Két zseniális alkotó, és egy szaftos botrány. Woody Allen múlt héten ünnepelte a 80. születésnapját, emlékezzünk meg róla egy poszttal. Kezdjük a számokkal: Mia Farrow 10 gyereket fogadott örökbe és 4 vér szerinti gyereke van. Woody Allen 4 gyereket fogadott örökbe, és nulla vagy egy vér szerinti gyereke van, erre még visszatérek. S kettejüknek három (vagy kettő) közös gyereke van. A cikk végén adok egy felsorolást a 16 gyerekről. Minden, amit tudni akartál Woody és Mia gyerekeiről!
Woody Allen és Mia Farrow
Mia Farrow (70) amerikai színésznő és emberijogi aktivista első férje a nála három évtizeddel idősebb világhírű jazz- és popénekes Frank Sinatra volt. A rövid házasság gyerek nélkül zárult. Második férje André Previn zeneszerző volt 1970 és 1979 között, akivel három közös gyerekük született (köztük egy ikerpár), és három gyereket örökbe fogadtak. Két lányt Vietnamból, és a Soon-Yi nevű kislányt Koreából, aki akkoriban hatéves lehetett.
Mia Farrow és férje, André Previn a hetvenes években, és az első öt gyerkőc
Roma gyerek örökbefogadása. Meg tudja-e védeni a szülő a gyereket a támadásoktól egy rasszista világban? Hogy lehet kezelni az iskolai problémákat? Kell-e cigány gyökereket átadni? Szilvási Léna és férje, Kertesi Gábor, 27 évvel ezelőtt fogadták örökbe az akkor kétéves Balázst. A különleges beszélgetésben Szilvási Léna és Kertesi Balázs, anya és fia közösen mesélik el a történetüket. Léna évtizedek óta dolgozik szociális munkásként a gyermekvédelemben, szülőként tudatosabb az átlagnál. A beszélgetés a cigány gyereket örökbefogadó szülők Romadopt Klubjában hangzott el.
– Egyértelmű volt, hogy cigány gyereket fogadtok örökbe?
Léna: Mi a férjemmel nagyon boldogan fogtunk neki az örökbefogadásnak, és az egyetlen vita ezen alakult ki köztünk, hogy lehet-e cigány a gyerek. Végiggondoltuk, mit fog ez jelenteni az életünkben. Én azt mondtam, hogy könnyebb dolgunk lesz örökbefogadóként, ha nem hasonlít ránk a gyerek, nincs az az illúzió, nem fogjuk eltitkolni. Mi a férjemmel „sápadtarcúak” vagyunk, két fehér bőrű, szőke ember, Balázs meg nagyon sötét bőrű.
Balázs: Szerintem nem az számít, milyenek egy ember külső tulajdonságai, hanem hogy mit képvisel az életében…
Léna és Balázs, a háttérben Balogh Tibor festménye
Léna: A férjem viszont attól félt, hogy mi nem cigányként képesek leszünk-e megvédeni egy előítéletes társadalomban. Mind a ketten pozitívan álltunk hozzá, csak ezt a dilemmát komoly feszültségek kísérték. Aztán belevágtunk a történetbe. Balázs kétéves volt, mikor az intézetben megismerkedtünk.
– Hogy fogadta a környezet Balázst?
Léna: A bérházunkban lakott egy mozgássérült, zsidó néni, aki el se hagyhatta a gangot, ott élt és mindent tudott. Sejtettük, ha neki elmondjuk tervünket, az egész ház tudni fogja. Mi átbattyogtunk hozzá és elmondtuk neki, hogy lesz egy kétéves gyerekünk, aki ráadásul cigány származású, és jó lenne, ha erről a ház is tudna. Ica néni nagyon örült neki és mindenkinek szólt is. Mindenki örült, egyetlen szomszéd fogalmazott meg fenntartásokat, Kati néni.
Balázs: Ő? Nagyon jóban voltam vele.
Léna: Igen, mert pár hónap múlva megkedvelte Balázst, és egy hatalmas macival állított. be. Sokat lehet segíteni a környezet hozzáállásán tudatossággal, lehet a gyerek előtt tisztítani a terepet. Nem érdemes begubózni és otthon ülni.
A történetünkben különleges volt, hogy Balázs hároméves korában kimentünk két évre Amerikába. Az egy egész más világ volt, az óvodában minden bőrszín előfordult, és Balázsnak ez volt a természetes. Mikor három és fél éves volt, betegen feküdt az ágyban, fogtuk egymás kezét, és akkor kérdezte meg először, hogy az én kezem miért ilyen fehér, mikor az övé ilyen sötét. Akkor mondtam neki először a cigány szót.
Balázs: De ennek Amerikában semmi jelentősége nem volt.
Léna: Ez csak egy tény volt, amivel együtt lehetett élni.
Balázs: Emlékszem, hazamentem az oviból, és megkérdeztem anyukámat, hogy lehet, hogy a nigériai Christopher barátomnak olyanok a szülei, mint az ébenfa, és én is sötét bőrű vagyok, de az anyukám, apukám fehér. A szüleim rögtön elmondták, és tudtam, hogy óriási szerencsém volt, hogy örökbe fogadtak. Hálistennek nem lett elleplezve, honnan származom. Három-négy évesen, mikor a gyerek öntudatra ébred, nagyon sokat számít, hogy az óvodában vannak színes bőrűek. Mikor hazaköltöztünk, itthon mintha hideg vízzel öntöttek volna le. Ott volt a nagy pecsét a homlokomon, az iskolában nem fogadtak el, mert roma származású vagyok. Próbáltam nem foglalkozni vele, de jöttek azok a helyzetek, mikor csak azért pécéztek ki, mert roma vagyok. Végigkísérte az előítélet az iskolai éveimet. Több rosszat éltem meg, mint jót. Pedig tudtam, hova tartozom és amúgy is iszonyatosan erős egyéniség vagyok. Mégis, sokat elvettek az önbecsülésemből… Szerencsére mindig elég kommunikatív voltam és szerettem ismerkedni, találtam pár szövetségest, akik mindig mellettem álltak. És persze az első szövetségeseim a szüleim, akik új életet adtak, akik jó lehetőséget adtak arra, hogy az legyek, aki vagyok.
Melyek a tipikus fejlődési lemaradások örökbefogadott gyerekeknél, és hogyan orvosolhatók? Hogyan segítheti a szülő a gyerek beilleszkedését, kötődését az új otthonban? Tóth Zsuzsa pszichopedagógussal, a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpont vezetőjével beszélgettem. Zsuzsa és munkatársai közel hatvan állami gondozott gyerek állapotát mérték fel a battonyai SOS-Gyermekfaluban az orosházi költözés előtt.
– Beszéljünk a hat év alatti gyerekekről, hiszen főleg ilyen korú gyereket szoktak örökbe fogadni a szülők. Melyek a tipikus fejlődési, viselkedési problémák?
– A battonyai gyerekeket megvizsgálva majdnem mindenkinél előjött egy idegrendszeri éretlenség, elakadás a normál érési folyamatban. Sok megkésett beszédfejlődésű gyereket találtunk, vagy akinél fül-orr-gégészeti problémát gyanítottunk. A legfontosabb, hogy a gyerekek mindenre viselkedéses választ adnak: rosszalkodnak, nem figyelnek oda, leverik, eltörik. Ezek hátterében valamilyen más probléma lehet, például azért nem figyel, mert nem úgy hall. Ha az idegrendszer nem úgy észleli a környezetét, ahogy kellene, az viselkedéses problémát okozhat, ha ezeket kiszűrjük, már könnyebb batyuval mennek tovább a gyerekek. Ezen kívül minden gyereknél megjelenik valamilyen módon annak a traumája, amin keresztülment, míg bekerült.
– Normális, egészséges, korának megfelelően fejlett gyereket nem is láttatok?
– Keveset. A nagyobbaknál mindig gond a szókincs, a helyesírás, és nagyon komoly figyelemproblémáik vannak. A trauma egyik hatása, hogy a figyelem szóródik, mert nagyon sok kapacitása elmegy, hogy a traumáit lent tartsa, hogy élhetőek legyenek a hétköznapok.
– Az a trauma, hogy kiemelték őket a családból?
– Igen, és amin előtte keresztülmentek. Ha rajzolunk, sokkal jobban figyelik a reakciómat, mint más gyerek. Ha kérdezek valamit, nem mondja kapásból a választ, hanem figyeli, hogy mit várok, sokszor már egy 4-5 éves is azt feleli, amit hallani szeretnék. Ha megkérdezem, hogy érzi magát, rávágja: nagyon jó nekem itt, nagyon szeretek itt lenni, és ritkán böki ki, hogy hiányzik az anyukám. A standardválaszokat adja, amitől azt érzi, hogy megfelelő a felnőtt számára. Az az érzés nincs meg benne, hogy ő úgy megfelelő, ahogy van. Ezt vissza kell rakni beléjük, ezt meg kell tanítani.
– Azok a gyerekek jobb állapotban vannak, akik születéstől állami gondozásban élnek? Elég sok gyereket úgy fogadnak örökbe, hogy a születésétől egy-két-három éves koráig egyetlen nevelőszülőnél él, szerető közegben.
– Kicsit talán igen, nem szignifikánsan. Azok a gyerekek voltak érzelmileg jól, még ha képességileg vagy beszédben szintén elmaradást mutattak, akik olyan nevelőanyával éltek, aki anyai szeretettel és figyelemmel fordult feléjük. Az egyik családban egy nagyon szerető nevelőanyával találkoztunk, a gyerekeknek mindenféle lemaradásaik voltak, de ezeket mégis sokkal egészségesebben kezelték, és kiegyensúlyozottabbak voltak.
– Tehát ahol sajátjaként szereti a nevelőanya?
– Igen. Ott nagyon kimutatható, hogy sokkal jobban vannak a gyerekek.
– Az örökbefogadók néha megijednek, ha a gyerek jellemzésében az szerepel, hogy nagyon erősen kötődik a nevelőszülőhöz.→ olvasásának folytatása
Öt családhoz érkezett gyerek megint, ezúttal mindenhova kistestvér. Négy lány, egy fiú, és két Down-szindrómás bébi is szerepel köztük. Minden családnak gratulálunk! Továbbra is szeretettel várom az olvasók beszámolóit, aki a közelmúltban (mondjuk idén) fogadott örökbe, írjon nekem! (zsuzsa.martonffy gmail.com)
Nicknév:Judit
Családi felállás: házaspárként vártunk második gyerekre. Fiunkat, Gábort háromévesen fogadtuk örökbe, otthonból, ő most hatéves. 2013-ban adtuk be a kérelmet a második gyermekünkért. 0-4 éves korú gyermeket kértünk, de én idősebbre számítottam. Az egyetlen kikötésünk az volt, hogy kislányt szerettünk volna, vagy testvérpárt, ahol az egyik lány. Több sikertelen kiajánlás után ugyanabból a gyermekotthonból szerettünk volna örökbe fogadni, ahol a kisfiunk is volt, és ez sikerült is. Több mint két évet vártunk.
Ki érkezett: Judit, két és fél éves kislány, az országos listáról. Korábban átesett egy nyílt szívműtéten, pulmonológiai gondja volt, és szerintünk gluténérzékeny, de ez hamarosan kiderül. (A gyerekek a második keresztnevükön szerepelnek.)
Előtte háromszor nemet mondtatok, miért pont ő lett az igazi? Mert éreztük, hogy összetartozunk. És mert korábban csordultig tele volt a szívünk a kisfiunkkal, addigra lett benne hely.
Mit szólt Gábor? A kisfiunk a várakozás során többször elképzelte majd, milyen lesz a kishúga. Gyakran kellett azt játszani, hogy én vagyok a “Kishúg”, és ezt vagy azt csinálom. A folyamatban többször változott a “Kishúg”. Volt sírós, kiabálós, és a végére kedves és szerető lett. A valóságban, amikor megismerkedtünk, éppen egy ilyen kislánnyal találtuk szemben magunkat. A gyerekeink az első pillanattól értik és szeretik egymást. Természetesen van ellenállás Gábor részéről, de a rajongásuk egymás iránt leírhatatlan. Judit eleinte szinte ötpercenként kérdezte, hogy hol van a testvére. Négy hónap után nagy huncutkodások és szövetségesdi van kibontakozóban. Nagyon jó az együttműködésük! Azt kívánom, hogy ez megmaradhasson az életük végéig!
A leg…
A legmeglepőbb, hogy bár ő lány, de kevésbé mondanám finom teremtésnek. Ez “fiús anyukaként” lep meg. Bármit letör, szétszed, elront, ledönt.
A legörömtelibb, hogy nagyon nagy a szeretettankja, és igazi kis vigasztaló! Bárkit képes megvigasztalni, és annyira tud szeretni, és rajongani, hogy Gábort is képes mosolyra fakasztani a legmorcosabb pillanataiban is. Nála mindig félig tele van a pohár! Tanulságos az optimizmusa.
A legnehezebb a bürokrácia, hiszen mire az első gyest megkaptam (tehát lettek iratai), addig három és fél hónap telt el. Annyira szeretném, ha a nagyobb gyerekekhez is lehetne gyedet és minden mást igényelni. Annyira nagy szükségünk lenne még időre! Még! Még! Hiszen nagyon törékenyke a kapcsolatunk.
Számos gyermek érkezett az olvasókhoz a közelmúltban, újszülött és kisiskolás, testvérpár és meglevő gyerekek testvére, két törzskommentelőnek pedig kisbabája született. Több korábbi cikk szereplőjét viszontlátjuk! Mindenkinek nagyon örülünk.
Nicknév: momo
Családi helyzet: házaspárként várakoztunk, első gyerekre.
Mióta olvasod a blogot: tavaly év eleje óta, a tanfolyamon hallottunk róla.
Kedvenc cikk: a civil szervezetek bemutatása. Őszinték és nagyon informatívak.
Mióta várakoztatok, milyen gyerekre: 0-1 év közötti egészséges, vagy korrigálható betegséggel született gyerekre. Egyéb kikötésünk nem volt, de reménykedtünk benne, hogy félig vagy teljesen roma származású babát kapunk. Fél évet vártunk.
Hányadik kiajánlást fogadtátok el: Az elsőt.
Ki érkezett: Hanna, újszülött kislány a Bölcső Alapítványon keresztül. Valószínűleg azért ilyen hamar, mert mindketten viszonylag fiatalok vagyunk. Amikor jelentkeztünk az örökbefogadásra, 31 évesek voltunk. Ráadásul a kislányunk vér szerinti apja roma, ahogy a férjem is.
A legnehezebb a vér szerinti anyával való találkozás volt. Szerettünk volna a lehető legtöbbet megtudni róla és a családjáról, de nagyon kevés időt töltöttünk együtt. Végül minden kérdésünkre válaszolt, de mindez semmit sem számított akkor, amikor elbúcsúztunk és megkért minket, hogy nagyon vigyázzunk Hannára, mi pedig megígértük…
Milyen témákról olvasnátok szívesen később: interjúkat örökbefogadottakkal, akár külföldön élőkkel is.
Több kérdést kaptam arról, milyen vér szerinti gyerek után örökbe fogadni, a helyzet előtt álló, aggodalmakkal küzdő családoktól. Szívesen írok erről, hisz kétszer is átmentem rajta. Ezt a posztot nem szakirodalom, szakértői vélemények alapján írom, ezek a saját vélekedéseim, tapasztalataim, pontokba szedve. Ezért a szokatlan tegeződős hangnem. Összességében nálunk jól sikerült a dolog, bár nekem eleve nem is volt ellenérzésem a helyzettel kapcsolatban. Ez nem garantálja, hogy másnak is így kell döntenie. Te ismered a gyerekedet, a családodat és hogy mit bírsz, mire vagy képes. A vér szerinti lányunk három és fél éves volt, mikor először fogadtunk örökbe, és öt és fél, mikor másodszor, és mindkétszer másfél éves kistestvér érkezett. Tehát kicsi gyerekekkel van tapasztalatom, nyilván sok szempontból más a helyzet, ha egy kamasz mellé érkezik az új családtag. Mivel Magyarországon meglevő gyereknél csak fiatalabbat lehet kapni, az egyszerűség kedvéért a vér szerintit nevezem nagynak, az örökbefogadottat kicsinek a fejtegetésben. A tapasztalatok egy része akkor is használható, ha egy örökbefogadott gyerek mellé vállalnak még egyet.
Az van, ami a fejedben van
A gyerekek azt követik, amit a szülő sugároz. Ha te azt érzed, hogy az örökbefogadás csak szükséges rossz, legvégső pótmegoldás, ha berzenkedsz tőle, vagy úgy érzed, nem is annyira fontos egy második gyerek, akkor ne csináld. Ha viszont te örömmel készülsz rá, a gyerekek is ezt fogják átvenni. Ha úgy érzed, hogy tudod őket egyformán szeretni, akkor tudod őket majd egyformán szeretni. 🙂 Ha nem, akkor inkább ne vágj bele. Ha a gyerekeknek magabiztosan azt sugározod, hogy ők tesók, akkor annak fogják magukat tartani.
Első közös altatás a barátkozáson
Nem testvért vállalunk, hanem gyereket
A felnőtt dönt. Felelős szülő természetesen úgy igyekszik eljárni, hogy a meglevő gyerek ne sérüljön, de: ne a gyerek döntse el, legyen-e tesó. Nem azért vállalunk, mert a négyéves épp akarja, nem azért nem vállalunk, mert nem akarja. Nem ruházhatjuk rá a felelősséget egy ekkora döntésben. Arra sincs biztosíték, hogy jó pajtások lesznek majd gyerekként, és egymás támaszai felnőttkorban. Csak azért ne vállald, hogy a gyerek ne egyedül nőjön fel. → olvasásának folytatása
Két költői nyelvű regényt ajánlok ma, mindkettő kapcsolódik az örökbefogadás témájához.
A Nyarak könyve azt az állapotot mutatja be szépen, milyen hazugságban felnőni. Most egy kis spoiler következik, a kurzort a fehérrel írt sorok fölé víve olvasható. Szerintem a végkifejlet ismeretében is érdekes könyv.
A kis Erzsébet Angliában nő fel angol apjával, Daviddel, és magyar anyjával, Marikával. Mikor a kislány kilencéves lesz, a megnyíló vasfüggönyön át Marika visszaköltözik Magyarországra, Erzsi az apjával marad Angliában. A kislány éveken keresztül nyaranként egy-két hetet Marikánál tölt Magyarországon, és ez az élete legboldogabb időszaka. Most jön a fehérrel írt spoiler:
Azaz, Marikát csak az anyjának hiszi. Holott az ő anyja még csecsemőkorában meghalt autóbalesetben, a gyásztól búskomor apa hamar megismerkedett és összekerült a magyar asszonnyal, aztán beleragadtak a hazugságba, hogy ő a kis Erzsi mamája. A titok a szakítás után is titok marad. Majd, mikor Erzsi tizenhat évesen megtudja, hogy addig hazudtak neki, soha többé nem akar hallani sem Marikáról, sem Magyarországról.
Emylia Hall regénye megidézi azt a bizonyos kamaszkori nyarat, amit mindannyian őrzünk az emlékezetünkben. Erzsi tíztől tizenhat éves koráig minden évben Magyarországon nyaral, és ez az a mesés világ számára, amibe a közbülső időben kapaszkodik, amit egész évben vár Angliában. A könyv jól ábrázolja, mennyire természetesnek veszik a gyerekek, amit a felnőttek mondanak nekik. Erzsi némi elkeseredés után belenyugszik, hogy az anyja elhagyta, és a születésnapjain is csak képeslappal köszönti. → olvasásának folytatása
Ma az első hazai kutatást mutatom be, amely szociológiai szempontból vizsgálta az örökbefogadás rendszerét. Témája a hátrányos megkülönböztetés volt az örökbefogadásban. Takács Judit szociológussal, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének kutatójával beszélgetek arról, diszkriminatív-e a jelen örökbefogadási gyakorlat, miért vannak hátrányos helyzetben az élettársak, mi a helyzet a romák megkülönböztetésével és a civil szervezetek feltételeivel.
– Mihez készült a dolgozat?
– A „Halmozott diszkrimináció: személyes és intézményi percepciók, hatások, cselekvések” című hároméves, nagyobb ívű OTKA-kutatás része volt. A kutatást Tardos Katalin vezette, két fő fókusza a munkaerőpiac és az örökbefogadás volt, hogy ezeken a területeken hogyan jelenik meg a hátrányos megkülönböztetés. Ennek keretében Neményi Mária és én foglalkoztunk az örökbefogadással.
– Volt korábban tapasztalatotok az örökbefogadásban?
– Korábban volt egy projektünk, amit az Egyenlő Bánásmód Hatóság felkérésére készítettünk. Ott fókuszcsoportos interjúkban különböző hátrányos helyzetű csoportok vélekedéseit tártuk fel, és szerepelt egy történet, ahol egy fogyatékos házaspár szeretne örökbe fogadni, majd ezt a történetet megismételtük meleg és roma szülőpárral is. Akkor az LMBT-emberek (LMBT= leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) kapcsán belefutottunk, hogy vannak az egyenlő bánásmód követelményeinek nem megfelelő területek, főleg az egyéni bánásmód terén. Innen jött a gondolat, hogy később külön foglalkozunk az örökbefogadás diszkriminatív aspektusaival.
– Mit vizsgáltatok a mostani kutatásban?
– Első lépésként az intézményi aktorok működését próbáltuk feltérképezni, a budapesti Tegyesz működését vizsgáltuk közelebbről, vidéken körbenézni sajnos nem volt forrásunk. Emellett az örökbefogadásban tevékenykedő legnagyobb, illetve legaktívabb civil szervezetek képviselőivel beszéltünk még. A másik vetületként a rendszer felhasználóinak tapasztalatait próbáltuk bemutatni, az örökbefogadókét. Követtünk egy teljes évjáratot, persze csak az anonimizált adatok tükrében, akik 2011-ben kaptak örökbefogadási alkalmasságot a budapesti Tegyesznél, és megnéztük, hogy három évvel később mi történt velük. 259 embert adott be kérvényt ebben az évben Budapesten, és közülük 59 esetben történt meg az örökbefogadás három éven belül. Külön vizsgáltuk azokat a jelentkezőket, akik kiszolgáltatottabbak az átlagnál, kerestünk olyan fogyatékkal élőket és LMBT-embereket, akik megpróbáltak örökbe fogadni. Minket szociológiailag nem az örökbefogadás érdekelt, hanem a diszkriminatív aspektusok. Nem az egyéni döntéseket, hanem a társadalmi mechanizmusokat, csoportokat vizsgáltuk, amelyek ezt a diszkriminációt létrehozzák. Egy teljes szociológiai felméréshez a harmadik oldalt, az örökbeadókat is kellett volna vizsgálni, de erre nem volt kapacitásunk. De ez nem egy átfogó projekt volt az örökbefogadás szociológiájáról, viszont ez volt az első szociológiai kutatás Magyarországon a témában. Próbáltuk a nemzetközi szakirodalmat áttekinteni, és azt találtuk, hogy Magyarországon senki nem vizsgálta még szociológiai szempontból az örökbefogadást, és Európában is kevesen. Az örökbefogadás kutatása, úgy tűnik, leginkább a pszichológusok terrénuma.
– A diszkrimináció ellentéte az esélyegyenlőség. Ez azt jelentené, hogy mindenki egyenlő esélyekkel kaphat gyereket?
– Inkább az egyenlő bánásmód. Mi azt érzékeltük, hogy a megkülönböztetés egy területen válik kézzel foghatóvá, és ez a házaspárok preferálása.
– De ezt a törvény is kimondja. Ha ilyen szemmel nézed, a törvény is diszkriminál, hisz kimond egy csomó megkötést, például hogy a szülő legfeljebb 45 évvel lehet idősebb a gyereknél. Ez akkor diszkrimináció, vagy egy jogos intézkedés, ami esélyt ad a gyereknek, hogy a nagykorúságakor még éljen a szülője?→ olvasásának folytatása
Hamarosan másfél éves lesz a blog. Az első kilenc hónap legolvasottabb cikkeit itt találjátok. Most összeszedtem azt a tíz legnépszerűbb írást, amely a második kilenc hónap során jelent meg.
A blog eddigi legeslegolvasottabb interjúja, 30 ezer feletti kattintással. Tóth Krisztina író, költő először nekem mesélt az örökbefogadásáról. Másfél éves kisgyerek érkezése, durva kezdeti krízisek, az anyasággal kapcsolatos sztereotípiák felülírása.
Tompa Andrea író, színikritikus és az ötéves Elemér. A nevelőszülő fotója szemmagasságban, identitás a vitrinben, és miért nem a meddőséggel kezdi a családdá válás történetét.
Oláh-Paulon Viki vendégposztja. Összeszokás egy intézetből érkező 5 és 6 éves testvérpárral. A gyerekek felmásznak az ablakba, és a szülők elkapják őket, pedig ez még csak a barátkozás harmadik napja.
Kántor Neddával, a Fővárosi Tegyesz örökbefogadási pszichológusával beszélgetek. Miért kaphat alkalmasságot egy rákos beteg? Jó-e az örökbefogadásra várva lombikozni? Túl enyhe-e a hazai alkalmassági vizsgálat? Van, aki kap határozatot, de gyereket nem? Mennyi esélye van az egyedülállóknak? Az alkalmasság, a szülők kiválasztásának módja, a juttatások diszkriminatív volta kerül szóba az interjúban.
– Mondj pár szót magadról!
– A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál dolgozom, klinikai szakpszichológus és családterapeuta vagyok. Vizsgálom az örökbefogadásra jelentkezők alkalmasságát, segítek a barátkozásban, foglalkozom krízistanácsadással, utánkövetéssel, és bármivel, ami felmerül. Közel tíz éve kerültem a Tegyeszhez. Emellett magánpraxisban egyéni, család- és párterápiát is tartok. Pszichodráma asszisztens is vagyok, s egy igen tapasztalt gyermekdráma vezető kolléganőmmel épp pszichodráma csoportot tervezünk indítani örökbefogadott gyermekeknek a Mózeskosár Egyesület keretében, ahol elnökségi tag vagyok.
– Korábban az üzleti szférában dolgoztál, hogyan kerültél a gyermekvédelembe?
– Stratégiával és marketinggel foglalkoztam. Szerettem, de hosszú távon pszichológusként inkább láttam magam, mint az üzleti életben. A gyermekvédelembe – ha lehet ezt mondani – véletlenül kerültem. Amikor a pszichodráma képzésre jártam, akkor javasolta az egyik csoporttársam. Elsőre meglepett, de aztán rájöttem, itt is lehet családokkal foglalkozni. Itt is van stressz, de sokkal kevesebb, mint a versenyszférában, emberibb a lépték.
– Csapjunk a közepébe! A közhiedelemmel ellentétben meglepően kevés jelentkező bukik meg az örökbefogadási alkalmassági vizsgálaton. A statisztikai adatok szerint az alkalmassági kérelmek alig 1-2 százalékát utasítják el. (Ebben nincs benne az, aki menet közben magától kiszáll a folyamatból.)
– A számokba nem mennék bele, de az biztos, hogy a hazai alkalmassági eljárás lehetne szigorúbb.
– Úgy érted, hogy felpuhított az alkalmasság?
– A nyugati gyakorlatokhoz képest mindenképpen. Közben a média azzal van tele, hogy Magyarországon nehéz örökbe fogadni. Holott Európában az egyik legkönnyebb. A várakozás kétségtelenül hosszú, de az alkalmasság megszerzése banálisan egyszerű. És sokszor még ez a banalitás is fáj az ügyfeleknek. → olvasásának folytatása
Örökbe.hu 