Tóth Krisztina író, költő örökbefogadó szülő is, itt a blogon hosszú interjút adott a saját szülői tapasztalatairól. Most írt egy témába vágó mesét.
Ezt rögtön helyesbítem is, mert A lány, aki nem beszélt nem klasszikus örökbefogadós mese, az örökbefogadás szó le sem íródik benne. Bár ez a témája, nem az ilyen típusú könyvek közé illeszkedik. Már sokszor szóba került itt a blogon, hogy a magyarul elérhető mesék általában a szülő szemszögéből mutatják be a történetet, és a „meddő-házaspár-hosszú várakozás után-első gyerekként-újszülöttet fogad örökbe-akiről a vér szerinti anya önként lemondott-és innentől már csak boldogan élni kell” sémát követik. Holott számos család és gyerek története más, a mi családunké is, és a családba érkezéssel nincs is vége még a történetnek.
Nos, Tóth Krisztina a fenti séma szinte összes elemét felborítja.
Karácsonyi ajándékom az olvasóknak: heti két poszt lesz a blogon.
Tervezzük a január végi gyerekes találkozót. Egy gyors kérdés azoknak, akik eljönnének:
Szombaton lesz a Szerdai gyerek című film vetítése és közönségtalálkozó az alkotókkal, én ott leszek. Új magyar játékfilm, az állami gondozásból való hazakerülést boncolgatja. Aki szeretne, a Művészben megtalál (6-tól).
Van igény egy év végi találkozóra, főleg a külföldről hazalátogató blogolvasókra gondolva?
Két zseniális alkotó, és egy szaftos botrány. Woody Allen múlt héten ünnepelte a 80. születésnapját, emlékezzünk meg róla egy poszttal. Kezdjük a számokkal: Mia Farrow 10 gyereket fogadott örökbe és 4 vér szerinti gyereke van. Woody Allen 4 gyereket fogadott örökbe, és nulla vagy egy vér szerinti gyereke van, erre még visszatérek. S kettejüknek három (vagy kettő) közös gyereke van. A cikk végén adok egy felsorolást a 16 gyerekről. Minden, amit tudni akartál Woody és Mia gyerekeiről!
Woody Allen és Mia Farrow
Mia Farrow (70) amerikai színésznő és emberijogi aktivista első férje a nála három évtizeddel idősebb világhírű jazz- és popénekes Frank Sinatra volt. A rövid házasság gyerek nélkül zárult. Második férje André Previn zeneszerző volt 1970 és 1979 között, akivel három közös gyerekük született (köztük egy ikerpár), és három gyereket örökbe fogadtak. Két lányt Vietnamból, és a Soon-Yi nevű kislányt Koreából, aki akkoriban hatéves lehetett.
Mia Farrow és férje, André Previn a hetvenes években, és az első öt gyerkőc
Roma gyerek örökbefogadása. Meg tudja-e védeni a szülő a gyereket a támadásoktól egy rasszista világban? Hogy lehet kezelni az iskolai problémákat? Kell-e cigány gyökereket átadni? Szilvási Léna és férje, Kertesi Gábor, 27 évvel ezelőtt fogadták örökbe az akkor kétéves Balázst. A különleges beszélgetésben Szilvási Léna és Kertesi Balázs, anya és fia közösen mesélik el a történetüket. Léna évtizedek óta dolgozik szociális munkásként a gyermekvédelemben, szülőként tudatosabb az átlagnál. A beszélgetés a cigány gyereket örökbefogadó szülők Romadopt Klubjában hangzott el.
– Egyértelmű volt, hogy cigány gyereket fogadtok örökbe?
Léna: Mi a férjemmel nagyon boldogan fogtunk neki az örökbefogadásnak, és az egyetlen vita ezen alakult ki köztünk, hogy lehet-e cigány a gyerek. Végiggondoltuk, mit fog ez jelenteni az életünkben. Én azt mondtam, hogy könnyebb dolgunk lesz örökbefogadóként, ha nem hasonlít ránk a gyerek, nincs az az illúzió, nem fogjuk eltitkolni. Mi a férjemmel „sápadtarcúak” vagyunk, két fehér bőrű, szőke ember, Balázs meg nagyon sötét bőrű.
Balázs: Szerintem nem az számít, milyenek egy ember külső tulajdonságai, hanem hogy mit képvisel az életében…
Léna és Balázs, a háttérben Balogh Tibor festménye
Léna: A férjem viszont attól félt, hogy mi nem cigányként képesek leszünk-e megvédeni egy előítéletes társadalomban. Mind a ketten pozitívan álltunk hozzá, csak ezt a dilemmát komoly feszültségek kísérték. Aztán belevágtunk a történetbe. Balázs kétéves volt, mikor az intézetben megismerkedtünk.
– Hogy fogadta a környezet Balázst?
Léna: A bérházunkban lakott egy mozgássérült, zsidó néni, aki el se hagyhatta a gangot, ott élt és mindent tudott. Sejtettük, ha neki elmondjuk tervünket, az egész ház tudni fogja. Mi átbattyogtunk hozzá és elmondtuk neki, hogy lesz egy kétéves gyerekünk, aki ráadásul cigány származású, és jó lenne, ha erről a ház is tudna. Ica néni nagyon örült neki és mindenkinek szólt is. Mindenki örült, egyetlen szomszéd fogalmazott meg fenntartásokat, Kati néni.
Balázs: Ő? Nagyon jóban voltam vele.
Léna: Igen, mert pár hónap múlva megkedvelte Balázst, és egy hatalmas macival állított. be. Sokat lehet segíteni a környezet hozzáállásán tudatossággal, lehet a gyerek előtt tisztítani a terepet. Nem érdemes begubózni és otthon ülni.
A történetünkben különleges volt, hogy Balázs hároméves korában kimentünk két évre Amerikába. Az egy egész más világ volt, az óvodában minden bőrszín előfordult, és Balázsnak ez volt a természetes. Mikor három és fél éves volt, betegen feküdt az ágyban, fogtuk egymás kezét, és akkor kérdezte meg először, hogy az én kezem miért ilyen fehér, mikor az övé ilyen sötét. Akkor mondtam neki először a cigány szót.
Balázs: De ennek Amerikában semmi jelentősége nem volt.
Léna: Ez csak egy tény volt, amivel együtt lehetett élni.
Balázs: Emlékszem, hazamentem az oviból, és megkérdeztem anyukámat, hogy lehet, hogy a nigériai Christopher barátomnak olyanok a szülei, mint az ébenfa, és én is sötét bőrű vagyok, de az anyukám, apukám fehér. A szüleim rögtön elmondták, és tudtam, hogy óriási szerencsém volt, hogy örökbe fogadtak. Hálistennek nem lett elleplezve, honnan származom. Három-négy évesen, mikor a gyerek öntudatra ébred, nagyon sokat számít, hogy az óvodában vannak színes bőrűek. Mikor hazaköltöztünk, itthon mintha hideg vízzel öntöttek volna le. Ott volt a nagy pecsét a homlokomon, az iskolában nem fogadtak el, mert roma származású vagyok. Próbáltam nem foglalkozni vele, de jöttek azok a helyzetek, mikor csak azért pécéztek ki, mert roma vagyok. Végigkísérte az előítélet az iskolai éveimet. Több rosszat éltem meg, mint jót. Pedig tudtam, hova tartozom és amúgy is iszonyatosan erős egyéniség vagyok. Mégis, sokat elvettek az önbecsülésemből… Szerencsére mindig elég kommunikatív voltam és szerettem ismerkedni, találtam pár szövetségest, akik mindig mellettem álltak. És persze az első szövetségeseim a szüleim, akik új életet adtak, akik jó lehetőséget adtak arra, hogy az legyek, aki vagyok.
Beszélgetések az örökbefogadásról középső gyerekemmel, Zsoltival. Miket kérdez egy 2-3-4 éves kisgyerek a témáról? Családi krónika következik. (A legidősebb gyerek nem örökbefogadott, a legkisebb meg még nagyon pici.)
2,5 – 3 éves kor
Már persze előtte is mondogattam neki a dolgot, de nem nagyon reagált. Nagyjából annyit mondtam, hogy őt örökbe fogadtuk, nagyon örülünk neki, és egy másik néni szülte. Azt sem titkoltuk, hogy a testvérét én szültem. A nagylányommal sok beszélgetésünk volt az örökbefogadásról, amiket persze Zsolti is hallott. 2,5 éves kora körül jött az első reakció, ami a tagadás volt: ha szóba került az örökbefogadás, befogta a fülét. Ez így ment pár hónapig, aztán alkudozni kezdett…
Mutatja a haját: fekete! a szemét: fekete! szemöldökét: fekete! Aztán az enyémre mutogat, hogy nekem is fekete.
– És szerinted ez miért van?
– Mama! – mondja győzedelmesen.
– Úgy érted, hogy azért hasonlítunk, mert én szültelek?
– Igen.
– Nem én szültelek.
– Mama! – erősködik.
– Téged örökbe fogadtunk.
Zsolti gondolkodni kezd.
– Jucu… fekete! – a hajára mutat (Juci az anyám).
– Hogy Jucinak is fekete a haja?
– Igen! Jucu!
– Juci szült téged?
– Igen!
Második próbálkozás aznap:
A mellemre mutogat.
– Tudod, ebből isszák a tejet a kisbabák. – Ilto? (így hívta magát)
– Téged nem szoptattalak.
– Ilto! – erősködik.
– Másfél éves voltál, mikor találkoztunk.
– Ittam! – erősködik.
Rámutat az egyik mellemre: tiem! a másikra: Vevéé!
(Erről eszembe jutott Veronika hasonló tézise: Ebből víz jön, ebből tej jön.) → olvasásának folytatása
Sok örökbefogadással kapcsolatos rendezvény volt és lesz mostanában. Merre jártam?
Voltunk mozizni és utána sörözni a blogolvasókkal, a filmről a beszámolóm itt található. Részt vettem az Együtt az Életért Egyesület várakozói rendezvényén. Itt megkaptam az Égből pottyant boldogság új kiadását, amelynek a végén az én blogomat is említik.
Bemutatták Tóth Krisztina örökbefogadós meséjét, amelyről hamarosan írok.
A jövő: holnap Mózeskosár játszóház, én ott leszek. Kedden pedig Deli Judit, az országos örökbefogadási lista szakértője tart előadást a Mózeskosár Klubban. Az országos listáról itt is számos kérdés hangzott el, most mindent megtudunk! Ezután a különböző szervezetek mikulásai következnek (a Romadopt például sütögetést szervez a gyerekeknek), majd pihenünk.
Az Örökbe.hu következő találkozója január végén várható, és gyerekeknek szóló program lesz. Újdonság, hogy ezt nem én szervezem, két kedves olvasó vette kézbe az ügyet. Ilyen felajánlásokat szívesen fogadok, mert erőim végesek, és írni amúgy is jobban tudok, mint rendezvényt szervezni. Felmerült az is, hogy legyenek rendszeresen a találkozók. Már eddig is elég sokszor találkoztunk az olvasókkal, volt számtalan kávézás, éttermi megavacsora, játszóházi, játszótéri és strandtalálkozó, és több érfelvágós mozi.
Milyen Örökbe.hu eseményeket szeretnél a jövőben? Többet is lehet ikszelni.
Melyek a tipikus fejlődési lemaradások örökbefogadott gyerekeknél, és hogyan orvosolhatók? Hogyan segítheti a szülő a gyerek beilleszkedését, kötődését az új otthonban? Tóth Zsuzsa pszichopedagógussal, a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpont vezetőjével beszélgettem. Zsuzsa és munkatársai közel hatvan állami gondozott gyerek állapotát mérték fel a battonyai SOS-Gyermekfaluban az orosházi költözés előtt.
– Beszéljünk a hat év alatti gyerekekről, hiszen főleg ilyen korú gyereket szoktak örökbe fogadni a szülők. Melyek a tipikus fejlődési, viselkedési problémák?
– A battonyai gyerekeket megvizsgálva majdnem mindenkinél előjött egy idegrendszeri éretlenség, elakadás a normál érési folyamatban. Sok megkésett beszédfejlődésű gyereket találtunk, vagy akinél fül-orr-gégészeti problémát gyanítottunk. A legfontosabb, hogy a gyerekek mindenre viselkedéses választ adnak: rosszalkodnak, nem figyelnek oda, leverik, eltörik. Ezek hátterében valamilyen más probléma lehet, például azért nem figyel, mert nem úgy hall. Ha az idegrendszer nem úgy észleli a környezetét, ahogy kellene, az viselkedéses problémát okozhat, ha ezeket kiszűrjük, már könnyebb batyuval mennek tovább a gyerekek. Ezen kívül minden gyereknél megjelenik valamilyen módon annak a traumája, amin keresztülment, míg bekerült.
– Normális, egészséges, korának megfelelően fejlett gyereket nem is láttatok?
– Keveset. A nagyobbaknál mindig gond a szókincs, a helyesírás, és nagyon komoly figyelemproblémáik vannak. A trauma egyik hatása, hogy a figyelem szóródik, mert nagyon sok kapacitása elmegy, hogy a traumáit lent tartsa, hogy élhetőek legyenek a hétköznapok.
– Az a trauma, hogy kiemelték őket a családból?
– Igen, és amin előtte keresztülmentek. Ha rajzolunk, sokkal jobban figyelik a reakciómat, mint más gyerek. Ha kérdezek valamit, nem mondja kapásból a választ, hanem figyeli, hogy mit várok, sokszor már egy 4-5 éves is azt feleli, amit hallani szeretnék. Ha megkérdezem, hogy érzi magát, rávágja: nagyon jó nekem itt, nagyon szeretek itt lenni, és ritkán böki ki, hogy hiányzik az anyukám. A standardválaszokat adja, amitől azt érzi, hogy megfelelő a felnőtt számára. Az az érzés nincs meg benne, hogy ő úgy megfelelő, ahogy van. Ezt vissza kell rakni beléjük, ezt meg kell tanítani.
– Azok a gyerekek jobb állapotban vannak, akik születéstől állami gondozásban élnek? Elég sok gyereket úgy fogadnak örökbe, hogy a születésétől egy-két-három éves koráig egyetlen nevelőszülőnél él, szerető közegben.
– Kicsit talán igen, nem szignifikánsan. Azok a gyerekek voltak érzelmileg jól, még ha képességileg vagy beszédben szintén elmaradást mutattak, akik olyan nevelőanyával éltek, aki anyai szeretettel és figyelemmel fordult feléjük. Az egyik családban egy nagyon szerető nevelőanyával találkoztunk, a gyerekeknek mindenféle lemaradásaik voltak, de ezeket mégis sokkal egészségesebben kezelték, és kiegyensúlyozottabbak voltak.
– Tehát ahol sajátjaként szereti a nevelőanya?
– Igen. Ott nagyon kimutatható, hogy sokkal jobban vannak a gyerekek.
– Az örökbefogadók néha megijednek, ha a gyerek jellemzésében az szerepel, hogy nagyon erősen kötődik a nevelőszülőhöz.→ olvasásának folytatása
Öt családhoz érkezett gyerek megint, ezúttal mindenhova kistestvér. Négy lány, egy fiú, és két Down-szindrómás bébi is szerepel köztük. Minden családnak gratulálunk! Továbbra is szeretettel várom az olvasók beszámolóit, aki a közelmúltban (mondjuk idén) fogadott örökbe, írjon nekem! (zsuzsa.martonffy gmail.com)
Nicknév:Judit
Családi felállás: házaspárként vártunk második gyerekre. Fiunkat, Gábort háromévesen fogadtuk örökbe, otthonból, ő most hatéves. 2013-ban adtuk be a kérelmet a második gyermekünkért. 0-4 éves korú gyermeket kértünk, de én idősebbre számítottam. Az egyetlen kikötésünk az volt, hogy kislányt szerettünk volna, vagy testvérpárt, ahol az egyik lány. Több sikertelen kiajánlás után ugyanabból a gyermekotthonból szerettünk volna örökbe fogadni, ahol a kisfiunk is volt, és ez sikerült is. Több mint két évet vártunk.
Ki érkezett: Judit, két és fél éves kislány, az országos listáról. Korábban átesett egy nyílt szívműtéten, pulmonológiai gondja volt, és szerintünk gluténérzékeny, de ez hamarosan kiderül. (A gyerekek a második keresztnevükön szerepelnek.)
Előtte háromszor nemet mondtatok, miért pont ő lett az igazi? Mert éreztük, hogy összetartozunk. És mert korábban csordultig tele volt a szívünk a kisfiunkkal, addigra lett benne hely.
Mit szólt Gábor? A kisfiunk a várakozás során többször elképzelte majd, milyen lesz a kishúga. Gyakran kellett azt játszani, hogy én vagyok a “Kishúg”, és ezt vagy azt csinálom. A folyamatban többször változott a “Kishúg”. Volt sírós, kiabálós, és a végére kedves és szerető lett. A valóságban, amikor megismerkedtünk, éppen egy ilyen kislánnyal találtuk szemben magunkat. A gyerekeink az első pillanattól értik és szeretik egymást. Természetesen van ellenállás Gábor részéről, de a rajongásuk egymás iránt leírhatatlan. Judit eleinte szinte ötpercenként kérdezte, hogy hol van a testvére. Négy hónap után nagy huncutkodások és szövetségesdi van kibontakozóban. Nagyon jó az együttműködésük! Azt kívánom, hogy ez megmaradhasson az életük végéig!
A leg…
A legmeglepőbb, hogy bár ő lány, de kevésbé mondanám finom teremtésnek. Ez “fiús anyukaként” lep meg. Bármit letör, szétszed, elront, ledönt.
A legörömtelibb, hogy nagyon nagy a szeretettankja, és igazi kis vigasztaló! Bárkit képes megvigasztalni, és annyira tud szeretni, és rajongani, hogy Gábort is képes mosolyra fakasztani a legmorcosabb pillanataiban is. Nála mindig félig tele van a pohár! Tanulságos az optimizmusa.
A legnehezebb a bürokrácia, hiszen mire az első gyest megkaptam (tehát lettek iratai), addig három és fél hónap telt el. Annyira szeretném, ha a nagyobb gyerekekhez is lehetne gyedet és minden mást igényelni. Annyira nagy szükségünk lenne még időre! Még! Még! Hiszen nagyon törékenyke a kapcsolatunk.
Örökbe.hu 