megmondás

Vér szerinti gyerek után örökbe fogadni

Örökbe42 hozzászólás

Több kérdést kaptam arról, milyen vér szerinti gyerek után örökbe fogadni, a helyzet előtt álló, aggodalmakkal küzdő családoktól. Szívesen írok erről, hisz kétszer is átmentem rajta. Ezt a posztot nem szakirodalom, szakértői vélemények alapján írom, ezek a saját vélekedéseim, tapasztalataim, pontokba szedve. Ezért a szokatlan tegeződős hangnem. Összességében nálunk jól sikerült a dolog, bár nekem eleve nem is volt ellenérzésem a helyzettel kapcsolatban. Ez nem garantálja, hogy másnak is így kell döntenie. Te ismered a gyerekedet, a családodat és hogy mit bírsz, mire vagy képes. A vér szerinti lányunk három és fél éves volt, mikor először fogadtunk örökbe, és öt és fél, mikor másodszor, és mindkétszer másfél éves kistestvér érkezett. Tehát kicsi gyerekekkel van tapasztalatom, nyilván sok szempontból más a helyzet, ha egy kamasz mellé érkezik az új családtag. Mivel Magyarországon meglevő gyereknél csak fiatalabbat lehet kapni, az egyszerűség kedvéért a vér szerintit nevezem nagynak, az örökbefogadottat kicsinek a fejtegetésben. A tapasztalatok egy része akkor is használható, ha egy örökbefogadott gyerek mellé vállalnak még egyet.

Az van, ami a fejedben van

A gyerekek azt követik, amit a szülő sugároz. Ha te azt érzed, hogy az örökbefogadás csak szükséges rossz, legvégső pótmegoldás, ha berzenkedsz tőle, vagy úgy érzed, nem is annyira fontos egy második gyerek, akkor ne csináld. Ha viszont te örömmel készülsz rá, a gyerekek is ezt fogják átvenni. Ha úgy érzed, hogy tudod őket egyformán szeretni, akkor tudod őket majd egyformán szeretni. 🙂 Ha nem, akkor inkább ne vágj bele. Ha a gyerekeknek magabiztosan azt sugározod, hogy ők tesók, akkor annak fogják magukat tartani.

Első közös altatás a barátkozáson
Első közös altatás a barátkozáson

Nem testvért vállalunk, hanem gyereket

A felnőtt dönt. Felelős szülő természetesen úgy igyekszik eljárni, hogy a meglevő gyerek ne sérüljön, de: ne a gyerek döntse el, legyen-e tesó. Nem azért vállalunk, mert a négyéves épp akarja, nem azért nem vállalunk, mert nem akarja. Nem ruházhatjuk rá a felelősséget egy ekkora döntésben. Arra sincs biztosíték, hogy jó pajtások lesznek majd gyerekként, és egymás támaszai felnőttkorban. Csak azért ne vállald, hogy a gyerek ne egyedül nőjön fel. → olvasásának folytatása

„Ha már megtörtént, akkor ne a megkeseredett emberek táborához tartozzak”

Örökbe24 hozzászólás

Sok örökbefogadó múltjában szerepel vetélés. Singer Magdolna (62) gyásztanácsadóként a születés körüli halálozással foglalkozik: a vetélés, halvaszülés miatt elvesztett gyerekek szüleivel. A veszteség feldolgozásáról beszélgettem Magdival, aki maga is örökbefogadó szülő.

– Mutatkozz be, kérlek!

– Gyásztanácsadó, író, mentálhigiénés szakember vagyok.  A gyász területén belül elsősorban perinatális gyásszal foglalkozom, azaz vetéléssel és a szülés körüli halálozással. Az országban sok helyen működnek Vendégbabák csoportok, ahol a magzati gyászt tudják feldolgozni közösen az elszenvedők, az egyik feladatom a csoportvezetők felkészítése. És egyénileg is fogadok anyákat, apákat, akikkel beszélgetek a veszteségükről. Elváltam, négy gyerekem van, a nagyok közel negyven évesek, a kicsik húsz év körüliek. A legkisebb fiamat, Benjámint örökbe fogadtuk.

singer-magdolna960x340

– Hogy jutottál el a témához? Érintett vagy?

– Nekem nem volt vetélésem. Én a hospice-ban haldoklókkal foglalkoztam, a volt férjem meg a háborítatlan születés mozgalmában tevékenykedett, és mivel a születésnél is van halál, egyértelműen adta magát a feladat. Elkezdtem interjúkat készíteni anyákkal, akik vetélés, halvaszülés, koraszülés vagy abortusz miatt vesztették el a gyereküket, ebből született az Asszonyok álmában síró babák című könyvem. (A könyvből egy összefoglaló itt olvasható.) Utána kezdtem elmélyülni a pre -és perinatális szakirodalomban, hogy az elméleti tudást is megszerezzem, majd perinatális gyásztanácsadó lettem.

– Milyen veszteséggel jár egy vetélés vagy halvaszülés?

– Minden közeli hozzátartozó elvesztése fájdalmas veszteség. A magzatvesztésnek megvannak a maga külön nehézségei. Az egyik, hogy nem fogadja el a környezet ennek a gyásznak a létjogosultságát, úgy tekintenek a kisbabára, mint egy fogyóeszközre: fiatalok vagytok, jön majd a következő. Ezt jó szándékkal mondják, de mélyítik a szülők fájdalmát, mert azt üzenik, nekik arra sincs joguk, hogy megsirassák a babát, hogy szomorúak legyenek, mert ezt lebecsüli, pótolható veszteségnek tartja a világ. Persze, általában jön következő kisbaba, de attól ez egy fájdalmas veszteség. A környezet nem támogat, sőt, elhallgatja, szőnyeg alá söpri a témát, sokszor családon belül is.

– Esetleg nem is tudják, egy korai terhességet nem mondanak el a szülők babonából.

– Igen, ez is lehet. Ha pedig nem újszülöttről, hanem magzatról van szó, akkor olyan valakit kell elgyászolni, akit nem ismerünk, nincsenek róla emlékképek, sokszor a találkozás sem jön létre. Magyarországon általában nem olyan tudatos az egészségügyi személyzet, hogy elősegítse a találkozást.

– Mit nevezel találkozásnak? → olvasásának folytatása

Nyarak könyve, Újjászületés

Örökbe9 hozzászólás

Két költői nyelvű regényt ajánlok ma, mindkettő kapcsolódik az örökbefogadás témájához.

A Nyarak könyve azt az állapotot mutatja be szépen, milyen hazugságban felnőni. Most egy kis spoiler következik, a kurzort a fehérrel írt sorok fölé víve olvasható. Szerintem a végkifejlet ismeretében is érdekes könyv.

A kis Erzsébet Angliában nő fel angol apjával, Daviddel, és magyar anyjával, Marikával. Mikor a kislány kilencéves lesz, a megnyíló vasfüggönyön át Marika visszaköltözik Magyarországra, Erzsi az apjával marad Angliában. A kislány éveken keresztül nyaranként egy-két hetet Marikánál tölt Magyarországon, és ez az élete legboldogabb időszaka. Most jön a fehérrel írt spoiler:

Azaz, Marikát csak az anyjának hiszi. Holott az ő anyja még csecsemőkorában meghalt autóbalesetben, a gyásztól búskomor apa hamar megismerkedett és összekerült a magyar asszonnyal, aztán beleragadtak a hazugságba, hogy ő a kis Erzsi mamája. A titok a szakítás után is titok marad. Majd, mikor Erzsi tizenhat évesen megtudja, hogy addig hazudtak neki, soha többé nem akar hallani sem Marikáról, sem Magyarországról.

Nyarak könyve

Emylia Hall regénye megidézi azt a bizonyos kamaszkori nyarat, amit mindannyian őrzünk az emlékezetünkben. Erzsi tíztől tizenhat éves koráig minden évben Magyarországon nyaral, és ez az a mesés világ számára, amibe a közbülső időben kapaszkodik, amit egész évben vár Angliában. A könyv jól ábrázolja, mennyire természetesnek veszik a gyerekek, amit a felnőttek mondanak nekik. Erzsi némi elkeseredés után belenyugszik, hogy az anyja elhagyta, és a születésnapjain is csak képeslappal köszönti.  → olvasásának folytatása

„Ha vér szerintiek lennének, sem hasonlíthatnának ránk jobban”

Örökbe97 hozzászólás

Ma egy különleges történet következik. Örökbefogadott és donor hímivarsejtes gyerekek egy családban. Zsófi és férje előbb örökbe fogadtak egy újszülött kisfiút, majd belevágtak egy „utolsó utáni” inszeminációba, spermadonor segítségével, ami sikerült. Zsófi a sajátos kis ötösfogat létrejöttéről és a mindennapokról mesélt. Magánutas örökbefogadás, ismeretlen genetikai apától szült gyerekek, a vér szerinti nagynéni felbukkanása és egy maradi védőnő szerepel az interjúban. (A szereplők nevét megváltoztattam.)

– Mesélj magadról és a családodról!

– A férjemmel tizenöt éve ismerjük egymást, tíz éve vagyunk házasok, egy kis faluban élünk. Három gyerekünk van. Attila nyolcéves, az ikerfiaink, Bence és Csanád négyévesek. Attilát örökbe fogadtuk, az ikreket én szültem, donoros megtermékenyítés segítségével. A családunk szűken véve ötfős, de szoros a kapcsolatunk a nagyszülőkkel, testvéreinkkel is.

– Milyen út vezetett az örökbefogadásig? Mennyi próbálkozás után döntöttetek így?

– A házasságkötésünk után viszonylag hamar kiderült, hogy nem lesz csak úgy, hipp-hopp gyerekünk. Először engem vizsgáltak ki, természetesen találtak ezt-azt, de nem egetverő problémákat. Sajnos a férjemnek egy gyerekkori betegség miatt komolyabb gondjai vannak. Elkezdtük a lombikot, de ezzel egy időben az örökbefogadásról is beszélgettünk. A harmadik sikertelen próbálkozás után indítottuk meg a folyamatot és kerestük fel a Tegyeszt, az átlagnál jóval fiatalabban, alig huszonhat évesen. Segített a döntésben, hogy a férjem főiskolai évei alatt nevelőszülőknél lakott albérletben és foglalkozott a nevelt gyerekekkel, segített nekik a házi feladat elkészítésében, vigyázott rájuk.

Mezei-Flóra-8-éves-Igazgyöngy-AMI-Tanára-L.Ritók-Nóra-másolata

– Milyen gyereket szerettetek volna?

– Egy év alatti csecsemőt, a neme mindegy volt, elfogadtunk kisebb betegségeket is (asztma, táplálékallergia, koraszülöttség). Származási megkötésünk volt, félve a beilleszkedésétől, nagyon különbözött volna tőlünk egy roma gyerek.

– Mennyit vártatok?

– Tíz hónap után kaptuk az első telefonhívást, egy súlyosan fogyatékos, ráadásul már másfél éves gyermekről. Őt nem fogadtuk el, nem mertünk huszonévesen felvállalni egy ekkora feladatot. Két év után szólt egy ismerősünk, aki családgondozóban dolgozott, hogy bement egy hölgy, aki örökbe adná a gyermekét, megadhatja-e neki az elérhetőségünket és viszont. Beleegyeztünk és így jutottunk el a kisfiunkhoz. → olvasásának folytatása

„Mégsem ültetjük be az embriókat, mert tegnap örökbe fogadtunk”

Örökbe84 hozzászólás

Kinga és férje, Csaba több sikertelen lombik után két éve örökbe fogadtak egy újszülött kisfiút, Ádámot a Bölcső Alapítványtól. Kingával a párhuzamosan futó lombikról és örökbefogadásról, a hirtelen szülővé válás sokkjáról, a fagyasztott embriók sorsáról beszélgettünk. Mélyen őszinte interjú következik, Kinga a vívódásait, megbánt döntéseit is megosztotta velünk. (Az interjú korábban az Index/Divány oldalon jelent meg.)

– Mióta akartok gyereket?

– Tizenhárom éve vagyunk együtt a férjemmel. Mikor megismertem a Csabát, még aznap mondtam a barátnőmnek: ilyen embernek érdemes gyereket szülni. Összejöttünk, és viszonylag hamar kiderült, hogy Csaba korábbi hererákja miatt csak lombikkal lehet gyerekünk. Először én akartam gyereket, aztán ő, végül 2008-ban kezdtünk el lombikozni. Az evidens volt, hogy mindenképpen akarunk gyereket.

Emlékszem, egyszer álltunk az udvaron és beszélgettünk róla, hogy öt alkalmat támogat a társadalombiztosítás, és én rögtön mondtam, hogy ha nem sikerül, akkor ugye örökbe fogadunk. A férjem meg rávágta, hogy dehogy fogadunk örökbe.

Az első lombik nem sikerült. Mivel fagyasztott spermiumot használtak, én minden vizsgálaton nagyon hamar átestem, amin később szoktak, volt petevezeték-átfújás, laparoszkópia, hiszteroszkópia, találtak endometriózist, megműtöttek. Sosem történt semmi, a negyedik lombiknál mintha valami elindult volna, kicsit megemelkedett a hormonszint, előtte semmilyen reakciót nem mutatott a szervezetem.

Rostás-Vivien

– Hogy bírtátok a kudarcot?

– Nehezen. Volt, hogy kihagytunk egy évet, mert nem tudtam magamat összeszedni, azt éreztem, én nem akarom ezt végigcsinálni. Aztán, mikor odakerültünk, megint fellelkesedtünk.

– A donor spermium lehetősége felmerült?

– Nem, mert én azt gondoltam, hogy akkor már egyikünknek se legyen vér szerinti gyereke. Sokan elítélnek, hogy miért nem akartam minden áron szülni, de bennem ez nem volt kérdés.

– És a férjedben? → olvasásának folytatása

20 tévhit az örökbefogadásról

Örökbe162 hozzászólás

A leggyakoribb sztereotípiák és cáfolatuk. Újaknak és régieknek, kérdezősködő ismerősöknek…

Az összeállítás egyik fele már megjelent a Bezzeganyán, ezt kiegészítettem még tíz tévhittel.

  1. Csak meddő (gyermektelen) párok fogadhatnak örökbe.

Nem igaz. Magyarországon az örökbefogadók többsége valóban meddőségi problémák miatt jelentkezik, de ez nem feltétel, és önmagában nem is tesz alkalmassá az örökbefogadásra. A jelentkezésnél azt vizsgálják, felkészült-e a jelentkező, el tudja-e fogadni az örökbefogadással járó komplex csomagot. A meglevő gyerekek száma sem akadály. Vannak, akik 1-2-3 vér szerinti gyerek után jelentkeznek és sorra is kerülnek. Ilyenkor is azt vizsgálják, a család fel tud-e vállalni egy újabb gyereket. Ha egy gyerek elhelyezéséről döntenek, akkor sem sorolják feltétlenül előre azt a párt, aki gyerek nélkül várakozik. A gyereknek keresnek családot, nem a szülőknek gyereket, hangzik a gyermekvédelem mantrája. Egyébként Magyarországon nemcsak házaspárok fogadhatnak örökbe, hanem egyedülállók is.

  1. Aki örökbe akar fogadni, az bemehet egy intézetbe válogatni.

Nem igaz. Aki örökbe akar fogadni, az először is alkalmasságot szerez, majd vár a sorára. Ha sorra kerül, egy gyereket fognak neki felajánlani, és arról kell döntenie. Ha nemet mond, akkor a várakozó vár a következő gyerekre, a gyereket pedig felajánlják a következő várakozónak. Intézetbe bemenni válogatni azért sem lehetne, mert a 12 év alatti gyerekeket fokozatosan nevelőszülőkhöz helyezik át a gyermekotthonokból.

Tölcsér-Andrea-Sütő-Szandra

  1. Az intézetek tele vannak gyerekkel, mégis éveket kell várni az örökbefogadásra.

Ez nem egészen így van. Mintegy húszezer gyermek él állami gondoskodásban, de csak minden tizedik örökbe adható. A többiekkel a vér szerinti család tartja a kapcsolatot, és megvan a remény, hogy visszakerülhetnek a családjukba. Az örökbe adható gyerekek közül is sok a tíz évnél idősebb, vagy fogyatékos. Az örökbefogadók viszont többnyire 3 év alatti, nagyjából egészséges gyereket szeretnének. Természetesen, minél elfogadóbb az örökbefogadó, annál kevesebbet kell várnia.

  1. Az örökbefogadók válogatnak, pedig van elég gyerek.

→ olvasásának folytatása

Rejtett félelmek az örökbefogadásban

Örökbe45 hozzászólás

Pulay Klára pszichológus sok örökbefogadó szülővel és felnőtt örökbefogadottal szerzett tapasztalatot tanácsadói és terápiás munkája során. Ez egy előadásának a leirata, ami az örökbefogadó szülők és örökbefogadott gyerekek rejtett félelmeiről szól. Elhangzott a 15 éves Gólyahír Egyesület jubileumi konferenciáján 2015. március 12-én.  Mire utal, ha túl jó a gyerek? Ha a szülő sírva mondja el az örökbefogadást? Honnan lehet tudni, hogy feldolgoztuk a meddőséget?

A szülő félelmei

Tapasztalata szerint az örökbefogadó szülők fő félelme: szerethető vagyok-e? Fog-e a gyermek úgy szeretni, mint ha a vér szerinti szülei lennénk? Nem pártol át a vér szerinti szülőhöz? A várakozás alatt ezek a félelmek normálisak, de amikor megérkezett a gyermek, és a szülő elkezd kötődni hozzá, elkezdi „igazi gyereknek” tartani, utána elhiszi, hogy a gyerek is „igazi szülőnek” tartja őt. A szülő ekkor már „nem cserélné el” a gyereket, és elhiszi, hogy az se cserélné el őt. Ahogy a szülő megerősödik a kötődésében, és elhiszi, hogy a gyerek is szereti őt, oldódik az örökbefogadással kapcsolatos görcs is, már sokkal lazábban beszél erről és a vér szerinti szülőről.

Pulay Klára

Ha tartósan megmarad a félelem – elég szerethető vagyok-e? – akkor mindig a gyermektelenség feldolgozásával történt baj. Ha az örökbefogadó feldolgozta a gyermektelenséget, visszaszerezte férfi vagy női önbecsülését, és egy egészséges gyászfolyamat után eljutott oda, hogy teljes értékű szülőnek tekinti magát. → olvasásának folytatása

A harmadik anya

Örökbe77 hozzászólás

Az örökbefogadást gyakran ábrázolják háromszögként, a tanfolyamon is felrajzoltak egy ilyet. A csúcson ott a gyerek. A hozzá vezető két szár végén pedig a vér szerinti szülők és az örökbefogadó szülők.  Az egyik könyvnek is ez a címe a témában: Az örökbefogadás háromszöge. Ezzel magyarázzák, hogy a gyermek tulajdonságaiban mindkét család öröksége keveredik, az örökbefogadó szülő, bármennyire is szeretné, nem iktathatja ki a képből a vér szerinti családot, akiktől hoz magával géneket, tulajdonságokat, történetet. Az örökbefogadott gyermeknek két anyja van.

Némelyiknek három. Aki nem újszülött gyereket fogad örökbe, ott a gyerek többnyire valamennyi időt nevelőszülőnél is élt. (12 év alatti gyereket már tilos intézetben elhelyezni, így a jövőben ennél kisebb gyereket csak nevelőszülőtől fognak örökbe fogadni a várakozók.) A nevelőszülő is része a történetének, 1-3-5 évet nála töltött. Ő látta az első mosolyt, az első felállást, az első szót, ő tanította meg kanállal enni vagy köszönni. Az ottani környezet, a nevelés, a szokások alakították a gyermek kis énjét. A csúcsból egy harmadik szár nyúlik ki a nevelőszülők felé, a háromszög tetraéderré változik. A gyermek életében három anya, apa, otthon van, háromféle jelentéssel bír a testvér szó.

Cséki-Nóra-és-Berke-Orsi-1

Ahogy a vér szerinti szülő képét is az örökbefogadó közvetíti a gyermeknek, úgy a nevelőszülő emlékének az ébren tartásáért is ő felelős. S míg a vér szerinti szülő egy titkos örökbefogadásnál gyakran távoli lény, akiről nincs emléke a gyereknek, a nevelőszülőre egy nagyobb gyerek pontosan emlékszik, tudja a nevét, ragaszkodik hozzá. (Ha a szülő nem ápolja ezeket az emlékeket, ha erről nem lehet beszélni, akkor akár 5-6 éves korban örökbefogadott gyermekek korábbi emlékei is nyom nélkül törlődhetnek). Az örökbefogadó szülőnek nemcsak azt kell elmagyarázni, ki a vér szerinti szülő, de azt is, ki volt és milyen szerepet töltött be a nevelőszülő a gyerek életében. És míg titkos örökbefogadásnál a vér szerinti szülővel nincs kapcsolat, a nevelőszülőnél azt is át kell gondolni, milyen formában és gyakorisággal tartson vele kapcsolatot az örökbefogadó család, egyáltalán: tartson-e.  → olvasásának folytatása

Az eredet sebe

Örökbe27 hozzászólás

Vendégposzt. Gál Magdolna örökbefogadó szülő gondolatait adom közre. Magdi egyedülállóként négy, egészségi problémával küzdő kisgyermeket fogadott örökbe, akik ma 20 és 30 év közöttiek. Látásmódját áthatja keresztény hite. Az örökbefogadott gyermek eredendő traumájáról szóló előadása az Együtt az Életért Egyesület várakozói találkozóján hangzott el április 11-én, ennek kéziratából közlök egy részletet.

Sok és szerteágazó a problémakör, ha az örökbefogadásról beszélünk. De az egyik központi kérdés, amiből a többi is sokszor magyarázható, az az „eredet sebé”-nek nevezett létállapot.

Kincseim

A természetes módon családba születő gyerek számára mi sem magától értetődőbb, mint hogy ő a szüleié, akik legjobb tudásuk szerint gondoskodnak testi-lelki szükségleteiről. Élete a szüleiéből nő ki mind biológiailag, mind szellemi síkon, „a szerelem gyümölcse” ő, identitása megkérdőjelezhetetlen. Persze tudjuk, hogy a vér szerinti családjában élő gyermekek közül is sok sérül, mert mindez nem mindig ilyen optimálisan történik. Mégis, a pszichológusok szerint olyannyira fontos ősbizalom, amely az élethez való kapcsolatát megjellegzi a gyermeknek, itt, a magzatkortól kezdődően az önállósodás első korszakáig, tehát egy-két éves korig alakul ki – vagy nem alakul ki tán soha…

Az ősbizalom fogalmát régóta használja a lélektan, de néhány gondolat álljon itt is erről. Fontos tudni, hogy a szülői gondoskodás folyamatában ez afféle „alapkőletétel”, valamiképpen a gyerek életkedvét, örömre való hajlandóságát, a világ jóságába vetett hitét, s ezeknek következményeként a teherbíró képességét, a benne rejlő adottságok kibontakozásának legalapvetőbb feltételét teremti meg az anya és az apa.

Mivel ez a tapasztalat nagyon korai, a személyiség legmélyén rejlik a továbbiakban, léte vagy hiánya csak hatásaiban mutatkozik. Az alkat, a karakter jegyei elleplezhetik, mindenképp árnyalják, – de tulajdonképpen az ősbizalom minősége erősen befolyásolja, hogy a gyerek adott személyiségjegyeiből melyik változat fog megvalósulni: a gyönge, a középszerű vagy a kiváló… Ez a minősítés itt nem a teljesítményére vonatkozik, hanem a személyiségére. Az átlagos vagy épp átlag alatti képességű gyerek is remekül megállhatja a helyét és boldoggá lehet, ha kihozza magából mindazt, ami lehetőségként benne szunnyad. És mindez fordítva is áll: a zseniális adottságok sem boldogítanak, nem tesznek automatikusan sikeressé, ha rosszul használják őket, vagy épp bennrekednek hordozójuk énjének ingoványos alapjaiban.

Szerencsére mindez talán nem ilyen végzetesen determinisztikus, és semmiképp sem jóvátehetetlen, ha ez a korai élmény sérül vagy nem teljes. De az tény, hogy kialakulásának imprinting (korai, időhöz kötött bevésődés) jellege van, vagyis a személyiség ekkor teljes „plaszticitásával” várja és befogadja ezt a tapasztalatot, és ha ebben a korai életszakaszban nem nyomódik bele a személyiségbe, hogy a világ egy jó hely, és én is jó vagyok, később sokkal nehezebben pótolható és sokkal több időt kell rászánni.

Ezért tudni kell, hogy ez az a terület, ahol az örökbefogadó szülőknek egy mély sebet kell gyógyítaniuk. Illetve közreműködniük a felgyógyulásban, mert a gyereknek magának kell megbirkóznia a feladattal ahhoz, hogy valóban övé legyen a megoldás. Jobban vagy kevésbé, sorstól és alkattól függően, de ebben az eredendő bizalomélményben minden anyjától elszakadt gyermek hiányt szenved. Könnyen elfedheti a sebet egy optimista alkat, a humorérzék, vagy akár egy kolerikus, önérvényesítésre erősen „programozott” gyerek természete. De mindez ne tévesszen meg minket. → olvasásának folytatása

„Nem akarom veszteségből indítani a közös történetünket”

Örökbe56 hozzászólás

A blogon szeretném ismert emberek örökbefogadással kapcsolatos történetét is bemutatni. Ma Tompa Andrea író, színikritikus mesél, akinek neve a közelmúltban a Márai-díj átvétele kapcsán szerepelt a sajtóban. Andrea a férjével közösen fogadta örökbe másfél éve Elemért, aki ma ötéves. Az interjút azért is vállalta el, hogy oszlassa az örökbefogadás tabujellegét, és más közszereplőket is „coming out”-ra ösztökéljen. Az örökbefogadást feldolgozó játékokról, az identitásról, a témát övező társadalmi közbeszédről beszélgetünk.

– Ma Magyarországon a házaspárok többsége meddőségi problémák miatt vállalkozik az örökbefogadásra. Nálatok is ez volt a kiindulás?

– A meddőség szót elutasítom, mert megbélyegzőnek tartom. Sosem gondoltam magunkra – mármint a férjemmel együtt – mint meddő párra. Hibásnak tartok minden beszédmódot az örökbefogadásról, amelynek a veszteség a kiindulópontja, még ha a hátterében az is áll, hogy egy párnak nem született vér szerinti gyereke. Nem szeretném Elemér történetét, a mi közös történetünket valami kudarcból vagy veszteségből indítani, ahogy az örökbefogadós mesekönyvek kezdődnek, hogy „sajnos anyának és apának nem született gyereke”. Valamikor régen egy pszichológus mondta, hogy a 19. században a családok felében nem született gyermek, a másik felében meg nagyon sok. Ez a gondolat, bármilyen furcsa, felvillanyozott, mert azt üzente, hogy ami velünk és sok más párral történik, teljesen természetes. Még ha tudom is, hogy a 21. században rengeteg módszer áll rendelkezésre beavatkozni és segíteni ott, ahol nem megy spontánul. Erre az útra mi nem léptünk. Szóval én nem a pohár üres felét nézem, hanem a telit. Ez persze alkat kérdése. A gyerekünkkel sem beszélgetünk úgy, hogy ő azért lett, mert nekünk nem született vér szerinti gyerekünk, azért sem, mert ez a kérdés ma már nem érdekes számomra. Ugyanakkor le sem tagadjuk, de nem innen indul a beszélgetés.

SONY DSC

Furcsa, de én sose voltam úgy oda a vér szerinti dolgokért. A vér, a vér, ezt sok ideológia fetisizálja. Miközben irtó fontos a családom, igyekeztem könyveimben is mindent megtudni, feltárni, megőrizni róluk, mégis rá kellett jönnöm, hogy a legfontosabb ember, aki most a világon van számomra – mondjuk így, a gyermek előtt –, ő sem a vérrokonom.

– Honnan érkezett Elemér? Miért ilyen idős gyereket vállaltatok?

– Három és fél évesen fogadtuk örökbe, országos listáról, nevelőszülőktől. Nem ragaszkodtunk csecsemőhöz, mert „csak” gyereket akartunk, és úgy éreztük, egy ekkora gyerekkel jól fogunk tudni együtt lenni. Származási kikötést sem tettünk. Fiunknak remek nevelőszülei voltak, akikkel tartjuk a kapcsolatot és sokat segítettek az egész folyamatban. Sosem ismertem korábban nevelőszülőt, rá kellett jönnöm, hogy ők igazán nagy, áldozatos munkát végeznek, a társadalom számára teljesen láthatatlan munkát.

– Egy ennyi idősen érkező gyereknek feltehetően megvan az előélete, nem könnyű története. Ez nem aggasztott? → olvasásának folytatása