Ma olyan szülőktől idézek, akik  roma gyereket fogadtak örökbe. Identitás-nevelés, előítéletek, a környezet reakciói.

“Nekem annyit jelent a lányom roma származása, hogy gyönyörűnek látom. Fekete haja van, fekete szeme, szép bőre. Más identitást viszont nem tudnék bele nevelni, mint ami magam vagyok.”

“Nem foglalkoztam soha korábban a roma kultúrával. Nem tanultam lováriul,  nem hallgattam romológiát az egyetemen, nem hallgattam ilyen zenét. Mégis, az örökbefogadásnál egy pillanatig nem volt kérdés, hogy elfogadunk bármilyen származású kisgyereket.”

“A barátaink az örökbefogadás előtt kicsit megütődtek, hogy ha már ilyesmire vállalkozunk, miért épp cigány gyereket akarunk. De mára azt látom, hogy teljesen elfogadták, már nem az örökbefogadott roma gyerekünket veszik ölbe, hanem Rózát.”

“Még nem érte támadás a kisfiamat, azt viszont mindenki elmondja, milyen aranyos kisgyerek. Többnyire azt is hozzáteszik: hogy hasonlít rám.”

“Az örökbefogadás mellett nekünk pluszfeladat a cigány származást is jól kezelni. Az óvodás fiammal már odáig jutottunk, hogy ő cigány néni hasából született. Ha látunk cigány embert, és a gyerekek rákérdeznek, elmondjuk, de erőltetve sincs a téma. Az óvodában tudják, hogy örökbefogadottak és cigány származásúak. Hamarosan elkezdjük vinni őket cigányzenei meg táncos eseményekre.”

“Az óvodában elmondtuk a történetét az óvónőknek, sőt a szülőtársaknak is, egyetlen esetben sült el ez rosszul, és sajnos pont egy pedagógusnál, aki egyértelműen előítéletesen kezelte őt, és ami még szomorúbb, ebben bennünket is cinkostárssá akart tenni. Csoportot váltottunk, a probléma megoldódott.”

“Abban szigorú vagyok, hogy nálunk nem lehet “cigányozni”. Az új bébiszittert is megkérdeztem, van-e gondja a cigányokkal. ”

“Az óvodás kisfiunk tudja magáról, hogy cigány, és erre büszke is. A romaságot egyelőre a sötét bőrrel azonosítja – ha kreol bőrű embert lát, előfordul, hogy megkérdezi, ő cigány-e – , de felismeri a cigány zenét is. Az identitását mindenki maga alakítja ki, mi a saját szerepünket abban látjuk, hogy lehetőségeket biztosítsunk neki megismerni a roma kultúra különböző oldalait, hogy ajtókat nyissunk neki, de azt, hogy belép-e rajtuk, neki kell eldöntenie. Ebből a szempontból másodlagosnak tartom, hogy nincs egységes roma kultúra, hogy sokféle cigány csoport él Magyarországon – majd ha ő el szeretné mélyíteni a roma identitását (ami csak egy lesz az identitását alkotó sok összetevő közül), megkeresi, melyik csoportból származhat.”

“Most én süssem rá a bélyeget erre a gyerekre, hogy ő cigány? Én annyit tudok tenni, hogy előítéletmentes környezetet biztosítok, aztán ha felnő, ő majd eldönti. Nekem fogalmam sincs, hogy kell cigány gyereket nevelni, pedig én is az vagyok.”

Ez a 100. bejegyzés a blogon. Várom gondolataitokat a témáról, szombaton pedig találkozunk a Balatonon!