Nem először, nem utoljára. A téma nemrég a Mózeskosár Klubban is szerepelt, az ott elhangzottakból idézek.
Az örökbefogadásra jelentkezők, amikor felmerül a cigány származású gyerek vállalása, általában két félelemre hivatkoznak: Hogy fogom megvédeni majd a támadásoktól? Hogy adhatok neki roma identitást, ha én nem vagyok az?

Néhány szempont a kérdésekhez:
- Fontos, hogy a gyerek tisztában legyen a saját származásával. Erről is kell beszélgetni, ahogy az örökbefogadásról.
- A környezet egész másképp kezeli a gyereket, amíg a (szőke, középosztálybeli) szülő társaságában van. Amikor kikerül a szülő védőburka alól, és egyedül közlekedik, magának kell megvédenie magát.
- Ehhez a bázist a kisgyerekkorban megszerzett önbizalom adja.
- Ha a gyerek látványosan másképp néz ki, mint a szülő, akkor a környezet folyamatosan érdeklődni fog a családi “felállásról”, ezt kezelni kell.
- Nem kell lováriul tanulni a szülőnek, nem kötelező cigány táncházba járni, ha magától nem tenné ezt.
- Nagyon hasznos viszont az identitás kialakulásához, ha a gyereknek módja van cigány családokkal barátkozni, lehetőleg az örökbefogadók társadalmi környezetéből, baráti köréből.
- Ha a gyereket a külseje miatt cigánynak csúfolhatják, akkor nagyon fontos, hogy először a szülőtől hallja ezt a szót, és legyen pozitív töltete a számára.
- Ha a gyereken nem látszik a származása, akkor viszont olyan helyzetbe kerülhet, hogy a füle hallatára “cigányoznak”.
- A rasszista beszédet ne tűrje el a szülő. Nem muszáj felfedni ilyenkor a gyerek származását, jól működik az “engem személyes érintettségem miatt zavar az ilyen beszéd” formula.
- A szülő példát mutat a gyereknek az ilyen helyzetek kezelésére.
- Ha a gyereken nem látszik a származása, vagy épp bizonytalan, akkor is meg kell őt ismertetni ennek lehetőségével.







