „Nincs még egy foglalkozás, ami napi 24 órás elkötelezettséget igényel” – jegyzi meg Nagy Zsoltné. A november 25-én megszavazott módosított gyermekvédelmi törvény számos területen változtat a nevelőszülők eddigi működésén. 2017. január elsejétől 12 évnél fiatalabb gyermek már csak nevelőszülőnél és nem gyermekotthonban élhet (kivéve a speciális szükségletűeket). 2014. január 1.-től pedig a családjukból kiemelt gyermekek már csak nevelőszülőhöz kerülhetnek. olvasásának folytatása








