Pataki Zita (42) televíziós műsorvezető, az RTL Klub időjósa pályája kezdetén, húsz évvel ezelőtt örökbefogadási tanácsadóként dolgozott. Erről az időszakról mesélt az Örökbe.hu-nak. Zita jóformán autodidaktaként vágott bele a munkába, sok mindenre ösztönösen ráérzett. Azóta sokkal szabályozottabb lett az örökbefogadás világa, ezeket a változásokat jeleztem az interjúban.
Mikor kerültél először kapcsolatba hátrányos helyzetű gyerekekkel?
A szüleim gyerekoromban karácsonyra kihoztak gyerekeket az egri gyerekotthonból. Sanyikát most kerestetem is a sajtóban. Ez volt az első ilyen élmény.
Aztán természetesen az általános iskolában is láttam nálam hátrányosabb helyzetű tanulókat. Én mindig jól tanultam, jól éreztem magam, de mellettem sokan nem. Figyeltem a többieket, hogy nekik miért nem megy a tanulás, és közben segítettem ott, ahol tudtam. Volt, hogy valaki helyett megírtam a dolgozatát, vagy épp megvédtem valakit, ha ő nem tudott kiállni magáért. Szerencsémre a szüleim gyerekkoromtól kezdve két elvet ültettek belém: az egyik, hogy a vélemény szabad, büszkén vállaljam azt mindig, a másik, hogy nincs felsőbb hatalom, minden ember egyenértékű. Az apukám katona volt, és anyukám mindig rámutatott a váll-lapjára, hogy a munkahelyen kívül ez nem számít, csak hogy valaki jó vagy rossz ember. Én ezzel a tudattal nőttem fel.

Hogy kerültél a GYIVI-be (Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet, a Tegyesz elődje)?
Váratlan helyzet volt. Elvégeztem a tanárképzőt, abban az évben magyar-könyvtár szakos tanárt Budapesten és Szentendre környékén nem kerestek. A GYIVI viszont meghirdetett egy örökbefogadási előadói állást, amihez pedagógusi végzettség kellett. Bementem, és megkaptam az állást. Ma már kissé csodálkozom, hogy a főnököm rám bízta ezt a munkakört, bár amit csináltam, szerintem jól csináltam. Akik akkor velem dolgoztak, tudják, hogy mit alkottam akkoriban: az egész archívumot rendbe tettem – hála a könyvtár szakos rendszerező ismereteimnek. Közben az összes örökbefogadásra várakozó házaspárral személyesen találkoztam, a dossziéjukat ellenőriztem, fenntartják-e még a szándékukat. És nemcsak a szülőket akartam megismerni, hanem a Pest megyei összes gyereket, aki örökbe adható, vagy az lesz valaha. Ellátogattam az összes otthonba, és folyamatosan kapcsolatot tartottam az ottani nevelőkkel, gondozókkal.
Ez mikor volt?
1996 és 1998 között dolgoztam ott.
Te voltál az egyetlen előadó?
Igen, egy titkárnő segített.
Ma egy ilyen méretű Tegyeszben van 5-6 tanácsadó.
Mellettem segített két pszichológus, és a vezetőknek hétről hétre beszámoltam.
Egy ekkora megyében van évi 30 örökbefogadás.
Igen, körülbelül 50 gyereket adtam örökbe a két év alatt. A párosítás is az én feladatom volt, és ezt meg kellett indokolnom a pszichológusnak és a gyámnak, hogy miért tartom ideálisnak.
Előtte volt bármi tapasztalatod az örökbefogadásról? olvasásának folytatása










Itt olvasható Ágival a két évvel ezelőtt készült interjú, ahol az örökbefogadással, származással kapcsolatos nézeteiről és a Fészek munkájáról beszélgettünk: